Fabrizio úgy döntött, elmegy Nicolas lakására, csak hogy lássa Laurát. Nem érdekelte, ha Nicolas megint jól megveri, neki annál többet ért a lány látványa. Bánta, hogy eddig nem érzett magában elég bátorságot ahhoz, hogy elmenjen Laurához. Útban a lányhoz vett egy csokor virágot: vörös rózsát, mert azt érezte odaillőnek. Ha kell, térdre borul Laura előtt, csak menjen vissza hozzá.

Gyomra teljesen görcsben volt, mire felért az emeletre. Kifújta magát, majd elszámolt háromig. Aztán még egyszer. Aztán még egyszer. Egyszerűen nem mert becsöngetni. Végül erőt vett magán és óvatosan megnyomta a csengőt. Semmi reakció. Megnyomta még egyszer, kicsit erősebben. Végül teljesen rátenyerelt és iszonyatosan hosszú ideig nyomta.

Nicolas kivágta az ajtót.

-Megbolondultál?! Mit rikácsoltatod ezt a rozoga csengőt?! Hülyegyerek!

-Bocs, csak… Azt hittem… Nem is tudom, mit hittem…

-Ha nem nyitják ki, akkor lehet, hogy nincsenek itthon, nem?! Nem bírod felfogni agyilag?

-Oké, mára megvolt az agymosás. Szerintem be is fejezhetjük. Inkább azt mondd meg, Laura itthon van?

-Nincs.

-Hol van?

-Mit tudom én.

-Nem nálad lakik?

-De, igen. Elvileg.

-Ezt nem értem…

-Figyelj ide, kisapám. Laura itt lakik, de tegnap este óta nem láttam. Fogalmam sincs, hol van, úgyhogy szerintem elhúzhatnád végre a csíkot.

-De… Téged nem is érdekel, hol van? Nem izgulsz érte?

-Szerintem elment valamelyik barátnőjéhez. Egy kicsit összekaptunk.

-Akkor keressük meg!

-Álljál már le! Mit pattogsz itt, mint a gumilabda? Először is, én veled nem megyek sehová. Másodszor…

-Nem érdekel! Én akkor is elmegyek és megkeresem!

-És mégis hol akarod kezdeni? Mert szerintem fogalmad sincs. Csak szereted játszani a nagymenőt.

-Én nem vagyok olyan, mint te! Én igenis aggódok érte, és félek, hogy valami baja történt! De te egy önző disznó vagy, aki csak magával foglalkozik!

-Na, most fogd be, vagy úgy seggbe rúglak, hogy Japánig repülsz! Mit képzelsz te magadról?

-Csak… Csak nagyon aggódok Lauráért.

-Biztosan az egyik barátnőjénél van, és egy pár óra múlva itthon lesz. Szóval, szerintem menjél haza, és majd szólok, ha haza ért…

-Nem! Tudom, hogy úgyse szólnál, szóval itt maradok és megvárom!

Fabrizio bement a lakásba, és leült az egyik fotelba.

-Bocs, nem jól emlékszem, de… Mondtam én egy szóval is, hogy bejöhetsz? – kérdezte Nicolas.

-Nem.

-Akkor…?

-Nyugi, nem foglak zavarni. Csak egy pár órát maradok.

Két óra múlva Nicolas megelégelte Fabrizio jelenlétét.

-Na, jó, most már tűnés! – mutatott az ajtó felé.

-Nem. Laura még nincs itthon.

-Teszek rá! Arrivederci!

Fabrizio nem zavartatta magát különösebben. Még másfél órát maradt.

-Szerintem most már el kéne kezdenünk keresni Laurát – szólalt meg végül.

-Miért?

-Már mondtam. Érzem, hogy nem a barátnőjénél van.

-Akkor biztosan nálad van, csak te eljöttél, hogy idegesíts engem!

-Ezt meg hogy képzeled?!

-Tőled bármi kitelik! Elég csak rád nézni, egyből látni, hogy valami nem kóser!

-Ez negatív diszkrimináció! Elegem van abból, hogy állandóan csak cseszegetsz!

-Oké, bocs. De mégis hogy akarod elkezdeni a keresést?

-Nem tudom… Talán… Talán hívjuk föl!

-Ó, basszus, hogy ez eddig nem jutott eszünkbe! – kapott a fejéhez Nicolas.

Gyorsan tárcsázta Laura számát. A vonal hosszan kicsöngött, majd hirtelen szaggatott sípolásba váltott, jelezve, hogy kinyomták.

-Nem veszi fel… Pontosabban, nem akarja felvenni…

-Akkor majd én megpróbálom! Lehet, hogy velem szívesebben beszélne…

De a lány Fabrizónak se vette fel. Sőt, ezúttal már a második csengésnél kinyomta a telefont. Utána már hiába próbálkoztak, Laura már a telefonját is kikapcsolta. A harmadik próbálkozásnál már csak A hívott szám jelenleg nem elérhető” – üzenetet voltak kénytelenek végighallgatni.

-Most mi legyen? – kérdezte tanácstalanul Fabrizio.

-Fogalmam sincs… - most már Nicolas is elkezdett aggódni Lauráért. –Szerinted Christian, a tesója, tudja, hol van?

-Kérdezzük meg. Megvan neked a száma?

