-Nem! Anyukám, hányszor mondjam már el?! Mondtam, hogy az Étoile-nál balra! … Ja, akkor jó. Oké, ha egyenesen jöttök tovább, akkor megláttok egy… Micsoda?! Nem, ott nincs számítógépszerviz! … Igen. Eltévedtetek.

Laura fáradtan felsóhajtott. Semmi kedve nem volt a szüleihez. Pedig éppen őket várta vacsorára. Illetve várták Fabrizióval. Mondjuk, a „várták” elég erős kifejezés… A lány már tíz perce a telefonon lógott, és magyarázta a szüleinek az utat. De sajnos az egész fáradozását kárba veszettnek találta, mikor anyukája boldogan közölte vele, hogy ott vannak a számítógépszerviznél… Ami semmiképpen nem található a közelükben.

-Mondtam, hogy balra! Nem, Anya, ti jobbra mentetek… Hidd már el! Jobban tudom! … Oké, menjetek vissza a zöld házig… Nem tökmindegy, milyen zöld?! Zöld és kész! … Ott vagytok? Nagyszerű… Akkor most menjetek vissza az Étoile-ig, és ott BALRA! Nem jobbra, balra! … Most láttok egy nagy, ronda, szürke házat. Látjátok? … Oké… Nem, mi nem abban lakunk! Igen, Anya, megnyugodhatsz… Bejöttök a kis utcába. … Frankó. És itt lakunk, a 84-ben. A kapucsengőn ki van írva, hogy „Fabrizio Dubois”. Csöngessetek fel, és kinyitom.

Mikor végre letette a telefont, Laura kimerülten leült a konyhában egy székre.

-Istenem, de nehéz az embernek a szüleivel!

-Nekem mondod? – nézett rá Fabrizio a lányra.

-Tényleg, el is felejtettem. Neked se könnyű.

-Pláne hogy ott van a négy tesóm is.

Ekkor csengettek, úgyhogy nem tudtak tovább beszélgetni. Laura beengedte a szüleit, majd visszafojtott lélegzettel várta, hogy felérjenek.

-Lauraaaa!!!! – visította az anyukája, mikor meglátta a lányt.

-Szia Anya…

-Kislányom! De régen láttalak!!!

-Nem különben…

-Nézd csak, Christian is jött! – húzta elő Laura anyukája a fiát a háta mögül.

-Christian? – Laura alig jutott szóhoz.

-Mi van, hugi, nem is örülsz? – vigyorgott a srác.

-Ó, dehogynem… - mondta a lány. –Apa hol van?

-Mindjárt jön. Csak beriasztózza a kocsit.

-Jaj, ugye már megváltoztattátok a riasztó hangját? – kérdezte Laura reménykedve.

-Természetesen nem. Miért kéne megváltoztatnunk? Szerintem tökéletes.

-Szerinted normális, hogy ha valaki hozzáér a kocsihoz, az megszólal: „Tessék távolabb menni az autótól! Tessék távolabb menni az autótól!”?

-Mi a baj vele? Egyedi.

-Szörnyű – sóhajtott fel Laura.

-Bocs a késésért, Laura, csak a riasztó nem akarta az igazságot… - esett be az ajtón Laura édesapja. –Szervusz, kislányom – puszilta meg Laurát.

-Szia, Apa. Örülök, hogy végre mind itt vagytok, mert így most már be tudom mutatni nektek Fabriziót, az új barátomat. Fabrizio, ők a szüleim. Christiant már ismered.

-Jó estét. Fabrizio Dubois… - nyújtotta a kezét Fabrizio Laura édesapja felé.

-Üdvözlöm. Bernard Godard – fogott vele kezet Laura édesapja.

-Madame Godard – nyújtotta a kezét Laura édesanyja is. –A keresztnevem egyébként Michelle.

-Engem már ismersz – vigyorgott Christian.

