|
6. rész
Csibebaba 2007.12.09. 17:54
 -
-Szerinted miért ájult el?
-Fogalmam sincs.
-Remélem, még él…
-Lélegzik. Sőt, a szíve is ver – Patrick ráhajtotta fejét a lány mellkasára.
-Akkor jó. Hozok egy kis vizet, és felélesztjük – Pierre egy pohár aljába engedett pár csepp vizet, majd a lány arcába locsolta. Julie egyből magához tért.
-Mi volt ez? – kérdezte, szemeit törölgetve.
-Csak rád locsoltunk pár csepp vizet, hogy magadhoz térj. Mi történt veled? – kérdezte Pierre.
-Nem tudom… Csak rohantam, és akkor hirtelen valaki elkapta a karomat… Aztán innen minden tiszta homály.
-Én voltam az – mondta Patrick. –Éppen hozzád indultam, amikor hallottam, hogy valaki szalad a lépcsőn, és… és ekkor belém rohantál. Én elkaptalak, te meg elkezdtél sikítozni, és összeestél.
-Te voltál az? – döbbent meg Julie. –Én meg azt hittem, az a fickó, aki fenyeget minket.
-Uramatyám! Még mindig ettől rettegsz? – sóhajtott fel a srác.
-Igen! Mert engem, veled ellentétben, érdekel az, hogy lehetőleg épségben maradjunk!
-De könyörgöm, Julie, ez már beteges!
-Az a fickó beteg, aki hívogat! Apropó, megint telefonált. Azért rohantam le hozzátok!
-És mit mondott ez a csúnya bácsi? Hogy elkap minket egy sötét sikátorban, és egy kicsit megcsipkedi a pofalemezünket? – gúnyolódott Patrick.
-Fogd be! Csak úgy közlöm, hogy téged is ismer, és a nevedet is tudja!
-Hú, most aztán nagyon betojtam…
-Látott minket a parkban, mikor futottunk…
-És miért nem kergetett meg minket? – nevetett Patrick. –Talán jobb időt futottunk volna!
-Úgy utálom, amikor mindenből viccet csinálsz! Megnéznélek, amikor téged hív föl, és megfenyeget! Vagy esetleg elkapna egy sötét sikátorban!
-Julie, rémeket látsz. Ez a tag csak egy unatkozó tini, vagy egy magányos kukkoló.
-Igen, azt is látta, amikor hemperegtünk…
-Látod, mondom én! Szereti kukkolni a szomszédai magánéletét. Ennyi az egész.
-Engem akkor se kukkoljon senki! Ráadásul ez a pasi akkor se csak egy sima kukkoló! Ez akar valamit, és ehhez minden eszközt felhasznál! Azt mondta, hogy felhívja Hélene-t, és megkéri, hogy… Szóval, arra… Mivel szakmabeli volt. Igen, így mondta.
-Már Hélene-t is fenyegeti? – kapta fel a fejét Pierre. –A rohadék!
-Nem, vele még nem beszélt, csak nekem mondta, hogy fel fogja hívni őt is…
-A rohadt életbe! – úgy tűnt, Pierre-t is elkezdte nyomasztani ez a dolog.
-Patrick, nem igaz, hogy téged még most se érdekel ez az egész! – tört ki Julie. –A barátaid élete forog veszélyben, te meg…
-Na na! Azért itt még nem volt szó életveszélyes fenyegetésről! Egyelőre még csak kétszer telefonált, és…
-És küldött néhány fotót Cecnek! Meddig akarsz várni? Amíg esetleg rád küldi az adóhatóságot?
-Hagyd már abba, Julie! Ez már nevetséges!
Időközben észre se vették, hogy Pierre halkan kiosont a lakásból, magára hagyva a civakodó párt.
-Elegem van abból, ahogy viselkedsz, Patrick! Ez a nemtörődömség az agyamra megy! És az is, hogy mindent félvállról veszel!
-Igazán? Nekem meg az megy az agyamra, hogy te meg mindent túlságosan komolyan veszel, és betojsz holmi telefonhívásoktól meg néhány fényképtől! Gyerekes vagy!
-Oké! Részemről ennyi volt, Patrick! Végeztem veled! Az lesz a legjobb, ha most és mindenkorra befejezzük a kapcsolatunkat!
-Most miért? Azért, mert én másként vélekedek ebben az ügyben? Ez már tényleg gyerekes!
-Nem érdekelsz! Szakítsunk, az lesz a legjobb! – Julie az ajtó felé rohant.
-Állj már meg! Ne így fejezzük be!
Julie azonban meg se hallotta, csak hangosan bevágta az ajtót maga mögött és elrohant. Patrick felsóhajtott, és leült egy székre. Elővette az aznapi újságot, és megpróbált olvasni. Azonban nem nagyon ment neki, gondolatai folyton Julie felé kalandoztak. Büszkesége viszont nem engedte, hogy utána menjen. Úgyis elment valahová sétálni, nem akarta követni végig az egész városon.
