|
9. rész
Csibebaba 2007.12.15. 19:20
 -
Patrick elterült a kanapén, és elővett egy zacskó chipset.
-Oké, srácok, hallgatlak titeket. Ne hagyjatok ki egyetlen izgi részt se! A lövöldözésre különösen kíváncsi vagyok.
-Nem fogod annyira élvezni, elhiheted…
-Nem is tudom. Ez az egész tök izginek ígérkezik. Olyan, mintha egy krimit néznék. Vagyis, bocs, hallgatnék.
-Először is nézd meg Cec képeit, aztán a két zárójelentést, amit Dam és én kaptunk tegnap este.
-Engem legjobban a felirat érdekel Julie szobájában. Megyek, megnézem – Patrick felállt a kanapéról, és elindult a lány szobájába. Pierre azonban elkapta a karját, és visszalökte a kanapéra.
-Itt maradsz és végighallgatsz minket! A feliratot különben is már lemostuk. Csak nem gondolod, hogy ott hagyjuk díszelegni?!
-Miért ne?
-Ha gondolod, szólunk a fickónak az érdekedben, hogy fessen már neked is valamit a szobád falára, mert te jópofának találod…!
-Oké, de akkor valami dögös macát fessen. Dobjuk fel egy kicsit a szobámat!
-Akarsz még egy fülest?! – csattant fel Pierre.
-Jól van, haver, lazíts már. Mondjátok, meghallgatlak titeket.
Miután túl voltak a „mesedélelőttön” (Patrick legalábbis így hívta), mindenki ment a maga dolga után. Úgy beszélték meg, hogy este a lányok lakásában találkoznak, és együtt fognak vacsorázni. Az egész csapat szétszóródott, mindenki másfelé ment. Még ebédelni se mentek haza, a belvárosban ettek.
Mostanában egyre hamarabb sötétedett, mivel közeledett a tél. Az utcák kihaltak, csak néhány autó lézengett a városban. Ilyenkor nem szívesen voltak kint az emberek, igyekeztek, hogy még világosban érjenek haza. Csapatunk hölgytagjai is így tettek.
Hélene egy elhagyatott kis utcán ment hazafelé. Sietett haza, de a sötétben elég nehezen látott. Valamennyire ki volt világítva az utca, de nem eléggé. Ahogy így sétált hazafelé, egyszer csak lépteket hallott maga mögött. Hátrafordult, de senkit nem látott.
-Biztos csak hallucináltam – vonta meg a vállát, majd tovább indult.
Egy idő után ismét furcsa érzés kerítette hatalmába, úgy érezte, mintha követnék. Megint megállt, de ezúttal se látott senkit.
-Most már tényleg kezdek becsavarodni… - gondolta.
De ahogy megfordult, hirtelen egy vigyorgó, nagydarab, alkoholszagú ember állt előtte.
-Helló, Hélene… - mondta a férfi.
Hélene sikoltott, és futásnak eredt. De a férfi elkapta a karját, és magával ráncigálta egy sikátorba.
-Engedjen el! – kiabált a lány.
-Fogd be! – a férfi a falnak lökte Hélene-t. –A múltkor nem ellenkeztél ennyire…
-Mert nem ellenkezhettem! Ez volt a munkám!
-Hát, akkor képzeld azt, hogy most is ez a munkád…
-Szálljon le rólam, maga barom! – Hélene megpróbálta ellökni magától a férfit, de nem sikerült.
-Ha nem kalimpálnál, már rég végeztünk volna.
-Eresszen el!
-Na, mi van? Nem akarsz ismét…
-NEM!
-De hát én egy régi kuncsaft vagyok!
-Már nem vagyok a szakmában! Próbálom elfelejteni azt az időt! – Hélene szorosan a falhoz lapult, hogy minél távolabb legyen a férfitól. –Nem érti, hogy ne érjen hozzám?!
-Ne játszd meg magad, szivi – a férfi magához húzta Hélene-t, aki undorodva elhúzta a száját.
-Hagyjon már békén!
-Ne sikoltozz!
A férfi magához rántotta a lányt, aki erre még jobban sikoltozni és kiabálni kezdett. A férfi befogta a száját, és a falhoz nyomta Hélene-t. A lány ütötte, rúgta a férfit, de semmi eredményt nem ért el vele. Végül néhány perc elkeseredett harc után Hélene hirtelen autózúgást hallott. Az autó pont a kis sikátor mellett húzott el, de olyan hangos volt, mintha közvetlenül mellettük ment volna.
A férfi egy pillanatra hátrafordult, hogy megnézze, mögöttük van-e az autó. Ez a másodperc elég volt Hélene-nek arra, hogy egy jól irányzott rúgással egy időre lehűtse támadója libidóját, aztán uzsgyi, elrohant. Vissza se nézett, de a férfi jajgatását még sokáig hallotta.
Egészen hazáig szaladt. Még otthon is reszketett. A konyhában leült egy székre, fejét lehajtotta és zokogni kezdett. Majdnem tíz percig sírt, könnyei ömlöttek; egyszerűen nem tudott megnyugodni. Még akkor is zokogott, amikor Cécilia hazaért.
-Jesszusom, Hélene! Mi baj van?
-Megtámadtak…
-Micsoda? A nyílt utcán?
-Igen…
-És ki volt az? Láttad az arcát? Csak nem az, aki… szóval, tudod…
-Nem tudom… Annyit tudok, hogy egy volt kuncsaftom támadott meg…
-Egy volt kuncsaftod? De hát miért…?
