Fabrizio alig tudott kitérni a felé repülő könyv elől.

-Te – utolsó – szemét – gazember! – Laura minden szavát egy-egy könyv Fabrizio felé hajításával nyomatékosította.

-Normális vagy?! – Fabrizio villámgyorsan arrébb ugrott, így Victor Hugo „A párizsi Notre-Dame” című klasszikusa kirepült az előszobába.

-Fogd be, vagy a következő pontosabb lesz!

-Laura, beszéljük meg!

-Már megbeszéltük.

-Nem, nem beszéltünk meg semmit! Te eldöntötted, hogy utálsz engem, de meg se hallgattad, mit akarok mondani!

-Mert tudom, mit akarsz mondani! Most jönne a „mindenki hibás, csak én nem”- duma, amit ne haragudj, de semmi kedvem végighallgatni!

Laura egy halom ruhát préselt bele az egyik táskájába. Azzal se törődött, hogy teljesen összegyűri őket. Minél hamarabb kész akart lenni, hogy utána jól otthagyhassa Fabriziót. Rettentő dühös volt a srácra, rá se bírt nézni.

-Nem akarom mentegetni magamat, mert tudom, hogy hibás vagyok.

-A bemutatón mást mondtál…

-Mert akkor hirtelen nem tudtam, mit mondjak!

-De most már volt időd kitalálni valami frappáns szöveget, amivel kihúzod magad a szarból. Hiába lököd a süket dumát, nem érdekel!

Laura becsukta a táskáját, és kivitte az előszobába.

-Ennyi? – kérdezte Fabrizio halkan.

-Nem. Van még pár cuccom, amit nem fogok itt hagyni neked. Keress nekem légyszi dobozokat!

-Közben beszélhetünk?

-NEM!

-Szívderítő… - Fabrizio csigalassan elindult az egyik szekrény felé, amiben néhány dobozt sejtett. Direkt nem sietett, annál is több ideig vannak együtt. De Laura nem értékelte így a helyzetet…

-Sietnél?! Karácsony lesz, mire elvánszorogsz a szekrényig!

-Bocs, de ez a tempóm.

-Ne szívass, mert úgy seggbe rúglak…

-Oké, oké, hozom már azokat a nyamvadt dobozokat!

-Nehogy már te legyél megsértődve! – kiabálta Laura. –Itt most nem te vagy az áldozat! Te voltál az, aki átvert engem, és nem fordítva!

-Szeretném nyugodtan megbeszélni a dolgokat… - jött vissza Fabrizio két dobozzal.

-Nyugodtak vagyunk, nem?! – Laura kirántotta a srác kezéből a dobozokat, és belevágott három könyvet. –Ennél nyugodtabb nem is lehetnék!

-Laura, tudom, hogy most nagyon mérges vagy, de ez el fog múlni, ha meghallgatod az én verziómat is…

-Nem vagyok rá kíváncsi! Már mindent hallottam, és nekem ennyi bőven elég volt! Úgyhogy hálás lennék, ha befognád végre!

-Ez nem ilyen egyszerű, Laura! Nem vághatod bele a dobozokba csak úgy az emlékeinket! Ez olyan, mintha az eddigi életedet dobozolnád be…

-Ne foglalkozz te azzal, mit dobozolok, és mit nem. Inkább húzz a francba, jó?! – Laura tüntetően hátat fordított Fabriziónak.

-Pedig én akkor is el fogom mondani, amit akarok! – most már Fabrizio hangja is határozottabban csengett. -Nem én akartam ezt az egészet! Mikor elvetéltél…

-Most hagyd abba! – szólt közbe Laura. –Hagyd abba, vagy úgy pofán váglak, hogy nem az ablakon, hanem a falon át repülsz ki! – a lány nem akart visszaemlékezni élete legszörnyűbb pár hetére.

-Nem hagyom abba! Akkor keresett meg Douillet, és tett egy ajánlatot. Felajánlotta, hogy 30%-kal megemeli a fizetésemet, ha beépülök a Promodhoz, és…

-Te persze rohadtul odavoltál, hogy mennyi pénzt kereshetsz, és egyből igent mondtál.

-Ha tudtam volna, hogy te is ott dolgozol, eszembe se jutott volna!

-Persze… Majd el is hiszem… - Laura tovább pakolt. Az egyik doboz már szinte teljesen megtelt. –Ne fáraszd magad, magasról teszek arra, amit mondasz.

