|
12. rész
Csibebaba 2007.12.24. 16:47
 -
-Menjünk el a vidámparkba!
-Hagyjál már…
-Légysziii! Olyan régen voltam már ott.
-Igen, mert közben felnőttél… Vagy mégsem?
-Jaj, Patou, most pitizzek neked azért, hogy elgyere velem a vidámparkba? – hisztizett Julie.
-Nem kell, kislányom…
-Most gúnyolódsz velem?
-Nem. Csak annyira… fiatal vagy még…
-Gyerek vagyok, mondd csak ki!
-Nem mondom, mert akkor megint összeveszünk.
-Igen, de előtte elmegyünk a vidámparkba!
Julie körülbelül már egy órája győzködte Patrickot, de a srác nem akart menni. A lány már komoly szankciókat tervezett bevezetni annak érdekében, hogy az ő akarata érvényesüljön.
-Ha eljössz velem, akkor ma éjszaka… Bármit megteszek neked…
-Bármit? – Patrick egyből felvillanyozódott.
-Bizonyos határokon belül.
-Azt mondtad, bármit!
-Igen, bizonyos határokon belül bármit.
-Akkor előkeresem a Maxim múlt havi számát, abban volt néhány tipp…
-Nem! Azokat a maximos dolgokat nem próbáljuk ki!
-Tudom, kicsim, hogy eddig nem volt időnk, de ha…
-Nem időhiány miatt nem csináltuk…!
Patrick elhúzta a száját.
-Oké… - sóhajtott fel. –Elmegyek veled a vidámparkba.
-Ez azzz!!!
-De egy feltétellel…
-Tényleg nem csináljuk a maximos dolgokat!
-Jó, nem is arra gondoltam. Hanem arra, hogy vidámpark után elmehetnénk korcsolyázni a műjégpályára.
-De jó, ez nekem eszembe se jutott! Hogy te mekkora zseni vagy!
-Estig korizhatnánk, aztán hazajönnénk, és…
-…és 18 éven felüli dolgokat csinálnánk – mosolygott Julie. –Kivéve azokat a maximos tippeket… - tette hozzá.
-Oké, fogtam. Leszállok erről a dologról… Mikor indulunk?
Már délelőtt tíz órakor leléptek otthonról. A többieknek csak annyit mondtak: „Majd jövünk!”, aztán el is húztak. A vidámparkban ismét gyerekek lehettek. Julie, aki épphogy kinőtt a gyerekkorból („A tojáshéj még a fenekeden van” – mondta neki mindig Damien.), és Patrick, aki 31 éves létére elég sokszor úgy viselkedett, mint egy ötéves… Szóval, mind a ketten remekül szórakoztak.
Dodzsemeztek, felültek az óriáskerékre, a szellemvasútra, és Julie kikönyörögte, hogy üljenek fel a „Death Ride”- nak nevezett hullámvasútra is (utána eléggé furcsán érezték magukat…).
-Félsz? – bökdöste meg Patrickot Julie.
-Nem.
-Látom a szemedben a félelmet!
-Rosszul látod. Én bátor vagyok! Nem rémüldözök holmi vidámparki vonattól.
-Még két perc van az indulásig… Addig szedd össze minden bátorságodat.
-Mondom, hogy nem félek!
-Hú… - a vonat elindult, és Julie összerezzent. –Én viszont lehet, hogy kétszer is megbánom ezt az utazást…
-Miért, Juju? Még épphogy elindultunk. És egészen lassan megy. Tök barátságos. Nézd csak! Még a kilátás is tök jó! – mutatott Patrick a tájra.
-Aha… - Julie azonban csak előre tudott nézni, és meglátta azt a szörnyen meredek lejtőt, ami előttük állt. Megmarkolta a biztonsági fémrudat, ami előtte volt. –Patou, én… én félek… tényleg…
-Ugyan már, Juju! Hiszen még te piszkáltál engem, hogy ne féljek. És én nem is félek, mert ez egy tök jó kis vonat. Egyáltalán nem félelmetes, nem veszélyes, és nem fogunk lezuhanni.
-Patou…
-Ne félj, Juju! Ez csak egy barátságos kis vidámparki játék – folytatta Patrick nyugodtan. -A neve pedig csak a kisgyerekek ijesztgetésére szolgál. Egyáltalán nem veszélyes. Lassú, szép a kilátás, bár az ülés nem igazán kényelmes… Ami pedig a lejtőt illeti, én még nem is lá… ÁÁÁ!!!
Innentől kezdve az utazás rémisztő volt. A vonat száguldott, pörgött, forgott, emelkedőn fel, lejtőn le… Igazi halálutazás volt! Most már Patrick is jó erősen megmarkolta az előtte lévő rudat, és még az utazás végén is alig merte elengedni. Mikor végre megállt a vonat, Julie reszketve ölelte át Patrickot.
-Soha… Soha többé nem ülök fel ilyenre!
-Hát, egy ideig én se, az biztos… - nyögte ki Patrick. –De most keressünk egy WC-t, mert… elég furán érzem magam…
Körülbelül fél órába telt, mire összeszedték magukat. Julie hideg vizet locsolt az arcára, és leült egy padra, hogy elmúljon a szédülés. Patrick leült mellé, és megfogta a lány kezét.
