|
16. rész
Csibebaba 2008.01.03. 21:46
 -
Öt nap telt el a gyertyás eset óta. Mindenképpen fel akarták deríteni a fickó lakását, de nem éreztek magukban elég bátorságot ahhoz, hogy elmenjenek oda. Ráadásul a csapatszellemet mindenképpen rontotta két barátjuk (jól tudjuk már, kik…) ellentéte, és az, hogy a páros nőtagja látványosan szenvedett és néha, ha úgy kívánta a helyzet, sírva fakadt „sanyarú sorsán”.
-Ó, istenem, milyen rossz is nekem! – sóhajtozott Julie. –A pasim egy szemét alak, aki képes volt megcsalni, aztán meg jön a hülye dumájával! Elegem van az életből!
-Ha annyira unatkozol, akkor csinálj egy patchwork takarót – mondta neki Cécilia, mert már baromira elege volt a lány nyávogásából. –Hidd el, örülnénk neki.
-De én mindig is utáltam varrni!
-Akkor menj el sétálni, olvass vagy hallgass zenét… Mit tudom én! De valamivel foglald el magadat, könyörgöm! – Cécilia kezdett egy kicsit hisztis lenni.
-De nincs kedvem semmihez! Annyira utálom Patrickot! Ő rontott el mindent! – Julie ledobta magát a kanapéra.
-Igen, tudom – sóhajtott Cécilia. –Mert megcsalt, és egy szemét disznó! Blablabla… Már kívülről fújom! Istenem, Julie, próbáld már meg végre túltenni magad rajta, és éld az életedet!
-Most miért kell így nekem esni?
-Azért, mert már egy hete mást se hallok, csak „Patrick egy mocsok”, „Patrick egy szemétláda”, Patrick így, Patrick úgy… Elegem van, érted? Elegem van!
-Már… Már nem is vagy a barátnőm, ugye? – Julie szeme megtelt könnyel.
-Dehogyisnem…
-Egyáltalán nem érdekel, mi van velem!
-De igen, érdekel…
-A francba, Cec! – sírta el magát Julie. –Neked annyira jó! Van pasid, ráadásul a bátyám, aki tök jófej! Hélene és Pierre is tök boldogok együtt… Nekem itt volt Patrick, de ő… Jó, nem untatlak a részletekkel. Ráadásul már őt sem érdeklem, állandóan csajozik!
-Hát éppen erről van szó! Ha Patou csajozik, te miért ne pasizhatnál? Millió más pasi van a világon, akik szíves örömest járnának veled!
-Ez nem igaz! Én már nem kellek senkinek! És soha nem is fogok férjhez menni, mert ronda vagyok és kövér!
-Atyaisten… - Cécilia felsóhajtott, és leült a fotelba. Ehhez bivalyerős idegzet kell…
-Azt hiszem, megyek és megeszek egy doboz bonbont – jelentette ki Julie. –Boldogsághormon.
-Aztán tovább nő a feneked… - tette hozzá halkan Cécilia. Persze, viccnek szánta. De nem elég, hogy Julie meghallotta, alaposan meg is sértődött.
-Hagyj békén! – zokogta, majd kiment a lakásból.
Lement a fiúk lakásába, remélve, hogy Damient otthon találja. A srác nem volt otthon, és a lány szerencséjére Patrick sem. Viszont Pierre-t és Hélene-t ott találta. A pár bezárkózott az egyik szobába, de Julie még így is hallotta, mit csinálnak. Valakivel mindenképpen beszélni akart, ezért bekopogott.
-Ki az? – kiabált ki Hélene.
-A kedvenc barátnőd – válaszolt Julie.
-Cécilia? – Hélene és Pierre egyszerre kérdeztek vissza.
-Nem! Julie!
Hélene villámgyorsan felpattant az ágyból.
-Dugd el a gyűrűimet! – szólt fojtott hangon Pierre-nek. Majd néhány másodperc múlva, takaróba bugyolálva magát, óvatosan kinyitotta az ajtót. –Szia, Juju. Mi járatban?
-Szeretnék veled beszélgetni.
-Figyelj, most nem igazán alkalmas…
-Annyira tudtam! Mindenkinek van valaki fontosabb! – szipogta Julie. –Mindenki szerelmes!
