Julie egyedül volt otthon. A másik két lány elment vásárolni, de őt otthon hagyták, mert éppen Patrickkal volt, amikor ők elmentek. Időközben azonban a lány felment a lakásukba, és megpróbálta valahogy elütni az időt. A fiúkhoz nem volt kedve lemenni, mert éppen most tartották a „Játsszunk minél több idióta videojátékot!” – délutánjukat, és ilyenkor teljesen meghülyültek. Julie ezt tudta, és nem akart a részese lenni ennek a dilis időtöltésnek.

Azért egy kicsit bántotta, hogy Hélene és Cécilia nélküle mentek el vásárolni. Hiszen tudják, hogy mennyire imád plázázni! Viszont, ha belegondolt, hogy milyen csodálatos órákat töltöttek együtt Patrickkal… Mindenképpen megérte.

Elmélkedéséből a telefon csörgése zökkentette ki. Kelletlenül nyúlt a kagyló után.

-Igen? – szólt bele. A vonal végén azonban csend volt. –Halló! Ki az?! – kiabálta bele a kagylóba. Ekkor hirtelen megszakadt a vonal.

-Mindegy. Biztos csak téves hívás volt.

Két perc múlva ismét csengett a telefon. Julie hosszasan nézte a készüléket, míg végül felsóhajtott és felvette.

-Tessék? – mordult bele a kagylóba. A vonal végén ismét csend volt. –Ki vagy?! Ne szórakozz már!

Mikor továbbra se érkezett válasz, Julie egyszerűen lecsapta a kagylót. Épphogy letette, az ismét csörögni kezdett. A lány felvette, mivel volt egy halvány sejtése arról, ki lehet az. Vagy inkább kik…

-Idefigyeljetek, srácok! Ez nagyon hülye poén, és baromi idegesítő is! Álljatok le!

Válasz megint csak nem érkezett. A lány egyre mérgesebb lett.

-Jó, akkor lemegyek, és úgy seggbe rúglak titeket, hogy…

Ekkor a vonal végén apró zajok hallatszottak. Mintha egy autó ment volna el a háttérben, és valami halk zene is szólt.

-Ki az? – kérdezte halkan Julie.

-Mit szólt a barátnőd a levélhez? – recsegte egy hang a vonal végén. Julie nem ismerte fel. Furcsán, öregasszonyosan csengett – nyilván elváltoztatták.

-Tessék? – kérdezett vissza a lány.  –Milyen… milyen levél? És… ki maga?

-Úgy látom, még nem bontottátok ki a levelet. Ott hever a konyhapulton…

-Ki a fene maga? – a lány hangja egy kicsit megremegett.

-Valaki, aki nagyon sokat tud rólad. Illetve rólatok… Tudod, kislány, nem volt szép, ahogy elbántál a főnököddel… Ha ezt a rendőrségen megtudják… Vagy a szüleid…

-Nem értem, miről beszél… - dadogta Julie.

-Ó, dehogyisnem! – nevetett a telefonáló. –Mindent értesz te, kislány. Én pedig mindent tudok a többiekről is.

-Csak blöfföl…

-Igazán? Meg akarsz róla bizonyosodni, hogy tényleg igazat mondok?

-…

-Rendben van. Még jelentkezem! Legyetek otthon, bármelyik percben telefonálhatok.

-Várjon! Ne tegye le! Ki…

De a vonal már megszakadt. A titokzatos telefonáló letette.

Julie felpattant a kanapéról, és odarohant a konyhapulthoz. A Céciliának címzett levél tényleg ott hevert a pulton. A lány egy ideig tépelődött, hogy felbontsa-e, és végül úgy döntött, hogy igen. Nem sokat vesződött azzal, hogy szépen bontsa ki, egyszerűen feltépte. Vajon mi lehet abban a levélben, amit annyira emlegetett a telefonáló?

A borítékból fényképek hullottak ki, majd a konyha kövén szétterültek. Julie egyenként felszedegette őket, aztán egyszerűen megfagyott az ereiben a vér. A képek Cécilia egykori erotikus fotói voltak – összefirkálva és kilyukasztgatva. Julie kiejtette a kezéből a képeket, és lerohant a fiúkhoz.

-Szia, Juju, mi a helyzet? – nyitott ajtót Patrick.

-Beszélnünk kell!

-Menjünk be a szobámba, ott kényelmesebb… - húzta magához Julie-t a srác.

-Dehogy megyek! Most nem csak veled akarok beszélni, hanem Dam-mel és Pierre-rel is.

-Mi történt? – nézett fel a másik két srác a videojátékból.

-Cec kapott egy levelet… Engem meg felhívtak… Pontosabban nem célzottan engem, csak én vettem fel… Egy őrült… Tud mindent!

-Mi van? Milyen levél? Milyen őrült? És ki tud mit? – értetlenkedtek a srácok.

-Az előbb… Telefonált egy férfi… Legalábbis azt hiszem, férfi volt…

-Miért, nem lehetett rájönni?

-Elváltoztatta a hangját. És mindent tud!

-Mi az, hogy mindent?

