|
8. rész
Csibebaba 2007.12.13. 20:18
 -
Az éjszaka senki nem aludt jól. Pierre és Damien a levelek miatt, Julie a félelemtől, Cécilia és Hélene az esti merényletről beszélgettek, Patrick pedig… Nos, nem azt csinálta, amire mindenki gondolna. Az éjszakát a WC csészébe hajolva töltötte, ugyanis a sok tequila és egyéb alkoholos italok nem szerették egymást túlságosan – erősen kikívánkoztak…
Reggel Julie kelt fel elsőnek. Úgy tűnt, sikerült elaludnia, ugyanis álmodott. Nem volt lényeges, természetesen a merényletről álmodott, de álmában teljesen összekeveredett a valóság és a fantázia. Örült is, hogy felébredt. Kiment a konyhába, és főzött egy kanna kávét, majd leült az asztalhoz és megpróbálta elfelejteni az előző estét. Karja még mindig fájt, és a kendő, amit rákötöttek, átázott. Óvatosan kibugyolálta karját a véres kendőből, és bement a fürdőszobába. Ott lemosta a sebet, és átkötözte.
A többiek még egy óra múlva se jelentkeztek. Julie kezdett egy kicsit unatkozni. Úgy érezte, az az idő, amit a fürdőszobában töltött, egy örökkévalóság volt. Pedig épp csak húsz percet volt bent, addig simán felkelhettek volna a többiek is – legalábbis Julie így gondolta. Fel-alá mászkált a lakásban, egyre nagyobb zajt csapva, hátha sikerül valakit felébresztenie.
Végül csalódottan, kezében egy bögre kávéval, visszament a szobájába. Leült az ágyra, és lassan kortyolgatta a kávét. Ahogy ott ült, hirtelen valami vörös csöppent a kézfejére. Valahonnan fentről… Először észre se vette, de mikor a vállára is csöppent ez a vörös valami, ijedten összerezzent, és felnézett. Aztán egy óriásit sikoltott.
-Uramisten…
-Ez ijesztő!
-Ki lehet ez a… ez a… Ez egy őrült!
A sikoltásra mindenki (kivéve Patrick, aki egyelőre még totál koki volt) összeszaladt, aztán az ájulás szélén álló Julie-t próbálták észhez téríteni. A lány nem volt hajlandó az ágyra feküdni, mert nem akarta látni azt a rémséget…
A plafonon vérvörös betűkkel egy üzenet díszelgett:
„A következő üzenetet a te véreddel festem!”
-Miért? Miért mindig velem történnek ezek a dolgok? – zokogta Julie. –Telefonon fenyegetnek, rám lőnek, most meg ez… Ki az, aki ebben örömét leli?!
-Egy őrült, megszállott – Hélene átölelte Julie-t. –Édes istenem! Mikor lesz már vége ennek az egésznek?
-Srácok, én nem akarom még jobban elrontani a hangulatot, de… - Pierre a zsebébe nyúlt, és előhúzta az előző este kapott levelet. –Tegnap este… ezt találtam az ágyamon…
-Mi ez? – Cécilia elvette a levelet, és átolvasta. –Ez kinek a zárójelentése?
-Azé a fickóé, akit anno elütöttem. Rá se bírok nézni erre a papírra! Irtó súlyos sérüléseket szenvedett, én meg otthagytam…
-Én is kaptam levelet – szólt közbe Damien is.
-Komolyan? És mit írt?
-Nekem is egy kórházi zárójelentést küldött. Azé a srácé, akit megvertem…
-Mutasd csak! – a többiek is megnézték, majd elszörnyedtek. –Ez félelmetes!
-Tudod, Julie, én most már kezdek hinni neked… - suttogta Damien.
-Én is – erősítette meg Pierre.
-Szerintem mindannyian, kivéve… Patrickot… - mondta Cécilia.
-Ő meg nem is érdekel! – szipogta Julie.
-Hajnalban tántorgott haza, tökrészegen… - mondta Pierre. –Pont azelőtt, hogy megtaláltam volna a levelet. Hozott magával valami macát is, de az se volt józan…
-Mutassuk meg neki a feliratot – javasolta Hélene. –Akkor talán végre elhinné, hogy ez nem vicc.
-Hagyd, úgyis csak azt mondaná, hogy mi írtuk fel – legyintett Julie. –Az a lényeg, hogy mi nem vesszük félvállról ezt az egészet, Patrick meg le van ejtve. Majd jól megszívja, és akkor jöhet hozzánk hason csúszva, hogy segítsünk neki…
-Túl szigorú vagy hozzá, Juju – mondta Cécilia. –Bár, szerintem is egy kicsit könnyelmű, de… Azért ő is közénk tartozik, és őt is meg kell védenünk.
A reggel nagy része gyorsan eltelt a felirat lesikálásával, és a találgatással, hogy vajon hogy került az oda. Ugyanis Julie váltig állította, hogy amikor felébredt, a felirat még nem volt ott. Ezek szerint csakis akkor kerülhetett oda, amikor a lány a fürdőszobában tartózkodott. Ez pedig azt jelenti, hogy…
-Uramisten! Ez az elmebeteg itt volt a lakásunkban?! – sikoltott fel Julie. –Akár meg is ölhetett volna minket!
-De hogy jutott be ide? – kérdezte Pierre. –Hiszen ha betöri az ajtót, akkor azt hallanotok kellett volna! De ti nem hallottatok semmit, ugye?
-Nem, semmit – rázta meg a fejét Hélene. –Cec, Julie? Ti hallottatok valamit?
-Nem.
-Én a fürdőszobában voltam, de tényleg semmit se hallottam – mondta Julie.
-Meddig voltál bent?