-Igen, már volt alkalmunk beszélgetni… - Fabrizio egyszerűen nem tudta megkedvelni Laura testvérét. Már a múltkor se volt neki szimpatikus. –Jöjjenek beljebb! Egy perc és tálaljuk a vacsorát, addig foglaljanak helyet az asztalnál.

-Ez most olyan pincéres volt… - mondta gonoszul Christian.

-Christian! – szólt rá élesen Laura.

-Most mi van? – vonta meg a vállát testvére, majd leült az asztalhoz. –Semmi rosszat nem mondtam. Ugye, Fabrizio?

-Na ja – mondta halkan Fabrizio, majd kiment Laura után a konyhába.

-Ne is törődj vele. Tudod, milyen – a lány fel se nézett a munkájából. Éppen egy tálba szedte ki a vacsorát.

-Tudom. De miért zavarja az, hogy otthagytad Nicet miattam?

-Mert ők országos haverok Nickel. Mindenben egyet értenek, segítik egymást… Ezt bevinnéd, légyszi? – Laura egy tál salátát nyomott Fabrizio kezébe.

-Aha. Remélem, a szüleid azért megkedvelnek.

-Biztosan. Apám a könnyebbik eset. Vele sok mindenről lehet beszélgetni. Anyám már bonyolultabb. Készülj fel rá, hogy az este 90%-ában azon fog sopánkodni, hogy miért szakítottam Nickel. A maradék 10%-ot arra fogja fordítani, hogy kifaggat téged a szándékaidról, és mielőtt elmennek, kiértékel. Ezt az értékelést nem kell komolyan venni, úgyis azt fogja mondani, hogy kopj le rólam. Eddig minden pasimmal eljátszotta.

-Jesszusom! Azt hittem, az én családomnál dilisebb nincs!

-De, van. Most pedig menj, és beszélgess velük, amíg én kiszedem a húst a sütőből.

-Jó, de miről beszélgessek velük? Most rendesen elriasztottál.

-Édesem – Laura megsimogatta Fabrizio arcát. –Amiről csak akarsz. Légy kreatív.

-Oké – Fabrizio elindult az étkező felé, de Laura még utána szólt.

-Várj csak!

-Igen?

-Lehetőleg kerüld az „Én izélgetem a lányukat”- témát. Ha ezt kihagyod, minden rendben lesz.

-Kösz a figyelmeztetést…

A vacsora elején minden rendben zajlott. Mindenki teljesen odavolt a kajáért, és Laura főzőtudományát dicsérték. De ahogy telt az idő, és egyre több bor fogyott…

-Kislányom, ez nagyon finom volt! – mondta Laura édesanyja.

-Megtartotok? – nevetett a lány.

-Igen. Most már férjhez mehetsz. Tudod, ezt így szokták mondani – sietett a magyarázattal édesanyja, mikor látta, hogy Laura villámló szemmel ránéz.

-Tudom. De beszéljünk valami másról!

-Jó, beszéljünk másról! – egyezett bele Christian. –Fabrizio, mióta dugod a húgomat?

Laura teljes erejéből sípcsonton rúgta bátyját az asztal alatt. A srác megrázkódott a fájdalomtól, de nem értette, miért kapta.

-Hogy… mi? –kérdezett vissza Fabrizio elvörösödve.

-Jól hallottad – mondta Christian.

-Behozhatom a desszertet? – kérdezte Laura, amilyen hangosan csak tudta.

-Egy kicsit később – mondta édesanyja. –Most tele vagyunk.

-De én ragaszkodom hozzá! – csapta le a villáját Laura az asztalra. –Christian, talán segíthetnél is nekem!

-Miért nem kéred meg a pasidat? – dőlt hátra a széken a srác. –Vagy őt másra használod?

-De szemét vagy… - sziszegte Laura. –Annyira utállak!

-Ha teljesen ártatlanok lennétek, akkor nem húznád fel magad ennyire.

-Mi van?!

