|
21. rész
Csibebaba 2008.01.13. 19:22
 -
Hélene, miután elvált Julie-től, tovább folytatta útját hazafelé. Nem sejtette, hogy valaki követi. Pontosabban, a férfi már nem követte, hanem átment a szomszédos utcába, hogy aztán majd a lány elé vágjon. És ez sikerült is neki.
A lány éppen befordult az utcájukba, amikor egyenesen a férfinak ütközött.
-Jaj, elnézést, uram! – szabadkozott Hélene. –Csak annyira sötét van, és nem figyeltem.
-Semmi baj, hölgyem. Én kérek elnézést, amiért ilyen hirtelen fordultam be a sarkon – mondta a férfi, de nem állt arrébb.
Hélene bocsánatkérően elmosolyodott, majd megpróbálta kikerülni a férfit.
-Elnézést, elengedne? Tudja, nagyon sietek haza.
-Eljönne velem vacsorázni?
-Tessék?
-Mondjuk, holnap este?
-Sajnálom, de nem tehetem. Nekem van barátom, és…
-Nem muszáj neki elmondania.
-Nem, sajnálom, de… nem megyek. Most pedig, ha megbocsát… - Hélene megint megpróbálta kikerülni, de a férfi elkapta a karját. Hideg és erős szorítása volt, a lány rémülten nézett rá. A férfi másik keze a pisztolyára csúszott, de mikor elő akarta húzni, hirtelen valaki Hélene nevét kiáltotta.
-Hélene! Hát te még csak most jössz haza? – Patrick sietett felé.
A lány, kihasználva, hogy a férfi egy pillanatra máshová figyelt, gyorsan kiszabadította a karját, és Patrickhoz rohant.
-Szia! Jaj, de jó, hogy jössz!
A „támadó” fogcsikorgatva, gyorsan kereket oldott, úgyhogy mire Hélene reszkető hangon elmondta Patricknak, mi történt, a férfi már rég héthatáron túl volt.
-És… és elkapta a karomat! Annyira fájt, ahogy megszorította!
-Oké, most már nyugodj meg – ölelte át Patrick a lányt. –Nem lesz semmi baj. Szépen hazamegyünk, és… Várj csak! – jutott eszébe hirtelen valami. –Nem láttad az arcát?
-Nem. Ha nem tűnt volna fel, tök sötét van.
-Jó, de… Lehet, hogy ő a zsaroló, nem? És ha láttad volna az arcát, akkor…
-Akkor se biztos, hogy ismerem! A nevét attól még nem fogom tudni.
-Oké, mindegy. Gyere, menjünk haza!
Mikor hazaértek, mindenkit a fiúk lakásában találtak. Cécilia és Damien elvonultak, Pierre pedig Hélene-t várta. A lány neki is elmesélte ijesztő kalandját, Pierre pedig igyekezett őt megnyugtatni.
-Egyébként, Patou, hogyhogy nem a csajoddal vagy? Vagyis, a ma esti csajoddal – kérdezte Pierre barátjától.
-Már végeztünk. Gyorsan letudtuk.
-Miért? Mostanában ilyen hamar végzel? – vigyorgott Pierre.
-Hehehe… Baromi nagy poén volt, haver. Egyébként nem volt nagy szám a csaj. Egynek jó volt, de többször nem húznám meg.
-Hajjaj, Patou! Úgy látszik, mostanában nem nagyon jön össze neked semmi. Julie is lelépett egy másik fickóval…
-Na most állj! Nem akarok Julie-ről beszélgetni, oké?! Ő már a múlt, és le van tudva. Most pedig, mivel nem akarok zavarni, asszem, felmegyek a csajok lakásába.
Patrick így is tett, majd unalmában odaállt az ablakhoz, és ő is elkezdte nézegetni a szemközti házat. Vajon ki lehet ez az ember? És vajon honnan tud róluk mindent? Ha most kimenne az erkélyre, vajon őt is le akarná lőni? Egyáltalán: mi a célja ezzel a fenyegetőzéssel? Baromi idegesítő, hogy nem tudnak rájönni, csak egy helyben toporognak.
Egy idő után, mikor semmi mozgolódást nem látott a zsaroló lakásában, leült a kanapéra, és bekapcsolta a tévét. Mindegyik adón valami szörnyű szappanopera, politikai vitaműsor vagy ismeretterjesztő film ment. Végül leragadt az egyik szappanoperánál, gondolta, megnézi, mit szeretnek benne annyira a nők. Egész sokáig, kereken tíz percig bírta nézni! De mikor „José Carlos és Esperanza de Lucella könnyes búcsút vettek egymástól, miután kiderült, hogy testvérek…” – na, akkor Patricknál elszakadt a cérna, és továbbkapcsolt. Észre se vette, hogy elment az idő (ugyanis tévézés közben elaludt – baromi érdekes lehetett a dámszarvasok magánélete is…), és arra ébredt, hogy a kulcs fordul a zárban. Julie érkezett haza – ez még nem lett volna baj, de nem volt egyedül…
Patrick villámgyorsan cselekedett: kikapcsolta a tévét, majd egy ugrással a kanapé mögé vetődött. Julie és Roland nevetgélve becsukta az ajtót, majd Patrick szeme láttára szenvedélyes csókban forrtak össze. A srác, ezt látva, szabályosan eltátotta a száját, de visszafogta magát, és nem ugrott elő a kanapé mögül.
