Fabrizio hajnali fél háromkor ment haza. Laura még ébren várta, ahogy ígérte. Rosát már letette aludni, mert a kislány nagyon nyűgös volt – de hát érthető: új hely, új környezet. Laura addig önállósította magát: bolognait főzött, lezuhanyozott, tévézett, majd mikor éppen elaludt volna a kanapén, pont akkor ért haza Fabrizio, úgyhogy az alvásból semmi se lett. De ezt nem bánta túlságosan.

Fabrizio megpróbálta halkan becsukni az ajtót, de nem sikerült. Egyébként nem volt nagyon feldobódva: úgy volt, hogy Ariane-nál alszik, de a lány rettentően dühös volt Laura miatt. A srác hiába kért bocsánatot Laura nevében, Ariane nem kért belőle. Közölte, hogy ezt az éjszakát töltsék külön, aztán másnap válasszon: Laura vagy ő. Súlyos ultimátum.

-Na végre! – ugrott föl Laura a kanapéról.

-Te még ébren vagy?

-Mondtam, hogy megvárlak, nem?

-Rosa?

-Már alszik. A kis drágát mindig nyolckor fektetem le. Most meg különösen nyűgös volt.

-Biztos jön a foga.

-Aha, az is. De inkább az idegen környezet fura számára.

-Te bolognait főztél? – Fabrizio megismerte az illatot.

-Aha. Kérsz?

-Nem, kösz. Nem vagyok éhes.

-Pedig direkt a te kedvedért csináltam.

-Köszi, de tényleg nem kérek.

-Szívesen megmelegítem!

-Nem kell! – Fabrizio kicsit fáradt volt, meg persze ideges is Ariane miatt.

-Most meg mi van?

-Fáradt vagyok. Ennyi.

-Miért kiabálsz velem?

-Nem kiabálok veled!

-Most is kiabálsz…

-Az istenért, Laura! Hogy beszéljek már, hogy ne sértődj meg?

-Itt most nem csak rólam van szó. Rosa felébred.

-Ugyan már! Ezek a kisbabák úgy alszanak, mint akit kiütöttek.

-Mondd, te hol élsz?! Épp az ellenkezője! Van fogalmad róla, hányszor keltem föl hozzá éjszaka a születése óta?! Kétóránként kellett szoptatnom! Szinte vigyázzállásban alszom már egy éve!

-Bocs, megértem…

-Egy frászt érted meg! Te itt élted világod ezzel a luvnyával, és tojtál arra magasról, mi van velem!

-Ez nem igaz!

-De igen! Szinte azonnal találtál magadnak valakit!

-Hülyeség! El se tudod képzelni, mennyire hiányoztál! Egyszerűen nem tudtam mihez kezdeni, csak árnyéka voltam önmagamnak…

-Jaj, de szép… - Laura megvetően végigmérte Fabriziót, majd bevonult a konyhába. Kivett egy almát a hűtőből, de aztán meggondolta magát és visszatette. –Inkább holnap lereszelem Rosának tízóraira.

-Szerintem most kajakra nem nekem van problémám… Te vagy teljesen ellenem.

-Nem vagyok ellened, csak láttam ezt a macát. Hányingert kapok a nyavalygásától…

-Á, semmit se változtál – legyintett Fabrizio, és elindult a hálószoba felé.

-Ezt meg hogy érted?! – csattant fel Laura, megragadta Fabrizio karját és maga felé fordította.

-Csak úgy mondtam.

-Hát, Fifikém, te se sokat változtál…

-Elengedsz?

-Aha – Laura elengedte Fabrizio karját, de ujjbegyei még mindig bizseregtek. –Piaszagod van.

-És? Zavar?

-Igen.

-Az a te bajod – Fabrizio folytatta útját a hálószoba felé.

-És most ki bunkózik? Segítek: nem én…

-Bocs, fáradt vagyok. Lefekszem.

