-Scusa… - motyogta Fabrizio, majd felvette a telefont. –Szia… Nem, drágám, dehogyis… Hogy mi történt? Jó. Figyelj, most nem… Nyugodj meg!

Laura kicsit zavarban érezte magát. Tudta, hogy Fabrizio Ariane-nal beszél, bár a srác nem mondta el neki. A lány nem tudta, hogy is kéne most viselkednie. Fabrizio nem nézett rá, pedig Laura minden vágya egyetlen szerelmes pillantás volt. Átölelte Fabrizio derekát, de a srác elhúzódott tőle, kibújt az ágyból és az erkélyajtóhoz sétált. Laura szomorúan bebújt a paplan alá és elfordult a másik irányba.

-Nem olyan nagy probléma… Ne izgasd föl magad! Majd holnap megcsináltatod… Nem tudom… Még átgondolom… Ne sírj már! Jó, elmegyek veled… Oké. Én is… Persze. Szia. … Puszi. Szia – a srác gyorsan letette a telefont. –Bocs, de… Muszáj volt felvennem – szabadkozott. Visszabújt Laura mellé az ágyba, és átölelte a lányt. Laura azonban arrébb húzódott.

-Hagyjál.

-Most meg mi van?

-Szerinted?!

-Nem tudom.

-Az elég nagy baj!

-Elmagyaráznád végre?

-Csak annyi az egész, hogy neked fontosabb a drága macád nyavalygása, mint a lányod és az a nő, aki másfél éve még állítólag „életed nagy szerelme” volt!

-Dio, megbántottalak valamivel?

-Nem hagytad, hogy átöleljelek, egészen távol mentél tőlem és egyáltalán rám se néztél, miközben telefonáltál! – Laura legszívesebben ordított volna, de mivel Rosa ott aludt mellette a kiságyban, suttognia kellett. –De meg egyébként is: mi a fészkes fenének vetted fel azt a hülye telefont?! Ariane Cica túlélte volna…

-Tudod, hogy ezt nem tehetem meg.

Laura erre nagyon csúnyán ránézett Fabrizióra, majd kibújt az ágyból, felkapta magára a srác ingét és az ajtó felé indult.

-Kár volt visszajönnöm! Úgy látom, nélkülem is egész jól elvagy!

-Hé! Ez nem fair! Te is…

-Én nem!

-De hiszen te magad mondtad, hogy összejöttél a főnököddel!

-Nem jöttem össze vele!

Rosa megmozdult a kiságyban. Laura és Fabrizio ránéztek a kislányra, majd egyszerre indultak az ajtó felé. Átmentek a nappaliba, és halkan becsukták az ajtót. Eddig nem beszélhettek hangosan, de mivel már nem voltak egy szobában az alvó Rosával, ezután már nyugodtan üvöltözhettek.

-Akkor mégis mi volt az a kis „affér” köztetek?!

-Nem volt köztünk semmilyen „affér”!

-Na persze… Talán hazudtál az előbb?

-Oké, egyszer csókolóztunk, de nem feküdtem le vele!

-Ha csók volt, akkor más is…

-Atyaisten! Neked a kettő egymásból következik?! Hogy te mennyire nem ismersz engem, Fabrizio…

-Ismerlek én elég jól, drágám.

-Semmi jogod számon kérni rajtam a New York-i dolgaimat! Hiszen elég sűrű életed volt nélkülem is! Ariane, meg egyéb macák…

-Ariane-on kívül nem volt senki! Fél évig vártam, hogy vissza gyere! De te annyira jól érezted magad New Yorkban, meg annyira jó hálótársad volt… Hogy is hívják? Aaron? – kérdezte gonoszul Fabrizio.

-Mekkora egy tetű vagy! Hányszor mondjam, hogy nem feküdtem le vele! Már csak azért sem, mert terhes voltam! A te gyerekeddel!

-De ha nem lettél volna terhes…

-Akkor minden bizonnyal másként alakulnak a dolgok. Azért mentem ki, hogy elfelejtselek. De te nem hagytad, hogy új életet kezdjek!

-Én???

-Igen, hát a te gyerekedet vártam, nem?! Ezzel sikerült örökre magadhoz láncolnod engem!

-Ha annyira utálnál, elvetetted volna a babát! – mondta ki Fabrizio, amit magában már a lány is elismert.