-Gyere, üljünk le a kanapéra – mondta kedvesen Julie Roland-nak. –Ott kényelmesebb…
-Oké…
Ezután a kanapén folytatták a csókolózást, pár centire Patricktól. Szegény srác nem tudott hova nézni, hogy ne lássa a párocskát. Kínjában elővett egy pletykamagazint, ami a földön hevert – nem messze tőle -, és elkezdte lapozgatni.
Eközben Julie és Roland nagyon összemelegedett, már teljesen összeölelkezve feküdtek a kanapén. Julie hosszú haja ráadásul már szinte Patrick arcát súrolta, mivel a srác éppen a kanapé karfája alatt olvasgatott. Patrick halkan felsóhajtott, és egy kicsit arrébb húzódott. Julie és Roland egyre szenvedélyesebben csókolózott, teljesen egymásba feledkeztek. Patrick közben „kiolvasta” az aktuális újságot, és most éppen unatkozva feküdt a szőnyegen azon töprengve, hogy fog ő innen kijutni.
Úgy döntött, megpróbál halkan, kúszva kiosonni a szobából. A párocska úgyse veszi észre, annyira el vannak foglalva egymással. El is indult, és már a kanapé másik oldalán volt, amikor véletlenül feldöntött egy padlóvázát. A váza csörömpölve darabokra tört, Julie és Roland pedig azonnal felugrottak.
-Hoppá… - Patrick csak ennyit tudott kinyögni.
-Te meg… Te meg mit csinálsz itt?! Kémkedsz utánam?! – Julie vörösödve kapkodta vissza magára a ruháját. –Azonnal… Azonnal tűnj el!
-Ki a fene ez? – kérdezte Roland.
-Ő… Ő Patrick… - dadogta Julie.
-A barátod?
-Nem, dehogyis! Nem a barátom! Ő csak… Patrick.
-De ezelőtt velem járt – Patrick feltápászkodott a földről. –Igen, haver, ezelőtt velem hempergett. Ha gondolod, adhatok pár tanácsot…
-Na, jó, most már elég! Azonnal tűnj el innen!
-Oké, megyek.
-Különben is… - Julie még mindig a ruháját igazgatta. –Miért vagy itt? És miért leskelődtél utánam?
-Nem leskelődtem utánad! Csak azért jöttem fel, mert a lenti lakásban már teltház van, mindenki ott él szerelmi életet.
-Te meg menjél csajozni! Úgyis mindig azzal hencegsz, hogy mennyi nőt felszedsz esténként!
-Jó, nem érdekel. Egyébként meg tök romantikus ez az egész, nem?
-Mi bajod van? Agyadra ment a kukkolás?
-Hát, tudod, ez az egész, ami most történt. Én vagyok a hős lovag, aki figyeli a hercegkisasszonyt, és megmenti a csúf sárkány karmai közül…
-Valami bajod van velem? – szólt közbe Roland is. –Kettőnk közül, azt hiszem, nem én vagyok a csúf sárkány. Julie mesélt rólad pár dolgot.
-Az a mi ügyünk, te ebbe ne szólj bele – torkollta le Patrick riválisát.
-Te meg húzz el innen végre, mert már baromira elegem van belőled! – tolta az ajtó felé Patrickot Julie.
-Akkor is nekem van igazam.
-Hát te hülye vagy!
-Hülye vagy… romantikus? – vigyorgott Patrick, már a küszöbön állva.
-Hülye – jelentette ki Julie.
-Vagy…?
-Tűnés innen! – azzal a lány teljes erőből bevágta az ajtót.
Ezután Patrick elment inkább sétálni. Most ő érezte magát egyedül. De inkább nem írom le, merrefelé sétált, és miken gondolkozott, mert az egy kicsit unalmas lenne. Julie rettentően zavarban volt Roland előtt Patrick miatt, és ezek után már annak is örült, hogy a srác nem pattintotta le azonnal.
Eközben Cécilia és Damien úgy gondolták, kettesben hagyják Hélene-t és Pierre. Elmentek sétálni. Aztán valahogy felmerült bennük, hogy Hélene-nek talán igaza lehet a zsaroló fickóval kapcsolatban… Úgyhogy óvatosan, körültekintően felmentek a férfi lakásába.
-Te Dam! Nézd csak! – kiabált Cécilia. –Idenézz, mit találtam!
-Muti!
-Ez egy újságcikk. Egy eltűnt kisgyerekről. Egy hároméves kislányról, Laurine-ról szól.
-Erről hallottam! Még pár éve történt – mondta Damien. –A kislány a házuk előtt játszott, és valaki elrabolta. Az egész környék őt kereste, és végül egy bolond ember találta meg a közeli erdőben, holtan.
-Úristen!
-A szülei soha nem tudták feldolgozni ezt a szörnyűséget.
-És ki volt a tettes?
-Ez az, ami soha nem derült ki. Mindenki arra a bolond emberre gyanakodott, aki megtalálta, de a vád alaptalannak bizonyult. Aztán ez az ember néhány nappal a kislány megtalálása után felakasztotta magát.
-Hát ez borzasztó! – szörnyedt el Cécilia. –De vajon miért van itt ez a cikk? Miért érdekli a fickót ez az ügy?
-Fogalmam sincs. De, talán ha tovább kutatunk, rájövünk, ki ez az ember…
-Arra már nem lesz lehetőségetek… - hallottak hirtelen egy hangot maguk mögött. Rémülten fordultak hátra, és egy pisztoly csövével néztek szembe. –Nem kellett volna ennyire kíváncsinak lennetek, gyerekek…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
