|
14. rész
Csibebaba 2007.12.29. 18:08
 -
-Hé, Cec! Ébredj! Mi történt veled?
-Mi… Micsoda?
-Mi történt? – ismételte meg a kérdést Julie.
-Nem tudom… Nem emlékszem… - Cécilia óvatosan felült. –De a fejem egy kicsit fáj…
-Gyere, feküdj le a kanapéra – Julie felsegítette Céciliát, és a kanapéhoz kísérte.
-Egyébként, hogyhogy itt vagy? Neked nem Patou-val kéne síelned az Alpokban?
-Hazajöttünk… - Julie betakarta Céciliát egy pléddel.
-Miért?
-Te most ezzel ne foglalkozz. Neked most pihenned kell – Julie elfordult, és alig észrevehetően megtörölte a szemét.
-Mi baj van?
-Semmi – a lány szeme még mindig gyanúsan fénylett.
Céciliába hirtelen belenyilallt valami. Alig hallhatóan kérdezte:
-Megcsalt?
Julie csak lehunyta a szemét, és reszketve bólintott. Aztán kitört belőle a zokogás.
-Az a rohadék! Annyira… annyira utálom… - sírta. –Én… én megbíztam benne, de ő… csúnyán becsapott… Elegem van belőle! Soha többet nem akarom látni…
-Jól van, sírd csak ki magad. Hidd el, utána jobb lesz!
-Ráadásul csak egy hülye kis vidéki fruskával… Az a csaj olyan… olyan… egyszerű volt! Ott illegette magát a sípályán… Patrick meg egyből… Minden férfi egyforma! Csak a farkuk után mennek! – Julie zokogva csapott rá az egyik díszpárnára.
-De hogy volt rá alkalma? Úgy értem… nem akarok kíváncsiskodni, csak…
-Mit tudom én! A mosdóban, vagy… nem tudom! Vagy a csaj házában…
-És elmondta?
-Dehogyis! A csaj buktatta le. Amikor éppen a hegyről siklottam lefelé, Patrick azzal a luvnyával beszélgetett a sífelvonónál. A csaj lesmárolta Patou-t, de ő észrevette, hogy jövök és ellökte magától. De akkor már mindegy volt, mert megláttam őket. Ráadásul a döbbenettől akkorát tanyáltam, hogy csak úgy füstölt…
-Szegénykém – Cécilia átölelte Julie-t. –Túl fogod tenni magad rajta. Ahogy a szüleink mondták régen: egy pasi se éri meg, hogy sírjunk miattuk.
-Hát Patrick azt se érdemli meg, hogy a lábamat beletöröljem!
-Még az a szerencse, hogy nem szerettél bele halálosan… - mondta Cécilia. Aztán ránézett Julie üveges tekintetére, és felsóhajtott. –Te jó ég… Csak nem…?
-De… - bólintott a lány. –Azt hiszem… Azt hiszem… egy egészen kicsit… szeretem…
-Jaj, én drága kis Jujum! – Cécilia megpuszilta Julie könnyes arcát. –Azt hiszem, neked is le kéne pihenned.
-Nem. Azt hiszem… Azt hiszem, iszok valami erőset.
-Oké. Hú, nekem meg nagyon fáj a fejem. Baromira beüthettem.
Ekkor azonban Patrick lépett be a lakásba, és egy kicsit megzavarta a két lány beszélgetését.
-Sziasztok. Cec, veled meg mi történt?
-Nem tudom. Azt, hogy veled mi történt, nem kérdezem, mert Juju már elmesélte. Ne is mentegetőzz, mert ugyanúgy disznónak tartalak, mint ez a szegény lány, itt.
-Julie, kérlek… - fordult a lány felé Patrick.
-Hagyj békén – mondta Julie nyugodt hangon. –Nem ismerlek.
-Most muszáj ezt? Talán megbeszélhetnénk…
-Tűnj már el! Mondtam, hogy nem akarlak többet látni. A múltkor adtam neked még egy esélyt, de most, amit csináltál… Ez már túlment minden határon!
-Oké, nem is akarom magamat mentegetni, mert tudom, hogy szemét voltam…
-És még vagy is… - fejezte be Julie.
-De én nem akartalak megbántani…
Julie felnevetett, majd újra kicsorduló könnyein át nézte Patrickot, akit még mindig szeretett.
-Mégis mit gondoltál, hogy esett nekem látni, ahogy egy másik lány csókol meg téged? – kiabálta a lány. –És ráadásul még le is feküdtél vele! Miközben égre-földre esküdöztél nekem, hogy „csak én vagyok neked” meg hogy „mennyire odavagy értem”! Istenem, én meg mekkora naiv liba voltam, hogy mindezt elhittem neked!
-Hé, srácok, nem akarok közbeszólni, de ideadnátok, légyszi, a fájdalomcsillapítót? – kérte őket Cécilia.
