|
15. rész
Csibebaba 2007.12.31. 11:44
 -
-Halló? Christophe? Szia, itt Cécilia. Csak szeretnék találkozni veled…
-Most sajna nem megy. Jelenleg New Yorkban vagyok. De mondd, mi a baj?
-Mit csináltál azokkal a képekkel, amiket rólam készítettél? – tért a tárgyra Cécilia.
-Elégettem őket. Miért?
-A negatívokat is?
-Úgy tudom, igen.
-Akkor nem értem… - töprengett Cécilia.
-Mi történt? Megijesztesz.
-Csak… csak kaptam egy… egy levelet… a képekkel…
-Micsoda??? De hát ki küldte?
-Nem tudom… Tökre megijedtem… Ez a valaki szétvagdosta és összeszurkálta a képeket, és ez az egész olyan ijesztő!
-Oké, Cec, nyugodj meg! Fogalmam sincs, ki küldhette a képeket, de az biztos, hogy nem én. Azt meg végképp nem tudom, honnan szerezhette meg a képeket.
-Előbb-utóbb majd csak kiderül, ki volt az.
-Így van. De ne haragudj, most le kell tennem. Örülök, hogy beszélhettünk. Szia!
-Szia…
Miután Cécilia letette a telefont, gondolkodóba esett. A volt barátja azt állítja, elégette az összes képet és a negatívokat is. Ez a beteges zsaroló viszont valahonnan megszerezte… De honnan? Legszívesebben elment volna egy jósnőhöz, de tudta, hogy mindenki hülyének tartaná.
Elmélkedésében Damien zavarta meg, aki éppen a munkahelyéről ért haza.
-Szia, Cec! – csókolta meg a lányt.
-Hello.
-Gondterheltnek tűnsz. Mi baj van? – ült le a kanapéra Damien, majd odahúzta maga mellé a lányt is.
-Most beszéltem a volt barátommal, Christophe-fal…
-A fotóssal?
-Igen.
-Aha… Szóval te hívogatod a volt pasijaidat? Miközben velem kavarsz?
-Jaj, Dam, hagyd már abba! Csak azért hívtam fel, hogy megkérdezzem tőle, mit csinált a rólam készült fotókkal.
-Fogadok, hogy azzal tapétázza a lakását… - mondta féltékenyen a srác.
-Azt mondta, elégette az összeset, még a negatívokat is. Szóval nem tudja, ki küldhette nekem az összeszurkált fotókat.
-Talán ő volt, csak letagadta.
-Dam! Ne legyél már ilyen! Tuti, hogy nem ő volt.
-És ezt honnan tudod ilyen biztosan?
-Mert… mert ő mondta.
-Ó, hát akkor természetesen színigaz minden! Nyugodt szívvel hihetünk egy fotósnak, aki 17 éves lányokat kényszerít meztelen képek készítésére!
-Nem kényszerített! Én is belementem a dologba! – Cécilia nem értette, hogy lehet valaki ennyire kukacoskodó.
-Nem baj, én akkor sem bízok ebben a fickóban. Mondhatsz akármit, gyanús!
-Istenem, hogy te mekkora egy… Á, hagyjuk inkább! – legyintett Cécilia.
-Hát, szerintem is hagyjuk!
Úgy tűnt, még egy pár kapcsolata került veszélybe. Nem úgy Hélene-é és Pierre-é, akik éppen a parkban sétálgattak, és barátaik szerelmi életét tárgyalták meg.
-Jaj, nekem már annyira uncsi, amit Patrick és Juju művel! – sóhajtott fel Pierre. –Ezek az állandó szakítások! Aztán persze kibékülnek, és megint nyalják-falják egymást. Utána összevesznek, szakítanak, pár nap „haragszomrád”, és újabb békülés. És ez így megy hosszú heteken, hónapokon keresztül. Uncsi, uncsi.
-Tudom, már engem is idegesít. De ezúttal szerintem Patou túl messzire ment ezzel a megcsalással. Nem csoda, hogy Juju kidobta. Azt hiszem, most nem csak pár nap lesz a mosolyszünet. Sőt, lehet, hogy ezzel végleg vége.
-Azért ezt ne jelentsük ki. Náluk nem lehet tudni, ismerjük őket elég jól. Patrick úgyis vissza fogja könyörögni magát, és amilyen mázlista, Juju vissza is fogadja majd. Nem is tudja, milyen szerencsés ezzel a lánnyal!
