|
5. rész
Csibebaba 2007.12.07. 16:49
 -
-Te meg mi a nyavalyát keresel itt? Tudod te, hány óra van?
-Igen, és egyáltalán nem zavar. Szóljál, légy szíves Patricknak, hogy kapja össze magát, és két perc múlva itt legyen.
Julie nekidőlt az ajtófélfának, karjait keresztbe fonta, és várakozóan nézett Pierre-re, aki álmosan dörzsölte a szemét.
-Na, mi lesz már? – türelmetlenkedett a lány.
-Várjál már, először hadd ébredjek fel…
-Igyekezz!
-Patrick el fog küldeni a francba.
-Megígérte, hogy eljön velem. Én meg mondtam neki, hogy fél hétkor itt vagyok. Számíthatott rá.
-Oké, kirángatom az ágyból.
Pierre bement Patrick szobájába, és behajtotta az ajtót. Hirtelen kiabálás hallatszott, majd valami csattanás, és Pierre kijött a szobából. Megállt Julie előtt, és álmosan ránézett a lányra.
-Mindjárt jön.
-Oké, kösz.
Ekkor hirtelen nyílt a szoba ajtaja, Patrick végigvánszorgott a nappalin, szúrósan ránézett Julie-re, és eltűnt a fürdőszobában. Aztán tíz percig ki se jött onnan…
-Patrick! – kiáltott rá Julie. –Csipkedd már magad!
A srác erre csak morgott valamit, és visszament a szobájába.
-Idefigyelj! Háromig számolok, addig szedd össze magad! Egy, kettő, három!
-Nincs kedvem futni! – szólt ki a szobából Patrick.
-Magánügy! Megígérted, hogy jössz, úgyhogy tartsd is ehhez magadat! Egyébként is, egyedül nem merek menni…
-Akkor miért nem maradsz te is itthon?
-Mert ha nem futok, akkor elhízok!
-Segítek ledolgozni a feles kilókat… - Patrick kinyitotta a szobaajtót, és a lány szemébe nézett.
-Oké, ha igazán segíteni akarsz, akkor gyere futni! Így magadat is egy kicsit rendbe rakhatod. Nem ártana… Mostanában felszedtél pár kilót.
-Ez nem igaz! Sokkal többet mozogtam, mint eddig!
-Szivi, a szex nem számít sportnak.
-De igen.
-Na, jó, nem vitatkozom. Gyerünk futni!
-Várj már meg… - Patrick lóhalálában felvette a sportcipőjét, de Julie már félúton volt lefelé a lépcsőn.
-Amiért ennyi ideig húztad az időt, büntetésből két körrel többet kell futnod! – kiabált a lány két emelettel lentebbről.
-No hiszen… - morogta a srác. –Még hogy felszedtem pár kilót… Neki meg nagyobb lett a melle! – állapította meg magában Patrick. Mikor elment, hangosan bevágta maga mögött az ajtót. Pierre inkább visszafeküdt még egy kicsit aludni, de a nap már besütött a szobájába, így tiszta fényáradat volt bent.
Inkább felkelt, és kávét főzött magának. Damien nem aludt otthon, valószínűleg Céciliánál volt. Pierre egyedül nem igazán tudott mit csinálni. A lányok még tutira nincsenek fent, vagy ha mégis, nem akarja őket zavarni a reggeli készülődésben.
Miközben a kávéját kortyolgatta, eszébe jutott a rejtélyes telefonhívás. Vajon tényleg komolyan beszélt a telefonáló? Valóban mindent tudna róluk? Fog-e még jelentkezni?
Végül úgy döntött, mégis felmegy a lányokhoz. Talán együtt okosabbak lesznek ezzel az üggyel kapcsolatban.
-Reggelt, csajok – lépett be a lakásba.
-Szió! – Hélene éppen a zuhany alól jött ki, haját egy törölközőbe csavarta. –Hogy aludtál?
-Most jól. Julie nem aludt Patricknál…
-Ó, igen… Ha együtt vannak, nagyon nagyot alakítanak…
-Szerintem még a szomszéd házban is hallják…
-Egyébként mi járatban?
-Gondolkoztam ezen a telefonhíváson. Szerintem együtt többre jutnánk.
-Mármint mi? Te és én?
-Nem, úgy értem… Együtt, mindannyian.
-Aha, értem. Nem is rossz ötlet.
-Cec és Dam még alszanak?
-Nem, már fent vannak. Csak még egy kicsit lustálkodnak. Ilyenek…
-Jó reggelt – Cécilia, mintegy végszóra, kinyitotta a szoba ajtaját, és egy nagy mosollyal köszöntötte barátait.
-Reggelt – lépett ki a szobából Damien is. –Pierre, te mit csinálsz itt?
-Feljöttem a csajokhoz, mert unatkoztam.
-Patrick megint Julie-vel édeleg?
-Nem, most éppen futni mentek.
-Viccelsz, ugye?
-Nem.
-Patrick meg a futás? – Damien nevetni kezdett. –Azt hittem, már semmin nem tudok meglepődni! Nagyon odalehet a húgomért, ha még erre is képes miatta!
-De legalább addig se forog veszélyben az ágy épsége… - Pierre öntött magának egy pohár narancslevet.
-Úgy hallottuk, a telefonálóról beszélgettetek – szólt közbe Cécilia.
-Igen. Talán együtt ki tudnánk találni valamit ellene.
-Ezt mondtad már a gerlepárnak is?
-Julie-t talán érdekelné a dolog, de Patrick… Nagyon lazán veszi ezt a dolgot. És sajnos nem is tudunk vele mit kezdeni.
