Ezután Laura teljesen úgy viselkedett, mintha még mindig csak egy „szimpla barátnő” lenne, nem menyasszony. Viszont ha ránézett a gyűrűjére, elfogta valami rossz érzés. Szégyellte magát, amiért úgy viselkedett, mint egy ostoba fruska, aki nem tud választani két pasi között. Sőt, mostanában még jobban behergelte magát, és új gondolatai támadtak: most már akármelyikükkel fekszik le, a másikat mindenképpen megcsalja… Bántotta, hogy erre eddig nem jött rá. De most már mindegy…

Viszont esténként mindig kitalált valamit, miért nem akar szeretkezni barátjával. Fáj a feje, megjött neki, túl fáradt, stb. Persze, néha rászánta magát, de egyre inkább várta azokat a napokat, amikor kettesben lehettek Fabrizióval. És erre tökéletes alkalmat szolgáltatott az a fogadás, amit Cannes-ban rendeztek két hét múlva, és amit később a tévé is leadott a Divat Nagyágyúi címmel. Madame Valéry a két fiatalt küldte el, viszont ő maga nem ment, mivel nem ért rá. Addigra készen lett Laura autója is a szervizben, így nem kellett Fabrizio pöfékelő Volkswagenjével vesződni.

Az utazás előtti napon Laura értékes ajándékot kapott Nicolastól: egy gyönyörű gyémánt nyakláncot.

-A fogadásra fel is veheted.

-Nic, ez… Ez gyönyörű!

-Illik hozzád. 68 karátos.

-Mennyi??? – Laura majdnem a szívéhez kapott, mikor meghallotta, milyen drága ajándékot kapott. –Észnél vagy?

-Nyugi, átgondoltam. A legjobbat érdemled.

-Uramatyám… De akkor se kéne ennyit költened rám. Főleg most, hogy összeházasodunk. El fog fogyni a pénzünk.

-Ettől ne félj. És ezúton szeretnék bocsánatot kérni a múltkoriért, amikor… Amikor úgy leordítottalak, amiért annyit költöttél.

-Spongyát rá. De azért én is sajnálom, hogy olyan esztelenül szórtam a pénzt.

Másnap Laura ezzel a gyönyörű, drága ajándékkal indult el Cannes-ba, oldalán Fabrizióval, aki már Párizs külvárosában átvette a vezetést – Laura nem kis bosszúságára. Főleg, miután egy piros lámpánál véletlenül beleszaladt az előttük álló kocsiba.

-Ó, anyám! Fifi! Még csak most hoztam el a szervizből az autómat, de te máris intézkedsz, hogy minél hamarabb visszakerüljön oda?!

-Bocs. Kicsit elszámítottam magam.

-Kicsit…

-Jól van már, majd kárpótollak Cannes-ban. Ha akarod, pont ennek a kocsinak a hátsó ülésén…

-Inkább az útra figyelj, és ne azt tervezgesd, mit fogunk csinálni Cannes-ban. Ráérünk még…

És valóban jobb lett volna, ha Fabrizio inkább a vezetésre koncentrál, mert egy fél óra múlva megállította őket egy rendőr.

-Tessék! Én megmondtam! – fakadt ki Laura. –Kellett neked ilyen lazán venni a vezetést!

-Aha, lazán, mint a kazán… Ne aggódj, Bella, hamar lerendezem.

-Ne vagánykodj a rendőrrel. Íratlan szabály, hogy rendőrrel, pedagógussal, ellenőrrel…

-Jól van már, ne cidrizz. Á, jó napot! – hajolt ki az ablakon Fabrizio. –Talán túl gyorsan mentem?

-Nem, túl alacsonyan repült.

-Hehe, jó vicc, őrmester!

-Nem viccnek szántam. Kérem a jogosítványát és a jármű forgalmiját.

-Laura, itt a forgalmi?

-Valahol itt van… - Laura elkezdte keresgélni az autóban. –Meg is van. Parancsoljon.

-Köszönöm. És a jogosítványa?

-Az az igazság, hogy… - Fabrizio csűrte-csavarta a dolgokat, csak hogy húzza az időt, hiszen a jogsija természetesen nem volt nála. –A kocsi nem az enyém, és…

-Lopta?

-Dehogyis! Az autó a hölgyé, csak most én vezetem. De a jogsim nincs nálam.

-Akkor meg kell, hogy büntessem!

-De a hölgy jogsija itt van! Ugyanis mikor elindultunk Párizsból, még ő vezetett. De aztán átvettem a kormányt.

-És ezt nem tudta előre?! A jogosítványa mindig legyen magánál!

