-Ti összejöttetek?! De hát… mikor? És hogy…?

Julie egyszerűen semmit nem értett. Hiszen eddig nem volt különösebb jele annak, hogy a bátyja és Cécilia annyira érdeklődne egymás iránt. Vagy legalábbis ő nem látta… Pedig most egyértelműen kiderült számára a dolog.

-Szerintem azért nem vagy képben, hugi, mert folyton Patrick nyakában lógtál az elmúlt hetekben – rázta meg a fejét Damien. –Így nehéz tájékozódni a világ dolgairól.

-Jól van már! Most muszáj szívatnod? – biggyesztette le a száját Julie.

-De ettől még semmi nem fog változni – nyugtatta a lányt Cécilia. –Mi is csak egy ugyanolyan pár vagyunk, mint ti Patrickkal.

-Jó, oké, végül is nem baj – vont vállat Julie. –Engem nem zavar.

Ekkor hirtelen kiabálást hallottak kintről.

-HÉ! CSAJOK! HAHÓÓÓ!

Cécilia kiment az erkélyre.

-MI VAN? – kiabált vissza.

-Szia, Cec! – Patrick majd’ kiesett az erkélyről, úgy kalimpált.

-Na, ki vele, mi a pálya? Miért óbégatsz?

-Elfogyott a tej és a chips! Hozzatok már le, légyszi!

-Menjetek el a boltba, és vegyetek!

-De ti közelebb vagytok! Valaki szaladjon már le hozzánk a cuccokkal!

-Jó, oké, viszek nektek.

-Nem! Julie jöjjön! De siessen! – vigyorgott a srác.

-Jó, szólok neki… - Cécilia mosolyogva felsóhajtott, és elindult befelé.

-VÁRJ! – kiáltott rá Patrick.

-Mi van?

-Mondd meg Jujunak, hogy hozzon epret is!

-Tejszínhabot, esetleg? – gúnyolódott Cécilia.

-Az van, köszi. Már készültem! Na, csövi!

Cécilia visszament a lakásba, és megállt Julie előtt.

-A szívszerelmed volt az – mondta a lánynak. –Azt kérte, vigyél le nekik tejet és chipset. Ja, és az epret se hagyd itthon…

-Oké! – Julie egyből felgyorsult, és egy szempillantás alatt összepakolta a szükséges dolgokat. –Várj csak, Cec! – állt meg hirtelen. –Tejszínhabot nem kell vinnem?

-Nem, azt mondta, hogy az van.

-Jó, hát akkor… - mosolygott Julie. –Holnap találkozunk! – azzal elrohant.

Cécilia ránézett Damien-ra.

-Mit gondolsz?

-Miről?

-Erről a helyzetről. Nem zavar, hogy az egyik haverod ilyen nyíltan… öhm… izélgeti a húgodat?

-Nem gáz. Elég nagyok vagyunk már, Juju is azt csinál, amit akar. Nem vagyok az apja.

-Ez igaz. Meg egyébként is, ő se fog vele törődni, hogy te mit művelsz… például velem…

-Nem is gondolok rá tovább! Melyik is a te szobád…?

-A baloldali. De sajnos eper már nincs… Julie levitte az összeset. És szerintem egy darab se fog maradni… Bocs, ez tény.

-Annyi baj legyen…

-Patou, hagyd már abba! – nevetett Julie. –Csikis vagyok!

-Az előbb még nem voltál.

-De itt igen… - a lány arrébb tolta Patrick kezét.

-Nem baj, itt még jobb… - a srác megcsókolta Julie hasát.

A lány hirtelen felült az ágyban, és az ablak felé nézett. Aztán néhány másodperc után alig észrevehetően megrázta a fejét, és visszafeküdt.

-Mi történt? – kérdezte Patrick.

-Semmi, csak… Nem érdekes – Julie finoman megcsókolta Patrick nyakát, hogy elterelje a srác figyelmét az imént történtekről.