Ekkor hirtelen hangokat hallottak a folyosóról, dobogást, kiabálást, majd nyílt az ajtó, és Julie futott be a szobába. Utána, nagy sokára, Patrick is megérkezett: csapzottan, lihegve.
-Sziasztok! – Julie leült egy székre, és ő is öntött magának narancslevet. Patrick azonban kivette a kezéből, és megitta. –Hé! Ezt magamnak öntöttem!
-Így jártál… - a srác végigfeküdt a kanapén, és a fejére húzott egy párnát. –Ne zavarjatok, alszok.
-Mi van, ennyire kidöglöttél? – vigyorgott Damien.
-Fussál te húsz kört a parkban, és akkor majd én is megnézlek téged, hogy leszel…
-Patrick kicsit ellustult az utóbbi időben – mondta halkan Julie, de Patrick meghallotta.
-És ez baj? Nem azért szeretsz, mert olyan nagy sportember lennék…
-Ez igaz.
-Julie – szólt Pierre a lánynak. –Míg nem jöttetek, arról beszélgettünk, hogy mit tegyünk ebben az egész… öhm… szóval a telefonáló ügyében.
-Jajjj, istenem!!! – Patrick még egy párnát a fejére húzott. –Tiszta ovi, ami körülöttem van!
-Csönd. És mire jutottatok? – kérdezte Julie.
-Arra, hogy veletek is meg kéne beszélni ezt a dolgot.
-Itt már aludni se hagyják az embert?! – Patrick tüntetően kivonult a lakásból.
-Ne is foglalkozzatok vele – legyintett Julie. –Az egész futás alatt ezen rinyált, hogy mekkora baromság ez az egész, és hogy szálljunk le a témáról. Már a könyökömön jön ki ez az ember!
-Hallottam ám mindent! – kiabált Patrick az ajtó mögött.
-Te csak menjél aludni, és ne hallgatózzál! – kiabált neki vissza Julie. –Megőrjít… Ne tudjátok meg, mit levágott futás közben is! Állandóan nyavalygott, hogy nem bírja, és folyton megállt.
-Miért nem hagytad ott? – kérdezte Damien.
-Volt, mikor otthagytam, de akkor meg elkezdett utánam kiabálni. Az egész park minket bámult… Tiszta ciki volt.
-Még mindig itt vagyok! – hallották a folyosóról.
-Nem baj! Szóval, mit tegyünk? – tért a tárgyra Julie.
-Szerintem várjunk még egy kicsit – mondta Pierre.
-Mire? Hátha kinyírja valamelyikünket?
-Nem. De nem biztos, hogy még fog jelentkezni.
-Szeretnéd kipróbálni?
-Julie, ne parázz már ennyire! – szólt közbe Damien. –Komolyan mondom, most már értem, miért húzza fel magát mindig Patrick, mikor beszélget veled.
-Miért?! Felhúzza magát?!
-Nem tudom… Csak úgy mondtam…
-Mondott neked valamit?! – Julie egészen közel állt testvéréhez.
-Nem.
-Azt próbálja meg, nem teszi zsebre, amit kapni fog! Bezzeg arra jó vagyok, de ha valami problémám van, akkor egyből mossa kezeit… A gazember!
-Engem érdekel, mi van veled, de ha ilyen hülyeségekről beszélsz állandóan… - hallották az ajtó mögül.
-TE MÉG MINDIG ITT VAGY?! – förmedt rá Julie.
Így azonban nem jutottak semmire. A nagy beszélgetés végére oda lyukadtak ki, hogy egyedül Julie-t érdekelte a titokzatos telefonáló, a többiek pedig úgy döntöttek, várnak még egy kicsit, hátha csak vaklárma volt az egész.
Julie azért ennyire nem mert kockáztatni. Egyszerűen félt. Eddig még soha nem került ilyen helyzetbe, és csak filmekben látott ilyet. És azt is utálta, hogy megint csak egyedül volt otthon, amikor a titokzatos férfi ismét telefonált…
-Igen? – vette fel a telefont.
-Ma láttalak a parkban.
-Ki beszél? – a lány hangja megremegett.
-Nem is tudtam, hogy ilyen jól futsz. Azt hittem, csak a rágalmazáshoz értesz.
-Hagyjon békén!
-Láttam a barátodat is. Ő annyira nem fut jól, de annál jobban ért a lepedőakrobatikához.
-Őt meg pláne hagyja békén! Nem tudom, ki maga… de… de szálljon le rólunk!
-Ahogy néztelek titeket a barátoddal… Hogy is hívják? Patrick?
-…
-Mindegy. Szóval, ahogy néztelek titeket valamelyik este, amikor éppen… öhm… Hát, hogy is mondjam? Éppen „összebújtatok”. Én is kedvet kaptam. Azt hiszem, fel kéne hívnom a kis barátnédat, Hélene-t. Talán ő segítene nekem… Elvégre szakmabeli volt.
-Hagyja abba! – Julie elsírta magát. –Mi kell magának? Pénz? Mennyi kell? Kifizetjük, csak szálljon le rólunk!
-Nem kell pénz. Ne is gondoljátok, hogy ilyen könnyen megússzátok. Hamarosan küldök nektek valamit. Azt hiszem, érdekesnek fogjátok találni.
Julie lecsapta a kagylót és kirohant a lakásból. A folyosó üres volt, sötét és hideg. Nagyon félt, de egy dolog éltette: remélte, hogy a fiúk otthon lesznek. Leszaladt a lépcsőn, és befordult a fiúk lakásának folyosójára. Szíve reszketett a félelemtől. Ahogy szaladt, a sötétben hirtelen nekiütközött valakinek, aki elkapta a karját. Julie ijedtében felsikoltott és elájult…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
