Egy hét múlva végre megrendezésre került a régen várt divatbemutató. A Promodnak sikerült összeszednie magát, a Gucci pedig hagyta, hiszen a nagy durranás úgyis a bemutatón lesz. Laura semmit nem sejtett, de egyelőre Fabrizio se, ugyanis főnöke az utolsó pillanatban kívánta őt beavatni.

Aznap délelőtt már ki kellett menniük a helyszínre. Laura annyira izgatott volt, hogy nem is reggelizett. Órákig válogatta a ruháit, hogy mit vegyen fel… Fabrizio erre közölte vele, hogy tökmindegy, mit vesz fel, úgyse neki kell végigvonulnia a kifutón. Laura ezen normális esetben megsértődött volna, de pillanatnyilag semmi más nem tudta érdekelni, csak a bemutató. De azért egy-két mondatot odavetett Fabriziónak…

-Azért nem tökmindegy, mert beszédet kell mondanom, és addig is a kifutón fogok állni! Mit szólnának az emberek, ha valami rémes ruhában jelennék meg?

-Semmit, drágám. Te így is, úgy is gyönyörű vagy. Amúgy meg én fogok előbb beszédet mondani.

-Jó, de neked mindegy, hogy nézel ki.

-Ezt meg hogy érted?!

-Nyugi, nem bántásból mondtam. De ne haragudj, tényleg nem érek rá veled beszélgetni.

Egész nap fel-alá rohangált a díszletek és a modellek között, tett-vett. Néha összefutott Madame Valéry-vel, aki még a fodrászhoz igyekezett. Ilyenkor megdicsérte Laurát, hogy ügyes munkát végzett, vagy valami ilyesmi, aztán rohant tovább. A lány a nagy rohanás közepette el is feledkezett Fabrizióról. De a srác se nagyon kereste Laurát. Mind a ketten a saját bajukkal voltak elfoglalva.

Mikor egy kis nyugi volt, Laura leült egy félreeső helyen egy finom, szőlős jégkrém társaságában. Kicsit unatkozott. Egy fél órával ezelőtt az volt a problémája, hogy nincs egy szabad perce, most meg… Várta, hátha Fabrizio odamegy hozzá. De a srácnak még csak árnyékát se látta. Véletlenül leharapott egy nagy darabot a jégkrémből. A szája teljesen lefagyott, olyan volt, mint mikor gyerekkorában megkóstolta a havat. Csendben szenvedve várta, hogy elmúljon a „fagyhalál”. Nyelvét hideg szájpadlásához nyomta, hogy kicsit felmelegítse. Ekkor meglátta Fabriziót közeledni. Azonnal elkezdett hadonászni, hogy a srác észrevegye.

-Ciao – lépett oda a lányhoz.

-Végre! – Laura megcsókolta Fabriziót.

-Hú, de hideg a szád!

-Tudom, leharaptam egy nagy darabot a jégkrémemből, úgyhogy most elfagytam.

-Szegénykém. Szívesen átmelegítenélek, de… A helyzet most nem alkalmas… - fogta hangját suttogóra a srác.

-Képzeld, én is tudom – mosolygott Laura. –Vajon Madame Valéry melyikünknek integet? Mi…? Én…? – intett vissza a lány. –Jó! Megyek!

Laura leugrott az emelvényről, amin ült, majd egy hatalmas, cuppanós puszit adott Fabriziónak.

-Bocs, szívem, de mennem kell. Majd még találkozunk – azzal elrohant Madame Valéry irányába.

Ahogy közeledett az este, úgy lett egyre több ember a helyszínen. Gyűltek az autók, a modellek kezdtek átöltözni, a varrónők még utoljára átnézték a ruhákat… Fabrizio pedig készségesen segített a modelleknek felöltözni… Az egyikükkel különösen jó viszonyban volt, mosolyogva beszélgettek. A lány nagyon közel állt Fabrizióhoz, és néha megsimogatta a karját. És Laura éppen akkor lépett be az öltözőbe…

-Fabrizio…

A srác nem figyelt rá. Teljesen belefeledkezett a vele szemben álló csinos lányba. Meg annak dekoltázsába…

-Fifi! – Laura megfogta Fabrizio karját. Erre már a srác is ránézett.

-Szia Laura.

-Jól elbeszélgettetek? – kérdezte féltékenyen Laura.

-Ó, igen. Ő itt Francoise. Ő lesz az egyik modellünk – mutatta be a lányt Laurának.

-Hello – Francoise kezet fogott Laurával. –Francoise vagyok. Régről ismerem Fabriziót. Két éve velem kavart.

