|
13. rész
Csibebaba 2007.12.25. 16:53
 -
-Hú, kösz, hogy megmentettél! – mondta Julie, mikor végre hallótávolságon kívül kerültek a lány volt főnökétől. –Nagyon csúnya beszélgetés lett volna.
-Igen, láttam, mennyire kínosan érzed magad, úgyhogy gondoltam, cselekedni kéne. A fickó rendesen pipa rád!
-Naná! Iszonyúan lejárattam a cég többi dolgozója előtt, és ki is rúgattam… Azért ezt nem lehet csak úgy elfelejteni.
-De az a lényeg, hogy itt vagyunk, és megúsztál egy ciki beszélgetést –ölelte át Patrick a lányt.
-Még egyszer ezer köszönet érte! – Julie megcsókolta a srácot, és megsimogatta a plüssmacit, amit Patrick nyert neki.
-Hát, nincs mit. Megyünk korizni?
-Hú, hát… Én már egy kicsit elfáradtam, és ez a találkozás a volt főnökömmel…
-Szóval nem megyünk…
-Ne haragudj! Majd bepótoljuk! Sőt, talán a vigaszdíj még jobb lesz…
És tényleg jobb lett. Bár, ez nem csak Julie-nek volt köszönhető. Patrick ugyanis kitalálta, hogy utazzanak el a hétvégére, síelni az Alpokba. A lány visítva ugrott a nyakába, örömében. Csütörtök este összepakoltak, majd hajnalban leléptek. A többieknek csak egy rövid üzenetet hagytak:
„Elhúztunk síelni a hétvégére. Vasárnap este jövünk. Ne zargassatok minden hülyeséggel, csak ha életbevágóan fontos. Csövi: J&P.”
-Na, ezek jól itt hagytak minket! – olvasta a levelet Cécilia. –Csak két sort írtak. De a lényeget értem: nem síelni mentek ezek, hanem egy jó kis kéjutazásra. Vasárnap estig zavartalanul élhetik a dolce vitát.
-Na, azért utána is fogják… - tette hozzá Pierre.
-Már el is képzeltem: havas táj, lankás hegyoldalak, kis faházikó a völgyben, kandalló, benne ropogó tűz… Tiszta romantika! – sóhajtott fel Hélene.
-Vagy mínusz harminc fok, didergő barátaink odafagynak a sílécre, elromlik a kazán, nincs meleg víz, a kandallóban vizes a fa, beázik a tető… És ez nem romantika, hanem szívás a köbön! – vigyorgott Damien. –Aztán jól összevesznek, hogy ki melyik oldalon aludjon, egy nagy, barnamedve beinteget az ablakon, a kishúgom nyavalyog, hogy miért nincs egy pláza se a környéken, Patrick pedig túszul ejti a hegyimentő bernáthegyi kutyát, és az utolsó cseppig kiüríti a kutya rumos flaskáját…
-Na, erre adok 95%-ot! – nevetett Pierre is. A lányok azonban csak csóválták a fejüket.
-Szörnyűek vagytok, fiúk. Teljesen megölitek a hangulatot – mondta Hélene.
-Csak reálisan szemléljük a dolgokat. Majd meglátjuk, milyenek lesznek vasárnap este!
-Szerintem boldog és elégedett fejjel fognak hazajönni – jelentette ki Cécilia.
-Szerintem meg kábé húsz évvel öregebbnek fognak kinézni – mondta Damien. –Még soha nem voltak ennyi ideig kettesben, összezárva… Még nem tudják, mire vállalkoztak!
De hát, amíg a két szerelmes síelt és „szerelmi életet élt” az Alpokban, addig a többieknek fel kellett találniuk magukat. Végre jutott idejük egymásra, és nem kellett állandóan Julie és Patrick szerelmi enyelgéseit hallgatniuk. Elkezdték a karácsonyi ajándékok vásárlását, a városban rohangáltak, és persze, mikor otthon voltak, ők is ápolták a párkapcsolatukat. Illetve, csak Cécilia és Damien, mivel a másik kettő még mindig tagadta, hogy lenne köztük valami. Na, persze…
-Hé, Cec! Tudtad, hogy ma este Hélene fog főzni valamit? – kérdezte Damien, belépve a lány hálószobájába. Cécilia éppen öltözködött. –Ó, bocs, hogy rád nyitottam…
-Semmi baj. Láttál már így, nem?
-De…
-Egyébként nem tudtam. És mit főz?
-Passz. De az biztos, hogy jó sok mindent vásárolt. Egy csomó cuccal jött haza.
-Azok a karácsonyi ajándékok voltak.
-De kaja is volt nála. És biztosan valami finom sütit fog csinálni.
-Ezt meg honnan gondolod?
-Hát, onnan, hogy vett epret, tejszínhabot…
-Uramisten!
-Én is tökre örülök neki! Főleg, hogy a múltkor nem tudta megcsinálni, mert Patrick és a húgom elhasználta az egész készletet…
-Azokat nem nekünk vette! – Cécilia kirohant a szobából, és leszaladt a fiúk lakásába. Az ajtót azonban zárva találta.
-Most meg mi van? – állt meg mellette Damien is.
-Eper, tejszínhab… Hélene és Pierre rejtélyesen eltűnnek… Mondd, te tényleg nem érted?!
-Ó, anyám! – kapott észbe a srác is. –Ezek kavarnak!
-Még hogy barátok! Na hiszen! – Cécilia az ajtóra tapasztotta a fülét, és hallgatózott.
-Hallasz valamit?
-Nem… Biztos Pierre szobájában vannak.
