|
19. rész
Csibebaba 2008.01.08. 19:45
 -
Az utolsó pár női tagja, Hélene nagyon nehéz életet tudhat maga mögött. Szülei eleinte rendes, dolgozó emberek voltak, tisztességesen nevelték egyszem lányukat. De amikor Hélene tizennégy éves lett, édesapja egyik napról a másikra elvesztette a munkáját, és elkeseredésében egyre sűrűbben nyúlt a pohár után.
Felesége egy ideig még tűrte a férfi alkoholizmusát, de amikor kezet emelt lányukra, a nő végleg elhagyta férjét. Magával vitte Hélene-t is, aki tudta, hogy életük ezzel gyökeresen megváltozik. Édesanyja minden apró munkát elvállalt, de még ez is éppen hogy elég volt. Hélene is besegített: szórólapokat hordott ki, bébiszitterkedett, kutyát sétáltatott… Egyszóval ő is mindent elvállalt. Miután elvégezte a középiskolát, egyetemről még csak álmodni se mert (természetesen anyagi helyzetük miatt).
Beállt dolgozni egy éjszakai bárba, pultosnak. Minden éjszaka robotolt, mégis alig keresett valamit. Édesanyját is segíteni szerette volna, de ennyi pénzből még albérletre is alig futotta. Tudta, hogy valamit még ki kell találnia, ha meg akar gazdagodni. Felkereste a főnökét, és felajánlotta, hogy beáll a go-go táncosok közé. A férfi örömmel fogadta felajánlkozását, mivel úgyis üresedés volt a táncosok között.
Hélene már másnap kezdhetett. Ahogy ő is ott táncolt a többi lány között, elviselte, hogy a férfi vendégek tapogatják, és ajánlatokat tesznek neki, rájött, hogy innen egykönnyen nem fog szabadulni. Pedig nem sokáig bírta: pontosan három hónap múlva felmondott. A főnöke azonban leordította, hogy mit képzel magáról, nem fogja őt innen elengedni soha. Ekkor Hélene komolyan fontolgatta, hogy bepereli a férfit, de végül nem lett az ügyből semmi. A lány kénytelen volt még egy szörnyű hónapot eltölteni a bárban táncosként, de aztán végleg lelépett. Senkinek nem szólt, egyszerűen elutazott vidékre.
Két hónapot várt, amíg elcsendesedik a dolog. Addig sikerült úgy, ahogy összeszednie magát, és a fizetéséből is egy nagyobb részt félretett. Mikor visszament Párizsba, kivett egy kisebb lakást a körúton, és újabb munka után nézett. Egy gyorsétteremben lett pultos, de ez a fizetés megint csak a minimálbért közelítette meg.
Aztán egyik nap a kolléganője rejtélyes módon hamarabb lelépett a munkahelyéről. Hélene megkérdezte tőle, hová megy, mire a lány félrevonta őt és halkan elmesélte neki az „éjszakai műszakját”. Hélene az egészből csak a fizetés nagyságát tartotta szem előtt, ezért megkérte kolleganőjét, vezesse be őt is ebbe a munkába. Másnap már együtt várták a kuncsaftokat, és Hélene egyelőre még nem tudta, mire vállalkozott. Aztán végigsírta az elsőt…
Fél évig bírta ezt csinálni, aztán (akármennyit is keresett vele) hatalmas veszekedések és fenyegetőzések közepette kilépett. A főnöke itt se volt túlságosan megértő… Ezután Hélene-nek ismét új életet kellett kezdenie. Édesanyjának nem számolt be arról, honnan volt ennyi pénze. De legalább ki tudott venni egy rendes albérletet. Megtanult főzni, és így el tudta tartani magát. Sőt, egy nap megismerkedett Céciliával is, amikor a lány betévedt hozzá a gyorsétterembe, és kitöltetett vele egy kérdőívet a vásárlási szokásairól, majd arról is kikérdezte, milyen egy gyorsétteremben dolgozni. Ezután Cécilia egyre többször látogatta meg Hélene-t, és nagyon jó barátnők lettek. De Hélene még Céciliának se mesélt élete legszörnyűbb időszakáról…
Talán Pierre az egyetlen, aki igazán gazdag családba született. Szülei nagyon jól kerestek, fiukat pedig minden jóval ellátták. Pierre tipikus elkényeztetett gyerek volt, akinek a kisujját se kellett mozdítani ahhoz, hogy valamit megkapjon. Ez az iskolában is megmutatkozott, sokan beképzeltnek tartották emiatt (persze, inkább az irigység beszélt belőlük). Pierre nem foglalkozott velük, ő is jobbnak tartotta magát a többieknél. Aztán a gimnáziumban rájött, hogy nem jó, ha mindig a magas lóról beszél az emberekkel, így egy kicsit visszább vett az önimádatból. Egyből elkezdtek vele barátkozni, és lassacskán elfelejtették, milyen sznobnak is tartották őt az elején.
És ekkor eljött az a szörnyű éjszaka, amit Pierre legszívesebben örökre elfelejtett volna. Pedig mennyire örült a jogsinak! Hogy örült a büntetlen száguldásnak, az ámuldozó tekinteteknek! Édesapja megmondta neki, hogy csak az ő engedélyével viheti el a kocsit, de Pierre fiatal (18 éves) és nemtörődöm volt. Egyik este megvárta, míg szülei elalszanak, kilopakodott a garázsba, és lenyúlta az autót. Úgy gondolta, semmi baj nem történhet. Csak száguldott végig az úton, egyre jobban nyomta a gázpedált, élvezte a gyorsulást.
Az utak kihaltak voltak, szinte senki nem volt kint. A baleset egy pillanat műve volt: Pierre egy másodpercre elfordította a fejét, hogy megnézze, mennyi az idő. Addig azonban egy ember, kicsit óvatlanul, az útra lépett. Mire Pierre visszafordította tekintetét az útra, az ütközés elkerülhetetlen volt. Már csak a hátborzongató csattanást lehetett hallani, és a fiatal srác látta, amint az elgázolt férfi több méterrel odébb repül. Arra se volt ereje, hogy lefékezzen és megnézze, mi történt a férfival – megállás nélkül továbbhajtott. Ezután egyenesen hazament, de útközben másra se tudott gondolni, mint a balesetre.
Éjszakákon át nem tudott elaludni, de szüleinek nem szólt a dologról. Míg végül egy nap nem bírta tovább: mindent bevallott, aminek egy hatalmas pofon volt a jutalma. Ezután összeült a családi kupaktanács, és úgy döntöttek, titokban tartják. Édesapja persze el tudta volna intézni, volt hozzá elég pénze, de inkább nem szóltak róla senkinek.
Az elkövetkező években Pierre is beiratkozott az egyetemre, és megpróbálta túltenni magát a baleseten. Ez persze soha nem sikerült, máig nem tudta feldolgozni. Patrickkal, későbbi lakótársával és haverjával egy koncerten ismerkedett meg – történetesen pont a srác koncertjén. A koncert után együtt buliztak, és Patrick felvetette, hogy esetleg vehetnének egy lakást közösen. Pierre beleegyezett, és ezután féktelen bulizások következtek.
De a gázolást természetesen nem mondta el Patricknak sem, és remélte, soha nem is fog rá fény derülni. Hát, tévedett…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