A lány az egyik könyvet különösen erősen vágta bele a dobozba, úgyhogy az alatta levő CD-s doboz megrepedt.

-A francba! – kivette a CD-t. –Pont Patou… Ez is miattad van, Dubois! – nézett rá dühösen volt (?) szerelmére.

-Jól van, szívem, kend csak rám ezt is! – Fabrizio leült egy fotelba, onnan nézte a lányt, amint dühösen méregeti őt. –Mert te tökéletes vagy, igaz?

-Na, mi van, most támadsz? – Laura kezében megállt a könyv, amit már a doboz felé emelt. –Tudtam, hogy elő fogsz hozakodni ezzel! De nem érdekelsz, Dubois. Meg se hallom, mit mondasz.

-Nekem így is jó. Tudom, hogy haragszol rám, de értékelném, ha nem hibáztatnál engem mindenért! Arra a CD-re is te dobtad rá a könyvet!

-Igen, mert feldühítettél!

-Te kezdted az egész veszekedést!

-Igen, mert valaki hónapokon át hazudott nekem! Hadd ne mutogassak ujjal, kicsoda…

-Minden kapcsolatban vannak problémák, de ezért még nem kell csípőből szakítani az első alkalommal!

-Ez már nem az első szakításunk!

-Épp azért! Mindig visszajössz hozzám.

-Na, azt lesheted, hogy én még egyszer szóba állok veled…

-Most így érzed, de később…

-Később is! Végeztem veled, Dubois! Örökre.

Laura bezárta a dobozt, és leragasztotta.

-Nem írod rá, hogy „Törékeny”? – kérdezte Fabrizio.

-Nem, mert ha nem vagy a közelemben, jobban tudok rá vigyázni – a lány elővette a másik dobozt, de azt csak félig tudta megtölteni.

-Hogy juthattunk idáig, Laura?

-Gratulálj magadnak.

-Ezt is átvészeljük, mint az eddigi kríziseinket…

-Ezt nem! – Laura beledobta az utolsó CD-jét a dobozba, majd elővett egy bekeretezett képet. Fabrizióval voltak rajta. Elgondolkodott, hogy talán neki is ketté kéne tépnie a fotót, mint ahogyan Nicolas tette, de végül csak könnyedén kivette a keretből, és letette az asztalra.

-Tessék, emlékbe adom. Nekem nem kell. Csak a keretet viszem, mert az az enyém.

-Nem szeretsz már? – kérdezte Fabrizio. Már nem ült a fotelban, nem messze állt a lánytól. A szívében valami különös szorítást érzett. Laura csak ránézett, de nem válaszolt. –Hallod? – kérdezte élesen a srác. –Szeretsz még?

-Most erre mit válaszoljak? – nézett rá a lány szomorúan.

-Az igazat. Tudni szeretném, mit érzel irántam.

-Amikor megismerkedtünk, egyáltalán semmit nem éreztem irántad… - sóhajtott fel a lány. –Csak… le akartam veled feküdni. Tetszett, hogy olyan rámenős voltál. Tudtam, hogy részeg vagy, de nem érdekelt.

Laura felemelte az egyik táskáját, de végül meggondolta magát, és visszatette a földre. Még beszélni akart. Kibeszélni magából mindent.

-Nicolas eszembe se jutott aznap este. Szégyellem, de így volt. Annyira… - Laura nem találta a szavakat. –Annyira jól éreztem magam veled! – bukott ki belőle.

-Ezt el se mondtad utána…

-De most mondom! Szóval, utána, akármit is mondtam, igenis izgatta a fantáziámat, hogy találkozzak még veled, és… Szerettem volna még párszor…

-Még párszor lefeküdni velem?

-Igen…

-Ezt el is érted…

-Tudom. Eleinte csak… úgy… szóval… csak szexelni szerettem veled. De aztán később… Lassan beléd szerettem…

Úgy tűnt, Laura kezd kiborulni a visszaemlékezéstől. Szeme gyanúsan fénylett…

-Jó volt veled egy helyen dolgozni, és… Imádtam azokat a titkos pásztorórákat, amiket együtt töltöttünk. Izgalmas lett az életem.

-De te mégse akartad elhagyni Nicolast.

-Nem, mert az egy biztos pont volt az életemben. Szerettem a megszokottat. De örülök neki, hogy te nem hagytál békén, és továbbra is kitartóan ostromoltál. Úgy gondoltam, életem legjobb döntése volt, hogy téged választottalak Nic helyett.