-Jaj, drágám, tudom, hogy neked most nagyon rossz…
-Igen! Éppen ezért szeretnék valakivel beszélgetni!
-Néhány óra múlva tudok rád időt szakítani, ha gondolod. Szívesen beszélgetek veled, csak most… nem éppen a legjobbkor jöttél…
-Tudom, én soha nem tudok jókor jönni…
Estefelé lett volna idő beszélgetni, de a fiúk teljesen be voltak sózva, és mindenképpen át akartak menni a zsaroló lakásába. A lányok csak a vállukat vonogatták, különösen Julie, aki azt mondta, hogy őt ez az egész már nem is érdekli, neki már olyan mindegy.
Végül mégis átmentek. Persze, remélték, hogy a férfi nem lesz otthon, mert nem lett volna jó, ha összefutnak vele. Mikor átértek, döbbenten vették tudomásul, hogy a legfelső emeleten egyetlen lakás van, mégpedig a zsarolóé. Ez a lakás ráadásul hatalmas, az egész emeletet elfoglalja. Lesz itt dolguk bőven, mire sikerül átnézniük az egészet…
-Oké. Tehát itt vagyunk. Most jól figyeljetek, mert csak egyszer mondom el az utasításokat – állt ki eléjük Hélene. –Három párt fogunk alakítani, és így három felé fogunk menni. Cec, Dam: ti együtt lesztek, ez evidens. Juju… Te… Oké, most ki fogsz nyírni, de neked Patou-val kell menned…
-MI VAN?!
-Én pedig Pierre-rel leszek. Remélem, ez így mindenkinek megfelel.
-Nem, nekem nem felel meg! – tiltakozott Julie.
-Kérdés, esetleg? – nézett körbe Hélene mosolyogva. Julie feltette a kezét. Hélene ránézett, de továbbra is csak mosolygott. –Senki? Oké, akkor mehetünk is.
-Hélene! – kiáltott rá Julie. –Ezt nem teheted! Tudod, hogy én nem akarok vele lenni! Légy szíves csináljunk új párokat!
-Jaj, drágám, ezt majd inkább otthon, jó?
-Nem, ezt most kell megbeszélnünk!
Patrick csak felsóhajtott, és elkezdte tanulmányozni a cipője orrát. Rettentően unta magát.
-Már rég elindulhattunk volna… - jegyezte meg halkan a srác.
-Figyelj, Juju, nem lesz hosszú idő. Ki fogod bírni! – fogta meg a lány vállát Hélene.
-Ez akkor se jó így. Még az is jobb lenne, ha mindenki külön-külön menne, egyesével.
-Oké! – kapott a szón Patrick. –Ez szerintem is jó lenne! Van nálam néhány síp, szóval ha valaki talál valamit, akkor…
-Akkor belefúj a sípjába, és a többiek egyből odarohannak… - fejezte be a mondatot Hélene. –Ez nem is rossz ötlet. Van nálad elég síp?
-Asszem igen. Várjatok, megnézem… - Patrick belenyúlt mind a két nadrágzsebébe, így talált három sípot. Aztán a dzsekije zsebeit is kiürítette, két újabb sípot előhúzva. –Ez eddig öt… Kell lennie még egynek… Aha! – gyorsan lehúzta a kabátja cipzárját, és az egyik belső zsebből elővette a hatodikat is. –Megvan!
-Nagyszerű! Akkor gyorsan osszuk szét a sípokat, és mindenki induljon el valamerre. Aki talál valamit, az hármat belefúj a sípjába. A többiek pedig egyből ott teremnek, oké? Jaj, ez olyan izgi! – Hélene-nek nagyon tetszett ez az ötlet.
-De honnan van ennyi sípod? - kérdezte Cécilia Patricktól.
-Hát... Vettem hat zacskó Yoohoo gumicukrot... - válaszolta a srác vigyorogva. -Mindegyikben volt egy-egy síp, ajándékkként.
