-Megmagyaráznátok, mi ez a szemét?!

Madame Valéry levágta Fabrizio és Laura elé az aznapi újságot. A fiatalok semmit nem szóltak, csak csendben nézték a címlapot, amelyen ők tündököltek – éppen a medencében vetkőztek…

-Várom a magyarázatot! – kiáltott rájuk a főnökük, de mikor Laura és Fabrizio továbbra sem szólt semmit, Madame Valéry kinyitotta az újságot annál az egyoldalas cikknél, ami a hétvégi partival foglalkozott. –Így talán kicsit beindul a memóriátok.

-Nézze, Madame Valéry… - kezdett bele Fabrizio a mondandójába, de a nő félbeszakította.

-Nem, inkább mégse vagyok kíváncsi a magyarázkodásotokra! Már kábé hússzor elolvastam ezt a cikket, de csak egyre dühösebb lettem! Hogy tehettétek ezt?!

-Mi igazán nem akartuk…

-Nem, egy francokat! Ha akartátok volna, tudtatok volna uralkodni magatokon! De nektek muszáj volt hullarészegre innotok magatokat, aztán meg ingyen sztriptízt rendezni a medencében! Laura! – fordult a lány felé Madame Valéry. –Te mit tudsz erre mondani?!

Laura csak ijedten ránézett főnöknőjére, aztán szótlanul a tenyerébe temette arcát.

-Így is jó – mondta a haragtól elfúló hangon a nő. –Ti akartátok…

-Madame Valéry, kérem! – szólt közbe Fabrizio. –Ne legyen velünk ilyen szigorú.

-És miért, fiatalúr? Milyen jogon kér tőlem ilyet?

-Csak… Csak… Látja, hogy megbántuk! Nézze meg Laurát! Szegény teljesen ki van készülve.

-Biztosan másnapos a lelkem…

-Nem, tényleg bántja ez a dolog! És engem is.

-Tudod, Fabrizio, nem fújtam volna fel így ezt az ügyet, ha nem lenne odaírva vastag betűkkel, hogy „A két Promodos dolgozó…”! De tekintve, hogy az egész világ értesült erről a rémségről, ne várd, hogy elnéző legyek!

Madame Valéry fel-alá sétált az irodában, néha ránézett két alkalmazottjára, akik azt kívánták, bár nyílna meg alattuk a föld…

-Most mégis mit csináljak veletek?! – állt meg végül előttük.

-Adhatok néhány tippet? – csillant fel a szeme Fabriziónak.

-Ha nem arról szól, hogy hogy kínozhatlak meg benneteket, akkor csönd!

-Oké.

-Istenem, istenem… Ekkora szégyent! Most aztán leshetem, hogy valaha szóba állnak velünk… Végleg lehúzhatjuk a rolót.

-Mi, Laurával még visszahozhatjuk az életbe a céget… - mondta óvatosan Fabrizio.

-Még van képed ilyet mondani?! – csattant fel a nő. –Pont ti, akik ilyen szépen bemutatkoztatok Cannes-ban?!

-Ez csak egy ajánlat volt…

-Basszus! – Madame Valéry akkorát csapott az asztalra, hogy az újság mellett fekvő toll felpattant az asztallapról. Fabrizio hátrahőkölt. –Jobban tennéd, ha nem ajánlgatnál semmit, mert a végén úgy repülsz innen, mint a vadlibák!

Fabrizio lehajtotta a fejét, majd az asztal alatt megfogta Laura kezét. A lány ránézett, majd ismét lehajtotta a fejét. Talán ő jobban szégyellte magát, mint Fabrizio.

-Tűnés kifelé! – rivallt rájuk Madame Valéry. –Látni se bírlak titeket! Nyomás!

Fabrizio felhúzta a székről Laurát, aki láthatóan az ájulás szélén volt. Majd miután kimentek az irodából, halkan becsukták maguk mögött az ajtót és legszívesebben eltűntek volna a Föld színéről.