-Tudod, hogy mennyire fájt, amikor elvetéltem! Nem akartam ezt a kisbabát is elveszíteni… - vágta ki magát Laura, de tudta, hogy a srác átlát rajta.

-Szerintem meg azért szülted meg, mert hozzám akartál tartozni! Mert még mindig szeretsz!

-Ez hülyeség! – tiltakozott Laura. –Azért utaztam el, hogy ne lássalak, és túltegyem magam rajtad! Ha szeretnélek, nem mentem volna el – hangja egyre bizonytalanabbul csengett.

-Nem hiszek neked. Ha itt maradtál volna, mindent megadtam volna neked… Együtt csináltuk volna végig az egész terhességedet, ott lehettem volna Rosa születésénél…

-Jaj, de megható. Mindjárt elsírom magam…

-Életed legnagyobb hibáját követted el azzal, hogy elmentél…

-Akkor követtem el életem legnagyobb hibáját, amikor először köszöntem neked.

-Tudom, hogy még mindig szeretsz… - Fabrizio leült a fotelba. Laura odaállt elé.

-Álmodozz csak, szívem. Az igazságot rajtam kívül senki nem tudja.

-De, én – Fabrizio megfogta a lány combját, és maga felé húzta szerelmét. Laura arrébb ugrott.

-Meg ne próbáld!

-Hé! Az előbb sokkal durvább dolgokat is csináltunk… - nézett rá Fabrizio ártatlanul.

-Azóta pár dolog megváltozott. Például telefonált a ribid.

-Szállj már le erről a témáról!

-Egyáltalán mit akart hajnali háromkor?

-Nem érdekes…

-Na de mégis?

-Letört a körme…

Laura erre úgy elkezdett nevetni, hogy le kellett ülnie a szőnyegre. Még a könnye is kicsordult.

-Szent ég! Mekkora egy hülye liba! – hahotázott.

-Ez most neked jólesik?

-De még mennyire!

-Laura!

-Nem igaz, hogy még mindig nem látod, milyen ez a csaj valójában! Egy kényeskedő, elkényeztetett plázacica! Egy műnő!

-Csak a féltékenység beszél belőled – Fabrizio rágyújtott egy cigire.

-Te meg mi a jó fenét művelsz?! – Laura azonnal kikapta a kezéből a cigit, és elnyomta a hamutartóban. –Eddig nem cigiztél!

-Hát láthatod: most már igen.

-Márpedig a gyerek mellett nem fogsz cigizni! Mész a háztól, ha csak egy halvány cigiszagot is érzek a szobában! Látom, Ariane teljesen megváltoztatott téged. Cigi, piercing…

-Miért kell mindent Ariane-ra fogni?! Szerinted nekem nincs saját akaratom?!

-Ezt nem mondtam.

-Különben sem kéne mindenkit bántanod! Előbb nézz magadba!

-Ne kiabálj, mert a gyerek felébred!

-Te is kiabálsz!

-De te jobban!

-Ó, és attól nem ébredt föl, amit az előbb műveltünk mellette? – kérdezte diadalmasan Fabrizio, majd elkezdte utánozni Laura hangját. –Ó, igen, Fifi! Ez az! Ez nagyon jó! Igen! Igen!

Laura nem jutott szóhoz.

-Cseszd meg… - mondta végül, majd bevonult a hálószobába, és bezárta az ajtót. Természetesen kulcsra.

Másnap reggel már fél hatkor fent volt. De csakis Rosa miatt. A kislány pontban fél hatkor felsírt, és utána nem hagyott aludni senkit. Laura ugyan próbálta elcsitítani, de nem sikerült. Fabrizio most legalább megtudta, milyen kialvatlanul ébredni…

A lány kivitte a kicsit a konyhába, és keresett neki valami ehetőt. Rosa nagyon éhes volt, teli torokból üvöltött. Laura talált a táskájában egy fél zacskó babakekszet, abból adott egyet a kislánynak. Legalább egy kicsit elhallgat…

-Ti miért nem alszotok? – kérdezte álmosan Fabrizio a konyhába lépve.

-Mert a kisasszony éhes. Egyébként meg csak neked szokatlan ez a korai ébresztő. Én már egy éve ilyenkor kelek.