Gyorsan kiosztották a sípokat, aztán a csapat tagjai más-más irányba indultak. Cécilia és Damien nagyjából egymás közelében maradtak, de a többiek eléggé eltávolodtak egymástól. Julie még a ház többi emeletére is lement, biztos ami biztos alapon. És természetesen összefutott néhány házbeli rossz gyerekkel, akik a folyosón rohangáltak. Ezután Julie is felrohant a legfelső emeletre, és elbújt az egyik sarokban. Ott viszont koromsötét volt, így a lány teljesen bepánikolt. Leguggolt a fal tövébe, szemét behunyta, kezét a fülére szorította, és ész nélkül elkezdett sípolni.
Eközben Cécilia az erkélyen nézett szét, hátha ott tartja a férfi a fegyverét, vagy valami ilyesmi. Hirtelen megpillantott egy hatalmas növényt, amire azt hitte, hogy egy hulla. Felsikoltott és rémülten kezdte fújni a sípját.
Patrick éppen a zsaroló lakásában, a szekrényeket nyitogatta, amikor meghallotta a sípolást. Kirohant a lakásból, és elkezdett futni a folyosó másik végébe, ahol Julie kucorgott a sarokban. Pont félúton járt, mikor Cécilia kezdett sípolni, így hát visszafordult, és arra szaladt. Közben Damien érdekes dolgokra bukkant, így hát gyorsan belefújt ő is a sípjába. De Julie se hagyta abba, úgyhogy Patrick lassan kezdett begolyózni és eszméletlenül szédülni a folyamatos irányváltoztatás miatt.
-Ááá! Hol vagytok?! Most hova menjek??? – állt meg tanácstalanul a folyosó közepén. A sípolás nem maradt abba. –A francba! Ne egyszerre már!!!
Végül elindult a folyosó végébe. A sötétben szinte semmit nem látott, úgyhogy felkapcsolta a villanyt. Meglátta Julie-t a sarokban guggolni, amint a lány éppen csukott szemmel, befogott füllel, se kép-se hang fújja a sípot.
-Te meg mi a fenét csinálsz?! – kiabált rá Patrick a lányra.
-Patrick, segíts! Ezek a házbeli gyerekek mind őrültek! Itt meg iszonyat sötét van… - mondta Julie kétségbeesve.
-Erre most nincs idő! Gyerünk már! MOZGÁS!!!
-Jó, de ne engedd el a kezem…
Patrick felhúzta a lányt, és együtt rohantak vissza a lakásba. Cécilia már Damien mellett állt, és együtt nézték azt a sok-sok papírt, amit a srác talált. Minden szépen össze volt rendezgetve, külön mappákba téve.
-Ez mi? – Patrick kivette Damien kezéből az egyik mappát, mert úgy rémlett neki, mintha a nevét látta volna ráírva. –Atyavilág… Micsoda sztárfotó!
A mappában néhány kép volt Patrickról (persze, lesifotók, amiket a zsaroló készített), adóbevallási papírok, pár kitépett, teleírt lap, amik valószínűleg Julie naplójából származtak, és egy kártyalap, rajta egy kocsival.
-Mik ezek? – Cécilia is belenézett Patrick mappájába, de aztán észrevette, hogy az ő nevével is van egy dosszié. Kinyitotta, és ismét megpillantotta azokat a bizonyos fényképeket, amiket már annyira jól ismert. De voltak ott frissebb fotók is, szintén lesifotók.
-Bocs, hogy késtünk, de… Mit nézegettek? – jött be Hélene és Pierre is a szobába. A többiek csak szótlanul rájuk néztek, majd visszafordultak a mappáikhoz. Egyedül Patrickban volt annyi erő, hogy két barátjuknak is a kezébe nyomjon egy-egy dossziét.
-Nézzétek, itt a naplóm! – kiáltott fel Julie. Az ő mappája volt a legvastagabb, és nem csak a napló miatt. Képek, teleírt papírlapok, és neki is volt egy kártyalapja: rajta három karddal. A napló már eléggé megviselt állapotban volt, egy csomó lap ki volt tépve, a többi pedig gyűrött és pecsétes volt.
-Hát ezzel meg mi történt? – nézett rá Pierre. –Tök piszkos!
-Biztos agyon olvasta… - vigyorgott Patrick. –Látod, Juju, jó, hogy lejegyezted a szexuális életünket. Így legalább kicsit úgy érezte, mintha pornót olvasna…
Julie válaszképpen hozzávágott egy kis dobozt, amit az íróasztalon talált.
