|
11. rész
Csibebaba 2007.12.21. 15:52
 -
-Ez azzz… Egy kicsit arrébb… Nem hiszem el! Ha másként nem megy, kinyírom a srácot is!
A férfi dühösen rántotta be a függönyt. Hiába próbált Julie-re célozni, Patrick valahogy mindig az útban volt.
-Elegem van ebből! Húzzon már arrébb ez a hülye!
De Patricknak esze ágában se volt arrébb menni. Egyrészt nem tudta, hogy miközben ő mámorító perceket él át Julie-vel, egy pisztoly célkeresztje vette célba. Másrészt, ha tudta volna, akkor se ment volna arrébb – az élete árán is megvédte volna szerelmét.
-Csak egy icipicit, hogy a kiscsajt láthassam… - a férfi kicsit arrébb lépett, hogy más szögből lássa a párt. –Oké, búcsúzz el szépen a barátodtól, Julie…
Ekkor azonban Patrick ismét eltakarta a lányt, úgyhogy a férfi majdnem dührohamot kapott. Fogcsikorgatva tépkedte a függöny rojtjait, miközben ezt morogta:
-Rendben van. Ha te így, akkor én is így…
Azzal a férfi célba vette Patrickot is, kibiztosította a pisztolyt, és…
-El se hiszem, hogy megint együtt vannak!
-Ez igaz. Tök hihetetlen! Na, nem mintha nem örülnék neki, de akkor is annyira… Úgy utálták egymást!
-Így van. Viszont Julie-t nem volt valami nehéz visszahódítani…
-Patrick ért hozzá…
Cécilia mosolyogva bólintott, és letette a borospoharát az asztalra. Damien átölelte, és megsimogatta az arcát.
-Igen, ehhez te is értesz… - bújt hozzá a sráchoz Cécilia.
-És szerinted melyikünk a jobb?
-Patou-val még nem csináltam, te idióta…
-Ez volt a beugratás! Ha tudtál volna válaszolni, akkor lebuktál volna – nevetett Damien.
-De van annyi eszem, hogy nem vallom be… - tette hozzá Cécilia.
-Ugye, tudtam én!
-Tudod, Dam, csábító, hogy én is Patou-val… öhm… kavarjak, de inkább meghagyom őt Julie-nek. Ő hozzávaló, nem hozzám.
-Le is csapnám, ha rád hajtana!
Amikor éppen összebújtak, hirtelen nyílt az ajtó, és Pierre lépett be.
-Halihó! Mostanában mindenhol turbékoló párokat látok… De úgy látszik, ez egy ilyen nap.
-Miért nem turbékoltok ti is Hélene-nel?
-Mert miért turbékolnánk? – kérdezte ártatlanul Pierre.
-Ugyan már, Pierre, tudjuk, hogy összemelegedtetek! – legyintett Cécilia. –Nem kell tagadni…
-De hát nem tagadok, mert nincs mit! Nem jöttünk össze!
-Na, persze…
-Különben is, a lakást éppen Juju és Patrick birtokolja, úgyhogy nem szívesen mennénk oda…
-Miért? Ők úgyis elvonulnak…
-De zavaró az a tudat, hogy ott vannak és a szomszéd szobában… - mondta Pierre, miközben leült Damien mellé.
-Ha ez zavar, akkor ne ülj ide. Tegnap ezen a kanapén csinálták…
-Uramisten! – ugrott fel Pierre. –Ilyen perverz barátaink vannak?
-Nem perverzek, csak szerelmesek. Nem tehetnek róla, hogy itt jött rájuk…
-Mindig is tudtam, hogy Patrick nem normális. De ennyire? Képes a lánylakás kanapéján megizélni Julie-t? Ez a csaj meg belemegy? És ha valaki hazajött volna? Vagy ha…
-Állj már le! Itt csinálták, és kész. Válthatnánk végre témát? – vágott közbe Cécilia.
De mire valaki megszólalhatott volna, az ajtó ismét nyílt, és ezúttal Patrick vágtatott be. Kivett a hűtőből egy csokipudingot, majd levágta magát a fotelba. A többiek csak néztek, minden milyen gyorsan történt.
-Most mi van? – nézett rájuk Patrick.
-Neked most nem Jujuval kéne lenned?
-Ó, már nem. Mára kész vagyunk.
-Hála az égnek! – sóhajtott fel Pierre. –Akkor lesz egy nyugodt éjszakám?
-Jól van, öreg, örüljél… - mondta Patrick durcásan, majd kibontotta a pudingot.
-És Juju hol van?
-Asszem, még lent maradt a lakásban. Segít Hélene-nek, vagy mi. Ne tudjátok meg, milyen büdös van a konyhában!
-Miért, mi történt?
-Hélene sütött valamit, szerintem, de valószínűleg odaégett. Remélem nem ez lesz a vacsi!
-És amúgy? Dúl a lamúr Jujuval? – kérdezte Cécilia.
-Jaaa, nem panaszkodom. És szerintem Juju se… - mondta Patrick két falat puding között.
