Másnap mindenki máshogy ébredt. Nicolas boldogan, mert ismét visszakapta Laurát. Laura úgy érezte, csak álmodta az egészet, és nem akarta elhinni, hogy ez tényleg megtörtént. Fabrizio pedig… Szörnyen macskajajosan ébredt, és az volt a legrosszabb, hogy fogalma se volt róla, hogy került a szőnyegre…

Laura teljesen üresnek érezte magát belülről. Megpróbált nem gondolni az előző napra, de nem igazán sikerült. Viszont nem érzett egy csepp megbánást se. Persze, lehet, hogy legbelül azért valami megmozdult benne, de ezt még magának se vallotta be. Viszont nem volt túl sok ideje elmélkedni, mert mennie kellett dolgozni, de előtte még jó lett volna elszakadni a vécécsészétől…

-Rosszul érzed magad, Laura? – kérdezte aggódva Nicolas.

-Igen. De nem akarok itthon maradni. Muszáj bemennem, tartanom kell a lelket Madame Valéryben. Tudod, kicsit balul sült el a bemutató…

-Tudom, a drága haverod megint beleköpött a levesbe…

-Utálom – mondta Laura, és ezzel le is tudta Fabriziót. –Na, jó, most megyek. Este találkozunk.

-Biztos, hogy nem akarsz itthon maradni? Tiszta sápadt vagy.

-Nem baj. Majd a napon összeszedek valami kis színt. Szia!

Laura valahogy kiszédelgett az ajtón (ugyanis a világ is elkezdett vele forogni…), és bement a Promodhoz. A recepciónál sikerült elkapnia Marcot egy pár szóra.

-Marc!

-Igen?

-Szeretnélek megkérni valamire.

-Hú, ez nagyon komolyan hangzott!

-Az is. Ha esetleg Fabrizio idetolná a képét, be ne engedd hozzám!

-Miért?

-Mert… Jaj, minek magyarázzam meg? Oké, röviden: hónapokon át hazudott nekem, fúrta a cégünket, én meg szakítottam vele. Ennyi.

-Öhm… Ez nekem egy kicsit bonyolult. Hiszen… Pénteken még itt nyaltátok-faltátok egymást… - Marc elvigyorodott.

-De most már változott a program. Semmi pénzért nem érnék hozzá. Pedig még a kezemet is megkérte… - itt Laura tekintete egy kicsit elhomályosult.

-Istenem, és neked volt szíved lapátra tenni?

-Igen! – a lány visszatért a valóságba. –Hülye kis hazudós! Utálom! Ha be mered engedni hozzám, téged is lecsaplak!

-Oké! – Marc egyből beleegyezett. Nem akarta kockáztatni a testi épségét.

Délelőtt semmi említésre méltó nem történt, leszámítva, hogy Laura a szokásosnál kicsit tovább vigasztalta főnökét. Ebédidő után éppen visszafelé igyekezett az irodájába, mikor Marc hangját hallotta.

-Nem! Laura megkért, hogy ne engedjelek be!

-Kérlek, Marc… Légy haver! Csak egyetlen percre…

-Ó, szűzanyám… - sóhajtotta a lány. Tisztán felismerte Fabrizio hangját.

-Húzz el! Semmi keresnivalód itt!

-De én szeretem… őt… - Fabrizio kicsit furcsán beszélt. Mintha nem lenne teljesen józan…

-Uramatyám, te megint beállítottad magad? – nézett rá Marc.

-Neeem…

-Dehogynem! Azonnal tűnj el és szedd rendbe magad! – Marc megpróbálta arrébb tolni Fabriziót, de az nem hagyta magát.

-Marc, kééérlek… Csak… Csak egy percre…

Laura elbújt a hall sarkában álló hatalmas páfrány mögé, onnan figyelte az eseményeket. Semmi kedve nem volt beszélni Fabrizióval, de tekintve, hogy Marc nem igazán boldogul…

-Idefigyelj, Fabrizio! Háromig számolok! Ha nem tűnsz el innen, akkora frászt kapsz, hogy leesik a fejed!

-Marc…

-Egy…!

-Csak egy perc…

-Kettő…!

-Szeretem Laurát, értsd már meg! – Fabrizio megtámaszkodott a recepciós pultnál.

-Három!

Ekkor Laura gyorsan előbújt a páfrány mögül és odarohant a két sráchoz.

-Ne, Marc! Ne üsd le!

-Laura…! - Fabrizio felderült. –De jó, hogy itt vagy!

-Tűnj el! – Laura megfogta Fabrizio karját, és a kijárat felé kezdte húzni. De a srác nem hagyta, sőt, magához rántotta a lányt, és majdnem sikerült megcsókolnia. Laura azonban résen volt, és még idejében sikerült ellöknie magától. -Hagyj békén!

-Szeretlek…

-Dehogy szeretsz! Akkor nem hazudtál volna nekem…

-De én szeretlek! – kiabálta Fabrizio, majd felmászott a recepciós pultra. –Szeretem Laurát! És el akarom venni… feleségül…! – minden szem rászegeződött.

-Fabrizio, gyere le onnan… - suttogta Laura.

-Nem! Addig nem megyek le innen, amíg nem mondod, hogy… hogy… - itt egy kicsit megszédült. -… Hogy te is… te is szeretsz…

-Nem érted? Azonnal mássz le onnan!