-Azért engem váratlanul ért ez az újabb szakítás. Olyan boldogan mentek el síelni! És amiket Juju mesélt a hétvégéről… Jól tippeltem, volt kandalló…
-Atyaisten! Csak nem a kandalló előtt…?
-De, igen – mosolygott Hélene. –Ott… Illetve, ott is…
-Lefogadom, mire hazamegyünk, Patrick már egy újabb nővel fog hemperegni.
-Majd meglátjuk. De tudod mit? – ölelte át Hélene Pierre-t. –Ne beszéljünk róluk többet. Foglalkozzunk inkább kettőnkkel!
-Okééé…
A további szerelmes csevejt és „egyéb dolgaikat” a fiúk lakásában folytatták. Szerencsére Patrick nem volt otthon, így övék volt az egész este. A kedves lakótárs reggelig nem került elő, de amikor reggel nyolckor hazatámolygott, már senkit nem talált otthon, ugyanis mindenki kötelességtudóan elment dolgozni. Ő csak lazán vállat vont, mikor látta, mennyi az idő, majd lefeküdt, hogy kipihenje az éjszaka fáradalmait. Nem ment be dolgozni, úgy gondolta, neki már úgyis tökmindegy.
Fél kilenc körül azonban csengettek.
-Ki a franc lehet az? – vánszorgott ki ajtót nyitni. Majd, mikor meglátta, ki a látogató, felsóhajtott. –Á, szia Juju. Te nem mentél dolgozni?
-Nem, kilencre megyek. Dam itthon van? – kérdezte a lány köszönés nélkül.
-Nincs.
-És Pierre?
-Ő sincs. De várj, segítek neked megspórolni még egy kört: Patrick itthon van! Tadamm! – húzta ki magát Patrick.
-Kösz, de te nem kellesz.
-Hogyhogy?
-Csak ennyit akartam. Nem is zavarlak tovább – azzal Julie megfordult, és elindult a lakásába.
-Hé! – Patrick elkapta a lány karját. –Nem is beszélgetünk?
-Nem.
-Akkor legalább veszekedjünk egy kicsit!
-Szálljál már le rólam!
-Az éjszaka beújítottam egy csajt.
-Gratulálok. Most már mehetek?
-Menj, ha annyira akarsz. Amúgy hallom, lába kélt a naplódnak.
-Te ezt meg honnan tudod? Csak nem te lovasítottad meg? Patou, ez annyira szánalmas…
-Állj már le! Cec mondta. Különben is, mire kéne nekem a te naplód? A szexuális életünket így is kívülről fújom, nincs szükségem arra, hogy leírva is lássam.
-Ó, anyám, hogy te mekkora egy… - Julie valami nagyon csúnyát készült mondani, de közben meghallotta, hogy csörög a telefon a lakásában. –Most felmegyek, mert ezt a telefont fel kell vennem. Nehogy utánam gyere!
De Patrick idegesíteni akarta, így aztán követte.
-Mindenhova menni fogok utánad, nem hagyom, hogy lerázz!
Julie felsóhajtott, majd felvette a telefont.
-Halló?
-Érdekes ez a napló… Szaftos kis részletek vannak benne a magánéletedről…
-Ki beszél?! – Julie gyomrába fájdalom nyilallt. Reszkető kézzel megnyomta a kihangosító gombot, majd elsápadva ránézett Patrickra.
-Különösen a „Patou”-val való kapcsolatod részleteinek taglalása tetszik. Izgalmas…
-Mit akar tőlem? – suttogta a lány. Patrick leült a kanapéra, és kíváncsian hallgatta a beszélgetést.
-Megtaláltam azt a részt is, amikor kirúgattad a főnöködet… Szemét húzás volt.
-Hagyjon békén!
-Talán a rendőrséget érdekelné… Hívhatom őket?
-Ne! Kérem, ne… - Julie teljesen rászorította a fülére a kagylót. –Csak… Csak mondja meg, mit akar… Pénzt?
-Amit akarok, az megfizethetetlen.
-De… Mi az?
-Hamarosan megtudjátok!
A vonal megszakadt, de Julie még sokáig hallgatta a tárcsahangot.
-Szemétláda… - suttogta, majd könnyek közt berohant a szobájába. Patrick gondolkodott rajta, hogy a lány után menjen, de végül meggondolta magát, és hazament. Julie úgyis elküldené, akkor meg minek menjen be hozzá?