-De?

-De… Honnan tudtad, hogy van egy de? – kérdezte a lány Fabriziót.

-Éreztem a hangsúlyból.

-De most már másként gondolom… - Laura ismét megkeményítette a szívét. Szemét megtörölte, hogy könnyei ne folyjanak ki. Utálta volna, ha Fabrizio sírni látja. Bár, lehet, hogy nem lenne akkora baj. Akkor legalább rájönne, mekkora egy szemét disznó. –Nem is értem, hogy lehettem annyira naiv! Hiszen annyi gyanús jel volt! És… minden egybe vág! Mikor itt voltak a tesóid, te olyan hirtelen elrohantál! Akkor hívott Douillet, igaz?

-Igen – Fabrizio lesütötte a szemét.

-És te ugrottál az első szavára!

-Muszáj volt! Már ott volt a Promod épületében.

-Hah! És te rohantál neki segíteni! Büszke lehetsz magadra! – mondta megvetően a lány, és bement a hálószobába. Fabrizio ment utána.

-Most mondtam volna el neked, mit tervezünk?

-Az a minimum.

-Nem! Akkor ugyanúgy megutáltál volna!

-Igen, de talán kevésbé. Soha nem jó, ha sokáig húzod a dolgokat!

-Most úgy szeretnélek… - Fabrizio nem tudta folytatni. Csak közelebb lépett a lányhoz, és megfogta a kezét.

-Mit szeretnél? Megdugni? Hát, az nem fog menni! – Laura elrántotta a kezét.

-Szeretlek, Laura…

-Én is szerettelek, de te elrontottál mindent! – mondta a lány felindultan. –Soha nem fogok neked megbocsátani!

Fabrizio erre megragadta a lányt, és szenvedélyesen megcsókolta. Laura hirtelen nem tudta, mit tegyen. Jólesett neki a csók, de nem akarta, hogy Fabrizio azt higgye, ezzel el van intézve minden. Ellökte magától a srácot, majd gyorsan elfordult, nehogy Fabrizio meglássa könnyeit.

-Még mindig szeretsz… - suttogta Fabrizio. –Érzem!

-Azt érzel, amit akarsz. Attól az még nem valóság.

-Visszacsókoltál!

-Visszacsókolt a halál! Jobb lenne, ha nem ringatnád magad hiú ábrándokba…

-Ugyanúgy szeretsz, mint régen!

-Régen minden apró hasonlóságnak örültem, amit felfedeztem köztünk! Még annak is, hogy te is ugyanúgy karamellöntettel szereted a gyümölcsfagyit, mint én! De most már erről is az jut eszembe, hogy legszívesebben rád öntenék egy vödör karamellt, hogy tiszta ragacs legyél.

-Köszi. Ez jólesett.

-Tudtam, hogy hiba volt szakítanom Nickel…

-Hé! Az előbb azt mondtad, hogy…

-Felejtsd el! Ha vele maradtam volna, megspóroltam volna két ronda szakítást!

-Apropó, Nic! Neki is megbocsátottál, pedig ő megcsalt!

-Nem csalt meg! – Laurának, ahogy ezt kimondta, egyből eszébe jutott, mit mondott neki Nicolas a szakításuk napján. Lefeküdt Isabelle-lel… De az már azután volt, hogy kiderült, mit művelt Fifivel már egy fél éve. Tehát, akkor az nem számít megcsalásnak. Vagy igen?

-Akkor mégis miért találkozgatott annyit azzal a lánnyal?

-Csak barátok! – kiabálta a lány.

-Persze, én is azt mondanám… - Fabrizio kezdett cinikus lenni.

-Nincs semmi közte és Isabelle között!

Fabrizio összerezzent a név hallatán.

-Isabelle? – kérdezett vissza.

-Igen. Miért?!

-Semmi, csak… - a srác elgondolkodott. –Mondd csak… Ez a lány nem véletlenül barna hajú, nagy, barna szemű és baromira csinos? Olyan modellalkat.

-De, igen. Tök hosszú haja van, derékig érő. És nagyon nyomult Nicre! – Laurát felidegesítette az emlék.

-Hogy az a rohadt… - Fabrizio kiment a nappaliba, és leült a kanapéra. Arcát tenyerébe temette, úgy próbált meg magához térni.

