Másnap reggel se Laura, se Fabrizio nem érzett rá késztetést, hogy felkeljenek és bemenjenek dolgozni. Laura különben sem akart kimenni a lakásból, mert akkor haza kéne mennie, találkoznia kéne Nicolas-val, beszélnie kéne vele… Na nem! Különben se érdekli, mit mondana neki barátja. Úgyis csak üres magyarázkodás lenne az egész, arra meg nem kíváncsi.

Azt elég nehéz lenne megmondani, melyikük ébredt fel először. Keveset aludtak az éjjel, így nehezen tértek magukhoz. De mivel Laura volt az kettejük közül, aki először nyitotta ki a szemét, vegyük úgy, hogy ő ébredt fel hamarabb. Először épp csak egy pillanatra nyitotta ki a szemét, amíg konstatálta, hogy Fabrizio hálószobájában van (ismerte már ezt a helyet…), aztán újból becsukta. Mikor megint kinyitotta, már Fabrizio is fent volt.

-Végre magadhoz tértél – Fabrizio már jó ideje nézte a lányt, de hagyta aludni. Azt nem tudta, hogy Laura már ébren van.

-Hamarabb ébredtem, mint te, lustaság. Csak nem volt nyitva a szemem.

-Én is azt mondanám.

-Muszáj, hogy mindig tiéd legyen az utolsó szó? – mondta álmosan Laura, és a fejére húzta a takarót.

-Látom, még nem ébredtél föl teljesen…

-És? – kérdezte a lány a takaró alól. –Miért zavar az téged?

-Nem zavar. Csak úgy megjegyeztem.

-Te se vagy még teljesen magadnál. Nem szoktál ilyen tőmondatokban beszélni.

Fabrizio csak megvonta a vállát, és átfordult a másik oldalára.

-Most mi van? – Laura nem bújt még ki a takaró alól, épp csak egy kicsit emelte föl, hogy lássa a srácot.

-Semmi.

-Elfordultál tőlem!

-Mert így jobb.

-Mi bajod van velem? – Laura felült az ágyban, és felháborodva nézte Fabriziót.

-Miért lenne veled bármi bajom?

-Hát azért, mert elfordultál tőlem! Talán nem volt jó az éjjel?!

-Hagyjál már…

-Valld csak be!

-Soha nem volt még ilyen jó, mint most! – Fabrizio visszafordult a lány felé. –Életem legjobb döntése volt, hogy engedtem a csábításnak és lefeküdtem veled!

-Akkor meg mi bajod van?

-Az, hogy álmos vagyok.

-Hát tudd meg, én is. De mégse vagyok olyan, mint egy kaktusz – Laura visszafeküdt, és újból magára húzta a takarót.

-Megbántad?

-Mit? Ezt az éjszakát? Dehogyis! Hát hülye vagyok én?

-Reméltem is.

-Semmi kedvem hazamenni. Nic úgyis csak magyarázkodna, az meg abszolút nem érdekel. Inkább lezavarhatnánk még egy menetet…

-Sajnálom, de nem lehet. Mennünk kell dolgozni.

-Te mikor lettél ilyen lelkiismeretes? – Laura csodálkozva nézett Fabrizióra. –Azt hittem, örülsz annak, hogy itt vagyok és…

-Örülök is neked, de már így is elkéstünk.

-Miért, mennyi az idő?

-Tíz óra múlt.

-Ó, az semmi! – Laura hozzásimult Fabrizióhoz és megcsókolta. A srác átölelte a lányt, majd ajkát egyre lejjebb csúsztatta Laura nyakán. Végigsimította a lány testét, miközben csókolgatta, majd mikor Laura a legjobban élvezte, Fabrizio abbahagyta és kimászott az ágyból.

-Kezdj el készülődni, mert nem ártana, ha lassan elindulnánk dolgozni.

-Nem érdekel a munka! Nekem te kellesz! Gyere vissza és fejezd be, amit elkezdtél!

-Majd este. Addig dolgoznunk kell.

-Csak akkor megyek be, ha szeretkezel velem. Mégpedig most azonnal!