-Igazad van, ez sokkal érdekesebb…

Az éjszakájuk továbbra is eseménydúsan telt, de hajnaltájban Julie ismét furcsán kezdett viselkedni. Odakint még sötét volt, de az utcai lámpák fénye halványan bevilágított a szobába. A lány halkan felkelt, és felvette Patrick egyik ingét. Lassan odasétált az ablakhoz, és dobogó szívvel kinézett az utcára. Csak néhány autó lézengett az úton, gyalogos egy szál se. Julie nyelt egyet, és szemét a szemben lévő háztömbre futtatta. Valami megmagyarázhatatlan szorongás vett rajta erőt.

-Mit csinálsz? – hallotta hirtelen Patrick hangját.

-Semmit. Csak… Csak úgy nézelődöm… - rezzent össze a lány.

-De miért?

-Nem tudom… - sóhajtott fel Julie. Visszament és leült az ágyra. Patrick finoman megcsókolta és átölelte. –Valami… Valami olyan furcsa…

-Furcsa?

-Olyan érzésem volt, mintha… Á, mindegy, nem érdekes! Úgyis azt mondanád, hogy hülyeség.

-Dehogy mondanám! Mit éreztél?

-Úgy éreztem, mintha… mintha valaki figyelne…

-Ez hülyeség.

-Látod, ezért nem akartam elmondani!

-Jól van már, bocs. Csak most érezted így?

-Nem… Először akkor, amikor… Tudod, amikor olyan hirtelen felültem és az ablak felé néztem. Pár órája.

-Aha, igen! Már akkor is így érezted?

-Igen, és olyan fura ez az egész…

-Nem tudom, én nem éreztem semmit.

-Persze, mert te úgy aludtál, mint akit leütöttek – rázta meg a fejét Julie.

-Jó, de például most se érzem.

-Most én se. De az előbb… Komolyan mondom, hátborzongató volt!

-Húúú, biztosan egy perverz alak, a szemben lévő ház legfelső lakásából minket kukkol egy távcsővel, és csak arra vár, hogy kilépj a házból! Akkor aztán egyből kimászik a kis bunkerjából, és elindul utánad, hogy egy sötét utcában jól elkapjon, és…

-Hagyd már abba! De hülye vagy! – Julie hozzávágott egy párnát Patrickhoz, aki csak nevetett.

-Miért? Soha nem tudhatod! – kuncogott egy párna alatt a srác.

-Megyek is haza.

-Hé, ne sértődj már meg egy ilyen kis hülyeség miatt! – Patrick visszahúzta a lányt az ágyba.

-Most ezzel jól rám ijesztettél.

-Ugyan már, csak poén volt! Senki nem nézett minket. Ha pedig mégis, akkor legalább megtudhatta, milyen is az egészséges erotika…

-Jó, hogy te ebből is viccet tudsz csinálni. Csak aztán nehogy neked is valami bajod származzon ebből a dologból.

-Nem félek. Igaz, hogy horrorfilmeken nőttem fel, de legalább azokból tudom, hogy a gonosz mindig csak egy mutáns vagy egy félresikerült robot.

-Én azoktól is félek, és kész. Most már nem tudok majd nyugodtan aludni. És ez is miattad lesz!

-Hát, az biztos… - Patrick szenvedélyesen megcsókolta a lányt, majd magához ölelte, és…

Másnap reggel Cécilia egy kupac levelet hozott fel a postaládából. Nagy része szórólap volt, a többi pedig számlák. És volt még egy levél, amit egyik előbbi kategóriába se lehetett besorolni. Azonban ők ezt nem tudták, hiszen ezt az egyet még nem bontották fel.

 A levél Céciliának szólt, de a lány csak könnyelműen ledobta a konyhapultra.

-Hé, csajok! Jött egy csomó levelünk!

-Megjött már a téli Dior katalógus? – szaladt ki Julie a fürdőszobából.

-Még nem. Legalábbis nem látom… - Cécilia gyorsan átfutotta a levelek címzéseit.

-Itt van egy levél neked, Cec – nyújtotta a lány felé a levelet Hélene.

-Tudom. Majd később kibontom. Annyira nem érdekel.

Pedig jobban tette volna, ha kibontja…