-Hajtsd a fejed a lábad közé – mondta Julie-nek.
-Tessék?
-Attól elmúlik a hányinger és a szédülés.
-Kösz… - Julie lehajtotta a fejét, majd öt perc múlva nagyon lassan felemelte. –Hú, ez tényleg használt. Ügyi vagy!
Ekkor Julie hirtelen csillogó szemmel elkezdett nézni valamit a távolban. Patrick úgy tett, mintha nem látná, de sajnos nem úszta meg…
-Patou – Julie szorosan hozzábújt Patrickhoz. –Nézd csak! – mutatott arra a valamire.
Az a valami egy Csillagpor nevezetű vasút volt, aminek az oldala csupa rózsaszín szív meg virág volt. A pároknak be kellett ülniük egy Cadillac formájú autóba, ami egy hatalmas, szív alakú ajtón át egy sötét üregbe ment. Ott bent pedig azt csináltak, amit csak akartak… Egy idő után azonban, a pálya nyílt szakaszán, a kocsi előbukkant egy pillanatra, így aztán bárki láthatta a csókolózó párokat…
-Pfff, tiszta giccsparádé… - húzta a száját Patrick.
-Szerintem gyönyörű… - Julie-nek még mindig csillogott a szeme. –Gyere!!!
-Dehogy megyek! Semmi kedvem egy rózsaszín Cadillacben, egy szív alakú ajtón átkocsikázni, és közszemlére tenni a magánéletemet…
-Ne túlozz! Nem lesz vészes! Utána meghívlak egy vattacukorra.
-Olyan rózsaszínű, és ragacsos verzióra, mint ez a vasút?
-Hagyd már abba! Ha nem ülsz fel velem erre a vasútra, este otthon alszom. Ja, és akkor elhívok valakit innen, a vidámparkból, hogy kísérjen el a Csillagporon…
-Na, jó, menjünk. De most először és utoljára! – adta meg magát Patrick.
Viszont úgy tűnt, ez a vasút jót tett mindkettőjüknek. A menet után kipirulva, és fülig érő vigyorral sétáltak a vidámparkban.
-Ennyit még soha nem csókolóztam… - mondta halkan Julie. –Kár, hogy ilyen rövid volt.
-Hát, ja… De este folyt. köv…
Ezután a céllövöldéhez értek, ahol bárki célba lőhetett, és ha eltalálta valamelyik játékot a polcon, akkor azt megkapta. Julie, a sok kis édibédi plüssjáték láttán, teljesen megvadult.
-Patou, nyerj nekem, légyszi egy olyan kis puha macit! – ölelte át Patrickot a lány.
-Oké.
Patrick egész ügyesnek bizonyult ebben a játékban. Célzott, lőtt, és máris a kezében volt a Julie által kiszemelt maci.
-Tessék, Juju – adta oda a lánynak. A maci barna volt, puha szőrös, volt egy kis kockás kendő a nyakában, a kezében pedig egy szív alakú párnát tartott, amire a Love szó volt ráírva.
-Jaj, de ari!!! – lelkendezett Julie. –Most lőj egyet magadnak is!
-Mondjuk, azt a majmot? Hasonlít rám, nem?
-Ne hülyülj már! – nevetett a lány.
-Vagy azt a gülüszemű, narancssárga hajú manót?
-Az hasonlít rád…
-Inkább a majmot lövöm, az közelebb van.
Miután a majom is leesett, Julie ámuldozva nézett Patrickra.
-Nagyon jól lősz.
-Köszi. Régen jártam sportlövészetre, még a gimiben.
-És mindig eltalálod a célpontot?
-Volt már, amikor eltévesztettem… - mondta a srác, de aztán elhallgatott. Majd inkább gyorsan témát váltott. –Menjünk, vegyünk vattacukrot!
-Oké, de… Más irányba menjünk…
-Miért?
-Ott… Ott jön a volt főnököm… - suttogta a lány.
-Hol?
-Az a magas fickó, abban a szürke öltönyben… Ne nézz oda!
-Őt rúgattad ki?
-Igen… Nem akarok vele beszélni…
-Á, Julie! – úgy tűnt, a férfi észrevette.
-Jó napot… - dadogta Julie. –Milyen rég… láttam…
-Szintúgy – a férfi kimért volt, és szigorú tekintettel fürkészte a lányt és Patrickot. –Hogy megy a sora, mióta… hogy is mondjam?... nem dolgozunk együtt?
-Egész jól… De addig is jó volt… - a helyzet egyre kínosabbá vált.
-Hát persze, kishölgy… - sziszegte a férfi. –Talán nem kellett volna olyan csúnyán véget vetni a munkakapcsolatnak…
-Sajnálom…
-Hát még én!
-Nézze, Monsieur…
-Julie, szerintem menjünk! – húzta maga után Patrick a lányt. –Elnézést, uram, de még rengeteg dolgunk van! A viszontlátásra!
Azzal elrohantak, a férfi pedig ott maradt, tehetetlen dühében, fogcsikorgatva.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