-Tudod te nagyon jól.

-Gyerekek, mi lenne, ha abbahagynátok végre? – szólt közbe édesapjuk. –Nem kéne elrontani ezt az estét.

-Nem én rontottam el! – kiáltotta Laura. –Hanem ez a…

-Laura, most már tényleg elég lesz – Fabrizio megfogta a lány kezét.

-Csakis a te kedvedért, Fifi. De veled még nem végeztem, Christian! – nézett rá dühösen bátyjára Laura.

-Állok elébe! – nevetett a srác.

-Egyébként én nem is értettem ezt az egész vitát – mondta Laura édesanyja elgondolkozva.

-Jobb is – motyogta Laura.

-Én szívesen beavatlak a részletekbe – fordult felé Christian. –Mocskos dolgok nagyon. A te kis tüncibünci Laurád nagyon rossz kislány volt…

-Christian, elég! – Laura levágta a poharát az asztalra, de erősen elgondolkodott rajta, hogy talán jobb lett volna azt testvére fejéhez vágni.

-Mit csináltál, Laura? – nézett rá édesanyja.

-Semmit. Christian csak… Hülyeségeket beszél.

-Szerintem váltsunk témát, jó? – szólt közbe Bernard, Laura édesapja. –Fabrizio, neked milyen a családod? Úgy értem, hol élnek, van-e testvéred…

-A szüleim Milánóban élnek, a négy testvérem pedig szanaszét Olaszországban. Nemrég voltunk Laurával a nagyszüleim házában, San Salvatoréban, nagy családi összejövetelen. Mindenki ott volt, még az unokatestvérek családja is.

-Rengetegen voltunk! Soha nem volt még ilyen csodálatos hétvégém – mondta mosolyogva Laura. Fél szemmel bátyját nézte, aki éppen öklendezést tettetett.

-Örülök, hogy együtt vagytok a lányommal – folytatta Bernard. –Szép pár vagytok.

-Ugye? – Laura megkönnyebbülten felsóhajtott. Az apja kipipálva. Christian erre feltűnően köhögni kezdett…

-Tudom, Bernard, hogy te sose kedvelted Nicolast… - jegyezte meg Michelle, Laura édesanyja.

-Jaj, Michelle, ez hogy jön most ide?

-Tényleg, Anya, nem kéne erről beszélnünk – „Na, már csak ez hiányzott! Tudtam, hogy bele fog kötni valamibe!” – gondolta Laura.

-Az olyan rendes gyerek volt! – folytatta a nő. –És hogy szerette az én kis Laurámat!

-Fabrizio is szeret…

-És milyen gyönyörű gyűrűt vett neked, kicsim! – tört ki Michelle.

-Anya, kérlek! – szólt rá Laura. Látta Fabrizión, hogy kezdi kényelmetlenül érezni magát. –Szép volt, jó volt, de elmúlt. Ennyi. Jelenleg Fabriziót szeretem.

-Tényleg szeretsz? – nézett rá a srác.

-Igen – mosolygott Laura.

-De jó ezt hallani! – Fabrizio megcsókolta Laurát, és egyáltalán nem érdekelte, hogy vajon mit szólnak a lány szülei… vagy Christian…

-Bocs, hogy belerondítok a nagy romantikába, de ha te nem vagy, haver, a húgom még mindig Nicolas-val van…

-De neked ehhez mi közöd? – úgy tűnt, Fabrizio is végre magára talált.

-A húgom.

-Igen, de ez az ő élete. Azt csinál, amit akar.

-Úgy tudom, te rohantad le a Baccarában. Ha aznap este nem döntöd meg…

-Tudod, Christian, teszek rá, mit gondolsz. Nem kell a te elvárásaidnak megfelelnünk. Elég nagyok vagyunk már, el tudjuk dönteni, mi a jó nekünk!

-Ne várd el, hogy kedveljelek, azok után, amit tettél! – vágott vissza Christian. –Szemét húzás volt!