-Azt hitte… Azt hitte, hogy… hogy kapható vagyok egy kis… szóval arra…
-Azt gondolta, hogy még mindig a szakmában vagy?
-Nem tudom, biztosan… - Hélene letörölte a könnyeit. –Ijesztő volt… Hiába lökdöstem, meg ütöttem, ő nem engedett el… Még most is reszketek!
-És hogy tudtál elmenekülni?
-Jött egy kocsi… Vagyis csak a szomszédos utcában, de olyan volt, mintha ott lett volna. A fickó hátranézett, mert ő is azt hitte, hogy a mi utcánkban van. És én ekkor jól tökön rúgtam, és elrohantam.
-Azt a mindenit, Hélene! Ez… Ez szörnyű!
-Még most is ez jár a fejemben! Mi lett volna, ha… Mi lett volna, ha nem jön az a kocsi?
-Jaj, erre ne is gondolj! – ölelte át a lányt Cécilia. –Az a lényeg, hogy megúsztad. De ezek után nehogy egyedül merj mászkálni sötétedés után! Mindig legyen veled valaki!
-Akár te is? – kérdezte mosolyogva Hélene.
-Akár én is. Sőt, szerintem bárki szívesen elkísérne téged. Főleg Pierre…
-Azért szóljunk a többieknek is. Nehogy őket is hasonló szörnyű élmény érje.
Közben a többiek is hazaértek, de még nem mentek fel a lányok lakásába. Pierre elvonult lezuhanyozni, addig Julie egy kicsit összébb pakolt a „pasi-lakásban”, mert nem bírta nézni azt a hatalmas kupit, ami ott volt. A hűtőt is rendszerezte, háromféle polcot alakított ki: húsfélék (ez egy üres polc lett), zöldségek-gyümölcsök (egy fonnyadt répa) és lejárt termékek (tele polc…).
-Szent ég, Juju, neked ennyi szabad időd van? – nézett bele a hűtőbe Patrick, mikor hazaért.
-Más úgyse csinálná meg…
-Nekünk ez így tökéletesen megfelelt.
-Azt tudom! De én utálom a kupit, és a büdös, lejárt termékeket! – Julie kinyitotta a hűtőt. –Például, mi ez förtelmes, szürke ragacs?
-Nem tudom…
-És ez a gyanús, bűzlő krém ebben a barna üvegben?
-Fogalmam sincs, de ne edd meg. Mi se tudjuk, mi az…
-Szörnyű, ahogy itt éltek!
-Ez téged ne zavarjon, nem laksz velünk. Sőt, már nem is járunk, szóval…
-Sziasztok! – nyitott be Damien is a lakásba. –Hát, te Julie? Mit csinálsz itt?
-Rendet rakott – válaszolt helyette Patrick.
-Hűha, köszi… - Damien bement a szobájába. Patrick bement utána, aztán valami sustorgás hallatszott, majd elfojtott röhögés.
Miután kijöttek, úgy tettek, mintha teljesen normális dolgok foglalkoztatnák őket. Szépen elbeszélgettek Julie-vel, nevetgéltek. Aztán egy félóra múlva Patrick az ajtóhoz tapasztotta a fülét, és hallgatózni kezdett. Aztán felkiáltott.
-Itt van!
-Kicsoda? – rémüldözött Julie.
-A fickó, aki fenyeget minket! Dam! Kapjuk el!
-Oké!
A két srác felkapott egy-egy seprűnyelet, és kirohantak. Julie ment utánuk.
-Te rohadék!
-Megállj!
A srácok felrohantak az emeletre. Julie a lépcső alján állt, és ijedten nézett felfelé.
-Jesszusom! – sikoltozott. –Fiúk! Hagyjátok abba! Megöl titeket!
-Mi ez…? Mi…? De… NEEE!!!
-Segítség!!! – hallotta Julie az emeletről.
-Fiúk! – sikoltotta. –Azonnal gyertek le! Hívom a rendőrséget!
-ÁÁÁ!!!
Ekkor hirtelen egy hatalmas, emberforma zuhant Julie felé. A lány visítva ugrott arrébb, szemeit kezével eltakarta. Mikor oda mert nézni, látta, hogy ami lezuhant, csak egy próbababa volt…
Közelebbről is megnézte. Patrick és Damien fulladoztak a röhögéstől, alig tudtak lejönni a lépcsőn.
-Ti… Ti… Olyan hülyék vagytok! – kiáltotta Julie, majd elrohant.
-Ez rohadt nagy poén volt! – Patrick belecsapott Damien tenyerébe. –Kösz, haver!
-Azért nem volt túl szép, de… Baromi vicces volt!
Szegény Julie az utcán sétált. Még nem tudta, hogy veszélyes ilyenkor odakint. Főleg, hogyha fenyegetik az embert.
Ahogy sétált, egyszer csak autózúgást hallott a háta mögött. Megfordult, és egyenesen egy autó világító lámpájába nézett.
Arrébb ugrott, de a kocsi követte. Julie egyre gyorsabban ment, az autó utána; végül a lány már rohant, de a kocsi nem tágított. Julie-nek majd’ megállt a szíve, annyira félt. Csak rohant, rohant, az autó mögötte pedig egyre jobban felpörgette a motort.
Már teljesen a sarkában volt, Julie érezte, hogy csak néhány centi választja el a kocsi orrától. A motor hátborzongatóan zúgott, ő pedig csak futott. Ekkor hirtelen megbotlott valamiben, és elesett. Még látta az autó fényszóróját, aztán elsötétült előtte minden.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