-Gondoltam. Elég pocsék érzés lehet…

-Nem, nem az. Mert a kislányomért kelek fel. Azért, hogy vele lehessek. Tudod is te, milyen érzés ez…

-Ne akard már állandóan éreztetni velem, hogy lemaradtam valamiről! Elég szar érzés ez nekem! Nem voltam ott, amikor megszületett, nem voltam ott, amikor megtette az első lépéseket, amikor kimondta az első szót…

-Hát, a születését ne sajnáld. Nem volt valami szép látvány. Még otthon voltam, amikor megkezdődtek a fájások – Laura kivette Rosa kezéből a kekszet, mert a kislány be akarta tömni az egészet a szájába. –Mivel levált a méhlepény, iszonyatosan véreztem. Az egész ágy olyan volt, mint egy gyilkosság helyszíne. Nyolc órán át vajúdtam, mire megszületett. Nagyon fájt.

Rosa elkezdett sírni, és kis kezét a keksz felé nyújtotta.

-Nem, kicsim, ezt nem adom oda. Majdnem betömted az egészet. Megfulladhatsz tőle.

-És inkább sírjon?

-Most mi a jobb? Ha sír, vagy ha megfullad?

Fabrizio egy fél kiflit adott a kislány kezébe.

-Tessék, drága. Ne sírj.

Rosa boldogan benyomta a szájába a kifli végét, és hangosan cuppogva nyammogott rajta.

-Ezzel elvesztettem minden tekintélyemet nála. Most már tudja, hogy ha tőlem nem kap meg valamit, akkor majd az apja megkönyörül rajta…

-Nem olyan vészes a helyzet.

Ahogy ezt Fabrizio kimondta, Rosa egy hatalmas darabot leharapott a kifliből, és gyorsan megpróbálta benyomkodni a szájába. Laura majdnem felsikoltott, mikor meglátta.

-Szentisten! Rosa! – villámgyorsan kivette a kezéből a kiflit, majd a szájából is kivette a falatot. A kislánynak még a könnyei is kicsordultak, olyan keservesen kezdett sírni. Laura a kifliből apró darabokat csípett le, és úgy adogatta a tátogó Rosa szájacskájába. –Látod, Fifi? Ez történik, ha nagy darab kaját adsz a kezébe! Betömi az egészet, és megfullad! Még nincs foga, hogy meg tudja rágni!

-Látom, te azon anyák csoportjába tartozol, akik még a széltől is óvják a gyereküket. Nézd meg, Rosa milyen bájosan mosolyog rám – Fabrizio megsimogatta a kislány arcát, aki erre még szélesebben mosolygott.

-Szeret téged. Tudja, hogy valami köze van hozzád. Érzi – Laura egy újabb darab kiflit adott Rosa szájába.

Délelőtt Fabrizio elment otthonról, mert muszáj volt ügyintéznie. Aznapra szabadságot vett ki. Sőt, Ariane-nal is el kell mennie valahová. Ma este muszáj megbeszélniük a közös dolgaikat.

Laura se volt otthon délelőtt. Elment a hotelba, ahol szobát vett ki, a cuccaiért. Pár ruhát bepakolt, a többit még otthagyta. Ki tudja, hogy dönt Fabrizio… Ezután visszament a srác lakásába, és letette Rosát aludni. Ezt a kis szabadidőt kihasználta, és nekiállt főzni, sőt, csokis muffint is sütött. Fél tizenkettő körül csöngettek.

Laura gyorsan ledobált mindent, és rohant ajtót nyitni. Tudta, hogy Rosa csendes pihenőjének annyi. A látogató roppant türelmetlen volt, még egyszer rátenyerelt a csengőre. Laura kivágta az ajtót. Ariane…

-Szia, Ariane.

-Fabrizio itthon van? – Ariane köszönés nélkül viharzott be a lakásba.

-Nincs.

-Nem kell hazudnod, tudom, hogy itthon van.

-Mondom, hogy nincs! Fogd már fel, észlény!

-Te velem így nem beszélhetsz! – állt meg Laura előtt Ariane. –Mit képzelsz magadról?

-Mekkora egy paraszt vagy… - Laura hátat fordított és visszament a konyhába.

-Mit mondtál???!!! – visított Ariane.