-Fiúk, álljatok már le! – szólt közbe Laura.

-Te csak ne szólj bele! – torkolta le testvére. –Te is bűnös vagy!

-Nagyszerű, van még esetleg valaki, aki hibás?! – Laura rettentően felhúzta magát.

-Most mi bajod van? Nem kéne besértődnöd azon, hogy elmondom az igazságot!

-Most már beavatnátok minket is? – kérdezte Laura édesanyja.

-Nem! – kiáltotta Laura.

-De igen! – Christian elhatározta, hogy ezt a meccset megnyeri. –Anya… Apa… Tudjátok, fél évvel ezelőtt az édes kis Laura elkövetett egy nagyon csúnya dolgot. Mikor Nicolas Japánban volt, ő lement a Baccarába – az egy bár, pár utcával odébb – és részegen lefeküdt ezzel itt! – mutatott rá Fabrizióra.

-Nem is voltam részeg! – bukott ki a lányból, de rájött, hogy ezzel nagy hibát követett el. Így már nem foghatja az alkoholra, amit tett… De, végül is, mindegy. Hiszen Christian valószínűleg úgyis el fogja mondani a többit is, akkor meg nem tökmindegy, ő mit mond?

-Akkor meg még rondább az ügy! – diadalmaskodott Christian. –Egyébként, az a legjobb az egészben, hogy a kislánynak nem volt elég az az egy éjszaka, és továbbra is ágyba bújt ezzel a… Fabrizióval… Fél éve csalta Nicolast! – döbbentette le szüleit a srác. Laura érezte, hogy arca egyre vörösebb lesz, és legszívesebben elsüllyedt volna. De előtte még jól meg akarta verni testvérét…

-Igaz ez, kicsim? – nézett rá csalódottan édesanyja Laurára.

-Anya…

-Istenem, Laura! – Michelle színpadiasan a szívére szorította a kezét, mint aki mindjárt elájul.

-Meg kell értened… - motyogta a lány, de édesanyja elfordult tőle. –Apa… Legalább te…

-Soha nem gondoltam volna rólad, Laura… - csóválta a fejét Bernard.

-Gratulálok, Christian, jól elintézted a vacsorát! – a lányt a sírás kerülgette. Fabrizio átkarolta, de ő is dühösen nézett szerelme testvérére.

Végül Bernardnak sikerült összeszednie magát.

-Akárhogy is, amíg, fiam, nem emlegetted fel ezt a dolgot, nagyon jól éreztem magam! Már gyerekkorodban is különleges tehetséged volt hozzá, hogy belerondíts a hangulatba. Ezt nem szerettem benned!

-Bernard, ne veszekedj vele – csitította Michelle a férjét.

-Túlságosan elkényeztetted, Michelle! Most azt hiszi, övé a világ!

-Nem is igaz!

-Anya, Apa, kérlek, hagyjátok abba! – szólt közbe Laura. –Semmi szükség rá, hogy…

-Ne szólj bele, kislányom, ezt meg kell beszélnünk!

-De ne így már! Annyira felemelted a hangodat…

-Laura, hagyd, hadd töltse ki rajtam a mérgét! – vigyorgott Christian.

-Ne legyél szemtelen, fiam!

-Úgy beszélsz velem, mintha még mindig 16 éves lennék!

-Nekem mindig is a fiam maradsz, és úgy is fogok veled bánni, ha tetszik, ha nem!

-Jaj, de örülök neki…!

-Bernard… - Michelle megfogta férje kezét.

-Hagyj!

-Tudom, hogy az is közrejátszik a rossz hangulatodban, hogy túlságosan feldúlt, amit Lauráról hallottál…

-Dehogyis! Nem volt szép, az biztos, de nem várhatod el a lányunktól, hogy élete végéig szenvedjen egy olyan férfi mellett, aki hetekre egyedül hagyja!

