Ezután Fabrizio napokig készült a „nagy visszatérésre”. Elege volt abból, hogy Laura azt gondolja, őt csak úgy félre lehet söpörni. Hát nem! Akkor is megmutatja, hogy tökösebb legény, mint ez a Nicolas. Csak tudná, hogy szerezze vissza Laurát…

Végül a nagy alkalom egy hét múlva, pénteken jött el, bár ezt akkor még Fabrizio se tudta. Laura és Nicolas moziba mentek, ugyanakkor és ugyanoda, mint Fabrizio. Persze, kedvenc Fifinknek fogalma se volt róla, kikkel fog találkozni a moziban.

Egészen a film kezdéséig nem tűnt fel neki, hogy Lauráék is ott vannak (na ja, mivel éppen az utolsó pillanatban esett be a terembe…). Még akkor se vette észre a lányt, mikor leült mögé. Pedig mekkora mázli, hogy pont oda szólt a jegye!

Viszont a film első öt percében sikerült rájönnie, hogy ki ül előtte… Pontosan előtte… Ezután teljesen lesüllyedt egy ötéves gyerek szintjére, és piszkálni kezdte Laurát. A lány először nem törődött vele, gondolta, biztosan egy kisgyerek ül mögötte. Ekkor Fabrizio elkezdte húzgálni a lány haját, persze, csak kicsit. Nem akart neki fájdalmat okozni.

Laura dühösen hátrafordult, aztán úgy érezte, lassan elönti valami zsibbadás. Fabrizio kajánul vigyorgott, a lány pedig legszívesebben kifutott volna a teremből. Nem tudta elhinni, hogy ekkora pechje legyen.

-Hagyj békén – suttogta a srácnak, majd visszafordult.

-Miért?

-Azért mert idegesít. Szállj le rólam.

-Gyere ki beszélgetni.

-Nem megyek. Érdekel a film. Egyébként meg, rohadtul nem izgatsz.

-Megkaptad az SMS-eimet meg az e-mailjeimet?

-Meg.

-És miért nem válaszoltál?

-Egyet találhatsz…

-Tudod, milyen rosszul esett, hogy nem válaszoltál?

-Teszek rá.

-Te hogy éreznéd magad fordított helyzetben?

-Fogd már be! Egy szót se értek a filmből!

-Laura, kivel beszélgetsz? – kérdezte Nicolas, aki eddig nem vette észre Fabriziót.

-Csak egy hülyegyerekkel, aki húzgálja a hajamat – mondta Laura dühösen.

Nicolas is hátrafordult, és nagyon nagy önuralomra volt szüksége, hogy ne mosson be egyet Fabriziónak.

-Te meg mi a jó büdös francot keresel itt?!

-Csak a filmet akartam megnézni. Fogalmam se volt róla, hogy ti is itt lesztek.

-Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni Laurához, neked annyi! Ehhez tartsd magad.

-Oké, megértettem… - mondta Fabrizio vigyorogva.

A film közepe táján Laura érezte, hogy az az egy üveg kóla kicsit sok volt neki, és nem bírja ki film végéig… Viszont film közben kimenni olyan izé! De ha azt nézzük, hogy ötéves kora óta szobatiszta, akkor…

-Nic… Ki kell mennem.

-Hova?

-A mosdóba. Nem kellett volna meginnom azt az üveg kólát. Kicsit sok volt…

-Oké, de siess vissza.

-Öt perc.

Laura fölállt és kiment a teremből. Próbált ügyeskedve kiosonni, és közben nem rálépni az emberek lábára. Fabrizio, mikor meglátta, gyorsan cselekedett.

-Majd meséld el, mi volt a filmben – hajolt oda Nicolashoz. –Köszi!

Azzal felpattant és Laura után rohant.

A lány éppen bezárkózott az egyik WC fülkébe, amikor Fabrizio benyitott a mosdóba.

-Laura! – szólt a lánynak. Laura nem válaszolt. –Tudom, hogy itt vagy. Hallottam, mikor mondtad Nicnek, hogy kijössz.