-Aha. Mindjárt kikeresem… - Nicolas gyorsan nyomogatta a gombokat telefonján. –Meg is van! – gyorsan felhívta Christiant.

-Na? – nézett rá várakozva Fabrizio.

-Nyugodjál már, egyelőre kicsöng. Mindjárt… Á, szia, Chris! Itt Nic. Figyu, van egy baromi fontos kérdésem… Laura nálad van? … Nem? És nem… Nem tudsz róla valamit? Á, dehogyis! Semmi! Ugyan már! … Csak… Nem, semmi… Egy kicsit összekaptunk tegnap este, és azóta nem jött haza… Nem, arra semmi szükség! Itt van Fabrizio is… Igen… Igen, ő… Oké, akkor az Étoile-nál. Csá.

-Na, mit mondott?

-Ő is velünk jön keresni Laurát.  Az Étoile-nál találkozunk vele.

-Ez komoly??? – Fabrizio nem örült túlságosan.

-Aha. Nyugi már, nem fog beszólogatni neked.

-Nem félek tőle. Felőlem beszólogathat, most abszolút nem tud érdekelni. Lehet, hogy Laurának valami baja történt, én meg Christian miatt bosszankodjak?

-Na, gyerünk! Menjünk az Étoile-hoz!

Christian már várta őket. Az autója mellett állt, de érdekes módon cseppet sem tűnt egy aggódó bátynak.

-Azt hittem már sose értek ide – fogadta őket.

-A lényeg, hogy itt vagyunk, nem? Na, beszélj! Tudsz róla valamit?

-Semmit. De azért érdekes, hogy így eltűnt. Laura nem olyan lány, aki csak úgy lelép.

-Ezért félünk, hogy valami baja történt.

-Hé! – szólt közbe Fabrizio. –Először téged nem is érdekelt, mi van vele! Ha nem megyek el hozzád, akkor talán még most is otthon ülnél!

-Ez nem igaz! Én is ugyanúgy aggódtam érte!

-Na persze! Olyan nyugodt voltál, mintha Laura ott ült volna melletted!

-Ez igaz? – kérdezte Christian.

-Dehogyis! Csak Fabrizio beszél összevissza…

-Jól van, Nic, tagadd csak le… - vonogatta a vállát Fabrizio. –Neked nincs rendben a lelkiismereted…

-Álljál már le, haver! Nagyon kinyílt a csipád, de azért örülnék, ha nem dumálnál bele a nagyok dolgába!

-Én aztán nem! Csak tudod, utálom, ha valaki olyan arrogáns és beképzelt, mint te!

-Hé, srácok hagyjátok már abba! – avatkozott közbe Christian.

-Nem én kezdtem – mondta Nicolas. –Csak ez a kis nyikhaj szereti beleütni mindenbe azt a nagy orrát…

-Hogy mi bajod van?! – csattant fel Fabrizio. –Tudom, hogy XL-es az orrom, de azért te se vagy egy matyó hímzés! Akkora füleid vannak, hogy foghatnád az HBO-t!

-Mit dudáltál, kis autó? – nézett rá Nicolas.

-Figyeljetek, míg ti itt egymást martátok, nekem támadt egy ötletem. Mi lenne, ha bemennénk a Promodhoz, és megnéznénk, nincs-e ott Laura? Tudjátok, milyen munkamániás. Biztos bement dolgozni.

-Szerintem nem, de megnézhetjük – vonta meg a vállát Nicolas.

Elmentek a Promodhoz, körülnéztek, még Madame Valéryhez is bejelentkeztek, de semmi eredményt nem értek el. Komolyan aggódni kezdtek. Christian is felhívta a lányt, de Laura neki se vette fel.

-Felhívom anyámékat is, hátha náluk táborozik a csajszi – motyogta Christian. Így is tett, de nem kapott kedvező választ, sőt, szüleit is sikerült felizgatnia. Édesanyja még sírva is fakadt kétségbeesésében, apja pedig ordítozni kezdett, hogy fia miért nem tudott vigyázni a húgára.

-Na, jó, ennyit erről. Ajánlom, hogy a drága kis hugicám mihamarabb előkerüljön, mert szegény anyánk belehal a bánatba.

-Ez egyszerűen hihetetlen! – Fabrizio leült egy padra a Champs Elysée-n. –Nem igaz, hogy ez a csaj így kibabrált velünk! Hogy tudott így eltűnni?

-Mindenesetre eléggé bánt, hogy nem veszi fel a telefont – mondta Nicolas.

-Tulajdonképpen a veszekedés miatt ment el? – nézett Nicolasra Christian.

-Nem tudom… Nem hiszem.

-Melyikőtök készítette ki? – kérdezte Christian felváltva nézve két társát.

-Egyikünk se – vágta rá Fabrizio.

-De igen – válaszolt Nicolas. –Te, Fabrizio. Ez evidens.

-Szerintem meg inkább te! – vágott vissza a srác. –Veled veszekedett az eltűnése előtt!

-De tőled menekült hozzám!

-De veled szakított, mielőtt hozzám költözött!

És ezt így folytatták még hosszú hosszú ideig. Christian már baromira unta, de inkább hagyta őket. Tudta, hogy azért csinálják, mert idegesek. Ő is az volt, de ő kevésbé mutatta. Mi van veled, Laura?