|
23. rész
Csibebaba 2008.01.16. 20:15
 -
-Nem láttátok Hélene-t?
-Nem. Miért, eltűnt?
-Úgy volt, hogy elmegyünk vacsorázni, de egyszerűen felszívódott. A telefonját se veszi fel, nem tudom elérni. Félek, nem e történt vele valami.
-Hát, csak nem…
Pierre egyszerűen nem tudta elképzelni, hová tűnhetett a lány. Már mindenhol kereste, de semmi eredmény. A telefonját is kb. hússzor csörgette, de azt se vette fel. Komolyan aggódni kezdett Hélene-ért, főleg azok után, ami Céciliával és Damien-nal történt.
-Próbáld meg még egyszer felhívni – mondta Damien. –Biztos csak túlórázik.
-Nem hiszem, akkor szólt volna nekem. Tuti, hogy valami baja esett. De én akkor megölöm azt a fickót!
-Egy kicsit nyugodj meg, Pierre! – csitította Cécilia. –Biztosan van rá valami ésszerű magyarázat, miért nem tudjuk elérni. Lehet, hogy csak nem hallja a telefon csörgését. Vagy levette a hangot.
-Bár igazatok lenne… - sóhajtott fel Pierre. –Majd még megpróbálom párszor megcsörgetni, hátha felveszi. De most meg kell keresnem Patrickot, muszáj vele beszélnem. Nem tudjátok, hol van?
-Szerintem még mindig Julie-hez akar bekéredzkedni – vont vállat Damien. –A hugi nem akar vele beszélni. Asszem, megint történt köztük valami…
-Vagy ez még mindig a múltkori ügy…
Pierre felment a lánylakásba, de az ajtót zárva találta. Csakúgy, mint Patrick, aki a folyosón, az ajtó mellett üldögélt, szorosan a falnak dőlve.
-Hát te meg? Itt csövezel? – kérdezte Patricktól Pierre.
-Jobb híján. Juju nem enged be.
-Miért?
-Mert… Mindegy, nem érdekes.
-Ki vele, mit műveltél vele már megint?
-Délután kettesben voltunk, és beszélgettünk. De ő direkt szívatott engem: egyszál törölközőben mászkált előttem, közölte, hogy még bugyi sincs rajta, és megkért, hogy kenjem be testápolóval a hátát. Ezzel az egésszel persze jól felhúzott, aztán meg, mikor már majdnem sikerült ágyba vinnem, akkor hirtelen felugrott, és kidobott a francba! Na, ehhez mit szólsz?! – úgy tűnt, Patrick még mindig teljesen fel van háborodva.
-Hát… - Pierre alig tudott elfojtani egy kaján vigyort. –Szerintem rád fért már egy kis leckéztetés…
-Kösz, hogy ennyire mellettem állsz…
-Mindegy, beszélni akartam veled.
-Miről?
-Dam és én felhívtuk a tudakozót, és megkérdeztük, kinek a nevén van a szemközti lakás. Tudod, a zsarolóé.
-És megtudtátok?
-Igen, egy bizonyos Monsieur Bouchardeau a tulajdonos. És ő az, aki kell nekünk.
-Nem lehet, hogy a zsaroló csak albérlő? Az ő nevét attól még nem tudjuk.
-Azt mondta a tudakozós nőci, hogy Monsieur Bouchardeau lakik ott. Tehát…
-Megvan a mi emberünk – fejezte be a mondatot Patrick. –Mindenesetre nekem baromira nem ismerős a neve.
-Kiderítjük, ki ez az ember! – jelentette ki Pierre. –Nem szabad, hogy sakkban tartson minket! De először is azt kell kiderítenem, hol van Hélene. Úgyhogy asszem, én léptem. Neked meg sok szerencsét a Juju-ügyhöz.
Patrick felsóhajtott, és rátenyerelt a csengőre.
-Menj el! – hallotta bentről.
-Csak két szót váltsunk, plíz!