Legközelebb csak este találkoztak, ekkor volt együtt végre mindenki. Julie és Cécilia bevonultak az egyik szobába beszélgetni, a többiek pedig a nappaliban és a konyhában elmélkedtek az újabb telefonhívásról.
-Szerintem ez a fickó nem pénzt akar – mondta Damien.
-Briliáns logika – gúnyolódott Patrick. –Hiszen mondta, hogy amit akar, az megfizethetetlen. Nem volt nehéz rájönni, hogy valószínűleg nem pénzt akar…
-De mi az, ami megfizethetetlen? – kérdezte magától Pierre. –Az ember családja, a szeretet, a jó híre… Vajon mire gondolhatott?
-Nem tudom, de ideje lenne már, hogy lekopjon rólunk – jelentette ki Damien. –Hélene, te mit csinálsz ott?
A lány az erkélyajtóban állt, és valamit nagyon nézett a szemben lévő házon. Kint már sötét volt, de a házban még senki nem oltotta fel a villanyt. Viszont a legfelső, padástérben lévő lakásban valaki járkált, alakja tisztán kivehető volt. Aztán a lány legnagyobb rémületére ez az alak odaállt az ablakba, és szembe nézett a lánnyal. Aztán valami halvány fény pislákolt, és az ablak egy pillanatra kivilágosodott. A férfi arca azonban még így se volt kivehető, Hélene nem ismerte fel.
-Fiúk… Kapcsoljátok le a villanyt, légyszi! – intett a lány a többieknek.
-De miért? – kérdezett vissza Patrick.
-Nem kérdez, cselekszik! – pirított rá Hélene.
-Oké, oké…
Mikor náluk is tök sötét volt, láthatták, hogy a férfi gyertyát gyújtott, és valamit üzenni akar nekik. Hélene is meggyújtott egy gyertyát, és ő is odatette azt az ablakpárkányra. A többiek is odasereglettek az ablakhoz.
-Mi történik itt? – jött ki Julie a szobájából. –Anyám, mi ez? A húsvéti nyuszi temetése?
-Csss! – intették le a fiúk.
Julie is odaállt az ablakhoz, majd Cécilia is, aki egy kicsit később jött ki a szobából. Mindenki a másik házból kiszűrődő gyertyafényt nézte, de egyszerűen nem értették, mit akar a férfi. Néhány perc múlva csak annyit láttak, hogy ez az alak vigyorogva csókot dob nekik, majd eloltja a gyertyáját. Csak néztek, majd mikor rájöttek, hogy ennyi volt a nagy kommunikálás, Patrick felsóhajtott, és ezzel sikerült eloltania az ő gyertyájukat is.
-Te észlény! Most hogy találunk oda a villanykapcsolóhoz?!
-Istenem, hogy lehet ekkorát sóhajtani!
-Most jól megcsináltad! Keresd meg te a villanykapcsolót!
Mindenki szitkozódott, majd ahogy igyekeztek valami fényforrást találni, folyton felbuktak egymásban, nekimentek egy-egy bútordarabnak, kiabáltak, sikoltoztak… Egyszóval elvoltak…
-Szállj le rólam, te disznó! – sziszegte Julie.
-Juju, te kinek beszélsz? – kérdezte Hélene, miközben megpróbálta kiszabadítani lábát a dohányzóasztal alól.
-Tudja az illető nagyon jól… - folytatta Julie. –Nem hallod?!
-Nyugodjál már! – hallották Patrick hangját. –Véletlen volt…
-Véletlen? Akkor „véletlenül” próbálj meg leszállni rólam!
-Nem megy…
-Akkor segítek! – azzal Julie jó erősen beletérdelt a…
-Au, te hülye vagy?! – Patrick hangja meglehetősen vékonyra változott, de a lánynak sikerült elérnie célját: a srác végül lemászott róla.
Pierre volt az első, aki megtalálta a villanykapcsolót. A többiek nagy nehezen feltápászkodtak a földről, kivéve Patrickot, aki egyszerűen nem bírt felkelni.
-Ezt nyomd… oda… - adott neki Hélene egy jégakut.
-Kösz…
-Hát, srácok, legalább már azt tudjuk, hol lakik – mondta Damien. –Szerintem nem ártana egy kis látogatást tenni nála…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