-Ilyen piaszagúan be ne merj menni Rosához! – Laura ismét belecsimpaszkodott a srácba.

-Laura, mi bajod van?

-Semmi – a lány elengedte Fabriziót. –Csak mióta hazajöttél, annyira… Nem is tudom… Annyira más lettél ezalatt a másfél év alatt.

-Nem másfél évig voltam oda bulizni…

-Jaj, tudod te, hogy értem! Ne tettesd a hülyét.

-Drágám, te mentél el. Ha nem mész el, talán nem változok meg.

-Jól van, kend csak rám ezt is! Úgy látszik, felnőtt emberek módján nem tudjuk megbeszélni a dolgainkat. Biztosan ez is Ariane hatása.

-Őt hagyd ki ebből, légy szíves.

-Mondd csak, mivel mosta ki az agyadat ma este? – lépett közelebb Laura Fabrizióhoz. Aztán elfintorodott. –Mármint a… sörön és brandy-n kívül…

-Semmit nem mondott. Egyedül te utálkozol – mondta bizonytalanul Fabrizio.

-Na persze. Te is hallottad, miket mondott nekem…

-Neked mindenkivel bajod van ma?

-Tudod, azt hittem, örülni fogsz nekem. Ehhez képest…

-Mondok én neked valamit, Laura – Fabrizio zsebre dugta a kezét. –Mikor megláttalak az ajtóban, és láttam, milyen szép és csinos vagy, az első gondolatom az volt, hogy egyből leteperlek…

-Nem baj, hogy nem…

-De ami késik, nem múlik – Fabrizio megfogta Laura karját, és egy picit megszorította. Olyan közel állt Laurához, hogy a lány minden apró kis szőrszálat látott az arcán. –Leteperlek, vagy csak úgy a falhoz szorítalak, lehúzom a ruhádat, és bumm. Kész.

-Nem mered megtenni… - Laura bizonytalanul ránézett a srácra, és megpróbált arrébb húzódni.

-Fogadjunk? – Fabrizio csak azért se engedte el.

-Jaj, Fifi, hagyd már abba! – Laura kirántotta a karját Fabrizio szorításából. –Értékelem a poénkodásodat, de most egy kicsit fáradt vagyok. Utazás, Rosa, meg minden… Ja, meg Ariane.

-Szállj már le erről az Ariane témáról!

-Miért nem mondtad nekem, mikor megjöttem, hogy van egy csajod? Tudod, ha ezt elmondod, nem törtem volna magamat annyira.

-Ó, dehogynem! Ismerlek már téged, Laura… Csak azért is kicsináltad volna Ariane-t.

-Még kicsinálhatom – vont vállat a lány. –Rohadtul idegesít a nyávogása.

-Mondd, te tulajdonképpen miért jöttél vissza?

-Már mondtam, nem? Rosa szülinapja miatt.

-Ha annyira érdekelne téged Rosa, akkor már egy évvel ezelőtt, amikor megszületett, felhívtál volna! De te rohadtul csak magadra gondoltál!

-Ez nem igaz!

-Egy francokat nem!

-Hát, tudod mit?! Baromira nem érdekel a véleményed! Elegem van abból, hogy mindenért engem hibáztatsz, holott te cseszted el az egész életemet! Miattad szakítottam Nickel, miattad mentem el Párizsból! És még ott se tudtalak elfelejteni, mert te gondoskodtál róla! Teherbe ejtettél, nehogy új életet tudjak kezdeni! Most meg egy fikarcnyit se törődsz a lányoddal! Kár volt megszülnöm! Élhetném világomat…

-Ez ronda volt! – Fabrizio nem hitt a fülének. –Én igenis törődtem volna vele, ha ott lehettem volna! Ilyet meg ne mondjál, hogy kár volt megszülnöd, mert egy nő életében egy gyerek a legjobb dolog, ami történhet! Ha nem szereted, csak bízd rám, és én majd felnevelem!