Pedig ez még csak az első kör volt… Laurának vacsora közben feltűnt, hogy Nicolas alig szól hozzá. Ezt furcsállta.

-Odaégetted a fasírtot – szólalt meg végül a férfi, mire Laura közömbösen ránézett.

-Igen, tovább sütöttem, mert egy kicsit sokáig beszéltem anyámmal, aki már megint apámat szidta.

-És egy kicsit sótlan is… - folytatta Nicolas.

-De azért meg lehet enni – Laura, akinek már így is cafatokban voltak az idegei, kezdett egy kicsit megharagudni barátjára. Nem igaz, hogy ennyire elcseszte a kaját!

-A krokettet viszont elsóztad.

-Mondd, neked mi bajod van?! – Laura lecsapta az asztalra a villáját.

-Semmi.

-De igenis van!

-Most olyan nagy baj, hogy mondtam egy pár rossz szót a kajáról?

-Ugyan már, Nic, mindketten tudjuk, hogy most nem a fasírtról van szó! Ha valami bajod van, mondd meg! – Laura hangja kezdett hisztérikussá válni.

-Ha ennyire veszekedni akarsz…

-Nem akarok veszekedni, de utálom, ha nem mondod el a problémádat!

-Oké, te akartad – Nicolas felállt az asztaltól és valamit kivett a táskájából. Ahogy Laura meglátta, egyből végigfutott a fején a menekülési útvonal. Természetesen az aznapi Le Monde volt az, címlapján a vetkőző Laurával és Fabrizióval… -Tessék! Ez a bajom!

-Ó…

-Erre mit tudsz mondani?! De tudod mit? Nem is érdekel!

-Nic, hallgass meg… - Laura egy kicsit visszább vett a hangerőből.

-Kíváncsian várom a magyarázatodat!

-Ez nem az, aminek látszik…

-Akkor mi?!

-Hülye voltam…

-Egyáltalán mi a jó büdös francot keresett ott a talján haverod is?!

-Hát, tudod… Ő is a divatszakmában dolgozik… - ez legalább igaz volt. –És ezért… neki is ott kellett lennie…

-És persze rögtön kihasználtátok az alkalmat, hogy meztelenül fürdőzzetek a medencében!

-Nem voltunk teljesen meztelenek…

-Ó, jaj, bocsánat! Az alsónemű azért rajtatok maradt…! Persze, ki tudja, lehet, hogy utána már az se!

-Igazságtalan vagy! Semmi nem történt köztünk! – Laura elkeseredetten védte az igazát, pedig jól tudta, hogy most már elég egyetlen apró baki, és borul minden.

-Engem nem érdekel, én ebből nem nyitok vitát. Majd ha úgy érzed, van még valami mondanivalód számomra, akkor megtalálsz.

Este, lefekvés után Laura még sokáig gondolkodott a történteken.

-Nic… - mondta suttogva. –Én annyira… annyira sajnálom…

-Hát tudd meg, én is. Még ilyet! Az én menyasszonyom! Egy ilyen nagyszabású partin, ahol a világ minden tájáról érkező pénzeszsákok láthatták premier plánban, ahogy részegen ledobálod magadról a ruháidat! Megáll az eszem!

-Hogy tehetném jóvá?

-Sehogy. Majd az idő eldönti, mi lesz belőle. Gondolom, a főnököd se ugrált örömében.

-Hát nem. Jól lecseszett.

-De nem rúgott ki, ugye?

-Nem, de még nem tudta, mit csináljon. Lehet, hogy végül mégis lapátra tesz.

-Hát, baromira fogok neki örülni! Pont az esküvő előtt! Amúgy gondoltál már arra, hogy az emberek hogy fognak rád nézni az utcán?

-Nem, még nem… Jaj nekem! – Laura felült az ágyban, és fejét felhúzott lábára hajtotta.

-Meg nekem! Uramisten, annyi a jóhíremnek! Biztosan mindenki tudja, hogy a barátnőm vagy! Csoda, hogy ezt nem írták bele a cikkbe…

Laura ahogy meghallotta ezeket a szavakat, egyből kijózanodott. Dühösen ránézett Nicolasra.

