Laura már egy órája üldögélt a pultnál a Baccarában, de még mindig nem vágyott haza. Lassan kortyolgatta a hideg Martinit, és elgondolkodva nézte a pohár falára erősített citromkarikát. Daniel, a csapos megelégelte, hogy a lány semmit nem mond neki, így hát odament hozzá és megkérdezte, mi baja.

-Hogy mi bajom van? Az, hogy egy oltári nagy ribanc vagyok…

-Ne beszélj már ilyen ostobaságot, Laura!

-De igenis így van! – Laura elkezdte forgatni a poharát a pulton. –Már évek óta van egy jól működő párkapcsolatom, de én nem tudom értékelni. Más a helyemben összetenné a két kezét, ha ilyen ajánlatot kapna Franciaország egyik utazó nagykövetétől, de én ehelyett itt pusztítom az agysejtjeimet…

-Most már tényleg szeretném, ha részletesen elmondanád, mi történt.

-Tudod, hogy Nickel már három éve együtt vagyunk – sóhajtott fel Laura. –Tényleg, minden szuper volt köztünk, egy ilyen kapcsolatra vágytam kislánykorom óta. Imádtuk egymást, meg minden. Csak egyetlen baj volt: az, hogy állandóan utazott, és ilyenkor sokszor hetekig nem láttuk egymást. De mi erősek voltunk, és még ez az állandó utazgatás se állhatott közénk. Úgy értem – nézett föl a lány. –Hűségesek maradtunk egymáshoz, meg se fordult a fejünkben, hogy megcsaljuk a másikat.

-De…?

-De… Biztosan emlékszel még Fabrizióra.

-Fabrizio… Fabrizio… - Daniel nagyon gondolkodott. –Ja, persze! Aki szerelmi bánatában elpusztította szinte az egész vodkakészletünket!

-Igen, ő. Azon az estén, tudod, mind a ketten itt voltunk. Aznap vártam haza Nicet Japánból. És… Hát, szóval… Mikor itt voltunk Fabrizióval, ő kikezdett velem. Én először nemet mondtam, de aztán… Jaj, Dan! Annyira édesen nyomult, hogy egyszerűen nem tudtam neki ellenállni! – Laura ráhajtotta a fejét a karjára.

-Lefeküdtél vele?

-Aha… Aztán mondtam neki, hogy… hogy ez csak egyszeri alkalom volt, de… De később is lefeküdtünk egymással, nem is egyszer. És… Ezt csak halkan mondom, de… Fabrizióval sokkal jobb a szex, mint Nickel volt bármikor… Tudom, ez nem helyes, hogy ilyeneket mondok, de nem hazudhatok tovább magamnak se… Fifi... Így hívom… Igen, Fifi, a szeretőm lett. Már vagy egy fél éve élem ezt a kettős életet, és már Nic is gyanakszik, de egyszerűen nem tudok mit tenni! Próbáltam már többször is elmondani neki, de soha nem éreztem elég erősnek magam. Meg egyáltalán hogy kezdjem el? És tudod, mi volt még az igazi szívás? Néhány hónapja… Szóval, én… Terhes voltam. De sajnos elvetéltem. Illetve, lehet, hogy ez volt a legjobb. Én magam se tudtam, kié volt a gyerek…

-Hát, Laura, jól elintézted magad…

-Ne is mondd! Ma végre elszántam magam a nagy vallomásra, de most is közbejött valami. Komolyan kezdem azt hinni, hogy a sors most baromira ki akar velem szúrni.

-Miért, ma mi történt?

-Ott állok a nappaliban, mondom Nicnek, hogy szeretnék neki elmondani valamit, erre ő közli, hogy „ő is”. És tudod, mit csinált? – nézett rá Laura a csaposra. –Tudod, mit? Megkérte a kezem! Te, én hogy szívhatom meg ennyire?!

-Megkérte a kezed? Hát, kislány, ez nagy gáz. Már értem, miért nem sikerült ma se elmondanod… És mit válaszoltál?

-Képzelheted… Csak néztem rá kukán, aztán a lehető legrosszabbat tettem: beszóltam, hogy „A francba!” és leléptem otthonról!

-Jaj, jaj, jaj! Ebből még nagy botrány lesz.

-Annyira sajnálom szegény Nicet! Ő szeret engem én meg csak kihasználom… Egy szívtelen dög vagyok! Most mondd meg, hogy lehet engem szeretni?

-Ne sajnáld már magad ennyire! Szedd össze magad! Mindenkinek vannak az életében hullámvölgyek, de meg kell tanulnod mindenben meglátnod a jót. Ahogy apám mondta régen: „Ha a padlón vagy, vegyél is föl onnan valamit!” Érted, mit akarok mondani?

-Öhm… Nyaljam fel a konyhapadlót?