-Úgy, hogy mindent! Közölte velem, hogy „nem volt szép dolog, hogy így elbántam a főnökömmel”. És tudjátok, mi volt Cec levelében? Azok a képek, amiket a barátja készített róla! Azok az aktképek! Összefirkálva és kilyukasztgatva!

-Ez komoly? – Pierre letette a kezéből a joystickot.

-Igen… - Julie lehunyta a szemét. –Ez az ismeretlen azt is tudta, hogy a levél a konyhapulton van, és hogy még nem bontottuk fel! Ráadásul úgy mondta, hogy „látom, még nem bontottátok ki a levelet”. Ez a valaki figyel minket!

-Ugyan már – legyintett Patrick. –Ez csak paranoia.

-Dehogyis! Hát már nem emlékszel az éjszakánkra?

-Ó, de igen… - vigyorgott a srác.

-Hagyd abba! Ez most komoly dolog! Emlékszel, hogy már akkor is úgy éreztem, valaki figyel?

-Aha, de szerintem…

-Szerinted hülyeség, tudom. De azért ez a levél és a telefon… A fickó mindent tud rólunk!

-Ezt ő mondta?

-Igen.

-Tuti hazudik – vonta meg a vállát Damien.

-Akkor mivel magyarázod a levelet? És azt, amit nekem mondott? Tudod, a főnökömről.

-Nem tudom… Biztos csak… Á, fogalmam sincs! – rázta meg a fejét Damien. –Tuti, hogy van rá valami ésszerű magyarázat, csak mi lihegjük túl.

-Jó, hát, ha titeket ennyire nem érdekel… - Julie elindult az ajtó felé.

-Jól van, nyugi már, kicsim – Patrick megfogta a lány karját. –Nem kell megbántódnod ezen a kis semmiségen.

-Tudod, nagyon rosszul esik, hogy te se hiszel nekem – nézett rá nagy szemekkel a srácra Julie.

-Hol van Hélene és Cec? – szólt közbe Pierre.

-Elmentek vásárolni. Miért? – kérdezte Julie.

-Ha ez a valaki tényleg… Á, mindegy! Azért még annyira nem durva a helyzet.

-Mit akartál mondani? – nézett rá Damien.

-Semmit csak… Nehogy valami baja essen a lányoknak…

-Nem fog – jelentette ki Patrick. Őt már baromira idegesítette ez a téma. Egyszerűen nem érdekelte, figyeli-e őket valaki vagy sem.

-Miért? Talán beöltözöl Action Man-nek és megvéded őket? – gúnyolódott Pierre.

-Nem, de nem rossz ötlet… - mondta Patrick.

-Na, jó, egy szó, mint száz! Vigyázzunk magunkra nagyon! – kérte Julie a többieket.

Ekkor hirtelen nyílt az ajtó: Hélene és Cécilia hazaérkeztek.

-Halihó, mi ez a népgyűlés itt? – kérdezte Cécilia.

-Cec… Valami történt…

-Igen? És mi?

-Gyere fel.

Julie odafent megmutatta a képeket Céciliának, aki először reszketni kezdett, majd sírva fakadt. Julie nem mulasztotta el megemlíteni a telefont se.

-Szóval erről beszélgettetek, mikor hazaértünk? – kérdezte Hélene.

-Igen. Ez az egész olyan rémisztő! – fakadt ki Julie. –Eddig csak filmekben láttam ilyet…

-Jól van, nyugodj meg. Nem lesz semmi baj – nyugtatta Hélene a lányt.

-És ha igen? Mi van, ha… Mi van, ha betör hozzánk és elrabolja valamelyikünket? Vagy megöl minket?

-Ez butaság…

-Nem, Hélene, te nem hallottad a hangját! Hátborzongató volt… Ahogy mondta, hogy mindent tud… Még most is kiráz a hideg! És azt mondta, bármelyik percben hívhat!

Ahogy ezt Julie kimondta, egyből megcsörrent a telefon. A három lány reszketve nézett egymásra.

-Ez ő… - suttogta Julie.

-Ki vegye fel? – nézett barátnőire Cécilia.

-Nem én – Hélene egy kicsit arrébb ült.

-De én már ma beszéltem vele! – Julie hangja sírós volt.

-Téged legalább ismer!

-Mindenkit ismer!

-Én nem veszem fel – jelentette ki Cécilia.

-Én se – replikázott Hélene.

-Ne csináljátok már! Nem merem felvenni! – Julie szeme könnyes volt.

-De igen!

-Nem merem!

-Vedd már fel!

Végül Julie keresztet vetett, és felvette a kagylót.

-I… Igen? Ki az…? – szólt bele reszkető hangon. Ebben a percben arca hirtelen kisimult, és alig hallhatóan felsóhajtott. Letette a kagylót, és arcát tenyerébe temette.

-Mi az? – kérdezte Hélene.

-Patrick volt az… Nála maradt az egyik bugyim…

-Atya ég! – nevetett fel Cécilia. –És ezen paráztunk ennyi ideig! Mekkora gázos csajok vagyunk!

-De azért jobb félni – tette hozzá Julie. –Én ezentúl nagyon óvatos leszek. És van egy olyan érzésem, hogy nem is hiába…