De a szíve azért nem nyugodott meg. Zavarta, hogy szakítottak. Muszáj volt valamit kezdenie magával. Úgy döntött, felmegy a lányok lakásába. Ha Julie is ott van, akkor nem marad ott, ennyi az egész. Ahogy belépett az ajtón, egyből megpillantotta Céciliát, aki a kanapén ülve valami pálinkának tűnő italt ivott.
-Szia Cec! – köszönt a lánynak, miközben odalépett hozzá, és kivette a kezéből a poharat.
-Szia, Patr… Hé!
Patrick beleivott a lány italába, majd odarohant a mosogatóhoz és kiköpte a löttyöt.
-Fúj! Mi a franc ez?!
-Szójalé. De miért ittál bele? – kérdezte rémülten Cécilia.
-Azt hittem, valami pia. Mondjuk, pálinka.
-És miért akartál te pálinkát inni?
-Szakítottunk Julie-vel.
-Aha, értem. És miért?
-Kicsit összekaptunk.
-És ezért szakítottatok?!
-Igen. De miatta volt minden!
-Ismerem ezt a hozzáállást. Miután egy pár szakít, mind a két fél a másikat hibáztatja…
-De ez most tényleg miatta történt! Tiszta gáz, ahogy viselkedik! Parázik ettől az ismeretlen manustól, aki telefonálgat, meg képeket küldözget.
-Azért meg lehet őt is érteni. Ő beszélt vele, ő hallotta a hangját. És ő látta először a képeket, amiket küldött… - Cécilia hangja kicsit megremegett.
-Jó, bocs, azok a te képeid voltak… Igazán sajnálom…
-Semmi baj. De szerintem hülyeség ezért szakítani! Beszéljétek meg!
-Nem hajlandó meghallgatni engem. És ami azt illeti, én se őt. Ez a szakítás már eldöntött tény, én pedig nem fogok azért kuncsorogni, hogy fogadjon vissza. Nem érdekel, túl gyerekes hozzám.
-Patrick!
-De miért, nem? Ő huszonkét éves, én meg… Mindegy…
-Hány éves vagy?
-Hát, már nem huszonkettő… De most ez a lényeg?
-Nem. Viszont szerintem jobb lenne, ha megbeszélnétek a dolgokat.
-Miért olyan fontos ez?
-Azért, mert… Jó, lehet, hogy hülyeség, de… Ha szakítotok, akkor mindig a másikat fogjátok szidni, mi pedig, többiek, akaratlanul is kétfelé fogunk szakadni. A csapat egyik fele téged fog támogatni, a másik fele pedig Jujut. Így pedig annyi a barátságnak.
-Majd csak megoldjuk valahogy.
-Nem! Te nem értesz engem! Én nem akarom, hogy a csapat két részre szakadjon! Azt szeretném, ha továbbra is úgy maradnánk, mint eddig! Próbáljatok már beszélni egymással, könyörgöm!
-Jó, oké, nyugi, Cec! Beszélni fogunk egymással.
-Köszi.
Ebben a pillanatban Julie is hazaért. Ahogy belépett az ajtó, egyből Patrickot látta meg.
-Szia, Cec! – köszönt barátnőjének. Patrickra rá se nézett.
-Szió, Juju! – nézett rá Cécilia.
-Helló, Julie Baba! – köszönt neki Patrick is. Julie azonban nem válaszolt neki, csak elment mellette, és bezárkózott a fürdőszobába. –Látod, milyen? – fordult Cécilia felé Patrick. –Ő nem akar békülni!
-Mert még egy kicsit morcos. De ha rámenősebb vagy, menni fog ez.
Úgy látszik, Julie csak a hatás kedvéért ment be a fürdőbe, ugyanis alig három perc múlva kijött onnan, és ismét egy szúrós pillantást vetett Patrickra.
-Julie – szólt neki Cécilia. –Úgy gondolom, beszélnetek kéne Patrickkal.
-Majd ha fagy. Soha nem akarok vele beszélni. És ezt ő is felfoghatná – nézett rá a lány Patrickra.
-Nyugi, babám, én se akarok veled beszélni, de Cec aggódik a csapatunkért, és…
-Ugyanúgy megmarad a barátságunk, Cec – mondta egy kicsit nyugodtabb hangon Julie. –Csak ezzel a kis… szóval, vele nem akarok tárgyalni többet.
-Figyu, Cec, szerintem hagyj minket kettesben egy kicsit – mondta Patrick.
-Nehogy elmenj! – kiáltott fel Julie.
-Hidd el, Juju, jobb lesz nekünk most egy kicsit együtt…
-Azt kétlem.
-Gondolj bele, meg tudnánk beszélni a közös dolgainkat. Utána persze még ugyanúgy elküldhetsz a francba…
-Jó, oké – Julie tudta, hogy nekik már semmi megbeszélnivalójuk nincs, de engedett. Úgyis veszekedni fognak.