-Most meg mit vagy úgy oda? – állt meg Laura a hálószoba ajtajában. –Csak nem az a baj, hogy nem rád nyomult?

-Dehogyis! – sóhajtott fel Fabrizio. –Az a lány… Ez az Isabelle… Ő volt a menyasszonyom!

-Ez komoly? – Laura leült a fotelba. Ezt meg kellett emésztenie.

-Igen. Biztos, hogy ő az! Ennyi hasonlóság nem lehet véletlen!

-Szép csaj… - vonogatta a vállát Laura. –De nem érdekel – felállt a fotelból, és visszament a hálószobába. Volt még ott pár cucca, amit össze kellett pakolnia.

-Térjünk csak vissza az előző témánkra! – ment utána Fabrizio. –Nicolasnak miért bocsátottál meg? És én miért vagyok rosszabb nála?

-Már mondtam, hogy Nic nem csalt meg!

-Honnan tudod ilyen biztosan?

-Ha a szakításunk után fekszik le egy másik csajjal, az már nem számít megcsalásnak! – csúszott ki Laura száján.

-Ez a kretén lefeküdt Isabelle-lel?! – hüledezett Fabrizio.

-Miután megvert téged…

-A rohadt életbe! Ez… Ezt nem hiszem el! A volt nőmmel szexelt!

-Igen, a volt nőddel! Míg te az éppen aktuális nőjét nyúltad le! – mondta Laura.

-De te annyira nem bántad! Sőt! – vágott vissza a srác.

-Na, jó, szerintem ne folytassuk, mert úgyse tudok veled mit kezdeni! Már bánom, hogy találkoztam veled.

-Ez csúnya volt.

-Nem érdekel. Ronda dolgokat műveltél, hazudtál nekem, mint a vízfolyás és még elvárod, hogy megbocsássak neked? Kutyából nem lesz szalonna, nekem meg nincs rá energiám, hogy állandóan elnézzem neked a baromságaidat. Akadj le rólam, Fabrizio, és hagyj élni, légy szíves!

Laura felnyalábolta a csomagjait, és az ajtó felé indult. Fabrizio csak nézte, egyetlen szót se szólt. Végül mégis erőt vett magán, és halkan megkérdezte:

-És most hova fogsz menni?

-Miért mondanám el? Nem akarom, hogy megtalálj!

-Nem foglak követni, ne aggódj. Csak tényleg nem tudom elképzelni, hova tudsz menni ilyenkor – nézett rá az órára. Hajnali fél egy volt. –Persze, van motel Párizsban, de… Azt nem igazán szereted, ugye?

-Ez igaz – Laura elgondolkodott. Tényleg! Most hova menjen? –Ha anyám ezt megtudja… - nézett végig a csomagjain. -… tutira batyuba köt és hazavisz… Te jó ég! Én azt nem akarom!

-Akkor? – kérdezte reménykedve Fabrizio.

-Mi akkor?

-Itt maradsz?

-Hogyisne! Hogy éjszaka leteperjél? Kösz, de akkor már inkább az aluljáró!

-Régen nem így vélekedtél rólam…

-Az akkor volt – egy kicsit elgondolkodott, majd megadóan felsóhajtott. -Oké, itt maradok még ma éjszakára.

-Yes!!! – örvendezett Fabrizio.

-De ne reménykedj. Jelenleg szívesebben csókolnék meg egy csörgőkígyót, mint téged. Nem alszok veled egy ágyban, nehogy kísértésbe ess.

-Én aztán nem… De te… - vigyorgott a srác.

Laura nem értette, hogy lehet valaki ilyen szemtelen.

-Mi van velem?! – csattant fel.

-Nehogy véletlenül rám másszál az éjszaka… - folytatta Fabrizio.

-Pofán nyomjalak? – nézett rá Laura a srácra. –Fejedet összeszeded!

-Én is szeretlek – mosolygott továbbra is Fabrizio.

Laura dühösen odavágtatott a konyhapulthoz, és felkapott egy képregényt. Kinyitotta a közepénél és…

-Ne! Spirou-t ne! – kiáltotta Fabrizio, de elkésett. Laura könyörtelenül kettétépte az újságot, majd még néhány lapot is.

-Jó éjszakát! – Laura bement a hálószobába, és bevágta az ajtót. A kulcsot elfordította, így Fabrizio nem tudott bemenni. Maradt a kanapé…