-Én is pontosan ezért szakítottam Nickel! – kiáltott fel Laura.

-Na, meg azért, mert ott volt neked a taljánod… - mondta gonoszul Christian.

-Leállnál végre?! – szólt rá Fabrizio. –Nincs szükség arra, hogy állandóan engem szapulj! Rohadtul elegem van, hogy téged minden zavar, ami velem kapcsolatos! Vaffanculo!

-Bernard, miért nem kedvelted soha Nicolast? – Michelle még mindig ezen sopánkodott. –Nem akartad, hogy a lányunk boldog legyen?

-Michelle, a jó ég áldjon meg, leszállnál végre erről a témáról?! Kicsit sok már a sápítozásodból! Fogadd el, hogy a lányod mással boldog!

-És én szeretem Laurát! – jelentette ki Fabrizio. –Nem úgy, mint Nicolas…

Na, ezután a kijelentés után olyan veszekedés tört ki, hogy szinte meg se hallották, mit mond a másik, egymás szavába vágva bizonygatták az igazukat. Végül tíz perc múlva Laurának rettentően elege lett a családjából…

-ELÉG MÁÁÁR!!! – kiabálta a hatalmas hangzavarban. –Hagyjátok abba! Elegem van belőletek! Mindenki menjen haza! A vacsorának vége!

-Laura… - Fabrizio megsimogatta a lány kezét.

-Hagyjál! Meg se próbáld marasztalni őket! Kifelé! Mindenki!

A család hatalmas csendben, épphogy a vacsorát megköszönve távozott. Ahogy kiléptek az ajtón, Laura felkapott egy kanalat és a földhöz csapta. Aztán sírva fakadt.

-Jaj, Laura, nyugodj meg! – Fabrizio átölelte a lányt. –Ne sírj! Nem éri meg.

-Annyira utálom, ha ilyenek! Úgy sajnálom, hogy nem úgy sikerült a vacsora, ahogy kellett volna…

-Semmi baj, majd máskor. Addigra biztos megnyugodnak ők is.

-De azért nem kellett volna neked is beszólni nekik…

-Én? Mit szóltam be?

-Hát, teljesen leereszkedtél Christian szintjére. Meg azt se kellett volna mondanod, hogy te szeretsz, „nem úgy, mint Nicolas”. Anyám különösen érzékeny erre a témára, neki Nicolas volt a tökéletes társ számomra. Csak őt tudta volna elképzelni a férjemként. És most bántja, hogy otthagytam.

-És nekem ezt honnan kellett volna tudnom? Nem mondtad!

-Minden nekem se juthat eszembe!

-De arról figyelmeztettél, hogy ne említsem az éjszakai dolgainkat…!

-Ha ezt se mondom, akkor talán vér is folyt volna! Egyébként azt hittem, feléred ésszel, hogy Nicet ne említsd!

 -Úgy látszik, nem vagyok elég intelligens! Bezzeg a volt pasid…

-Na ezt most hagyd abba, mert úgy megverlek, hogy kikerekednek a szemeid! Miért kell velem veszekedni?!

-Te kezdted!

-Már megint rám hárítod a felelősséget!

-Mi a franc ütött beléd?! Eddig nem volt velem semmi bajod! Mi vagyok én, bokszzsák?

Ekkor Laura elszégyellte magát. Tudta, hogy ő tehet mindenről. Nem lett volna szabad összeeresztenie a családját Fabrizióval.

-Bocs… Hülye voltam… - a lány hozzábújt Fabrizióhoz, és megcsókolta.

-Én is. Ne haragudj.

Így hát megvolt a nagy összeborulás. A vacsora maradványait el se pakolták, egyszerűen csak bedőltek az ágyba. De egyelőre még nem aludtak, fontosabb dolguk volt. Tenniük kellett valamit azért, hogy ne haljon ki a Föld népessége. És tettek is… Egész éjszaka…