-Üdv. Laura – mutatkozott be hősnőnk is, édesen mosolyogva. –És most velem kavar – itt egy „kicsit” jobban megszorította a másik lány kezét. Mosolya is eltűnt az arcáról. Átölelte Fabriziót, ezzel is jelezve, hogy most már az övé.

Francoise villámló szemmel ránézett Laurára, majd elvonult. Laura megcsókolta Fabriziót.

-Mehetünk?

-Aha. Ez most mire volt jó?

-Micsoda?

-Amit az előbb leműveltél Francoise-zal.

-Mit csináltam? – kérdezte ártatlanul a lány.

-Azt hiszed, nem vettem le, hogy féltékeny vagy?

-Nem vagyok féltékeny – mondta durcásan Laura, de hangjából még most is sütött, mennyire zavarta az a másik lány.

-Nincs köztünk semmi Francoise-zal! Két éve jártunk, de ennyi. Azóta nem is találkoztunk.

-Mégis milyen meghitten beszélgettetek…

-Nem beszélgettünk meghitten!

-De igen! Ráadásul az a csaj még simizett is téged!

-Laura, állj már le! Nem igaz, hogy ennyire zavar, ha beszélgetek másokkal is!

-Hát, igen. Ha mondjuk egy csinos, csupa duda csajjal beszélgetsz, aki ráadásul az exed… Sőt, ha még simogat is, meg fogpasztareklám-mosollyal közli velem, hogy két éve jártatok… Hát tudod, azért nem megyek el emellett szó nélkül!

-És én hülye még el akartalak venni… - Fabrizio elindult a másik irányba. Laura azonban visszarántotta.

-Mit mondtál?

-Semmit.

-Te… El akarsz venni…? Engem…?

-Nem, mert túl féltékeny vagy.

-Ne szívass már! Ez komoly? – Laura hangja egyre vékonyabb lett.

-De csak ha szeretnéd…

-Húúú… - Laura nem jutott szóhoz. –Hát, tudod… Nem is olyan régen még menyasszony voltam… De miért is ne? Végre olyan valakinek legyek a menyasszonya, akit szeretek!

Megcsókolta Fabriziót, aki a csók után elkezdett keresni valamit a zsebében.

-Ó, puttanea! Otthon hagytam a gyűrűt! Na, mindegy. Majd este megkapod.

-Jaj, de izgi!!!

Laura nem volt ennyire lázban, mikor Nicolas jegyezte el. De ez más volt. Mert most Fabrizio menyasszonya volt!

Ilyen boldogan és izgatottan készülődött a bemutatóra. Már csak egy óra volt hátra kezdésig. A percek vánszorogtak, iszonyat lassan telt az idő. Amikor elkezdődött végre, mindenki állva tapsolt. Laura rég nem látott ennyi embert. A színpad mögött állt, onnan nézelődött. Fabriziót ismét szem elől vesztette, de most nem érdekelte, mert tudta, hogy egy napon össze fognak házasodni, és akkor annyit látja, amennyit csak akarja.

Az első ember, aki beszédet mondott, természetesen Madame Valéry volt. Hosszú és unalmas köszönőbeszédet mondott. De lehet, hogy csak Laura érezte így. Már túl akart lenni az egészen, és ismét karjába (és máshová…) akarta zárni Fabriziót. És ekkor végre meglátta újdonsült vőlegényét, amint mosolyogva a színpadra lép. Laura is együtt tapsolt a vendégekkel.

-Köszönöm, köszönöm – intett Fabrizio. –Jó estét, hölgyeim és uraim! Én is szeretettel üdvözlöm Önöket ezen a divatbemutatón, amit az előbb Madame Valéry olyan szépen, a teljesség igénye nélkül bemutatott. Bizonyára úgy gondolják, hogy nincs szükségük további információkra az eseménnyel kapcsolatban, pedig lehet, hogy éppen tőlem fogják megtudni, merre található a mellékhelyiség…

A közönség felnevetett. Laura is.

-Nos, akkor ezúton közlöm, hogy ott található, balra hátul – mutatott a terem végébe a srác. Majd nevetve megigazította nyakkendőjét és nagy levegőt vett, folytatva a beszédét. –Amiről most én beszélni fogok, egy kicsit érdekesebb téma lesz. Apró változásokról fog szólni.

Bár nem látták, de Madame Valéry döbbenten nézte helyettesét. A srác változtatott a szövegen. Mi ez?

-Önök azért jöttek, hogy a Promod divatcég új kollekciójának bemutatóját lássák. Nos, ez így is volt egészen mostanáig – Fabrizio nyugodtan beszélt, arcán semmi szokatlant nem vettek észre. –Az utolsó pillanatban történt egy kis változás, amit remélem, nem negatívumként fognak majd fogadni. Ugyanúgy lesz bemutató, de nem a Promodé. A cég ugyanis, sajnálatos módon, csődbe ment.