-Soha! Megmondtam, hogy nem akarom veled újrakezdeni, mert utállak! – kiabálta Julie. A srác nem láthatta, hogy a lány a kanapén ül, pont szemben az ajtóval, és nyugodtan újságot olvas. Viszont a szemében volt valami, ami azt jelezte, hogy még nem írta le magában teljesen Patrickot. Talán…
-Hát tudd meg, nekem se nagy élvezet, hogy itt üvöltözök neked a folyosóról! Az egész ház értesülhet a magánéletünkről!
-Az a te bajod! Te csinálsz színházat az egészből! Ha esetleg elfogadnád, hogy nem akarok rólad hallani többet, akkor talán jobb lenne a helyzet.
-Ma este felszedek valakit, de előtte beszélni akarok veled!
-Szarok rá, kivel fogsz ma este hancúrozni! Az a lényeg, hogy nem velem…!
-Azonnal nyisd ki az ajtót! – ütött rá az ajtófélfára a srác.
Julie erre már nem válaszolt. Sőt, ezután egy teljes órára elhallgatott. Gondolta, ha nem válaszol, Patrick megunja, és elmegy. De nem így történt.
Közben Cécilia is felment, de ő is kint ragadt a folyosón.
-Szóljál már Jujunak, légyszi, hogy engedjen be téged! – kérte Patrick. –Akkor talán én is be tudnék slisszolni.
-Azért ennyire nem hülye. Szerintem már a gondolataidat is kitalálja.
-Julie! – kiabált be megint a srác. –Nem unod még, hogy kábé már egy órája játszod a sértődött nagyasszonyt?!
-És te nem unod még, hogy kábé már egy órája az ajtó előtt ordibálsz? – kiabált vissza Julie.
-Hagyjátok abba, kérlek! – rimánkodott Cécilia. –Annyira bosszantó, hogy folyamatosan a semmi kis ügyeitekkel vagytok elfoglalva! Patou, neked is baromi sok szabadidőd lehet, ha már egy órája itt ácsorogsz. Julie, te meg igazán kitakaríthattál volna ahelyett, hogy szegény Patrickot osztod!
-Juju, azonnal nyisd ki! – Patrick meg se hallotta, mit mond Cécilia.
-Ha annyira be akarsz jönni, akkor törd be az ajtót!
-Nem, mert bibis lesz a lábam… - mondta halkan a srác.
-Édes istenem… - Cécilia leült a kőre, és arcát a tenyerébe temette. –Mint két ovis… Az agyam eldobom!
-Akkor maradj kint.
-Na, jó! Ha ezt akartad… - azzal Patrick nekiszaladt, és egy hatalmasat belerúgott az ajtóba. Az megreccsent, Cécilia pedig fölsikoltott.
-MIT CSINÁLSZ?!
-Állj félre, Cec! – tolta arrébb a lányt Patrick. –Ezt meg kell tennem.
Egy újabb rúgás, Cécilia ájulás közeli állapotba került, Julie pedig szintén felugrott a kanapéról.
-Te hülye vagy?! – kiabált ki. –Mit rugdosod az ajtót?! Barom!
-Te mondtad, hogy rúgjam be! – az ajtó még egy rúgást kapott.
-De nem muszáj eleget is tenni neki! – ugrott oda Cécilia. –Azonnal állj le! Julie, te meg engedj be végre minket, mert komolyan mondom, hogy kiváglak téged a lakásból, és mehetsz a híd alá lakni!
Az ajtó résnyire kinyílt, de Julie csak Céciliát engedte be. Patrick csak felsóhajtott, és legyintett.
-Már nem is érdekelsz. Felőlem azt csinálsz, amit akarsz.
Ezután a két lány kapott egy telefonhívást Pierre-től, miszerint Hélene még mindig nem került elő. Komolyan aggódni kezdtek barátnőjük miatt. Hiába hívták, a telefonja már ki is volt kapcsolva. Nem tudták, mit tegyenek – legszívesebben elmentek volna megkeresni, csak hát azt se tudták, hol kezdjék a keresést.