-Hogy lehetsz ekkora barom, hogy még ide is utánam jössz? – kiabált ki Laura dühösen.

-Á, szóval tényleg ide jöttél! Melyik fülkében vagy?

-Nem tökmindegy?

-Nem. Siess légyszi, hogy tudjunk dumálni. Vagy felőlem így is megbeszélhetjük a dolgainkat.

-Álmodozz csak.

-Oké, én várok.

Ezután keserves percek következtek. Laura bent, a fülkében várt, Fabrizio pedig kint, a mosdóknál.

-Siess, Laura!

-Kuss legyen.

-Egy kicsit gyorsabban csorgass már!

-Nem érted, hogy pofa be?!

-Laura…

-Ez nem igaz! Így nem tudok pisilni!

-Segítsek? – kérdezte Fabrizio kajánul.

-Még csak az kéne! Inkább dugulj el.

-Nekem is kell pisilni. Nem baj, ha a melletted lévő fülkébe megyek?

-Más se hiányzik, mint hogy mellettem csavard ki a félszemű kígyót! Menj át a férfimosdóba, és ott intézd el.

-De én szeretnék itt maradni veled.

-Magánügy.

-Végeztél már? Olyan frusztráló, hogy nem látlak beszélgetés közben.

-Nekem meg az a frusztráló, hogy itt vagy, pedig nem kéne itt lenned!

-Figyelj. Ha tényleg zavar…

-Ó, igen! Köszönöm! – örvendezett Laura. Remélte, hogy Fabrizio a távozását akarja közölni vele.

-… Akkor nem szólalok meg addig, amíg ki nem jössz – fejezte be a mondatot a srác.

-Fuck… - Laurának egyből eltűnt a jókedve.

Öt perc múlva a lány végre kijött a fülkéből, és szikrázó pillantást vetett Fabrizióra.

-Hú, ha a tekinteteddel ölni tudnál…

-Akkor irtó boldog ember lennék!

-Miért vagy ilyen velem?

-Istenem, én még ilyen lehetetlen fickóval nem találkoztam! Hányszor mondjam még el, hogy köztünk vége mindennek?! Nem igaz, Fabrizio, hogy nem bírod felfogni! Vége! – Laura úgy érezte, mindjárt lecsapja Fabriziót. A srác csak nézett rá, szomorúan, de egy szót se szólt.

-Most mi van? – kérdezte Laura csodálkozva. Nem volt hozzászokva, hogy Fabrizio belenyugszik az ilyen súlyos dolgokba.

-Semmi.

-Ne játszd már el a nagy halált, légy szíves. Fárasztó.

-Nem játszom el. Csak… Tök jó, hogy itt vagyunk. Együtt.

-Ja, baromi jó – Laura megnyitotta a csapot, és kezét beledugta a vízsugárba. –Csak tudnám, miért vagy ilyen erőszakos.

-Mert szeretlek.

-Jaj, Fabrizio! – sóhajtott fel Laura. –Ez már tövig rágott csont. Kérlek, akadj le erről a témáról, mert olyat benyomok, hogy mehetnek látogatni téged a kórházban. Az lesz az igazi pofavizit.

Fabrizio éppen válaszolni akart, amikor hirtelen villant egyet a lámpa, és elsötétült minden. Olyan sötét lett, hogy még az orrukig se láttak.

-Mi a… - Laura felnézett a villanyra, de hiába, mert semmit nem látott.

-Áramszünet.

-Rohadt jó… - mondta a lány, és megpróbálta kitapogatni, hol is van a mosdókagyló, csak hogy tudjon mibe kapaszkodni.

-Szerintem jó. Imádom a sötétet.

-Én nem. Veled meg főleg nem.

-Oké, nekem nyolc. De vissza nem tudunk menni, amíg ilyen sötét van.

-Én vissza tudok menni! Nem maradok itt veled kettesben!

Laura elindult az ajtó felé (legalábbis amerre sejtette az ajtót), de nekiütközött valaminek. Elfelejtette, hogy van ott egy fal… Akkorát koppant, hogy még Fabrizio is hallotta.

-Hú, ez durva volt!

