Laura egész éjszaka nem aludt. Járt az agya, egyszerűen nem tudta magát túltenni az elmúlt órák eseményein. Végül meglepő elhatározásra jutott (még ő maga is meglepődött): felhívja Nicolast és találkozót beszél meg vele. Ha minden jól megy, akkor talán… Nem, erre még egyelőre ne is gondoljunk! Majd utána.

Reggel egyszerűen levegőnek nézte Fabriziót, egy szót se szólt hozzá. Pedig a srác többször is próbált beszélgetést kezdeményezni, de a lány csak a vállát vonogatta és úgy tett, mint aki nem tud beszélni.

-Laura, meddig csinálod még ezt? – kérdezte Fabrizio, mikor a lány már kb. ötvenedszer vonult el mellette szó nélkül. –Hallod?! – kapta el Laura karját. A lány ránézett.

-Engedj el.

-Nem, amíg nem veszel emberszámba.

-Oké, emberszámba veszlek. Most már elengedsz? – a lány hangja nyugodt volt.

-Maradj velem!

-Elengednél végre?

-Esküszöm, mindent jóváteszek!

-Engedj már el! – Laura megpróbálta kirántani a karját Fabrizio kezéből, de a srác nem hagyta.

-Szeretlek!

-Engedj el, fáj! – kiáltott rá a lány.

-Nem is szorítom a karodat!

-Dehogynem! – Laurának végre sikerült kiszabadítania magát. –Miért esik jól neked engem kínozni?

-Nem kínozlak!

-De igen! Fizikailag, lelkileg… Teljesen tönkreteszel!

És ez így ment még vagy egy fél óráig. Végül Fabrizio feladta, és elvonult reggelit csinálni. Vasárnap volt, nem kellett dolgozniuk. Laura még bepakolt egy pár cuccot, majd bezárkózott a hálószobába, és felhívta Nicolast. Utána elégedetten mosolyogva jött ki a szobából, és leült a konyhában. Elővette az aznapi újságot és elkezdte tanulmányozni, mintha nagyon érdekelné…

-Kérsz omlettet? – kérdezte tőle Fabrizio.

-Fúj, dehogy! – fintorodott el a lány.

-Most mi bajod van?

-Az, hogy utálom!

-Akkor sütök neked tükörtojást.

-Nem kell! – visította Laura.

-De…

-Utálom a tojást, a világért meg nem enném! De ezt te is tudod.

-Nem, nem tudtam.

-Különben is, miért csak tojásban tudsz gondolkozni? Inkább adj egy tál müzlit.

Laura már gyerekkorában se szerette a tojást. Szülei hiába kínálgatták, kemény ellenállásba ütköztek. A lány úgy érezte, mindenki tojással akarja tömni. A család különböző módszerekhez folyamodott: „Sütöttem rántottát, nagyon finom. Egyáltalán nem olyan, mint a tükörtojás.” Vagy: „Kóstoltad már a tojássalátámat? Meglátod, nincs is tojásíze!” De Laura csak a száját húzogatta. Akár főzik, akár sütik, a tojás akkor is tojás marad!

Viszont tudta, hogy ezúttal nem a tojástéma bosszantja, hanem az, aki kínálgatja: Fabrizio, a világ legbüdösebb záptojása.

-Parancsolj – tette le elé a müzlivel teli tálat Fabrizio.

-Tejet adnál hozzá? – nézett rá szemrehányóan Laura.

-Ja, bocs. Az is kell?

-Nem, csak szárazon eszem…

Reggeli után Laura egyetlen szó nélkül lelépett. A csomagjait még otthagyta, így Fabrizio biztosra vette, hogy még viszontlátja a lányt. Laura a Champs Elysée-n találkozott Nicolas-val.

-Szia Nic – köszönt volt barátjának, mikor mellé ért.

-Szia. Miért hívtál?

-Beszélni szeretnék veled. Sétálunk?

-Aha.

Végigsétáltak a Champs Elysée-n, és addig Laura elmesélt mindent Nicolasnak. A férfi nem értette, miért osztja meg vele mindezt volt barátnője.

-Azért egy valaminek örülök – szólt közbe Nicolas.

-Igazán?

-Igen. Hogy ezt a barmot is otthagytad.

-Kárörvendő vagy.

-Tudom, de nem érdekel. Mikor szakítottunk, az nagyon fájt. Azt kívántam, bár Fabriziót is érné ekkora fájdalom. És lám…

-Most azt kéne mondanom, hogy ne bántsd őt. De… valahogy nem érdekel a lelki világa. Csalódtam benne, és soha többé nem tudok neki hinni.

-És ő hogy viselte a szakítást?

-Képzelheted… Kiborult. Állandóan bocsánatért esedezik, fogadkozik, hogy nem tesz ilyet többet, satöbbi. De engem már baromira nem érdekel Fifi… - itt elcsuklott a hangja.

-Ez biztos? – Nicolas azért érezte a lány hangján a bizonytalanságot.

-Igen.

-És én mit segíthetek?

-Hát… - Laura nagy levegőt vett. –Esetleg…

-Igen?

-Szóval… - a lány megállt és szembefordult Nicolas-val. –Visszaköltözhetek hozzád?

-Tessék? – a férfi meglepődött.

-Esküszöm, nem fogok zavarni, csak… Nem bírom tovább Fabrizióval!

-Ha jól értem, te azt gondolod, hogy én majd minden további nélkül visszafogadlak?

-Öhm… Hát… Nem?

-Nézd, Laura, ez nem ilyen egyszerű – nevetett Nicolas. –Te megcsaltál, elhagytál Fabrizióért… Most meg azt hiszed, hogy majd tárt karokkal visszafogadlak, mert gallyra ment a kapcsolatotok.