Végül mégis elindultak, és Damien-t is elhívták magukkal, hogy legyen velük egy pasi is. Bejárták a környéket, kérdezősködtek a lány munkahelyén, a boltokban, az utcán, de sehol nem kaptak használható információt. Annyi bizonyos volt, hogy Hélene már eljött a munkahelyéről, de hogy utána hova ment, azt senki nem tudta.
Két óra keresés után kezdtek elfáradni. Már lejárták a lábukat, de semmi eredménye nem volt az akciónak. Julie úgy döntött, inkább hazamegy. Cécilia és Damien még elmentek meginni valamit, de azt mondták, hogy utána ők is mennek haza.
Julie nagyon egyedül érezte magát. Teljes depresszióba süllyedt, mondván őt senki nem szereti. Lám, a tesója is lelépett inkább a barátnőjével, és egyedül hagyták. Hélene ki tudja, hol van, Pierre szintén… Patrick… Na, őt inkább hagyjuk! Roland meg már egy kicsit másabb, mióta találkozott Patrickkal. Ennek is totál kampó, az tuti…
Nagyon lassan haladt hazafelé. A sötét, hideg utcákon egy kicsit cidrizett – a hidegtől, és a félelemtől egyaránt. Nem tudta, mikor támad rá valaki. De végül is már mindegy: nyírják ki, akkor legalább megszabadul minden rossztól. A depresszió teljes erőt vett rajta. Még a lépcsőházban is csigalassan ment fel a lakásába. A folyosón is sötét volt, alig látott valamit.
Nagyot sóhajtva fordította el a kulcsot a zárban, és már egy jó forró fürdőn és egy nagy doboz bonbonon járt az esze, amikor kinyitotta az ajtót, és…
-Ááá, uramisten! – sikoltott fel. –SEGÍTSÉG!!!
A szoba közepén egy hatalmas bábu állt, de a sötétben Julie azt hitte, egy igazi ember, és ijedtében hozzávágta a táskáját a bábuhoz.
-Segítség…! Istenem…! – Julie érezte, hogy az ijedségtől még a könnyei is kicsordultak. Vakon tapogatózva kereste a villanykapcsolót, de csak a konyhapultnak sikerült nekimennie. –A fenébe… hol a kapcsoló? Istenem…
Mikor végre sikerült felkapcsolnia a villanyt, még jobban elborzadt. A bábun vörös foltok voltak (valószínűleg vér), és különféle rongycafatok lógtak le róla. A mellkasán egy üzenet volt:
„Nagyon megbánjátok, hogy újat húztatok velem!”
Julie rémülten, könnyes szemmel kihátrált a lakásból, és lerohant a fiúlakásba. Végig se gondolta, egyáltalán otthon lesz-e valaki, csak rohant. Mint az őrült, elkezdte verni az ajtót.
-Valaki! Édes Istenem, nyissa már ki valaki! – zokogta feldúltan. –Nem igaz, hogy nincs itthon senki! Valaki…! Gyorsan… Segítsetek, kérlek…
Óriási szerencséje volt: Patrickot otthon találta.
-Patou! – sikoltotta. –Istenem! De jó, hogy itt vagy! – ölelte át a srácot.
-Mi történt?
-Fent… a lakásban… egy… ó, te jó ég! – Julie még mindig zokogott, és ijedtségében össze-vissza beszélt.
-Mi van fent?
-Egy bábu… véres… nagyon véres, és… van rajta egy üzenet… Atyaisten! – Julie egyre szorosabban bújt hozzá Patrickhoz. –Védj meg, kérlek! Nagyon nagyon félek!
-Oké, nyugodj meg… Nem lesz semmi baj… - Patrick is magához szorította a lányt, és óvatosan behúzta a lakásba. –Gyere, feküdj le. Pihenj egy kicsit.
-Lehet, hogy az jó lenne… - szipogta Julie.
Patrick bekísérte Julie-t a szobájába, és megigazította az ágyát.
-Tessék. Aludj egy kicsit.
-Ugye nem akarsz itt hagyni? – kérdezte a lány. Patrick egy kicsit habozott, de aztán maradt. Ha Julie ezt szeretné… Legalább így biztonságban érzi magát.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
