-Szóval, mikor ejtjük meg?

-Mit mikor ejtünk meg?

-Hát a bónusz éjszakát.

-Soha.

-Azt hittem, erről akarsz velem beszélni.

-Ebből is látszik, mennyire egysíkú a gondolkodásod. Csak arra tudsz gondolni, mikor dönthetsz meg. De sajnos ki kell ábrándítsalak: nem lesz több alkalom. Tudom, hogy a múltkor is elmondtam, de most nyomatékosítom.

-Akkor meg miről akarsz velem beszélni?

-Nagyon jól tudod – Laura leült az ágyra, és onnan nézte Fabriziót, aki úgy tett, mintha erősen gondolkodna. Végül a srác tanácstalanul megrázta a fejét, és széttárta karjait.

-Passz.

-Ne tudd meg, hogy összevesztünk Nickel miattad!

-Csak nem elmondtad neki, hogy mi…?

-Nem, de nem sok hiányzott! Mondjuk, szerintem nem lett volna túlságosan meglepve. A kis műsorunk túl sokat elárult…

-Ja, hogy ez a problema! – esett le végre Fabriziónak a tantusz. –Hát igen… De azért jók voltunk, mi?

-Ja, igen… - mondta kedvetlenül Laura. –Az Il faut savoir-ral még semmi baj nem volt, de amikor bevágtad, hogy énekeljem el veled a Feelings-et… vagyis Sentiments-t… jaj, mit tudom én már, mi volt a címe! Szóval akkor egy kicsit kiakadtam.

-De nem csak te – mondta Fabrizio kárörvendően vigyorogva. –Láttam, hogy Nic kirohant a teremből.

-Igen, baromira büszke lehetsz magadra.

-Si, az is vagyok.

-Akkor legyen majd ilyen nagy a szád, ha Nicknek kell elmagyaráznod, miért is másztál rám anno a Baccarában.

-Első pillantásra beléd zúgtam. Muszáj volt ágyba vinnem téged.

-Na ja, meg egy kicsit be voltál nyesve…

-De nem érződött a teljesítményemen, ugye kicsim? – Fabrizio leült a lány mellé az ágyra, és megfogta a combját.

-Vedd le rólam a mancsodat! – Laura rácsapott a srác kezére, de az nem izgatta magát túlságosan.

-Nem veszem. És innen addig nem mész el, amíg nem gyűrjük össze egy kicsit a lepedőt… - Fabrizio még közelebb ült Laurához.

-Tudtam, hogy hiba volt ide jönnöm! – Laura felállt az ágyról és az ablakhoz sétált. Fabrizio szobájában voltak, ahonnan gyönyörű volt a kilátás. A srác Laura mögé sétált, és átkarolta a derekát.

-Duettben olyan jók voltunk. Most próbáljuk ki, hogy az a másik dolog is olyan jól megy-e… Mármint, hogy még mindig olyan jól megy-e.

-Istenem, ez az olasz dolce vita! – sóhajtott fel Laura, és kibontakozott Fabrizio öleléséből. –Sajnálom, hogy nem sikerült megértetnem veled, mit is akarok. Pedig egyszerű: innentől kezdve, ami köztünk volt, véget ért. Csak a Nickel való kapcsolatomra koncentrálok, és nem akarom, hogy továbbra is itt sündörögj körülöttem.

-Capito. De akkor miért jöttél le ismét velem duettezni?

-Hogy… mi? – Laura egy pillanatra zavarba jött.

-Az előbb, odalent – Fabrizio nyugodtan sétálgatott fel-alá a szobában. –Tudod, a L’Azizát énekeltük. Úgy volt, hogy azzal a kis… hogyishívják… - a srác elgondolkodott, majd megvonta a vállát. –Szóval azzal a kis macával énekeltem volna, de te megelőzted a csajt, és énekeltél helyette. Még mikrofont is szerváltál valahonnan.

-Ja… Igen…

-Ha nem lennél rám csavarodva, miért csináltál volna ilyet? – Fabrizio magabiztosan mosolygott. Tudta, hogy nyeregben van.

-Szeretem azt a számot – vágta ki magát a lány.

-Meg főleg engem.

-Önbizalom, az van!

-Jó, hát, ha nem akarod bevallani…

-Miért, most mit valljak be? Semmit nem érzek irántad – Laura lesütötte a szemét és elkezdte tanulmányozni a takaró mintáját, ujjaival kis köröket rajzolva bele.

-Hú, hát akkor érzelmek nélkül kell szeretkeznünk… - Fabrizio megállt a lány előtt. Laura felnézett rá, és meglátta szemeiben azt a tüzet, amitől a Sentiments éneklése közben úgy zavarba jött. –Csak tiszta szex. Utána visszamehetsz a saját szobádba.