-Á, szóval innen fúj a szél! – csapott rá a párnájára a lány. –Pedig már majdnem kezdtem elhinni, hogy tényleg értem aggódsz! De látom, neked megint az a fránya jóhíred a fontos!

-Az istenért, Laura, veled nem lehet normálisan beszélni? – kérdezte Nicolas fáradtan.

-Nem! Fáradt vagyok, nyűgös és marhára nem érdekel a jóhíred! És te sem! Elegem van belőled! – Laura kimászott az ágyból, felnyalábolta az ágyneműjét és kiköltözött a nappaliba. Nicolas kiment utána.

-Laura, ne legyél már ilyen kis pukkancs! Beszéljük meg…

-Ne szólj hozzám! – Laura becsapta a nappali ajtaját és lefeküdt a kanapéra.

Másnap mindenképpen beszélni akart Fabrizióval. Ezentúl kevesebbet mutatkozhatnak együtt, hiszen már így is elég nagy gázba kerültek.

-Fifi, tudom, hogy megérted…

-Én nagyon megértő vagyok, de ez már mégiscsak nevetséges! – Fabrizio leült a székébe, és elkezdett játszani az előtte fekvő tollal. –Mikor jössz már rá végre, hogy hozzám tartozol és nem ehhez a kreténhez? Most is csak saját magával volt elfoglalva!

-Jogosan haragudott. Nem kellett volna randalíroznom Cannes-ban. Szeretném valahogy kiengesztelni.

-Akkor vegyél neki egy doboz csokit, vagy valami kis mütyürt, de ne rajtam csattintsd az ostort!

-Lehetetlen vagy…

-Csak türelmetlen! Már egy fél éve ígérgeted, hogy otthagyod Nicet, ehhez képest még mindig mellette díszelegsz! Most is az ő lelkét pátyolgatod!

-Azt akarod, hogy szakítsak veled?! – kérdezte Laura dühösen.

-Hát, tudod, lehet, hogy az jobb lenne… Legalább nem idegeskednék minden nap.

-Oké, ezt megbeszéltük – zárta le a vitát durcásan Laura, és elindult az ajtó felé.

-Várj egy kicsit! – szólt utána Fabrizio. –Mondanom kell valamit. Illetve kérnem…

-Ki vele, de gyorsan, mert sietek.

-Szóval… Tegnap este… Elkaptak a rendőrök.

-Ezt meg hogy érted?

-Úgy, hogy… Megbüntettek. Túl gyorsan mentem.

-Mennyivel lépted túl a megengedett sebességhatárt?

-Nem sokkal…

-Mennyivel?

-Hát… 60 volt a megengedett, és én… Én meg… Én meg 85-tel mentem…

-Uramatyám! Te meghibbantál?!

-Ez még elég snassz, de… Nem volt nálam a forgalmim se, és… a jogsim meg egy éve lejárt…

-És ezt nem vetted észre?! – Laura gyorsan leült egy székre.

-Nem, hát nem szoktam nézegetni… - Fabrizio is visszaült a székébe. –A pénzbírság 500 euró, a jogsimat pedig bevonták fél évre. Ha nem fizetem ki a bírságot, közmunka vagy tíz nap fogház.

-Hát, Fifi, ezt jól megszívtad.

-Mint a torkosborz.

-És mit akarsz kérni tőlem? – Laura rosszat sejtett. De a bírságot csak nem fizetteti ki vele!

-Csak azt szeretném kérni, hogy furikáznál engem addig, amíg vissza nem kapom a jogsimat?

-Miért nem mész metróval vagy villamossal, mint mások?

-Mert… Mert nem szeretem a tömegközlekedést. Kééérlek!!! – Fabrizio könyörgő szemekkel nézett a lányra.

-Mondd, miért szívatsz engem állandóan? – hajtotta le a fejét Laura az asztalra. –Annyira hihetetlen vagy!