-Csend legyen. Ez is miattad van! – Laura megdörzsölte sajgó homlokát.

-Én a helyedben nem próbálkoznék többet. Pocsék érzés, ha az ember fején puklik tömkelege van. Én már csak tudom…

-Jó, oké, most az egyszer hallgatok rád. De nehogy azt hidd, hogy azért maradok itt, mert veled akarok lenni. Ez egy szerencsétlen kényszerhelyzet. Amint visszajön az áram, egyből húzok vissza Nichez.

-Oké, de én is megyek veled.

-Felőlem…

-Amúgy neked hogy tetszett, illetve tetszik a film?

-Hát, amit láttam belőle – amikor nem birizgáltál – az jó volt. Bár, az a sikoltozós, guruló szemgolyós rész egy kicsit durva volt.

-Az volt a legjobb! És ahhoz a részhez mit szóltál, amikor az a nagy, szőrös pók bemászott a csaj hálóingébe, és…

-Fúj, hagyd abba! Borzalmas volt! Még a hideg is kirázott.

-Pedig te is kerülhetsz ilyen helyzetbe.

-Az ég óvjon tőle! – borzongott meg Laura. Aztán hirtelen észrevett valami fényt. –Nézd csak! Ott valami fény van.

Lassan odamentek az apró fényforráshoz. Kiderült, hogy egy kicsi ablak, amin keresztül beszűrődik az utcai fény. Kint már este volt, de néhány autó fényszórója adott valami kis fényt. Laura csendben nézelődött, mikor valami soklábú izét vett észre – pontosan az arca előtt!

-Ááá, úristen! – sikoltott fel, mire Fabrizio gyorsan befogta a száját.

-Csss, ne sikítozz már! Csak én voltam. Gyerekkoromban mindig pókot formáltunk a kezünkből a tesóimmal. Ezzel ijesztgettük egymást.

-Te hülye… - Laura még mindig reszketett. –A szívem is leállt egy pillanatra. Még egy ilyen és… és… én nem is tudom, mit csinálok!

-Atya ég, te tiszta libabőr lettél – fogta meg Laura karját Fabrizio.

-Csodálod?! Ekkora szemét húzást! Meg ne próbáld ezt még egyszer, mert leütlek!

-Oké, bocs – suttogta Fabrizio, majd magához húzta a lányt. Kint eltűntek a fények, és a mosdóban ismét koromsötét lett.

-Engedj el! – Laura lökött egyet Fabrizión, de a srác nem engedte el. –Tudtam, hogy rám fogsz mászni! Még egy ilyen szexmániás barmot…!

-Tudod, Laura, ez a szenvedély a szerelemből fakad, és nem a testi vágyból…

-Teszek rá, miből fakad! Eressz el! Esküszöm, mindjárt sikítok!

-Jól van, nyugi már! – nevetett Fabrizio. –Nem foglak megerőszakolni.

-Azt próbáld meg!

-Nem lenne túl nagy erőszak, azt hiszem… - mondta kajánul a srác.

-Úgy utálom, amikor ilyen vagy – Laura elhúzódott Fabriziótól, de nem tudott messzire menni, mert a sötétben véletlenül nekihátrált az egyik fülke ajtajának. Az ajtó becsapódott, a lány pedig alaposan megijedt.

-Na, mit fejeltél le már megint?

-Mindjárt téged foglak lefejelni, ha még sokáig vakerálsz – mondta durcásan Laura.

-Ha nem lett volna ott az az ajtó, talán beleestél volna a WC-be…

-Ne reménykedj. Nincs akkora szerencséd.

-Én nem akarom, hogy beleess. Ez csak egy lehetőség volt, ami történhetett volna. Semmiség.

-Oké, most már hallgass. Szép csendben megvárjuk, amíg újra visszajön a fény.

-Pedig most alkalmunk lenne megbeszélni a dolgainkat – Fabrizio leguggolt a mosdó tövébe. Nem tudta, hogy előtte a lány is pontosan ugyanezt csinálta. Így egymás mellé kerültek, karjuk összeért.

-Már megbeszéltük akkor.

