Fabrizio világéletében könnyelmű volt. Semmit nem vett igazán komolyan. Most azonban mégis úgy gondolta, hogy nem játszik a hatóságokkal és becsületesen kifizeti az 500 eurós bírságot. Valahogy nem vágyott 10 napi fogházra vagy közmunkára…

Nem volt nehéz összegyűjtenie az összeget: egyszerre három helyről kapott fizetést, de ezúttal kicsit többet tett félre magának, és nem küldte el az egészet a családjának, Olaszországba. Laura is örömmel nyugtázta, hogy a srác kezd megkomolyodni, és a munkahelyükön is feltűnően sok időt töltöttek együtt.

Szóval egy szép, meleg napon Fabrizio besétált a kapitányságra a szükséges 500 euróról szóló csekkel és büszkén lecsapta az asztalra.

-Buon giorno, signor tenente – lépett be a főhadnagy irodájába.

-Jó napot, Monsieur Dubois. Kérem, foglaljon helyet.

-Nemrégiben kaptam egy elég súlyos bírságot gyorshajtásért…

-Meg, ha jól tudom, a jogosítványával se volt minden rendben…

-Si… Szóval, ezt a tartozást jöttem most kiegyenlíteni. Parancsoljon – Fabrizio átnyújtotta a csekket.

-Máris felvesszük a jegyzőkönyvet.

A főhadnagy elkezdte rendezgetni az asztalon fekvő iratokat, majd mikor megtalálta a szükséges papírt, hozzácsatolta a csekket.

-Ide kérnék egy aláírást – nyújtotta a papírt Fabrizio felé.

Azonban mikor a srác odakanyarította volna a nevét a lap aljára, hirtelen egy másik rendőr viharzott be az irodába.

-Elnézést, Guillaume, de változás történt a Dubois-gyorshajtási ügyben.

-Éppen azt intézzük Monsieur Dubois-val – intett Fabrizio felé a főhadnagy.

-A büntetés 500 euró…

-Monsieur Dubois most egyenlítette ki a tartozását…

-…és 10 nap fogház – fejezte be a másik rendőr, akit Jean-Pierre Pignon hadnagynak hívtak (Fabrizio csak nagy nehezen tudta kibetűzni a rendőr névtábláját)

-De hát erről nem volt szó! – csattant fel Fabrizio. Már az se érdekelte, hogy rendőrrel beszél.

-Mi ez az újítás, Jean-Pierre? – nézett rá kollégájára a főhadnagy.

-A főkapitány úr átgondolta az ügyet. Monsieur Dubois-val már többször meggyűlt a baja a hatóságoknak. Szereti a sebességet – nézett rá élesen a férfi Fabrizióra. A srác máskor ezen csak vigyorgott, de most rettentő dühös volt.

-De én akkor se megyek dutyiba! – jelentette ki határozottan.

-Nézze, monsieur, ez nem így megy…

-Beszélni akarok az ügyvédemmel! – csapott az asztalra Fabrizio. –Egy nagy humbug az egész! Azt mondták, elég, ha kifizetem a bírságot!

-A főkapitány úr másként döntött…

-Teszek rá! Ez akkor is igazságtalan! Nagy nehezen összekapartam az 500 eurót, erre tovább szívatnak?!

-Ha nem viselkedik normálisan, akár még ma bezárhatjuk! – válaszolt fenyegetően a hadnagy. –Nem várunk holnapig!

-Miért, holnap kezdődne a 10 nap?

-Igen.

-Ó, te szaros puttanae! – dőlt hátra a székén Fabrizio. –De hát nekem holnap ezer meg egy dolgom van!

-Szar ügy. Holnapig pakoljon össze, reggel bevisszük a fogházba. Ne próbáljon elszökni, mert…

Fabrizio már meg se hallotta, mit mond a rendőr. Minden csepp vére lángolt a dühtől. Csak az járt a fejében, hogy 10 napig nem láthatja Laurát. Te jó ég, mekkora gázba keveredett! Ja, és még a jogsiját is meg kell újítania… Pont most kell őt sittre vágni, mikor ennyi dolga van?! Vaffanculo!

Laura még aznap este értesült a dologról, mikor megkapta Fabrizio SMS-ét. Nem értette az egészet. Hiszen ha befizette a szükséges összeget, akkor miért csukják le? Szeretett volna bemenni a fogházba, meglátogatni a srácot, de rengeteg dolga volt. Három nappal azután, hogy Fabrizio mögött bezárult a fogház ajtaja, Laura úgy érezte, nem bírja tovább – meglátogatja Fabriziót.