Erre Laura elsírta magát.

-Jaj, istenem… Mit mondtam? – zokogta. –Hiszen még az életemnél is jobban szeretem Rosát! Soha nem tudnék megválni tőle! Soha! Édes istenem…

Annyira utálta, hogy előbb jár a szája, mint hogy végiggondolná a dolgokat. Tiszta libabőr lett attól, amit mondott. Hiszen ő szülte meg a kislányt… Szenvedett érte… Előtte kilenc hónapig benne növekedett, egy test, egy lélek… És mikor először megmozdult! És milyen büszkén mutatta mindenkinek az ultrahang felvételeket! Egy éve gyökerestül megváltozott az élete, teljes szívéből imádta kislányát, majd’ meghalt érte. Most meg ilyet mond… Legszívesebben leharapta volna a nyelvét.

Fabrizio közelebb lépett Laurához. Át akarta ölelni, de karja egyszerűen nem mozdult. A lány csak sírt, fel se nézett a srácra. Pedig valahol, a szíve mélyén érezte, hogy most valami történni fog.

-Ne sírj… - mondta bizonytalanul Fabrizio. –Bocsáss meg…

-Miért te kérsz bocsánatot? Én voltam az, aki ronda dolgot mondott. De ugye nem hiszed el, hogy tényleg bánom Rosát? Ugye nem?

-Nem. Én tudom, hogy szereted, csak már nagyon fáradt vagy. És… Én is felbosszantottalak. Annyira sajnálom – Fabrizio felsóhajtott, majd kimondta azt a szót, amit már másfél éve nem mondott senkinek. –Szeretlek…

Laura felnézett, és letörölte könnyeit. Hát, nem így képzelte el ezt a pillanatot. Fabrizio buliból jött haza (ahol a macájával volt), ő sír, arca csupa könny… De mégis érzett valami finom szorítást a szívében, ami jelezte, hogy újraélednek a régi érzelmek.

Laura és Fabrizio már nagyon közel álltak egymáshoz. Fabrizio érezte a lány édes illatát, amit még ennyi idő után sem tudott elfelejteni. Mélyen beszívta azt a finom mandulaillatot, amit a lány haja árasztott, és közben gyöngéden megfogta Laura karját.

-Hiányoztál… - suttogta a lány.

-Te is nekem. El sem tudom mondani, mennyire – Fabrizi közelebb hajolt Laurához.

-Szeretlek, Fabrizio…

Szemükben szerelem és vágyakozás tükröződött.  Érezték, hogy kettejük kapcsolata már nem egyszerű szerelem, sokkal több annál. Ez a vágyakozás, ez a szenvedély túlment az ész határain és ezen az éjszakán szinte vulkánként tört ki belőlük.

Ahogy ott álltak a nappaliban, egymás arcát fürkészve – vajon a másik is ugyanúgy érez-e -, megértették, hogy soha többet nem szabad elengedniük egymást.

Ajkuk nagyon lassan közelített egymáshoz, bizonytalanul, mintha már elfelejtették volna, hogy is csókol a másik. Laura úgy érezte, egy örökkévalóság, mire ismét érezheti Fabrizio ajkát ennyi idő után. Ujjait lágyan végigfuttatta Fabrizio nyakán, majd teljesen elgyengülve hagyta, hogy a srác gyöngéden megcsókolja. Beleremegett minden porcikája, úgy érezte, mindjárt összecsuklik. Finoman visszacsókolt, óvatosan ízlelgetve Fabrizio ajkát, majd egyre szenvedélyesebben és forróbban fonódott össze ajkuk. Laura még mindig nagyon gyöngének érezte magát, eufórikus állapotban hagyta, hogy Fabrizio ajkával szétnyissa az övét is, majd érezte, hogy a srác nyelvével egyre mélyebbre hatol a szájában.