-Igen, de tudja… Ez nagyon váratlan volt… A feleségem ugyanis babát vár, és… - Laura összerezzent erre a mondatra. A felesége??? Babát vár??? -…És rosszul érezte magát, úgyhogy megkért, hogy vezessek helyette.

A rendőr jobban megnézte magának Laurát, aki vette a lapot, és hányingert szimulált. A hasára tette a kezét, mintha éppen most kapott volna görcsöt.

-Még most se szűnt meg teljesen a rosszullét…

-De ez akkor is felelőtlenség volt!

-Tudjuk, de… Kérem, ne büntessen meg! – Fabrizio könyörgő szemmel nézett a rendőrre. –Nem lenne jó, ha ennyi pénzt kéne kidobnunk most, hogy jön a baba…

-A feleségének még nem is látszik a hasa.

-Igen, mert még a terhesség elején vagyunk. De nézze meg jobban! – Fabrizio rámutatott Laurára, aki előrenyomta a hasát. –Látja?

-Na, jól van, menjenek innen! De ha még egyszer meglátom, hogy a megengedett sebesség fölött halad, nem teszi zsebre, amit kapni fog!

Ahogy elhaladtak a rendőr mellett, Fabrizio és Laura egymásra néztek, és egyszerre elkezdtek nevetni.

-Jaj, Laura baba, muti a pocakodat! – Fabrizio nevetve gügyögött a lánynak. –Olyan cukiii!

-Fifi, hagyd már abba! – nevetett a lány is. –Tök jó volt ez a rögtönzés!

-Kreatív vagyok.

A szálloda, ahol a divathétvégét tartották, igazi luxushotel volt. Ötcsillagos, és pont a tengerparton állt. Azonban mikor Laura és Fabrizio felmentek a szobájukba, döbbenten vették észre, hogy Madame Valéry két egyágyas szobát foglaltatott nekik. Pedig a főnökasszonyuk tudta, hogy együtt vannak! Akkor miért nem franciaágyas szobát foglaltatott?

-Ez felháborító! – Fabrizio leült az ágyára. –Most akkor hogy döntsük el, melyik szoba kié?

-Te ezen filózol? Inkább váltsuk be a két szobát egy franciaágyasra!

-Nem hiszem, hogy megtehetjük…

-Dehogynem! Ha te gyáva vagy, akkor majd én intézkedem!

Mire Fabrizio bármit is mondhatott volna, Laura már el is tűnt, hogy aztán egy óra múlva diadalittas fejjel térjen vissza.

-Gyere, Fifi, megkaptuk a nászutas lakosztályt.

-Hogy mi???

-Jaj, Fifi, ne értetlenkedj már. Hiszen nem nézhetik el, hogy szegény, nászutas párocska, akik ráadásul kisbabát várnak (itt Laura megsimogatta a hasát) külön szobában aludjanak! – adta elő magát Laura szenvedő arccal. Fabrizio csak nézte, aztán egyszerre elnevették magukat.

-Te is megéred a pénzed, te csaj!

-Ezért vagy oda értem, nem?

Este Laura és Fabrizio kicsit elkéstek a fogadásról. Tudták, mikor kezdődik, meg teljes harci díszbe vágták magukat a kezdésre, de… Aztán akadt jobb dolguk… Kihasználták, hogy végre kettesben vannak. Pechjükre azonban felhívta őket Madame Valéry, pont „akkor”…

-Na, milyen a fogadás? Sokan vannak?

-Öhm… Még nem mentünk le… - mondta halkan Fabrizio, miközben próbált egy kicsit elszakadni Laurától, aki mosolyogva csókolgatta. –Laura, ne már – súgta a srác.

-Mit csinál Laura? – kérdezte Madame Valéry.

-Semmit! Miért?

-Csak azért, mert azt mondtad: „Laura, ne már!”.

-Hát… Nem tudom, mire mondtam. Most éppen nem látom sehol – Fabrizio megcsókolta a lányt.

-Oké. Szeretném, ha végre lemennétek a fogadásra. Utálnám, ha rossz híre terjedne a Promodnak, amiért késve mentetek le, vagy egyáltalán be se néztetek.

-Ne aggódjon, Madame Valéry, máris indulunk – Laura ekkor finoman belecsípett a srácba, aki erre felnevetett.

-Min nevetsz?

-Csak… Csak megy valami hülyeség a tévében… - mondta Fabrizio, fuldokolva a nevetéstől.

-Na, jó, akkor tegyük is le. Látom, nem tudsz idekoncentrálni…

Mikor végre letették a kagylót, Laura fülig érő szájjal ránézett Fabrizióra.