-Akkor talán mi is…
-Csss! Most mintha hallanék valami kis motoszkálást. Beszélgetnek… nevetnek…
-Miről beszélnek?
-Nem tudom… Nem hallom…
-Vigyázz, én is hadd hallgatózzak! – Damien arréb tolta a lányt, de Cécilia véletlenül beverte a könyökét a falba.
-Au! – kiáltott fel.
-Te is hallottad? – kérdezte Hélene Pierre-től.
-Mit?
-Valaki a folyosón… Felkiáltott… - azzal Hélene odalépett az ajtóhoz, és kinyitotta. Damien éppen meg tudott kapaszkodni a falba, hogy ne essen el. Cécilia kényszeredett mosollyal intett egyet barátainak.
-Helló…
-Hát ti meg mit csináltok itt? – kérdezte döbbenten Hélene.
-Semmit…
-Hallgatóztatok? – lépett oda Pierre is.
-Nem… Csak… Csak azért jöttünk, hogy… hogy… kölcsönkérjük a… - Cécilia lázasan kutatott valami ésszerű magyarázat után. -… a… az egyik fakanalat.
-De hát fönt van három is! – mondta Hélene.
-Jé, tényleg…? – nézett nagy szemekkel Cécilia. –Ó, hát, ha ezt tudom…
-Oké, sziasztok! – Pierre már csukta volna be az ajtót, de Damien megszólalt.
-Tudjuk, hogy kavartok!
-Tessék?
-Cec hallott mindent. És tudjuk, hogy Hélene epret és tejszínhabot vett! Ja, és nem a sütihez kell, ugye?
-Ó… - Hélene ránézett Pierre-re, aki elhúzta a száját.
-Hát… oké, bevalljuk… - vont vállat végül. –Nem régóta, de… igen, járunk. Ennyi. Most már tudjátok.
-Sajnálom, hogy így tudtuk meg – szabadkozott Cécilia. –Én igazán nem akartam, meg Dam se, csak…
-Semmi baj. Előbb-utóbb úgyis kiderült volna – nyugtatta meg a lányt Hélene.
Ezek után a társaság már nem csak hat barátból, hanem három szerelmespárból állt. Még nem tudták, mi vár rájuk, de úgy gondolták, ha összefognak, akkor átvészelnek minden bajt. És ezután is ugyanúgy kell törődniük egymással, mint eddig; nem csak a párjukkal.
Másnap délután, szombaton, Cécilia egyedül volt otthon. Tett-vett a lakásban, nekiállt kitakarítani. Kint már szürkület volt, de ez nem zavarta: feloltotta a villanyt, és ugyanúgy folytatta a munkát. Mikor Julie szobáját takarította, észrevette, hogy a lány egyik fiókja kicsit ki van húzva. Nem akart kíváncsiskodni, de mikor vissza akarta tolni, akkor hirtelen kiesett belőle egy kis könyvecske.
Rajta egy cikornyás, fénylő felirat: Napló. Cécilia semmiképpen nem akart beleolvasni, hiszen annak idején, mikor tinédzser volt, ő is féltve őrizte a naplóját, senkinek nem mutatta meg. De hát Julie már nem tinédzser! Viszont lehetnek olyan titkai, amikre jobb, ha nem derül fény. Meg egyébként is, miért olvasná el a lány Patrickkal való szerelmi életének taglalását? Hiszen az egész ott zajlik előttük…
Végül mégis belelapozott. Utálta magát érte, de egyszerűen nem tudta megállni. A napló elején a 16-17 éves Julie bejegyzései voltak olvashatók:
Hétfő: suli délelőtt, utána bevásárlás, utána Anyunak segítés, este randi Eric-kel.
Kedd: suli, leckeírás, Dam felpofozása – illetve, csak annak megpróbálása, este randi Jean-Pierre-rel.
Szerda: suli, zongoraóra, szokásos heti veszekedés Apuval, randevú Rogerrel.
Csütörtök: suli, edzés, kapualjban csókolózás Philippe-pel.
Péntek: suli, randi Francois-val, este egy óra neveléstan a szülői kettős előadásában.
Szombat: reggel piac, főzésnél lábatlankodás, este dizsi, ott randi Emannuel-lel.
Vasárnap: általános lustálkodás délelőtt, délután pingpong a téren, este enyhe mélabú. Christophe Sophie-val ment moziba. Érdemes így élni? …
Cécilia jót derült ezen a néhány bejegyzésen. Lám, lám, a kis Juju már 17 évesen is ilyen kis szédült volt! És azért az se semmi, hogy minden nap másik sráccal… De tovább már inkább nem lapozott. Folytatta a takarítást, a naplót pedig visszatette a helyére.
Ekkor hirtelen odakintről, a nappali felől zajt hallott. Letette a porszívó csövét (éppen azt készült elindítani), és kiment megnézni, mi volt az. A zaj nem szűnt meg, olyan volt, mintha valaki motoszkálna a lakásban.
-Hahó…! – kiáltott remegő hangon. –Van itt valaki?
Senki nem válaszolt. A lány óvatosan benézett a lakás minden zugába, de nem látott semmi furcsát. Ekkor azonban a háta mögül hallott valami zajt.
-Ki van itt? – fordult meg. Azonban senkit nem látott. –Jó, akárki is van itt, fejezze be! Dam, ha csak rám akarsz ijeszteni…
Ebben a pillanatban egy hatalmas robaj hallatszott. Cécilia iszonyatosan megijedt.
-Dam, a rohadt életbe, fejezd már be! – sikoltotta. –Dam! Dam…?
Mire megfordult volna, hirtelen tompa fájdalmat érzett a fején, majd összeesett.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