Szorosan átölelték egymást, és úgy csókolóztak, mint még eddig soha. Fabrizio egyre lejjebb csúsztatta ajkát, Laura nyakát csókolgatta, a lány gyönyörű, selymes haját simogatva; miközben a lány csukott szemmel, mélyeket sóhajtva ölelte Fabriziót.

-Laura… - suttogta a srác. –Szerintem menjünk be a hálószobába…

-Jó… - mosolygott Laura.

A hálószobában, az ágyon ülve folytatták a csókolózást. Fabrizio közben Laura combját simogatta, egyre „érzékenyebb” területekre tévedve. A lány lejjebb csúsztatta kezét a srác válláról, és elkezdte kigombolni Fabrizio ingét. Mikor az összes gombbal végzett, a srác gyorsan kibújt az ingből, majd kicsatolta a nadrágján az övet. Ezután átölelte Laurát és lefektette az ágyra. A lány már bánta, hogy azt a hosszú pulóvert vette fel, mert azt baromi nehéz lehúzni róla. Viszont Fabrizio roppant ügyes volt, és mire Laura észbekapott, a pulóver már nem volt rajta. A srác lehúzta a lányról a nadrágját is, majd a sajátjával folytatta.

Laura szétnyitotta combjait, ezzel jelezve, mennyire vágyik arra, hogy ismét érezze Fabriziót az ágyékán, és ismét olyan gyönyört éljenek át együtt, mint annak idején. Fabrizio megértette, mit szeretne a lány, sőt ő is ugyanerre vágyott. Hozzásimult Laurához, és ölét finoman hozzányomta a lányéhoz. Laura még szenvedélyesebben csókolta a srácot, miközben megpróbált felülni, de Fabrizio gyöngéden visszanyomta őt a párnára. A srác levette a lányról a melltartóját, és ajkaival finoman csókolgatni, simogatni kezdte Laura gömbölyű melleit, nyelvével óvatosan körözve a lány mellbimbói körül, ezzel egyre jobban felizgatva szerelmét. Majd egyre lejjebb haladt, finoman csókolgatta Laura hasát, a combja belső, érzékeny részét, majd végig a lábát, és utána megismételte ezt visszafelé is.

-Fifi… - sóhajtotta a lány. –Én… Én nem is tudom, mit mondhatnék…

-Ne mondj semmit – suttogta Fabrizio. –Csak élvezd ezeket a perceket…

Lehúzta a lány bugyiját, majd ismét megcsókolta Laurát. Miközben csókolóztak, Laura óvatosan végighúzta körme hegyét Fabrizio gerincén, aki egy picit összerándult és libabőrös lett ettől a gyöngéd érintéstől. A lány ezután lehúzta Fabrizióról is a boxert és teljesen hozzásimult a sráchoz. Érezték egymás testének melegét, a finom remegést a gyomrukban és a szívük egyre hevesebb dobogását. Ágyékuk szinte fájt a heves vágytól, hogy ismét egymáséi legyenek. Ez a pillanat mindkettejük számára meghatározó volt.

Fabrizio térdével óvatosan szétnyomta Laura combjait és beléhatolt. Először csak lassan, bizonytalanul, mintha maga se lenne biztos benne, hogy helyesen cselekszik. Laura felnyögött és ölét egy kicsit erősebben hozzányomta Fabrizióéhoz. Ekkor egy kis fájdalom nyilallt bele, ami szinte azonnal heves gyönyörbe csapott át. Fabrizio egyre mélyebbre hatolt, miközben a lány nyakát csókolgatta. Laura lehunyta a szemét, lábait kicsit összébb szorította, mintha soha többé nem akarná elengedni a srácot. Úgy érezte, ennél izgalmasabb, szenvedélyesebb szeretkezésük még soha nem volt. Ölük görcsösen fonódott össze, Fabrizio egyre hevesebben tette magáévá a lányt, aki szinte beleőrült a gyönyörbe, amit ezen az éjszakán átéltek.