-Nem is tudom… Talán húsz percet, félórát…
-Hát, ennyi idő bőven elég volt neki, hogy kipingálja a mennyezetet a hapsi! – mondta Damien. –Ráadásul látszik, hogy friss festés volt, hiszen a festék még nem száradt meg.
-És mi van, ha kulccsal jött be? – szólt közbe hirtelen Pierre.
-Kulccsal? Csak nem az előző lakó?
-Nem hiszem, de… Nem lehet tudni…
-És ha valaki közülünk? – vetette fel Pierre.
-Mi? – mindenki döbbenten nézett össze. –De hát az…
-Nem lenne logikus? – kérdezett vissza Pierre. –Hiszen akkor minden meg lenne magyarázva. Az, hogy mindenkiről tud mindent. Az, hogy hogy jutott be és festett a plafonra…
-Ez képtelenség! Barátok vagyunk! Erre nem lennénk képesek! – mondta Hélene.
-Így igaz! – replikázott Julie is. –Ráadásul ez a valaki főleg engem fenyeget, és nem hiszem, hogy közületek bárki is ennyire utálna… Vagy esetleg Patrick…
-Ő biztosan nem – jelentette ki Pierre. –Amennyire odavolt érted, tuti, hogy nem tenné ezt! Még most se, hogy már szakítottatok.
-Szerintem ti meg nem utáltok, így van? – nézett rá Julie a többiekre.
-Abszolúte – bólintott Cécilia.
-Bocs, hülyeség volt ez a „közülünk való a tettes”- elmélet – mondta Pierre halkan. –Csak már annyira ideges vagyok én is emiatt, hogy azt se tudom már, mit beszélek.
Mire Pierre visszaért a lakásába, Patrickot már a nappaliban találta: a srác, szájában cigarettával, egy fotelban ült, feltett lábbal gitározott, és hozzá iszonyú hamisan énekelt is. Amikor meglátta lakótársát, épp csak felnézett, aztán folytatta előbbi cselekvését. Pierre megállt előtte, és várt.
-Na, mi van? – nézett rá ismét Patrick.
-Tudod, mi történt?
-Van egy sejtésem, hogy meg fogod velem osztani.
-Julie szobájának a mennyezetére valaki vérvörös festékkel fenyegető üzenetet festett.
-Gondolom, levakartátok.
-Mondd, nem veszel észre valami furcsát ebben a helyzetben?
-Nem. Miért, kéne?
-Téged egyáltalán nem érdekel, hogy a barátaid élete veszélyben forog?!
-Dehogy forog veszélyben, Pierre! – nevetett Patrick. –Hányszor mondjam, hogy ez a fickó egyszerűen hülye! Élvezi, hogy bosszanthat másokat.
-Akkor pont olyan, mint te!
-Vedd már takarékra a tüzet a fazekad alatt, haver! Egyszerűen szánalmas, ahogy lereagálod a dolgokat! Mint egy begyulladt tini, aki épp most nézett meg egy horrorfilmet!
-Te meg mint egy nemtörődöm hatéves, aki épp most gyújtotta fel a konyhát, és szépen elsumákolta a dolgokat!
-Jó hasonlat volt, kösz – Patrick ismét rázendített.
-Állj! Hagyd abba! Ez szörnyű!
-Nem értesz a művészethez, Pierre.
-Te nem értesz hozzá, de mindegy…
-Oké, ha csak sértegetni akarsz…
-Nem, azt akarom, hogy higgy végre nekünk, és védd meg Julie-t!
-Minek?! Meg tudja védeni magát! Egyébként meg nem érdekel, mert már nem a csajom. Kész, passz.
-De a barátod!
-Barátom a Charlie Brown! Eszem ágában sincs beszélni, vagy egyáltalán kontaktusba kerülni vele!
-Ő is ezt mondja rólad, de tudom, hogy hazudtok! Ugyanúgy imádjátok egymást, csak nem valljátok be!
-Hagyjál már a hülyeségeiddel, Pierre! Ez már komolyan fárasztó! – Patrick lecsapta a gitárját, és elindult a szobája felé.
-Tudd meg, én és Dam is kaptunk levelet ettől a fickótól, úgyhogy most már hiszünk Jujunak! Azt kívánom, érjen téged is valami olyan dolog, amitől egyből megváltozik a véleményed!
-Hű, most aztán berezeltem!
-Egyáltalán miért kérdőjelezed meg azt, amit a barátaid mondanak?!
-Azért, mert annyira abszurd ez az egész! Levelek, rejtélyes telefonok, lövöldözés, üzenet a falon… Húúúha, hátborrrzongató!
-Megmutassam a levelet, amit kaptam?
-Nem! Szerintem ezt az egészet csak kitaláltátok, hogy engem bosszantsatok! Mert biztosan már kajakra elegetek van belőlem!
-Ez utóbbi igaz, de az azért van, mert ennyire lehetetlen vagy! Még akkor se hittél Julie-nek, amikor meglőtték! Sőt, még a sebét se láttad!
-Biztosan megvágta magát valamivel, aztán kitalált hozzá egy jó kis történetet! Ilyenek a nők, hidd el!
Erre Pierre fogta magát, és egy óriásit behúzott Patricknak. A srác az orrához kapott, ami azonnal vérezni kezdett.
-Normális vagy?!
-Veled ellentétben igen! Hogy lehetsz ekkora rohadék?!
-Te vagy az! Bemostál a barátodnak!
-Ha tényleg a barátomnak tartod magad, akkor most azonnal feljössz, és végighallgatod a lövöldözéses sztorit! Aztán megnézed a leveleket, és utána állást foglalsz, hogy mennyiben változott meg a véleményed! Nyomás felfelé!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