-Én igenis meg akarok változni! – mondta Patrick, és közelebb lépett Julie-hez. –Adj nekem még egy utolsó lehetőséget, kérlek.
-Soha!
-Ideadnátok a fájdalomcsillapítót? – Cécilia egy kicsit megemelte a hangját, hátha így végre tudomást vesznek róla.
-Jó, ha neked ez így jobb – vont vállat Patrick. –Akkor utáljuk egymást! Milyen jó lesz minden nap csúnyán nézni egymást és beszólogatni a másiknak!
-Így van! Én imádni fogom az elkövetkező napokat, heteket… Tök jó lesz! – Julie megpróbált nyugodt hangon beszélni, de könnyei elárulták bánatát. –Tök jó lesz… - suttogta könnyeit törölgetve.
-Ja, én is várom! A két szerelmes, akik utálják egymást… És állandóan civakodni fogunk! Meg nyilvánosan megalázzuk egymást! Én mindig be fogom neked mutatni az új csajaimat, és…
-Állj! Elég! – visította Julie. –Hagyd abba!
-Miért? Talán máris féltékeny vagy?
-Nem…
-VALAKI ADJA MÁR IDE AZT A RETVES FÁJDALOMCSILLAPÍTÓT!– kiabálta Cécilia.
-Jó, akkor máris megyek csajozni! – azzal Patrick elrohant, és még egy utolsót intett Julie-nek az ajtóból. A lány felzokogott, és felkapott egy kést a konyhapultról, hogy a srác után hajítsa.
-NE! – kiáltott fel Cécilia. –Ne öld meg!
-Á, nem lenne hozzá bátorságom… - sóhajtott fel Julie. –Ahhoz túlságosan gyáva vagyok – tette le a kést a konyhapultra.
-És túlságosan szereted Patou-t.
-Hát…
-Akkor ideadnád légyszi a fájdalomcsillapítót?
-Persze…
-Az előbb nem igazán reagáltatok, mikor kértelek titeket…
-Bocs – Julie odaadta Céciliának a gyógyszert, majd leült a fotelba. –Csak annyira felidegesített ez a hülye!
Estére egy kicsit csillapodtak a kedélyek. Cécilia is kezdte magát jobban érezni, úgyhogy elment Hélene-nel moziba. Julie-t is hívták, de a lány inkább otthon maradt. Damien társaságában töltötte az estét, bár nem sok kedve volt a bátyjával jópofizni élete talán legszörnyűbb napján. Nekiállt tornázni, míg Damien a tévét kapcsolgatta.
-Kicsit furán fekvőtámaszozol… - jegyezte meg a srác.
-Közöd?
-Miért teszed terpeszbe a lábad?
-Mert így könnyebb.
-Ja, persze… - vigyorgott Damien. –Mindenkinek ott nyílik szét, ahol a legtöbbet használják…
-Mi bajod van? – Julie abbahagyta a fekvőtámaszt, és dühösen bátyjára nézett.
-Miért, nem ez az igazság? Patrickkal eleget csináltátok már ahhoz, hogy…
-Fogd be! – a lány érezte, hogy könnyei megint el fognak eredni.
-Most mi van? Nem mondtam semmi rosszat! – védekezett a srác.
-Ha annyira tudni akarod, Patou megcsalt, úgyhogy kidobtam a francba! Most már hagynál végre tornázni?
-Persze!
Damien felpattant és kirohant a lakásból. A folyosón pont összetalálkozott azzal, akit keresett. Patrickkal…
-Hát, itt vagy, te gazember! – megragadta Patrickot az inge gallérjánál, és a falnak lökte. –Hogy merted ezt tenni Julie-vel?!
-Mi van? – Patrick megpróbált kiszabadulni a szorításból, de nem sikerült.
-Megcsaltad, te rohadék! Azt hittem, szereted!
-Hé, Dam, elengednél végre?
-Persze, parancsolj! – Damien elengedte, de abban a percben egy óriásit be is húzott Patricknak, mire a srácnak eleredt a vér az orrából. –Ha még egyszer tönkreteszed a húgomat, nagyon csúnyán megbánod!
Patrick vérző orrát törölgetve támolygott be a lakásába, majd lefeküdt. Valahogy nem érezte jól magát.
-Julie! – kiabált Cécilia a lánynak.
-Igen?
-Van egy rossz hírem…
-Jesszusom, mi jöhet még?
-A szobád… Csak egy könyvet akartam kihozni, és…
-Mi történt? – Julie berohant a szobájába, majd elszörnyedt. A szoba teljesen fel volt túrva, minden ruha, könyv, CD szét volt dobálva. A fiókok kihúzgálva, a szekrények kinyitogatva, az ágy összetúrva. –Uramisten…
-Nem tudom, ki lehetett, de nagyon keresett valamit… Eltűnt valami?
De mire ezt kimondta, Julie már meg is találta – illetve nem találta meg…
-A naplóm… Valaki… Valaki ellopta a naplómat…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