-Hová sietsz ennyire? – kérdezte tőle Nicolas, mikor meglátta, hogy a lány megpróbál kisurranni az ajtón. Laura összerezzent. Nem akarta elmondani, hová megy, mert abból úgyis csak vita lenne.

-Madame Valéry felhívott, hogy be kéne mennem átnézni a tervrajzokat – hazudta szemrebbenés nélkül. A „randi a barátnőkkel” már uncsi kifogás volt.

-És mikor jössz haza?

-Még nem tudom. Lehet, hogy sokáig bent leszek.

-Pedig ma estére foglaltattam volna asztalt a Ritzben…

-A Ritzben??? De hát… hogyan?

-Van ott egy haverom, aki már régóta adósom. De ha dolgozol, akkor…

-Nem, nem… Majd… Majd mondom Madame Valérynek, hogy engedjen el hamarabb – dadogta Laura.

-Figyelj, miattam igazán ne haragítsd magadra a főnöködet.

-Amúgy sincs sok kedvem dolgozni, szóval… Foglaltathatod az asztalt.

-Oké.

-Addig is, munka előtt még veszek magamnak valami szép cuccot. Csak hogy este csini legyek – mosolyodott el Laura.

-Egyedül mész vásárolni?

-Persze, hiszen Fif… úgy értem, a barátnőim nem érnek rá – Laurán azonnal végigfutott a hideg, a meleg, és csak remélte, hogy Nicolas nem hallotta a „Fif…” szócskát.

-Mit akartál mondani Fifiről? – Nicolas karbafont kézzel hallgatta a lányt.

-Semmit. Csak… Csak összekevertem a barátnőm, Florence nevével… - Laura hirtelen égető szükségét érezte, hogy minél gyorsabban lelépjen otthonról. Kezdett ciki lenni a helyzet.

-Tudom, hogy Fabrizio a hűvösön van… - szólta el magát Nicolas. Legszívesebben visszaszívta volna, de már késő volt.

-Mi… Micsoda? Te… Te ezt honnan tudod? – kérdezte Laura, szokatlanul magas hangon.

-Azt hiszem… Azt hiszem, valaki említette. Igen, igen, talán Bénédicte… - most Nicolas is kellemetlen helyzetbe került.

-Bénédicte? A kolléganőd? – kérdezett vissza Laura tűnődve.

-Igen…

-Az a Bénédicte, aki már második hete sütteti a fenekét a Kanári-szigeteken? – mondta Laura élesen, és várakozóan nézett Nicolasra.

-Hát… - Nicolas rendesen zavarba jött. –Hát… Akkor talán valaki más mondta. Talán… Talán Marilou… Vagy… Vagy Jeanne…

-Elég a süket dumából, Nic! Honnan tudod, hogy Fabriziót lecsukták?! – Laura kezdett gyanakvó lenni.

-Nem tudom, csak…

-Az előbb azt mondtad, tudod!

-Jó, oké! Hallottam, hogy elkapták a zsernyákok, mert kicsit megnyomta a gázpedált… És… És mivel a rendőrfőnök régi haverom… Beszéltem vele az ügyről… - Nicolas nem nézett rá Laurára. –Ő meg… Ő meg elmondta a büntetést, de én azt mondtam neki, hogy Fabrizio úgyse tudja kifizetni az 500 eurót. Meg… Aztán azt is megemlítettem, hogy… Hogy mostanában olyan meleg van, biztosan örülne egy kis… hűvösnek…

-Te csukattad le Fifit???!!! – visította Laura, majd mikor Nicolas nem nézett rá, döbbenten leroskadt egy székbe. –Hogy lehetsz ilyen szemét?! Hogy tehettél ilyet?!

-Nem is tudom… Egyszerűen csak… szeretlek…

-Ha igazán szeretsz, nem teszel ilyet – mondta Laura „egy világ omlott össze bennem” típusú hangsúllyal.

-Szeretlek és nem akarlak elveszíteni! De ha itt van ez a Fabrizio, mindig úgy érzem, hogy előbb-utóbb közénk fog állni!

-Ez hülyeség… - motyogta Laura. –Bíznod kell bennem.

-Benned bízok, de ebben a suttyóban nem! Állandóan körülötted sündörög, pedig hálás lennék, ha még az utcánkat is kivágná a térképről!

-Fabrizio csak a barátom. Egy jó barátom.

-Tényleg nagyon jóban lehettek, ha együtt fürdőztök meztelenül egy medencében… - mondta gonoszul Nicolas.