-Hülye!
Patrick csak röhögött, és közben beleolvasott Hélene dossziéjába.
-Hú, nem semmi képek, Hélene!
-Ez a fickó beteg… - mondta a lány, miközben végiglapozta a mappát.
-És akkor most mi legyen? – kérdezte Damien visszarendezve mappájába a róla szóló dokumentumokat. –Elvisszük ezeket?
-Hát… Az lenne a legésszerűbb, de biztosan fel fog neki tűnni – mondta Cécilia. –Akkor pedig bosszút fog állni rajtunk…
-Teszek rá. Legalább a képeket hadd tartsam meg, tök jók lettek – mondta Patrick, és betette a kabátja zsebébe a róla készült fotókat.
-Ebből még baj lesz, azt ugye tudod? – fordult felé Pierre. Patrick csak vállat vont, és az ajtó felé indult.
-Várj! – szólt neki Cécilia. –Ne menj még. Döntsük el, hogy… mi, többiek… viszünk-e valamit haza…
-Igen, én a naplómat – jelentette ki Julie.
-Hú, tök jó, akkor legalább bele tudok olvasni! – lelkendezett Patrick.
-Kapd be…
-Tudjátok, baromira örülnék, ha ti is megpróbálnátok idetenni magatokat, és nem a piszlicsáré kis ügyeitekkel foglalkoznátok! – tört ki Hélene. –Közös érdekünk, hogy ezt a fickót lekoptassuk, de ha ti mindig azzal vagytok elfoglalva, hogy bosszanthatnátok még jobban egymást, akkor nem fogunk egyről a kettőre haladni! És ezt nem csak én gondolom így!
-Oké, bocs… - hajtotta le a fejét Julie. Mikor Hélene elfordult, villámló szemekkel ránézett Patrickra. –Ezt még nem fejeztük be!
-Szerintem mindenki fogja a saját mappáját, és húzzunk haza – javasolta Damien. –De gyorsan, mert nem lenne jó, ha közben hazaérne…
És mennyire igaza volt! Ahogy éppen pakoltak vissza, hirtelen lépteket hallottak a folyosóról, amik egyre közelebbről hallatszottak.
-Tűnés! – eldobáltak mindent, és elkezdtek fel-alá rohangálni a lakásban. Az ajtón nem mehettek ki, mert a férfi valószínűleg már a folyosó végén volt.
-Most merre menjünk? – kérdezte ijedten Cécilia. –Ugorjunk ki az ablakon? A legfelső emeletről?
-Nem, de… - Pierre gondolkodóba esett. –A tűzlétra! Másszunk le azon!
Mindannyian az ablakhoz sereglettek. Először Pierre mászott le, hogy a lányokat lesegítse, aztán Damien, és legvégül Patrick (aki még éppen be tudta csukni maga mögött az ablakot, és éppen eltűnt a párkány alatt, mire a férfi belépett a lakásába).
Hazáig szaladtak, és remélték, hogy nem buktak le. Otthon kifújták magukat, de végül semmit nem vittek magukkal. Persze, Julie-t kivéve, aki a naplóját kincsként szorította magához. Este nagyon sokáig fent maradtak, hogy megbeszéljék a további teendőket. Hajnali fél egy körül, mikor aludni indultak, megcsörrent a telefon. De mire felvették, a hívó fél letette.
Azonban Cécilia észrevett valami fényt a szemközti házban. Gyorsan leoltották a villanyt, és ismét meggyújtottak egy gyertyát. Jól sejtették: a zsaroló észrevette, hogy ott jártak. Fenyegetőn világított gyertyája az ablakban, de hőseink nem féltek (csak Julie egy kicsit…). Hélene felemelte a gyertyát, és lassan elkezdte lengetni. Aztán letette, és várt. A férfi csak gyenge fénnyel válaszolt.
Ekkor Hélene lassan, figyelmeztetően megrázta a fejét, mintha azt mondaná: „Ne húzz újat velünk, mert mi is vagyunk olyan erősek, mint te!”. Ezután óvatosan elfújták a gyertyát, és vártak. Semmi válasz nem érkezett. Persze, ezek után nem igazán tudtak (vagy inkább nem mertek?) elaludni…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