-Te megőrültél…

-Szerintem nem – Fabrizio leült mellé az ágyra, és megcsókolta a nyakát. Laura lehunyta a szemét, és megpróbált arra gondolni, hogy ez nem bűn, amit csinál.

-Fifi… Én nem szeretném, ha itt…

-Nem fog fájni…

Mire Laura észbe kapott, már semmi nem volt rajta, és a bőrén érezte Fabrizio forró ajkait. A srác csókolgatta, simogatta, a lány pedig annyira élvezte ezt, hogy el is feledkezett arról, hogy barátja az egy emelettel lejjebb lévő szobában van. Másfél óra múlva Laura felöltözött, és már rohant volna ki a szobából, mikor Fabrizio megfogta a kezét, és magához húzta

-Mondtam, hogy nem fog fájni…

-Egy percig se féltem ettől.

-Akkor jó.

-Nicnek nem szólok erről. Tudom, már nem sokáig húzhatjuk – mondta gyorsan Laura, mikor ránézett Fabrizióra, aki már nyitotta a száját, hogy figyelmeztesse a lányt.

-Remélem, még találkozunk ezen a hétvégén.

-Minden bizonnyal, de több ilyen nem lesz. Ne is számíts rá. Ez volt a búcsú… vagy bónusz éjszakánk.

-Majd énekelünk még egy pár duettet…

-Az biztos! – nevetett fel Laura.

-Amúgy még nem is mondtad: az előbb, lent, mikor bejöttél a terembe, és én a L’Aziza bemelegítő éneklését tartottam, milyen voltam?

-Mint egy őrült rocksztár – mondta mosolyogva Laura.

-Grazie. Ez jó volt – Fabrizio megsimogatta Laura haját, majd ismét megcsókolta.

-De most már tényleg megyek. Nem akarok túl sokáig távol maradni – Laura keze már a kilincsen volt, de még visszafordult. –Úgy szégyellem magam. Egy ribanc vagyok.

-Dehogy vagy ribanc! – sietett megnyugtatni őt Fabrizio. –Csak össze vagy zavarodva.

-Nem is kicsit. De már nem csinálom ezt sokáig. Döntenem kell, és dönteni is fogok. Egy kis időt kérek még.

Laura kiment a szobából, majd gyorsan körülnézett, nem látta-e valaki. Lelkileg olyan rosszul érezte magát, hogy nem bírt visszamenni a szobájába. Kellett neki egy kis idő, amíg feldolgozza, mit tett. Kiment a szállodából az utcára, sétálni egy kicsit. Nem jutott sokáig: inkább beült egy kis kávézóba, ami olyan hangulatos volt, hogy nem tudta kihagyni. Rendelt egy forró csokit, majd kinézett az ablakon. Épphogy elkezdett sötétedni, de a város még mindig tele volt emberekkel.

Csak ült odabent és gondolkozott. Még mindig nem tudta, mit csináljon. Szerette Nicolast, és nem akarta elveszíteni, de ugyanakkor ott van Fabrizio… Ahogy kevergette az imént kihozott forró csokit, döntésre jutott. Legszívesebben azonnal visszarohant volna a szállodába, de előtte még meg kellett innia a csokit, ami tűzforró volt, így nem igazán haladt vele…

Eközben Fabrizio is elhagyta a szállodát, de ő sem jutott messzire. A sarkon volt egy telefonfülke, ő azt rohamozta meg. Nem akart a mobiljáról telefonálni, mert már a lemerülés szélén volt, és otthon hagyta az aksi töltőjét. Körülnézett, nincs-e valami ismerős a közelben, majd mikor erről megbizonyosodott, gyorsan bepötyögte a számot.

-Halló! Jó estét, Monsieur Douillet.

-Maga az, Dubois?

-Si. Remek híreim vannak.

-Nocsak!

-Jelenleg itt vagyok Belgiumban, ezért nem mentem el személyesen. De nemrég olyan információkra tettem szert, hogy ez nem várhat holnapig!

-Mondja!

-A Promod egy hónapon belül tető alá hoz egy zsíros üzletet a Swarovskival. Annyi pénzt fog tejelni, hogy előre meg lesz alapozva a dolgozók nyugdíja.

-Az igen! Nem hagyhatjuk, hogy a Promod vigye a pálmát! Lépjen közbe és csapja le a kezükről a cuccot! Elvégre maga az igazgatóhelyettes, nagy befolyással lehet a főnökasszonyra.

-Ez igaz. Megszerzem ezt az üzletet a Guccinak, Monsieur Douillet. Ha kell, akár piszkos eszközökkel is.