Laura a hazafelé vezető úton végig szótlanul ült a kocsiban. Még mindig azon járt az esze, ami a mosdóban történt. Úgy vélte, ez egyáltalán nem jó. Hiszen ez azt jelenti, hogy Fabrizio még mindig nagy hatással van rá. Nicolas is észrevette Laura állapotát, és megpróbálta kizökkenteni az álomvilágból – több-kevesebb sikerrel.

-Laura, tetszett a film?

-Aha.

-A színészek is?

-Aha.

-Melyik jelenet volt a kedvenced?

-Aha.

-Laura, hülye vagy?

-Aha.

-Miért nem figyelsz rám? – kérdezte egy kicsit élesebben Nicolas.

-Mi… Mi van? – Laura csak nehezen ocsúdott fel.

-Nem figyelsz rám.

-De igen.

-Akkor mit kérdeztem az előbb?

-Jaj, mit tudom én már… Valamit a filmről…

-Tudod egyáltalán mi volt a címe?

-Nem. De nem is érdekel.

-Mi bajod van?

-Semmi! – csattant fel a lány.

-Mit csináltatok a mosdóban azzal a sutyerákkal?

-Semmit.

-Rád mászott?

-Neeem… - mondta Laura kicsit bizonytalanul. Ajka még mindig bizsergett…

-Laura, mondd meg az igazat!

-Nem mászott rám és kész! Befejezhetnénk végre ezt a témát?! – Laura durcásan elfordult barátjától és kinézett az ablakon.

-Csak még egy kérdés: miért voltatok kint olyan sokáig?

-Mert kiégett a villanykörte és olyan sötét lett, hogy semmit nem láttunk.

-Ezért…? Ennél hülyébb kifogást még életemben nem hallottam – nevetett Nicolas.

-Pedig így igaz! Csak azt hittük, hogy áramszünet van, és meg akartuk várni, míg visszajön az áram – Laura, miközben ezt magyarázta, már maga se hitte el. Ennél abszurdabb helyzet a világon nincs. –Nem találtunk ki a sötétben…

-Szerinted van olyan balfék a világon, aki ezt elhiszi neked?

-Tök jó érzés, hogy megkérdőjelezed a valóságalapját annak, amit mondok… Látszik, mennyire bízol bennem.

-Ne húzd már föl magad, légy szíves. Nem bántásként mondtam, csak…

-Hagyjad, nem érdekes. Valahogy rohadtul nem tud most érdekelni. Annyi ideig hallgattam Fabrizio baromságait, hogy az agyam már teljesen lenullázódott. Különben sem érzem magam jól.

-Mi baj van?

-Fáj a fejem meg a hasam. Úgy látszik, felfújt a pattogatott kukorica.

-Nem baj, mindjárt otthon vagyunk.

Laura reggel se érezte jobban magát, pedig azt hitte, hogy elég, ha alszik egy jót. Sőt, reggel még rosszabbul volt, mint este…

Annyira émelygett és szédült, hogy egyszerűen nem bírt felkelni az ágyból. De dolgozni mindenképpen be akart menni. Viszont tekintve pocsék állapotát… Így inkább hallgatott Nicolasra, és otthon maradt. Betelefonált Madame Valérynek, hogy mi a helyzet, főnöke pedig sopánkodott egy sort, de végül jobbulást kívánt neki.

Nicolas nem maradt otthon Laurával, mert neki muszáj volt bemenni a nagykövetségre. A lány ki akarta kísérni az ajtóig, de a nappaliból inkább elkanyarodott a WC felé. Pedig aznap még nem is evett semmit, így nem értette, miért van hányingere. És még ha csak hányingere lett volna…

Egész nap feküdt, és unatkozott. Mikor kicsit jobban volt, járkált a lakásban. Úgy érezte, ennyire még soha nem volt unalmas egy napja. Bekapcsolta a tévét: brazil szappanoperák… Elege volt már az összes José Armandóból meg Bella Luciából. Inkább kikapcsolta a tévét, és megnézte az e-mailjeit. Három, újabb bocsánatkérő levél Fifitől – uncsi. Azon kívül két hírlevél – delete. Kikapcsolta a számítógépet, és betett egy Fiori CD-t. De a második számnál megunta, és inkább kikapcsolta a lejátszót.