-Annyira sajnálom…

-Hát sajnálhatod is!

-Azért szeretsz még?

-Ezt most komolyan kérdezted?

-Aha.

-Vicces vagy…

-Figyelj, Laura. Ha… ha már nem jövünk össze újra… Akkor talán… lehetünk barátok?

-Barátkozzon veled a csüggedt tekintetű púpos teve. Nincs szükségem egy hazug barátra.

-Azt hittem, végre leszálltunk erről a témáról!

-Hát nem! És soha nem is fogunk leszállni! Örökre megjegyeztem magamnak, amit tettél, Fabrizio.

-Oké, akkor ne legyünk barátok. De azt tudd: nem jól tetted, hogy visszamentél Nichez.

-Most mi ez? Lelki fröccs? Kösz, de abból nem kérek.

-A kapcsolatotok már akkor döglött volt, amikor velem összejöttél.

-Hagyjuk ezt.

-Miért? Fáj az igazság? Miért nem tudod elismerni, hogy én mentettelek ki ebből a kapcsolatból?

-Túl nagy az egód, Fabrizio. Ahelyett, hogy engem okítasz a „helyes életre”, inkább magadba nézhetnél!

-Néztem én már eleget. És rájöttem, hogy nem csak bennem van a hiba. Te is ugyanúgy elcseszed az életedet.

-Köszi.

-De most miért? Ugyanúgy átvertél te is engem!

-Már megint támadsz…

-Miért veszed mindig személyes támadásnak, ha szembesítenek a tetteiddel? Miért nem tudod belátni, hogy te is hibás vagy?

-Állj már le! Az egész miattad van! Ha nem nyomulsz rám ott, a Baccarában, talán soha nem találkozok veled, és akkor minden rendben lenne!

-Hát tudod, néha én is így vagyok ezzel!

Ez a mondat Laura elevenébe talált. Nem gondolta, hogy Fabrizio ilyet merne mondani neki. Ezután egymás fejéhez vágtak minden csúnya szót, amit ismertek, meg pár olyat is, amit nem. A srác már kezdett megenyhülni, de Laura…

-Tudod mit, Fabrizio? – sóhajtott fel a lány. Már nem guggolt, hanem ült a kövön. Karja még mindig hozzásimult Fabrizióéhoz. –Elmész te a jó francba.

-Tudod mit, Laura? – szólalt meg a srác is. –Most akkor is szeretkezni fogok veled, akár tetszik, akár nem – magához rántotta a lányt és megcsókolta. Laura gyorsan ellökte magától, és majdnem lekevert neki egy pofont is, de a sötétben nem látta, hova kéne ütnie.

-Ha megteszed, Nic úgy szétver, mint nyári eső a libaszart.

-Nem érdekel – Fabrizio ismét elkapta a lányt, aki először visszacsókolt, majd, mikor rájött, mit tesz, jobb híján sikoltozni kezdett.

Az ajtó kitárult, és a beszűrődő fényben egy takarító nénit pillantottak meg.

-Hát maguk meg mit csinálnak?! – rikácsolta a néni.

-Semmit – mondta Fabrizio nyugodtan. Felállt a földről, felsegítette Laurát is, majd megigazította az ingét.

-Maga meg akarta erőszakolni a kishölgyet!

-Dehogyis!

-Láttam!

-Nem történt semmi, tessék elhinni! – szólt közbe Laura is.

-Egyébként meg, mit kerestek maguk abban a sötét mosdóban?

-Áramszünet volt, és vártuk, hogy visszajöjjön a fény.

-Áramszünet? – a néni nevetni kezdett. –Nem volt itt áramszünet, csillagom! Valószínűleg csak a mosdóban égett ki a villanykörte. Ki kell cserélni.

Laura és Fabrizio csak álltak, mint valami díszlet. A lány döbbenten vette tudomásul, hogy egy csomó időt töltött el Fabrizióval úgy, hogy semmi (?) értelme nem volt, míg Fabrizio pont ennek örült. Ha tudták volna, hogy nem áramszünet van, hanem csak egy döglődő villanykörte! Ki tudja, talán máshogy tettek volna…