-Szia, Laura! – nyitott be Fabrizio a lány irodájába.

-Tudtam, hogy be kellett volna csuknom az ajtót…

-Nem is örülsz nekem?

-Nem.

-Miért?

-Még meg mered kérdezni azok után, amit az éjszaka műveltél?

-Öhm… Az éjszaka, hát tudod… - töprengett Fabrizio. –Nem hiszem, hogy ennyire macskapárti lennél…

-Mi a fenéről rizsázol itt nekem? – Laura felállt az asztal mögül és kinyitotta az ablakot. –Milyen macska?

-Ja, hogy te nem a koncertező macskákról beszélsz?

-Nem! – Laura az asztala elé sétált és megállt egy méterre Fabriziótól. –Hanem arról, hogy olyan szépen lekoptattál a telefonban! Egy épkézláb tanácsot nem tudtál nekem adni, csak annyit nyögtél ki, hogy „nyugodjak meg”. És mégis hogy?!

-Jól van, már nyugi…

-Fogadjunk, még most sincs semmi ötleted.

-Hát, ami azt illeti…

-Tudtam – Laura elfordult a sráctól és töltött magának egy pohár vizet. –Mit is várjon az ember a szeretőjétől…

-Hát, ne azt, hogy hozzam rendbe a kapcsolatodat a pasiddal!

-Olyan cinikus vagy.

-Scusi. De ennyi idő alatt már igazán kiismerhettél volna.

-Eddig is tudtam, de most is megjegyeztem. Különben se kéne bájcsevegnünk. Az este abszolút leírtalak magamban – Laura visszament az asztala mögé és valamit elkezdett keresni a fiókjában.

-Most miért vagy ilyen? – Fabrizio áthajolt az asztalon, hogy lássa a lányt. –Lepra éjszakám volt, na és? Mindenkivel előfordul.

-De ne a barátaidon vezesd le a feszkót! Pláne a… a… - Laura nem tudta, hogy nevezze magát. –A csajodon ne!

-Á, szóval a csajom vagy? – vigyorodott el a srác.

-Nem, de most hogy nevezzem magam?

-Nekem lenne pár ötletem… - Fabrizio a lány mellé sétált.

-Vajon miért nem szeretném hallani? – sóhajtott fel Laura.

-Pedig egész jók!

-Menj ki az irodámból, légy szíves – váltott témát hirtelen a lány. –Csak hátráltatsz a munkámban.

-Eddig örültél, ha veled voltam.

-Hát most meg nem örülök! – Laura ledobott egy halom iratot a padlóra. –Amúgy is már megmondtam a beszélgetésünk elején, hogy nem vagyok rád kíváncsi!

-Bezzeg, ha Nic lenne itt…

-Az más.

-Tényleg, őméltóságát mikor teszed végre lapátra?

-Lehet, hogy soha.

-Laura! Ezt nem teheted! – Fabrizio teljesen elképedt. –Akkor mi lesz velünk?

-Semmi! – Laura felállt a földről és szembefordult Fabrizióval.

-Mi az, hogy semmi? Hiszen olyan jó páros vagyunk! Teljesen összeillünk, kiegészítjük egymást!

-Kímélj meg a kétértelmű megjegyzéseidtől.

-Rossz az, aki rosszra gondol… - vonta meg a vállát Fabrizio. –De gondold már át még egyszer! Nic megcsal! Miért nem dobod ki a francba?

-Mert időközben rájöttem, hogy akit seggbe kell rúgni, az te vagy – Laura karbafont kézzel állt a srác előtt, lazán nekidőlve az asztalának. Fabrizio egész közel állt hozzá, de erre egy kicsit hátrébb lépett.

-Perché?

-Tulajdonképpen miattad járja a végét a kapcsolatom Nickel. Te voltál az, aki rám mászott, és te nem szállsz le rólam.

-Aha, de azért téged se kellett nagyon győzködni, hogy feküdj le velem…

-De aztán mondtam, hogy részemről ennyi volt! Te azonban csak azért se hagytál békén, mindenhova követtél!

-Ez nem igaz! A véletlen hozott össze minket mindig.

-Ezt ugye te se hiszed el? – kérdezte Laura gúnyosan. –Annyira átlátszó dolgok ezek, hogy az nem is igaz!

-Oké, sajnálom, ha te így látod. Csak, tudod, azt hiszem, elfelejted azokat az alkalmakat, amikor te jöttél át hozzám egy kis „szórakozásra”… - Fabrizio rendesen megharagudott Laurára, amiért az szakított vele. Már bánta, hogy megvette azokat a koncertjegyeket. Ő aztán el nem viszi ezt a csajt sehová!

-Tudtam, hogy elő fogsz ezzel hozakodni, de nem érdekel! – Laura megvonta a vállát, majd türelmetlenül legyintett a srácnak. –Azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Arrivederci!

Fabrizio elindult az ajtó felé, de aztán eszébe jutott valami, és visszafordult.

-Most akartam neked odaadni valamit, de mivel már nem vagyunk olyan viszonyban, ezért…

-Mit akartál nekem ideadni? – Laura kíváncsian felnézett a hatalmas iratkupac mellől.