-És hogy megy a futás? – vigyorgott Damien.
-Megy.
-Bővebben?
-Hagyjál már! Nem látod, hogy kajálok?
-Szóval nem akarsz róla beszélni.
-Most ez annyira fontos? – csattant fel Patrick. –Miért érdekel ez téged?
-Csak, hogy röhöghessek.
-Bocs, de nem szerzem meg neked ezt az örömet.
-Ezek szerint minden okés – mondta Cécilia. –Szeretitek egymást, te imádsz futni…
-Jó, oké, lelepleztél! – adta meg magát Patrick. –Utálok futni!
-Még az se dob fel, hogy addig is Jujuval lehetsz? – kérdezte Pierre.
-Nem, mert… mert mikor futunk, ő nem a bájos és szexi Julie. Ilyenkor gonosz és szadista lesz! Kínoz!
-Ó, te szegény… - mondta Cécilia legörbült szájjal. –Elképzelem, ahogy Juju kínoz téged… - ahogy ezt kimondta, egyből felnevetett.
-Most meg mit nevetsz? – kérdezte Patrick felháborodva.
-Semmi, csak… Annyira hihetetlen! Egyszerűen nem hiszem el! Juju olyan kis picike, aranyos… Beteheted a mellényzsebedbe.
-Hehehe… Akkor menjél vele te futni!
-De mit csinál veled?
-Hát… kínoz! Soha nem állhatok meg pihenni, mert akkor rám kiabál. És ez olyan ciki! Mindenki minket bámul.
-A múltkor azt mondta, hogy te kiabáltál utána, és azért nézett titeket mindenki.
-Oké, néha ez van… De akkor is! És folyton pluszköröket kell futnom! Olyan, mint egy hajcsár! Még jó, hogy nem méri az időt!
-Szóval nem szeretsz vele futni.
-Nem. De nélküle se. Utálom az egész futás dolgot. Meg is mondom neki, hogy számomra ennyi volt a sportkarrier.
-És hogy fogod ezt neki megmondani? – érdeklődött Pierre, aki jól ismerte barátját. –Nem éppen az őszinteségedről vagy híres.
-Pedig ezt nem fogom megúszni. Itt most nem csak rólam van szó, hanem a kapcsolatunkról is! Tönkre fog menni a hülye futás miatt. Ezt nem engedhetem, úgyhogy őszintén megmondom neki.
-Így van! – helyeselt Damien. –Mondd meg neki az igazat.
-Helyes! Csakis az igazat! – tette hozzá Cécilia is.
-Oké, megmondom neki! – Patrick lecsapta az asztalra a pudingos poharat.
-Így van!
-Helyes!
Ekkor, mintegy végszóra, Julie is megérkezett.
-Sziasztok!
-Cec bokán rúgott! Soha többet nem tudok futni! – szólalt meg Patrick hirtelen.
-Atya isten! – rémült meg Julie. Odalépett Patrickhoz, és megpuszilta az arcát. Aztán Céciliához fordult, aki egyre vörösebb lett. Azt nem lehetett tudni, hogy a helyzet kínosságától, vagy a dühtől. –Miért tetted ezt?!
-Nem tudom… - nyögte ki Cécilia.
-Jaj, drágám! – simogatta meg Patrick arcát Julie. –Majd leápoljuk, jó? Rakunk rá hideg vizes borogatást.
-Okééé… - Patrick átölelte Julie derekát, és óvatosan a fotel karfájára ültette.
-Tényleg, Patou, annyira sajnálom, hogy lerúgtam mind a két bokádat! – vágott közbe Cécilia, szokatlanul hangosan.
-Nem, csak a balt – javította ki Patrick.
-Majd meglátjuk… - mondta a lány villámló szemekkel.
Julie persze nem értette ezt az egész helyzetet. Nem tudta, hogy barátja nem akar vele többet futni, de Patrick ezt valahogy nem is igyekezett közölni vele.
Az elkövetkező napokban nem volt alkalmuk futni, mivel az idő esősre váltott. De ezt a srác egyáltalán nem bánta, sőt, kifejezetten örült neki. De mivel esett az eső, máshová se tudtak menni – kivéve a munkahelyüket. Julie mindenképpen menni akart dolgozni, mert már kb. két hete lógott… A lövöldözés, a fenyegetések, a támadás, a lábadozás… Nem megy az olyan könnyen!
Viszont a többiek nem akarták elengedni sehová egyedül. Ragaszkodtak hozzá, hogy elkísérjék. Így viszont ők késtek el mindig a munkahelyükről. Végül Julie megelégelte ezt a „testőrséget”:
-Kész! Elég volt! Álljatok le! Nincs rá szükségem, hogy kísérgessetek! Elég nagylány vagyok már, tudok magamra vigyázni!
Így hát egyedül járt ezután dolgozni, és máshová is (kivéve, amikor Patrickkal volt). Támadások nem érték, ezért kezdett megnyugodni. Ez volt azonban a vihar előtti csend…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