Ekkor hirtelen fordult a kocka, és Laura került felülre.

-Most én jövök… Fifi… - suttogta mosolyogva a lány. Ezúttal ő csókolgatta Fabrizio testét, miközben hajával akaratlanul is simogatta szerelmét. Ölük szinte teljesen összeolvadt, olyan volt, mintha így akarnák örökre magukhoz láncolni a másikat. Fabrizio a lány combját simogatta, majd a csípőjére és a derekára csúsztatta kezét. Laura teljesen libabőrös lett a srác érintésétől, de ettől csak még jobban élvezte szeretkezésüket.

Ismét Fabrizio került felülre, de érezték, hogy már nem sok idő van hátra. Olyan hevesen csókolóztak, hogy Laura biztosra vette: reggelre tiszta seb lesz a szája. De kit érdekel, mikor Fabrizio ismét az övé? Karját a srác nyaka köré fonta, öle már remegett ettől a „megerőltető munkától”. Kipirult arcán a boldogság könnyei folytak végig, el se tudta hinni, hogy ismét Fabrizio karjaiban fekszik.

Ekkor hirtelen erős remegés futott végig rajtuk, mindketten belenyögtek a csókba. Ölük együtt remegett, miközben Laura érezte, hogy valami meleg áramlik szét benne. Ez a bódító melegség végigfutott egész testén, minden csepp vére lángolt a gyönyörtől. Ágyéka lüktetett, szíve pedig olyan hangosan dobogott, hogy még ő is hallotta. Fabrizio gyengéden magához szorította a lányt, és finoman megcsókolta.

-Szeretlek, Laura…

-Én is szeretlek, Fifi… - suttogta a lány. Óvatosan megcsókolta Fabriziót. –Hiszen te reszketsz!

-Egyszerűen csak… annyira jó volt… Még soha nem élveztem ennyire… Csodálatos volt…

-Én is nagyon élveztem… Gyönyörű volt, egyszerűen… Nem is találok rá szavakat… Ráadásul egyszerre… egyszerre élveztünk el…

-Külsőleg megváltoztunk, de… Szexelni azért még jól tudunk… - vigyorgott Fabrizio.

Ekkor Rosa hirtelen felsírt. Laura gyorsan kibontakozott Fabrizio öleléséből, felkapta magára az első ruhadarabot, ami a kezébe akadt (történetesen Fabrizio ingét), és odalépett a kiságyhoz. Kislánya még mindig nyöszörgött, ezért óvatosan kivette a kiságyból és magához ölelte. Megsimogatta a hátát, megpuszilgatta pufók kis arcocskáját, majd mikor a kicsi megnyugodott, visszatette a helyére. Még megvárta, hogy Rosa elaludjon, majd halkan visszabújt Fabrizio mellé az ágyba.

-Te egy igazi anya vagy – suttogta Fabrizio. –Milyen jól tetted, hogy megszülted ezt a kislányt!

-Tudom. Te meg milyen jól tetted, hogy… Hogy összehoztad őt nekem! – mosolyodott el a lány.

-Pedig az előbb mást mondtál. Tudod, mikor összevesztünk.

-Tök hülye voltam. Egy gyerek csak áldás lehet egy nő számára. Nem gondoltam komolyan. Bocsáss meg nekem.

-Spongyát rá. De remélem, azért majd láthatom őt néha.

-Ezt meg hogy érted?

-Hát, hogy… Hogy… Gondolom, egyedül fogod felnevelni…

-Te meg vasárnapi apuka leszel? Így gondolod?

-Hát… Si…

-De kis buta vagy! Hát persze, hogy láthatod őt! Sőt, akár… Akár segíthetsz is felnevelni… - mondta óvatosan Laura.

Fabrizio éppen válaszolni akart, amikor megcsörrent a telefonja. Ariane… A francba! A lehető legjobbkor…