A közönség felmorajlott. Laura arcán elhalványult a mosoly, gyomrába valami ismeretlen fájdalom nyilallt.

-A Gucci azonban segíteni szeretett volna, így átvette a kollekciót. Madame Valéry azonban büszkébb annál, mintsem bevallja ezt, ezért mondta hát, hogy a kollekció a Promodé. Én azonban már a kezdetektől fogva támogattam és segítettem a Guccit, ugyanis a Promod előtt ott dolgoztam. És ezután is ott fogok.

Laura szája reszketett, ahogy Fabriziót hallgatta. Egy hajszál választotta el a sírógörcstől. A pénz… a tervek… a könyvelő… Ő volt az! Lám, nem csalt a megérzése!

-A Promodnál senkit nem avattam be, hová is húz a szívem igazából, hiszen semmi értelme nem lett volna. De elég is ennyi mára! Nem szaporítom tovább a szót. Hölgyeim és Uraim! Fogadják sok szeretettel a vadonatúj Gucci kollekciót bemutató modelleket! A Guccinak rengeteg munkájába került egy ilyen gyönyörű, tetszetős…

Nem tudta folytatni, ugyanis hatalmas sikítást hallott a színfalak mögül. Azonban már arra se volt ideje, hogy a fejét arra fordítsa, ugyanis egy szempillantás múlva Laura rohant fel a színpadra.

-Te rohadék!!! Szemét disznó! Gyűlöllek! – ordította a lány. Szeme könnyes volt, de egyelőre még tartotta magát, nem kezdett el sírni. –Becsaptál!!! Hónapokon keresztül a szemembe hazudtál! Mocsadék! Annyira utállak, hogy az nem is igaz!

-Laura, kérlek… Ne itt…

-Hadd lássák csak! Bemutatót akartál? Hát megkapod! – Laura a közönség felé fordult. –Nézzék meg jól ezt a szemétládát! Hónapokon keresztül hazudott nekem! Elcsábított, otthagytam miatta a vőlegényemet! Hiába dolgoztunk egy helyen, és hiába kérdeztem tőle, hogy van-e valami köze a Promod pénzhiányához, azt hazudta, hogy nincs! Egy igaz szava nem volt, én mégis vakon bíztam benne! Szerelmes voltam… Egy hülye, szerelmes liba… - itt elsírta magát.

-Laura, megmagyarázom neked…

-Magyarázd annak, akinek hat anyja van! – a lány ismét dühösen Fabrizio felé fordult. -Nem vagyok kíváncsi rád! Azt meg lesheted, hogy valaha is a feleséged leszek, vagy lefekszek veled! Mocsok disznó! – azzal Laura egy hatalmas pofont lekevert Fabriziónak. A mikrofonnak köszönhetően a csattanás visszahangzott a teremben, a közönség döbbent csendben figyelte az álompár szerelmének végét. Laura eltakarta arcát, és lerohant a színpadról.

-Bocsássanak meg… - suttogta Fabrizio, majd a lány után szaladt.

-Tűnj innen!

-Laura, értsd meg, nem az én hibám!

-Akkor mégis kié?!

-Douillet rángatott bele, én nem akartam…

-Persze! Biztosan jó kis suskát kaptál a melóért.

-Nem ez a lényeg…

-Takarodj innen, látni se bírlak! – Laura elfordult a sráctól.

-Laura, én szeretlek… - Fabrizio megfogta Laura derekát, de a lány arrébb ugrott.

-Ne érj hozzám!

-De én…

-Hozzám ne merj érni, mert sikítok!

-Miért nem hiszed el, hogy nem én vagyok a hibás?

-Mert miért hinném el? Utálatos féreg vagy.

Fabrizio tudta, hogy nincs mentség arra, amit tett. De iszonyúan szerette Laurát, és nem akarta elveszíteni.

-De én annyira szeretlek! – Fabrizio ismét megfogta Laura karját mind a két oldalon.

-Meséld annak, aki elhiszi… Nem érted, hogy ne érj hozzám?! – Laura jól megrángatta Fabrizio ingét, majdnem sikerült leszakítania róla pár gombot.

-Semmi esély rá, hogy megbocsáss? – Fabrizio maga felé fordította a lányt.

-Semmi – Laura bátran a szemébe nézett. Ajka reszketett, szeméből folytak a könnyek. –Gyűlöllek – suttogta.

Fabrizio leengedte a kezét, már nem fogta a lány karját. Laura még utoljára végignézett Fabrizión, majd lassan elment. A srác tudta, hogy ezzel még nincs vége. Még otthon beszélniük kell…