-Gondoltam, örülni fogsz neki.

-Ne csigázz már! – Laura felállt a székéből és odalépett a sráchoz.

-Nem nagy szám, csak… - Fabrizio elővett a zakója zsebéből két koncertjegyet. –Van két jegyem Patrick Fiori júliusi koncertjére, és gondoltam…

-Ó, te magasságos palacsintasütő! Ez komoly? – Laura ki akarta kapni a jegyeket Fabrizio kezéből, de a srác elrántotta tőle.

-Azt mondtad, végeztél velem. Akkor elv, hogy nem veled megyek a koncertre. Van jelentkező elég…

-Ezt nem teheted velem! – Laura teljesen ledöbbent. –Tudod, hogy imádom Patrickot!

-Tudom, éppen ezért vettem a jegyeket. De közben történt egy s más, ami máris más megvilágításba helyezi a történteket… - Fabrizio eltette a jegyeket, és ismét elindult az ajtó felé. Laura azonban megfogta a karját, és visszarántotta.

-És… És nincs rá esély, hogy esetleg… Hogy esetleg mégis engem vigyél? – kérdezte Laura reménykedve.

-Nézd, én tiszteletben tartom a döntésedet. Azt mondtad, vége a kapcsolatunknak. Én pedig a világ minden kincséért sem szeretném, ha miattam megváltoztatnád a véleményedet. Hiszen én rossz hatással vagyok rád, én viszlek a bűnbe – mint azt mondtad is az előbb – és nem szeretném, ha ilyen romlott erkölcsű fickóval mutatkoznál együtt.

-Semmiképpen nem tudlak meggyőzni?

-Most akkor mit mondjak Emilie-nek? – vonta meg a vállát tanácstalanul Fabrizio.

-Ki a bánat az az Emilie?! – kérdezte Laura felháborodva.

-Az a lány, akit vinnék a koncertre helyetted.

-Na nem! Nem hagyom, hogy ilyen… ilyen Emilie-ket vigyél a kedvenc énekesem koncertjére helyettem! – fakadt ki Laura, majd Fabrizio nyakába ugrott és szenvedélyesen megcsókolta.

-Hú, hát ez… - Fabrizio nem jutott szóhoz, Laura pedig még mindig rajta lógott. –Ez nagyon ott volt.

-Szóval, Fifi, kit viszel magaddal a koncira?

-Még nem tudom…

-Oké – Laura becsukta az ajtót, és ráfordította a kulcsot. Az iroda ablakain elhúzta a szalagfüggönyt, majd visszasétált Fabrizióhoz. –Mibe fogadjunk, hogy sikerül meggyőznöm téged?

-Hogy téged vigyelek el?

-Bizony – Laura hozzásimult a sráchoz, és ismét megcsókolta. -Van időnk… És senki nem fog ránk nyitni…

-Ejha, képes vagy idáig elmenni egy vacak koncert miatt?

-Vacak?! – Laura egyből kijózanodott. –Vigyázz, mit mondasz! A kedvenc énekesemről beszélsz!

-Oké, oké, elviszlek.

-Köszönöm! Köszönöm! – Laura boldogan átölelte Fabriziót.

-Ez azt jelenti, hogy mégse szakítunk?

-Hát, ha annyira akarod…

-Ez az! – Fabrizio nem gondolta, hogy ilyen könnyen vissza tudja csábítani magához a lányt.

-Apropó, miért volt olyan pocsék az éjszakád?

-Ne is kérdezd! Sorolom: először a környékbeli suhancok gyorsulási versenyt rendeztek, aztán jött a vihar, beáztam, egy kocsinak beindult a riasztója, aztán jött a macskakoncert, majd egy nyüzüge srác adott szerenádot valami tyúknak. Ja, utána hívtál te, aztán megint beindult a vihar. Ismét beáztam, úgyhogy kiköltöztem a nappaliba, de ott meg már fényáradat volt; aztán rázendített a szomszédék fél éves gyereke is… Tisztára kikészültem a nyivákolásától!

-Nahát, Fifi! Hogy mondhatsz ilyet? Mi lesz, ha neked lesz gyereked?

-Uramisten! – Fabrizio megtántorodott. –Terhes vagy?

-Dehogyis! Ez csak egy ártatlan kérdés volt. Különben is… - Laura elfordult a sráctól. –A vetélésem óta tablettát szedek. Nem akarom még egyszer átélni azt a szörnyűséget, ami történt velem. Lehet, hogy soha többet nem is akarok gyereket.

-Ne beszélj butaságokat – Fabrizio átölelte a lányt. –Rengeteg gyereked lesz még. Csak túl kell lenned ezen a megrázkódtatáson.

Eközben Nicolas Isabelle-lel beszélgetett Fabrizio háza előtt. A srác nem volt otthon, de ez nem volt probléma. A terv már készen volt.

-Akkor menjek fel? – kérdezte Isabelle.

-Aha, és várd a hálószobában. Legyél vele rámenős, ne hagyd, hogy lerázzon.