-Kicsit halkabban, mert Rosa felébred.

-Teszek rá!

Laurának igaza lett. A hálószoba felől sírás hallatszott.

-Elmehetsz a jó francba, Ariane! Most miattad ébredt fel! – Laura arrébb lökte Ariane-t, és bement a kislányhoz.

-Oda fog égni a mártás… - mondta kárörvendően a lány.

-Kavard már meg, légyszi! – kiabált ki Laura a szobából.

-Hát hülye vagyok én? Még a végén összepiszkolom magam…

Laura erre kirohant a szobából, karján Rosával. A kislányt Ariane kezébe nyomta, ő maga pedig gyorsan megkavarta a mártást.

-Fúj, ez a kölyök iszonyat büdös! – fintorgott Ariane.

-Tudod, ezt úgy hívják, hogy kakis pellus. Ha megkavartad volna a mártást, ki tudtam volna cserélni.

-Nesze – Ariane visszanyomta a kislányt Laura kezébe. –Vidd innen!

-Jól van már, nyugi, nem esz meg.

Laura visszament a hálószobába Rosával, és tisztába tette. Közben Ariane-nal kiabálva beszélgettek.

-Egyébként hol van Fabrizio? – kérdezte Ariane.

-Nem tudom. Elment valahova.

-És mikor jön?

-Passz.

-Te semmit se tudsz?

-Nem vagyok a határidőnaplója, se a titkárnője!

-Tudom, valamikor a nője voltál.

-Zseniális felfedezés…

-Nehogy azt hidd, hogy vissza tudod szerezni. Ő már az enyém.

Laura kijött a szobából, kezében a kicserélt pelenkával.

-Mit dumálsz?

-Csak azt, hogy elhúzhatsz innen a bánatba. Fabrizio soha nem fog visszamenni hozzád.

-És ezt te honnan tudod ilyen biztosan? - Laura csípőre tette a kezét.

-Látni a különbségeket – mosolygott Ariane.

-Most arról beszélsz, hogy ronda vagyok?! Te meg olyan csúnya vagy, hogy a pap vízipisztollyal keresztelt meg! Botsáska!

–Te néztél már tükörbe?! Hogy nézel ki? Mint egy lepukkant óvónő…

Laura végignézett magán. Ahogy ott állt Ariane előtt (akitől ugye jóval alacsonyabb volt), könyékig felgyűrt ujjú, paradicsomszószos, kinyúlt pulcsiban, egy olyan nadrágban, amit a szomszéd gyerek jóindulatúan „deszkásnadrágnak” nevezett, mezítláb; haja kócos, és hiába fogta össze, a hullámos tincsek rakoncátlanul kibújtak a csat alól. „Szánalmas látványt nyújthatok” – gondolta. „Igaza van ennek a rüfkének. Fabriziót soha nem tudom így visszaszerezni.

-Ugye, Laura? – vigyorgott Ariane.

-Nem kéne így elszállnod magadtól, kisanyám – vágott vissza Laura. –Fabrizio nem fog veled maradni, ez ezer százalék! Nincs szüksége egy ilyen csontos, felfújt mellű, feltöltött szájú műnőre!

-Ezt meg hogy képzeled?! – visította Ariane. –Rajtam minden eredeti! Soha nem feküdtem sebészkés alá!

-Hogyne… - Laura visszament Rosához a hálószobába.

-Gyere vissza! – Ariane ment utána. –Még nem fejeztük be!

-Ugye nem akarsz a gyerek előtt üvöltözni velem? – kérdezte Laura nyugodtan.

-Nem érdekel ez a kis…

Ekkor hirtelen nyílt az ajtó. Fabrizio is hazaért. Még nem tudta, hogy Ariane ott van nála.

-Hahó, Laura! Rosa!

-A hálószobában! – kiabált vissza Laura. –Látod? – nézett rá Ariane-ra. –Most ért haza. Beszélhetsz vele.

-Sziasztok! – lépett be Fabrizio. –Szia, Ariane… Te meg… Hogyhogy itt vagy?

-Talán nem örülsz nekem?

-De… igen…

-Akkor jó. És talán megbeszélhetnénk a dolgainkat, mi hárman. Azt hiszem, Laurát egy kicsit helyre kéne tenni, mert nagyon nagy a szája!