-Azt hittem, benned bízhatok… - Laura eltakarta az arcát, mintha sírna. Remélte, hogy ettől Nicolas majd egy kicsit gonosznak érzi magát. Közben az eső is elkezdett cseperegni és a szél is feltámadt.

-Bízhatsz bennem, de… Tudod… Csak annyi az egész, hogy… - Nicolas elfordította a tekintetét. Nem tudta folytatni.

-Mi… Mi a baj? – kérdezte Laura, megfogva Nicolas karját.

-Laura… - sóhajtott fel a férfi. –Én… Én még mindig szeretlek.

-Tessék?

-Nem tudtalak kiheverni. Nem tudtalak elfelejteni… Folyton csak rád gondoltam, és arra, mi lett volna, ha…

-Pedig az a legrosszabb, ha az ember azon rágódik, mi lett volna, ha nem úgy lett volna, ahogy lett… Öhm, ezt ugye értetted?

-Igen. Szóval… Ezért nem szeretnélek visszafogadni. Hiszen… Akkor mindig ott lennél előttem, mint egy elérhetetlen tündér, és… Nem tudnék együtt élni azzal az érzéssel, hogy már soha nem kaphatlak meg.

Nicolas úgy érezte, ezzel sikerült kiadnia magából az elmúlt egy hónap minden fájdalmát. Ránézett Laurára, aki csendben állt vele szemben. Nem tudott mit mondani. Csak nézték egymást, a Champs Elysée közepén állva, miközben az eső már szakadt. Végül Laura felsóhajtott és közelebb lépett Nicolashoz.

-De… ki mondta, hogy én csak lakhelyet keresek? Hiszen akkor beköltözhetnék egy hotelba is akár. Én azonban veled szeretnék élni – hozzábújt Nicolashoz és megcsókolta. Szíve még mindig Fabrizioért dobogott, de úgy érezte, egyre jobban elhalványul már a srác képe.

-Végiggondoltad te ezt?

-Igen. Szeretlek, Nic – Laura ezt olyan könnyedén mondta ki, mintha világéletében ezt hajtogatta volna minden szembejövő embernek.

-Remélem, ezt a lehetőségedet nem játszod el…

Laura olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna vele fogatni. Van hova mennie, és azzal, hogy Nicolas visszafogadta, még Fabriziónak is sikerül fájdalmat okoznia. Nem is érte föl ésszel, mennyire gonosz és számító lett.

Otthon (vagyis Fabriziónál) továbbra is szó nélkül vonulászott, pakolt és egyetlen pillantásra se méltatta kedvenc Fifijét.

-Szóval, mit intéztél? – kérdezte Fabrizio a lánytól.

-Közöd?

-Légy szíves válaszolj!

-Még ma elköltözöm.

-Találtál albérletet?

-Nem, nem albérletben fogok lakni.

-De hát utálod a moteleket!

-Ki mondta, hogy motelban fogok lakni? – vonta meg a vállát Laura.

-Akkor… hol? – Fabrizio nem értett semmit.

-Nicnél. Visszamegyek hozzá.

-Hülye vagy? – szaladt ki a srác száján.

Laura kérdőn nézett rá.

-Hogy mondtad?

-Csak… Csak egyszerűen nem értem! Hogy mehetsz vissza hozzá?

-Így. Semmi közöd hozzá, mit csinálok. Nem vagyok a tulajdonod, és engedélyt se kell kérnem tőled.

Laura megfogta a csomagjait és elindult az ajtó felé. Fabrizio elkapta a karját, és visszafordította maga felé.

-Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, és bármire képes vagyok, hogy visszaszerezzelek.

-Akkor hajrá.

-Ne gúnyolódj, légy szíves – Fabrizio közelebb húzta magához a lányt. –Annyira szeretném, ha itt maradnál… Velem… - hangja egyre halkult.

-De sajnos az időt nem tudjuk visszaforgatni – zárta le a beszélgetést Laura. valami különös szúrást érzett a szemében. „Nem szabad sírni! Csak most ne sírj!” – járt a fejében, de nem tudott magának parancsolni. Könnyei könyörtelenül kibuggyantak szeméből.

-Látod? Nem tudsz elszakadni tőlem!

-Dehogynem! Ilyen egyszerű az egész! – Laura megpróbálta ellökni magától Fabriziót, de a srác nem hagyta. Szorosan magához ölelte és olyan szenvedélyesen csókolta meg, hogy a lánynak beleremegtek a lábai. Akaratlanul is visszacsókolt, könnyei teljesen összemaszatolták Fabrizio arcát is. Miután két percig szinte levegőt se véve csókolóztak, Laura erőt vett magán és elhúzódott.

-Ne…

-De miért? Hiszen te is szeretsz!

-Nem!

-Mondd ki, hogy nem szeretsz!

-…

-Hallod?! Mondd ki! – rázta meg a lányt Fabrizio.

-Nem… Nem szeretlek! Utállak! – zokogta a lány, majd ahogy ezt kimondta, ismét belecsimpaszkodott Fabrizio ingébe és elkezdte rángatni. De úgy érezte, ereje teljesen elhagyja, egyre gyengébben fogta a srác ruháját (amit ráadásul imádott), majd zokogva bújt hozzá Fabrizióhoz. –Gyűlöllek… - suttogta.

-Szerelem és gyűlölet egy hajszálra van egymástól…

Laura megtörölte arcát, ellökte magától Fabriziót, majd ismét megfogta csomagjait és egyetlen pillantás nélkül távozott. Fabrizio egyből rávetette magát a vodkás üvegre, és addig vedelte, amíg teljesen ki nem ütötte magát és ájultan zuhant a szőnyegre.