Unatkozott. Semmi nem dobta fel. Ráadásul az a fránya rosszullét is épphogy csillapodott, de még véletlenül se múlt volna el… Éppen a fürdőszobában mosta a fogát és vizsgálta a szeme alatti karikákat, amikor hallotta, hogy csörög a telefon. Hiába sietett, a rögzítő gyorsabb volt.

„Szia, Nicolast hívtad, Franciaország legfoglalkoztatottabb utazó nagykövetét. Jelenleg nem vagyok itthon, a sípszó után hagyj üzenetet. Köszi.”

Laura elhúzta a száját. Milyen nagyképű szöveg! „Legfoglalkoztatottabb utazó nagykövet…” Cöcöcö… Tovább mosta a fogát, és csak fél füllel hallgatta, ki is hívta Nicolast.

A rögzítő sípolt, utána pedig Laura egy roppant ismerős hangot hallott…

„Hali, Nic! Itt Christian! Már kerestelek a mobilodon, de ki voltál kapcsolva. Beszéltem Isabelle-lel, és szeretnénk megtudni, hogy szükség van-e még ránk az álompár szétrobbantásához. Úgy tudom, a hugicám már kidobta azt a barmot… De ha gondolod, Isabelle felajánlotta, hogy szívesen bedobja magát Fabriziónál. Csak hogy véglegesen leválasszuk Lauráról. Szívesen segítünk neked továbbra is. Na, majd csörögj rám, és megdumáljuk! Csáó!”

Laura mint a villám, kirohant a fürdőszobából és rávetette magát a telefonra.

-Christian! – kiabálta a kagylóba, de elkésett. A srác már letette. –A francba!

A lány visszatette a kagylót a helyére, majd leült a kanapéra és sírva fakadt. Könnyei záporoztak, de meg se próbálta letörölni őket. Hasába ismét fájdalom nyilallt – végigfeküdt a kanapén és a párnába sírt. Úgy érezte, már senkiben sem bízhat. Nicolas is becsapta… Ez csak egy rossz álom, ugye? Egy nagyon rossz álom…

Nicolas végig áskálódott Fabrizio ellen. Sőt, ezzel a kapcsolatuk ellen is. Még egy ilyen szemét… Ó, nem. Nem mondhatja ezt mindenkire, akiben csalódott. Pedig mostanában az élete teljesen negatív irányba mozdult ki. Csalódás, csalódás hátán. Komolyan elgondolkodott rajta, érdemes-e élnie.

Most mit csináljon? Az biztos, hogy ha Nicolas hazaér, egyből kérdőre vonja. De aztán? Itt nem marad, az már egyszer biztos. Menjen vissza Fabrizióhoz? Még mit nem! Tuti dugó, hogy a srác önelégülten vigyorogna, azzal a tipikus „Én megmondtam”- fejjel… Na nem! Inkább visszamegy a szüleihez. De tényleg! Hová menjen, ha innen is lelép? A szüleihez a világ minden kincséért se költözött volna vissza. Akkor talán albérlet? Vagy vegyen egy garzont? Á, mindegy, ez még a jövő zenéje. Előbb legyen túl Nicolas vallatásán.

-Hogy… mi?

-Jól hallottad. Magyarázd meg, mi ez az egész!

-Nem tudom, miről beszélsz…

-Ó, dehogynem! Visszajátsszam neked az üzenetet?

-Légy oly kedves…

Laura készségesen lejátszotta Christian üzenetét Nicolasnak, akiben szabályosan megállt az ütő, mikor meghallotta, mit beszél a lány testvére.

-És… ezt te meghallgattad? - kérdezte végül, pedig nagyon jól tudta, hogy ha a lány nem hallotta volna, akkor most nem vallatná.