-Na, idefigyelj, Laura…

-Bocsiii…

-Egyetlen módja van annak, hogy kiengesztelődjek…

Mikor végre sikerült elszakadniuk az ágytól, kicsit ziláltan bár, de levánszorogtak a fogadásra. Lent már nagy buli volt, bent az aulában, kint a parton, sőt még a tetőteraszon is, ahol volt egy medence is – szóval mindenhol. Laura beszédbe elegyedett pár „nagykutyával”, hogy kicsit hencegjen a Promodról. Addig Fabrizio is társaságra talált a medence partján: egy roppant csinos lánnyal kezdett beszélgetni, aki kicsit sem titkoltan, flörtölni kezdett a sráccal.

Mire Laura megtalálta Fabriziót, az a csinos lány (akit egyébként Marlene-nek hívtak) mosolyogva masszírozta a srác vállát. Fabrizio nem úgy tűnt, mint aki ellenzi a dolgot… Laura egyből felhúzta magát, és közelebb sétált hozzájuk.

-Fifi! Fifi! – szólítgatta a srácot. Az rá se nézett. –Fifi! Drágám! – semmi reakció. –Szívecském! Szívszerelmem! – Fabrizio továbbra se reagált. –Fabrizio!!! Egyetlenem! – mikor Laura látta, hogy a srác gyakorlatilag megsüketült, úgy döntött, másfajta eszközökhöz kell folyamodnia. –Oké, drága, majd ha elélveztél, akkor akár ide is fordíthatnád végre azt az olasz fejedet!!! – kiabálta teljes hangerővel. Mikor a srác erre se fordult felé, Laura dühösen odalépett melléjük.

-Szia-mia, Laura!

-Szia-mia… Mondd, te süket vagy?! Itt ordibálok neked, erre te rám se bagózol!

-Bocsika, nem hallottam.

-Biztosan totálisan belefeledkeztél a partnernődbe…

-Ja, ő itt Marlene. Marlene, ő itt Laura, a kolléganőm.

-Meg a barátnője – egészítette ki Laura.

-Üdv – mosolygott Marlene.

Laura csak megvetően végigmérte a lányt, majd elvonult. Kézbe vett két pohár pezsgőt, és mind a kettőt az utolsó cseppig megitta. Később csatlakozott hozzá Fabrizio is, akire nem tudott sokáig haragudni. Ezután egész este együtt táncoltak, el se szakadtak egymástól. Viszont annyira nem voltak jó hatással egymásra, ugyanis ha az egyikük ivott valamit, akkor a másikuk is ugyanazt itta, és egy idő után elég jó hangulatba kerültek.

A többi meghívott először ügyet se vetett rájuk, de miután duettben elénekelték Don’t talk just kiss c. dalt, rájöttek, hogy a két Promodos fiatal igen érdekes személyiség…

-Ne legyenek már ilyen besavanyodottak! – kiabálta Laura a színpadról. –Engedjék el magukat! Szórakozzanak! Énekeljenek, vagy… vagy… vagy itt van például ez a medence! Gyerünk, fürödjünk egy kicsit!

Ahogy ezt kimondta, Fabrizio egyből vetkőzni kezdett, majd egyszál ingben és gatyában ugrott bele a medencébe. Laura lejött a színpadról, és a csodálkozó, sikítozó tömegen átverekedve magát, ő is a medence szélére állt.

-Monsieur Dubois, milyen a víz? – tartotta oda mikrofonját Fabrizióhoz a lány.

-Irtó jó!!! – Fabrizio vetett egy bukfencet a vízben.

-Hallották, emberek! – Laura a tömeg felé fordult, akik döbbenten álltak a medence partján. –Nyomás mindenki a vízbe!

-Maga is, kisasszony! – mire Laura észbe kapott, Fabrizio már meg is fogta a kezét és berántotta a vízbe. A lány nevetve kapaszkodott Fabrizióba, majd gyorsan levette magáról az estélyit, és kidobta a partra.

A többi vendég döbbenten nézte őket, majd mikor ők is rászánták volna magukat, hogy utánuk ugorjanak, hirtelen hatalmas üvöltést hallottak.

A terasz másik végében a rendezvény szervezője állt, akinek mindez rengeteg pénzébe került (Fabrizio és Laura jóvoltából borult a pezsgőpiramis is…) és szeretett volna egy varázslatos, nívós partit rendezni, amelyet büszkén megmutathat a világnak. Ezért volt kint a tévé, és a létező összes újságíró is, akik persze lelkesen fényképeztek és kameráztak. Hát, annyi bizonyos, hogy emlékezetes parti lett, de a szervező nem ilyen áron akart bekerülni a tévébe... Laura és Fabrizio csak arra lettek figyelmesek, hogy hirtelen nagy csönd lett. Felnéztek, és mikor meglátták, hogy a szervező vörös fejjel bámulja őket, szégyenlősen csak ennyit mondtak:

-Összetakarítsuk a romokat…?