-Nem voltunk meztelenek! – kiáltotta Laura, de közben érezte, hogy a beszélgetés a lehető legkínosabb irányba terelődött.

-Csak majdnem. A lényegen nem változtat.

-A lényegen?

-Igen! Azon, hogy én egész hétvégén kidolgoztam a lelkemet is, míg te Cannes-ban édelegtél a primitívvel!

-Nem édelegtünk! És egyáltalán nem primitív, járt egyetemre! – folytatta a vitát Laura. Azért is övé lesz az utolsó szó!

-Fabrizio egy egyetemen? Pedig azt hittem, ez a veszély egyáltalán nem fenyegeti…

-Most miért vagy vele ilyen gonosz? Mit ártott ő neked? – kérdezte Laura, pedig nagyon jól tudta a választ.

-Még kérdezed? Talán pörgesd vissza a fejedben az iménti vitát és rájössz!

-Oké, engem nem érdekel. Ha tényleg szeretsz, még ma kihozatod Fifit a börtönből.

-Hidd el, jót tesz neki egy kis hűvös…

-Erre a megjegyzésre nem szeretnék reagálni, mert esetleg olyat találnék mondani, amit én is megbánok. Ja, és azt hiszem, ezek után nem is kell mondanom, hogy sztornó a ma esti vacsora.

Laura felvette a táskáját, és elment. Minél messzebbre akart kerülni otthonról. És még azt hitte, jól ismeri Nicolast! Naiv volt, és most tessék! Jól megjárta.

Barátja azonban tényleg szerette őt. Ezért, fogcsikorgatva bár, de elintézte, hogy kiengedjék Fabriziót. Másnap Laura nagy meglepetésére a srác már bent volt a cégnél, és éppen egy rettentő fontos telefonbeszélgetést bonyolított – olaszul…

-Si, si… Evero, Mamma! Si… Non, non pasta asciutta! Non lo sopporto! …Laura? Non lo so. Si, si, naturalmente… Euh… Si, dovrebbe, ma… Che bello! … Come no! Oké, mamma, oké. Ciao! … Si, si, ti amo. Ciao!

-Istenem, milyen szexi vagy, mikor olaszul beszélsz! – tört ki Laura.

-Csak akkor?

-Nem, de… Még nem hallottalak ilyen folyékonyan beszélni olaszul. Csak egy-egy szót mondtál eddig, de ez… Gyönyörű csicsergés volt! – lelkesedett a lány.

-Örülök, hogy tetszett. Amúgy megvan a programod jövő hét végére.

-Mi van?

-Az imént anyámmal beszéltem. Jövő hét végén nagy családi banzáj lesz San Salvatoréban, a nagyi szülinapját ünnepeljük. Muszáj ott lenned.

-De… De hát nem is ismerem őket!

-Éppen azért! Ideje, hogy megismerd őket. De ne ijedj meg nagyon, kábé 80-an leszünk. Nagy család a miénk.

-És… És mit mondjak Nicnek, miért tűnök el egy egész hétvégére?

-Ugyan már, Laura, annyit hazudtál eddig, hogy ez az apró füllentés már nem oszt, nem szoroz. Találj ki valami hihetőt. Mit tudom én, mondjuk, mondd azt, hogy csapatépítő tréning lesz valami klassz helyen, és muszáj ott lenned. Egyébként, ha kíváncsi vagy a véleményemre, én a helyedben régen tájékoztattam volna Nicet arról, merre hány méter…

-Tudod, hogy ez nagyon nehéz!

-Oké, értem én. De azért fél év az fél év. Ennyi ideig folyton kibújni a dolog alól…

-Éppenséggel azt is megcsinálhatom, hogy nem megyek el veled San Salvatoréba – mondta durcásan Laura.

-Nem teheted meg. Anyámék már szívrepesve várnak. Bunkóság lenne visszamondani a meghívást. Ha mégis így teszel, számíts rá, hogy bemószerollak náluk. Tudod, mondhatok olyat, hogy nem szeretnél velük találkozni, mert szerinted ők csak csóró olaszok…

-Ne legyél már ilyen! Jó, elmegyek – adta meg magát Laura. –De ugye nem fog szétszedni a családod?

-Nyugi, nem esznek embert. Viszont… Nicnek még véletlenül se említsd, hol leszel.

-De hiszen ezt már megbeszéltük, nem?

-Igen, de… Véletlenül kicsúszhat a szádon. És akkor félő, Nic úgy bepöccen, hogy kilapul a szemfogam… Érted, ugye?

-Tökéletesen. Ne aggódj, ügyes leszek.