-Igen. Szóval? Mit tudsz mondani?

-Hát… - Nicolas nem tudta, hogy kezdjen bele. –A lényeget, végül is, te is hallottad…

-Igen, de szeretném, ha adnál rá valami épkézláb magyarázatot! És ahelyett, hogy engem cseszegetsz, hogy mit csináltam Fabrizióval a mosdóban, inkább elgondolkodhatnál azon, te mit csináltál hónapokon keresztül! Illetve te és a tesóm. Ja, meg az a maca.

-Meg kell értened. Nagyon szerettelek – és persze szeretlek most is – és rettentő féltékeny voltam. Olyan sok időt töltöttél együtt Fabrizióval, és ez nagyon gyanús volt nekem. De ha én nyomozok utánad, az túl feltűnő lett volna…

-Így hát rám küldted a bátyámat! Eredeti ötlet.

-Muszáj volt keresnem társakat az akcióhoz. Egyedül nem akartam. De a gyanúm nem volt alaptalan, mint utóbb kiderült…

-És ismét visszakanyarodtunk a régi lemezhez. Igen, Nic, megcsaltalak Fifivel. Nem is egyszer. De ezt már lezártuk, és tiszta lappal indulunk. Köszi, hogy ilyen megértő vagy – hadarta Laura.

-Most ezt miért emlegetted fel? Nem mondtam volna.

-Ja, igen. Merthogy már a szakításunk napján elmondtad a véleményedet.

-Tudod, Laura, igazából most se értelek. Fel nem tudom fogni, hogy feküdhettél össze azzal a nyikhajjal.

-Most nem én vagyok terítéken…

-Én vagyok a hozzád való pasi! – folytatta Nicolas. –Egy ilyen menő csajhoz ilyen fickó illik!

-Na hiszen…

-Most miért? Frankó vagyok! Frankó a kéróm, frankó a melóm, frankó a fizetésem, és odakint áll a frankó kocsim! Mi kell még?

-Jó ég, Nic… - sóhajtott Laura. –Milyen beképzelt vagy! Szent isten… És én ezt eddig hogy nem vettem észre?

A lány fel-alá járkált a szobában, egyszerűen nem tudta felfogni, hogy mindez igaz.

-És egyáltalán hogy csináltátok? – kérdezte végül a lány, visszakanyarodva eredeti témájukhoz.. –Mármint a nyomozást. Követtetek mindenhová, vagy mi?

-Hát… A feladatok megoszlottak. Christian követett téged… De nem mindig! – tette hozzá gyorsan Nicolas, mikor látta, hogy Laurának kikerekednek a szemei. –Csak ha… ha megkértem rá. Isabelle… Ő azt a feladatot kapta, hogy csábítsa el Fabriziót. Pontosabban szerezze vissza.

-Te meg engem fűtöttél. Szép kis összmunka, mit mondjak…

-De ezzel nem akartam neked ártani! Azt hittem, ha leoperálom rólad Fabriziót, minden megoldódik… De… Csak minden bonyolultabb lett.

-Igen, mert te közben összemelegedtél Isabelle-lel…

-Nem! Én nem! Csak Christian… De ő eléggé…

-Christian? – döbbent meg Laura. –De hát én azt hittem… Azt hittem, Isabelle a szeretőd…

-Dehogyis! Csak egyszer feküdtem le vele… Amikor veled szakítottam…

-Tudom.

-Megsértődtél?

-Nem.

-Most utálsz?

-Nem utállak, de már nem is szeretlek. De tudod, már arra sincs elég erőm, hogy sírjak vagy ordítozzak veled. Belefáradtam már az elmúlt napokba, hetekbe… Tudod mit? Szerintem nem kéne ezt erőltetni.

-Visszamész Fabrizióhoz?

-Minek nézel te engem, jojónak? Egyszer itt, másszor ott? Nem, máshova megyek.

Laura elindult az ajtó felé.

-Jó, de mégis hová?

-El innen jó messzire.