-Nem tudsz meggyőzni. Engem már majdnem kirúgtak amiatt, hogy elkéstem. És akkor is miattad nem értem be időben!

-Miért én vagyok mindenben a hibás? – mondta Laura sírós hangon. –Igazán nem kértem sokat! De akkor legalább ne csókolóztál volna velem, a simiről már nem is beszélve…

-Jaj, Laura, ne legyél már így elkeseredve! – Fabrizio visszafeküdt a lány mellé, és magához ölelte. –Este bepótoljuk, ígérem.

-De én most akarom!

Fabrizio Laura derekát simogatta, majd kezét lejjebb csúsztatta a lány combjára, és vissza a derekára.

-Fifi, most is te kezded… Ezért szeretnék veled lefeküdni. Mert ilyeneket csinálsz.

-Előbb a munka, aztán a szórakozás…

-Naaa, csak egy kicsit! – Laura magához ölelte Fabriziót. A srác továbbra is simogatta a lány testét, és finoman csókolgatta a nyakát. –Látod, nem is kell hozzá nagy erőfeszítés…

-Na, ennyit mára – Fabrizio elengedte Laurát, és finoman megcsapkodta a lány combját. –Gyerünk dolgozni.

-Miért csinálod ezt velem?! – ült föl Laura az ágyban. –Direkt szívatsz?!

-Nem, csak kötelességtudó vagyok.

-Eddig azt tartottad kötelességednek, hogy minél többször ágyba vigyél!

-Nyugi, még ugyanúgy kepesztek, de közben nem árt, ha dolgozok is. Tudod, valamiből meg is kell élnem.

-Na, persze! – mondta Laura sértődötten. Felhúzta a lábát, és ráhajtotta a fejét. –Nem gondoltam, hogy egyszer te is ezt fogod nekem mondani!

-Most mi bajod van? – Fabrizio közben elkezdett felöltözni, éppen az ingét gombolta be.

-Csak az, hogy ez a duma olyan átlátszó, mint egy interjú a miniszterrel! Tudom, hogy már nem tetszem neked! – Laura sírva fakadt.

-Erről szó sincs! – Fabrizio leült a lány mellé az ágyra és megfogta a kezét.

-Dehogynem! – Laura elhúzta a kezét, és tovább sírt. –Nicben is csalódtam! Azt hittem, szeret, erre egy ilyen nővel csal meg!

-Milyennel?

-Sokkal szebb és csinosabb, mint én! Láttad volna, milyen vékony, milyen szép a haja, a szeme…! És olyan jó lába van, hogy én ilyenről álmodni se merek! A fenekéről nem is beszélve… - szipogott Laura. –Fifi, szerinted én csúnya vagyok?

-Dehogy vagy csúnya!

-De igen, az vagyok. Ronda vagyok, kövér, a melleim túl kicsik, a fenekem túl nagy, a hasam meg hájas.

-Mondd, te az Elvarázsolt Kastély tükreiben szoktad nézegetni magad? Azok torzítanak el úgy, hogy még a saját anyád se ismer fel. Semmi baj veled. Se a melleiddel, se a fenekeddel, se a kinézeteddel. Tökéletes vagy úgy, ahogy vagy.

-De akkor Nicnek miért nem kellek?

-Mert hülye. Nem érdemel meg téged.

-Az lány egy igazi bombázó…

-Te is az vagy!

-Smink nélkül úgy nézek ki, mint a mosott rongy.

-Láttalak már smink nélkül, és gyönyörű voltál. Nic nem is tudja, micsoda kincs van a birtokában. Én bármit megadnék érte, ha az enyém lehetnél.

-Aranyos vagy – Laura megsimogatta Fabrizio arcát. -Egy kicsit már jobban érzem magam, de még mindig fáj, hogy Nic így kihasznál.

-Szakíts vele!

-Nem is tudom…

-Hallgass rám! Hiszen már nem működik a kapcsolatotok. Te velem, ő pedig azzal a másik csajjal kavar. És az már régen rossz, ha más karjaiban keresitek a boldogságot.

-Oké, meglátjuk, mit tehetek. De az biztos, hogy nem lesz egyszerű.