-Laura! – a srác még mindig nem vette észre magát. Egyre többen gyülekeztek a hallban, és mindenki a lejátszódó jelenetet figyelte. Laura kezdte kínosan érezni magát.

-Idefigyelj, ha nem jössz le…

-Szeretlek!

-A fülednél fogva ráncigállak le onnan! – Laura a pult alá állt, onnan próbálta leimádkozni Fabriziót a rögtönzött tribünről.

-Annyira… annyira szeretnélek… csak egyetlenegyszer… még egyszer… megérinteni… - folytatta Fabrizio. -… Megcsókolni… Meg…

-Na, most már elég! – szólt közbe a lány. A szitu egyre cikibb lett. –Ha folytatni mered…

-Annyira jó volt veled… Szeretnélek még egyszer… Még egyszer… Csak egyszer… Ágyba vinni…

-Elég! – Laura érezte, hogy arca vörösödni kezd.

-… Csak egyszer… Utoljára… Úgy, mint San Salvatoréban… A tengerparton… Még soha nem éreztem magam olyan boldognak, mint akkor…

-Fabrizio!!! – Laura eltakarta az arcát. Utálta, ha ennyi ember előtt leégették. –Hagyd már abba, az istenért!

-… Még mindig érzem a puha homokot… A hűs vizet… ahogy simogatta a testünket…

Laura ekkor egyszerűen megragadta Fabrizio kezét, és lerántotta a recepciós pultról. Majd maga után vonszolva megpróbált utat törni magának a csodálkozó kollégák között.

Mikor végre sikerült beérnie az irodájába, bevágta az ajtót, Fabriziót meg leültette a forgószékbe. A kollégái mind az iroda ablakához tömörültek, de Laura behúzta a szalagfüggönyt. Visszament Fabrizióhoz (aki éppen a székkel forgott körbe-körbe), maga felé fordította a srácot és egy hatalmas pofont lekevert neki.

-Nesze!

-Au! Ezt meg miért kaptam? – nézett rá hatalmas bociszemekkel Fabrizio.

-Tudod te nagyon jól! Mégis mi a francot képzelsz magadról?!

-Nem értem…

-Ideállítasz hót részegen, aztán meg leégetsz az egész cég előtt! Te disznó!

Fabrizio üveges szemekkel nézte a lányt, majd gondolt egyet, és magához húzta Laurát.

-Eressz el! – Laura megpróbálta kihúzni magát Fabrizio öleléséből, de nem sikerült.

-Miért… Miért nem szeretsz… már? – Fabrizio nem tudta eltitkolni, hogy ivott.

-Engedj már el! Annyira utálom, amikor ezt csinálod!

-Bocsáss meg nekem! – Fabrizio lejjebb engedte kezét Laura derekán, és…

-Vedd le a kezed a fenekemről! Nem hallod?! – Laura lökött egyet Fabrizión, aki erre egy kicsit elbizonytalanodott, de aztán ismét magához tért. Továbbra se vette le a kezét Laura fenekéről, sőt, elkezdte simogatni a combját is. Teljesen magához szorította a lányt, és mivel nem tudta megcsókolni, így ajkát Laura dekoltázsa felé csúsztatta. A lány egy kicsit ellenkezett, de aztán hagyta magát. Fabrizio az ölébe ültette Laurát, aki élvezettel simult hozzá a sráchoz. Blúzán sorban pattantak ki a gombok, Fabrizio ujjait teljesen a lány hajába futtatta. Laura hátrahajtotta a fejét, így Fabrizio ajkait teljesen a lány melléhez szorította..  Forrón csókolta Laurát, és érezte, csak egy hajszálon múlik, hogy magáévá tegye.

Végül Laura észhez tért, és ellökte magától Fabriziót. Felkapott egy pohár vizet az asztalról, és a srác arcába öntötte.

-Hé! Ez meg mi volt?! – törölgette magát Fabrizio.

-Azonnal tűnj el innen! Látni se akarlak!

-Az előbb… Nem ellenkeztél annyira…

-Mert hülye voltam. Te viszont részeg vagy! Majdnem megerőszakoltál!

-Dehogyis!

-Ezt a vizet azért kaptad, hogy kijózanodj! Fogd már fel, hogy köztünk vége mindennek! Nem lehetsz ennyire sík!

-De akkor se fogom hagyni, hogy megint ezzel a… Nicolas-val élj!

-Veled meg végképp nem akarok élni! Most pedig tűnés!

Laura valahogy kilökdöste Fabriziót az ajtón, aztán ő maga meg visszazárkózott az irodájába és ki se jött onnan munkaidő végéig.

Az elkövetkező napokban Fabrizio továbbra is kitartóan ostromolta a lányt. Hatalmas virágcsokrokat küldött, amiket Laura vagy egészben, vagy miszlikbe tépve küldött vissza. Fabrizio SMS-eket, e-maileket is küldött, de a lány nem válaszolt. A telefonját pedig egyszerűen kinyomta, ha látta, hogy Fabrizio keresi. Végleg ki akarta törölni őt az emlékezetéből. De a srác nem tudta elfogadni, hogy így legyen vége köztük mindennek. Nem akarta feladni. Pedig érezte, hogy a lány ezzel móresre akarja tanítani. Kínozta… De csak lassan… Azonban Laura nem érezte, hogy ettől Fabrizio mennyire szenved. A lassú kínzás a legrosszabb…