-Akkor hagylak titeket kettesben, ha normálisan, felnőtt emberek módjára meg tudjátok beszélni a dolgokat – jelentette ki Cécilia. –Nem szeretném, ha ötéves gyerekek szintjén tárgyalnátok…
-Normálisan, felnőtt emberek módjára fogunk tárgyalni – nyugtatta meg a lányt Patrick, majd szinte kituszkolta az ajtón. Cécilia tudta, hogy erre elég kicsi az esély, úgyhogy a folyosón maradt, hogy szükség esetén segíteni tudjon nekik (tudniillik, ha esetleg tányérok repülnének…).
Sejtése bejött. Épphogy bezárult mögötte az ajtó, a pár egyből ordítozni kezdett, röpködtek a durvábbnál durvább sértések – és valószínűleg Cécilia kedvenc vázája is… A lánydirekt mérte az időt az ajtó előtt, hogy a két szerelmes (?) vajon meddig bírja elviselni egymást. Kereken hét perc múlva nyílt az ajtó, és Patrick dühösen elrohant mellett, bevágva az ajtót.
-Hé! Állj már meg! – kapta el a karját Cécilia. –Ez volt a normális, felnőtt emberek módjára történő tárgyalás?!
-Mégis mit vársz egy gyerektől?! – Patrick még most se tudta lejjebb venni a hangerőt.
-Most akkor tényleg vége?
-Annyira vége, hogy ha még egyszer kiejted előttem a nevét, valami nagyon nagy baj fog történni!
-De hát nem szakíthattok csak így!
-Dehogynem! Láthatod, épp azt csináljuk!
-De… De… De mi van a szerelemmel?
-Szerelem?! Szerelem?! Tudod, mi a szerelem?! „Esti mese felnőtteknek – dugás előtt”!
-És most hová mész?
-Jól leiszom magam, és becsajozok! Meg se próbálj róla lebeszélni! Most pedig engedj el, menni akarok!
Cécilia lassan bement a lakásba, de Julie-t nem találta bent. Egy ideig elképzelni se tudta, hol lehet, de aztán meglátta a lányt az erkélyen cigarettázni. Kiment hozzá, és odaállt mellé.
-Gyere be, megfázol – simogatta meg Julie karját Cécilia.
A lány nem válaszolt.
-Patrick elment csajozni – mondta halkan Cécilia. Julie csak megvonta a vállát, és egy újabbat szívott a cigijéből. –Téged nem is érdekel? Meg fog csalni.
-Ez már nem számít megcsalásnak. Már szakítottunk, azt csinál, amit akar. Többet nem akarok róla hallani.
-De ti nem szakíthattok! – fakadt ki Cécilia.
-Ez vicces! És miért nem? – szívott bele ismét a cigibe Julie.
-Mert… Mert nem! Mert… Mert… mert ti vagytok Patrick és Julie! Julie és Patrick! Ti összetartoztok, ti annyira jók vagytok együtt!
-Cec, kérlek… - nézett rá Julie. –Ne strapáld magad.
Miközben beszélgettek, nem is sejtették, hogy valaki a szemben lévő ház padlásteréből őket figyeli. Mekkora szerencse, hogy Julie nem érezte a célkeresztet a homlokán!
-Márpedig nektek akkor is meg kell próbálnotok még egyszer! Nem haygom, hogy így fejezzétek be!
-Talán már a jövőnket is eltervezted? – mosolyodott el Julie szomorúan.
-Nem, csak… Egy kicsit - Cécilia szégyenlősen elmosolyodott. –Nagy esküvőtök lesz, templomi. Óriási lagzi, hajnalig tartó. A meghívón rajta lenne egy közös képetek, valami aranyos, amin nagyon szépek vagytok. Aztán egy év múlva te teherbe esnél, vagy hamarabb is, és először egy kislányotok születne. Utána egy kisfiú, és aztán még egy kislány. Egy tök szép házba költöznétek. És lenne egy kutyátok is, akivel a gyerekek játszhatnának.
-Jaj, de szép… - sóhajtott fel Julie. Majd újra beleszívott a cigarettába, de ekkor hirtelen egy dörrenést hallottak, és mögöttük csörömpölve betört az ablaküveg. Cécilia felsikoltott, elkapta Julie karját, és lerántotta az erkély korlátja mögé.
-Lőnek ránk!
Újabb dörrenés hallatszott, és a két lány érezte, hogy az erkély korlátját érte a golyó. Ha nem betonból lett volna, hanem üvegből, minden bizonnyal az is betört volna. Julie valami fájdalmat érzett a jobb karján, és mikor másik kezével végigsimította azt, keze véres lett. Félájult állapotban próbálta magát meggyőzni arról, hogy ez csak egy álom, de mikor a következő dörrenés hallatszott, tudta, hogy ez a valóság. Valaki lő rájuk…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