-Dehogyis! Mássz ki a gödörből! És ehhez ne szégyellj segítséget kérni. Biztos vagyok benne, hogy Fabrizio átsegít majd ezen a nehéz időszakodon. És ezzel már el is árultam, mit tanácsolok neked ezzel az üggyel kapcsolatban: semmiképp ne menj hozzá Nicolashoz. Egész életedben boldogtalan lennél, amiért elszalasztottad a nagy lehetőséget. Sőt, ha hozzámennél, lehet, hogy egy-két éven belül el is válnátok, mert egyszerűen nem tudnátok bízni egymásban és Nic is megérezné, hogy nem szereted. És persze, nem utolsó szempont a válási procedúra se… A vagyonmegosztási hercehurca évekig elhúzódhat, pláne, ha gyerek is van.

-Köszi, Dan. Azt hiszem, megfogadom a tanácsodat. Hazamegyek és elmondok mindent Nicnek. Igen, ez lesz a legjobb! – Laura felállt a bárszékről. –A martinit meg csak írd a számlámhoz. Köszi még egyszer!

Az ajtó felé menet azonban hallotta, hogy valaki a nevén szólítja. Odafordult, és testvérét, Christiant pillantotta meg, amint a bár egyik sarkában lévő asztalnál üldögél. A srác intett neki, hogy üljön le mellé.

-Hát te? Hogyhogy itt vagy? – kérdezte Christian Laurától.

-Volt egy apróbb problémám, amit muszáj volt átgondolnom.

-És sikerült?

-Aha.

-Elárulod, mi volt az?

-Nem tudtam, mit válaszoljak Nicnek. Megkérte a kezem.

-És ezen gondolkodnod kellett??? – Christian majdnem félrenyelte a sörét. –Észnél vagy, te csaj?

-Nem voltam biztos magamban – Laura valami oknál fogva úgy érezte, jobb, ha egyelőre nem avatja be testvérét a Fabrizio-ügybe. Elvileg már elmondhatta volna neki, de először Nickel szerette volna megbeszélni a dolgot.

-Három év után? Nic imád téged, és szeretné veled leélni az életét! Min gondolkodtál ennyit?

-Már mondtam: elbizonytalanodtam. De most már tudom, hogy nem szabad csak úgy beleugrani egy házasságba. Hiszen, lehet, hogy nem is működne, és akkor ugye ott van a válási procedúra, meg a…

-Várj, várj, várj! Te azt akarod mondani, hogy nem mész hozzá Nichez?

-Igen.

-Buta csitri! Te nem vagy komplett!

-Minek köszönhetem a szebbnél szebb bókokat?! – kérdezte Laura felháborodva. –Te talán olyan okosnak képzeled magad?

-Nézd, hugicám, ez így nem megy – Christian belekortyolt a sörbe. –Muszáj hozzámenned Nichez.

-És miért?!

-Miért, miért… Azért, mert nála jobbat nem találsz. Ő a hozzád illő pasi. Menő, jóképű, jó a fizetése, és nem utolsósorban: odavan érted! Már három éve együtt vagytok, jól működik a kapcsolatotok, mi kell még?

-Nem is tudom… - Laura elgondolkodott. Érezte, hogy nem jó, ha a testvére ilyen nagy befolyással van az életére, de ugyanakkor… Lehet, hogy igaza van. –Honnan tudod, hogy jól működik a kapcsolatunk?

-Látom rajtatok – mosolygott Christian, de igazából tudta, hogy ennek pont az ellenkezője igaz. –Két életvidám szerelmes, akik alig bírnak egymás nélkül élni… Irigylésre méltó pár vagytok.

-Jó ezt hallani… - Laura halványan elmosolyodott. Rémülten vette észre, hogy az öt perccel ezelőtt hozott, sziklaszilárd elhatározása kezd semmivé válni. Egyre jobban érdekelte, milyen lehet a házasélet. Biztosan nem csak móka és kacagás, de azért izgalmas.

-Akkor… Miről beszélünk még?

Laura csak szótlanul felállt a székről és kiment a bárból. Christian vigyorogva hátradőlt a székén.

Otthon nem volt túl vidám fogadtatás. Nicolas egykedvűen ült a tévé előtt, kezében távirányító, és kapcsolgatott. Mikor a lány belépett, a férfi csak ránézett, aztán tovább nyomkodta a távirányítót. Laura odament hozzá, kivette a kezéből és kikapcsolta a tévét.

-Add vissza.

-Nem. Szeretnék veled beszélni.

-Én is elrohanjak?

-Hallgass végig, kérlek. Meg tudom magyarázni a viselkedésemet.

-Na, arra befizetek…

-Ne legyél már ennyire cinikus! Bocsáss meg, amiért olyan hülye voltam.

-Azt hiszed, ennyivel el van intézve?

-Nem. Tudom, hogy ez édeskevés. De… Meg kell értened. Megijedtem.

-Mitől?

-A házasságtól… A családalapítástól… De azóta gondolkoztam, és nagy döntést hoztam.

-Jó vagy rossz?

-Jó. Feltennéd még egyszer azt a kérdést?

-Miféle játék ez?

-Csak kérdezd meg újra.

-Oké… Laura, hozzám jössz feleségül?

-Igen.

Laura megcsókolta Nicolast, és ebben a percben komolyan boldognak érezte magát. De amikor már a gyűrű az ujján volt, felvillant előtte Fabrizio képe, és a fél éjszakát végig zokogta.