|
25. rész
Csibebaba 2008.01.19. 19:28
 -
Délután Cécilia ért haza a leghamarabb. Mindenre volt ideje: átnézte a postát, bevásárolt, letakarította a konyhapultot, és nekiállt palacsintát sütni. Illetve, csak akart palacsintát sütni: ugyanis nem találta a palacsintasütőt. Átkutatta az egész lakást, de sehol nem találta.
-Ó, a fenébe! – csapott a homlokára. –Már tudom, hol van! A múltkor Dam és Patou kölcsönkérték, mert ők is akartak valamit alkotni. Aztán persze nem hozták vissza…
Felsóhajtott, és lement a fiúk lakásába. Minden további nélkül bejutott, az ajtó nyitva volt. Ezt egy kicsit furának találta, de végül nem csinált belőle nagy ügyet. Elkezdett kutatni a srácok konyhaszekrényében, teljesen felforgatva azt.
Eközben Julie és Patrick bent voltak a srác szobájában, és nem sejtették, hogy Cécilia odakint van. Szerencsére csak halkan beszélgettek, így a lány nem hallotta meg, hogy ők is otthon vannak.
-Elég gáz volt ma délelőtt az a kis beszélgetés az „új munkámról”- mondta Julie. –Szegény Cec! Annyira bánt, hogy így becsapom.
-De gondolj arra, hogy egy-két hónap múlva mekkora lesz a meglepetés, mikor bejelentjük, hogy ismét egy pár vagyunk – tette hozzá Patrick, a lány derekát simogatva.
-Ez akkor se jó így.
-Érdekes, mintha te lettél volna az, aki a titkolózást javasolta…
-Jó, de ez a nap elég volt arra, hogy meggondoljam magam.
-Oké, akkor csak tessék! Rajta, menj fel és számolj be mindenkinek a dologról!
-Még nincsenek itthon.
-Oké, de ha hazajönnek, akkor megyünk és elmondjuk.
Cécilia közben megtalálta a palacsintasütőt, és már éppen indult volna vissza a fenti lakásba, amikor meghallotta a gerlepár beszélgetését. Fülelni kezdett, és egy kicsit közelebb lopózott Patrick szobájának ajtajához. Julie és Patrick, mit sem sejtve, továbbra is beszélgettek.
-Nem tudom… Lehet, hogy mégse kéne… - nyűglődött tovább Julie, szorosan hozzábújva Patrickhoz.
-Oké, most már döntsd el végre, melyik verzió a jobb! Titkolózni, és folyton attól rettegni, hogy kiderül a turpisság, vagy odaállni a többiek elé, és elmondani mindent.
-Jó, de ez az egész annyira kínos, legalábbis egy szintig.
-Azzal, hogy belementél, te is vállaltad a következményeket.
-Legalább Cecnek annyira jó lenne elmondani! – sóhajtott fel Julie. –Ő az egyik legjobb barátnőm.
Cécilia, ezt hallva, egyből hátrálni kezdett. Nem tudta, miről volt szó, de úgy érezte, nem is kéne tudnia. Azért, egy kicsit kíváncsi volt, de gondolta, kivárja, míg Julie maga mondja el neki az igazságot. Vagy mondjuk… Ha a lány hazamegy, akkor elkezdi kérdezgetni, megmondja neki, hogy rá mindenben számíthat, és akkor hátha megnyílik…
Ahogy igyekezett kifelé, véletlenül nekiment a konyhapultnak. Az ütközés miatt leejtette a palacsintasütőt, ami óriási hangzavart csapva leesett a konyhakőre.
-A francba… - motyogta, és megpróbálta villámgyorsan felkapni a földről, és a lehető leggyorsabban eltűnni. Képtelenség, hogy ezt ne hallották volna bent… Akkor viszont baromi nagy szarban van…
-Mi volt ez? – ugrott fel Julie. Gyorsan belebújt a topjába, és felvette Patrick boxerjét is. –Ugye felvehetem?
-Felőlem… - Patrick is felült az ágyban. –Kimenjek veled?
-Nem, ne… Hátha csak Pierre az.
Julie kirohant a nappaliba.
-Pierre? – kiáltotta.
-Nem, csak én vagyok… - motyogta Cécilia. Bár, tudta, hogy fölösleges bemutatkoznia, hiszen a lány már meglátta.
-Mi… Mit csinálsz te itt? – kérdezte Julie, miközben megpróbálta takargatni magát.
-Én csak… palacsintát sütök, és… és itt volt a serpenyő… csak… csak ezért jöttem le… - Cécilia rendesen zavarban volt. –És te?
-Hú, hát én… - most Julie került kínos helyzetbe. –Én… én… takarítok… - mondta végül.
-Itt? Patou szobájában?
-Igen… öhm… hát… ez az új munkám… Tudod, amit mondtam… - egyre kínosabbá vált a helyzet. –Patou megkért, hogy… hogy takarítsam ki a szobáját néha… és persze fizet is érte…
-Mekkora egy disznó! – fakadt ki Cécilia. Patrick egy kicsit hátrébb lépett az ajtótól, ezt hallva. –Megcsal téged, szakítotok, aztán még képes cselédet csinálni belőled! Te meg miért fogadtad el? Ezzel teljesen megaláz téged!
-Nem, dehogyis… - tiltakozott Julie, pedig tudta: ez igazából tényleg nagyon megalázó – lenne, ha igaz volna. De most már nem visszakozhat, kimondta a hazugságot. –Nagyon rendi velem… Egyáltalán nem szemét…
-Különben is… Miért van rajtad a boxeralsója? – Céciliának csak most tűnt fel…
-Mert… Mert… - „A francba! most mit találjak ki?!” –Mert… Leöntöttem magam tisztítószerrel, és… és csak ezt találtam… A nadrágomat ki kellett cserélnem… Gyorsan… - tette hozzá.
-De miért pont ezt vetted fel? Miért nem kerestél egy normális nadrágot? Még az a gáz, csöves nadrágja is jobb lett volna!
-Igazad lehet…
-Akkor tehát ez a „változatos és kreatív” munkád… Lenyűgöző… Változatos, mert mindig másféle koszt kell összetakarítanod… És kreatív, mert neked kell kitalálnod, hogy a felismerhetetlenségig összedzsuvázott cuccokat milyen új tárgyakká tudod alakítani úgy, hogy még elfogadhatóak legyenek…
-Figyelj, Cec… Én tudom, hogy… hogy el kellett volna mondanom, de… egyszerűen nem tudtam. De most már tudod. Viszont nagyon megköszönném, ha egyelőre még senkinek nem mondanád el.
-Hát jó. De aztán siess nekem, és gyere segíteni a palacsintasütésben!
Ahogy Cécilia elment, Patrick is kimerészkedett a szobájából.
-Mi az, hogy takarítasz nálam? Szerinted képes lennék így megalázni téged? – nézett Julie-re.
-Nem, de hirtelen nem tudtam, mit találhatnék ki! Azért így is tök gáz volt! Kijövök a szobádból egyszál boxeralsóban… Szerinted mi a fenét gondolhatott?
-Mindegy, ez akkor se volt jó. Készülhetek egy bazi nagy fejmosásra… És nem csak Cectől.
-Jól van, pihenjél már! Nem kell így túlreagálni a dolgokat. Inkább azon agyaljunk, hogy tudnánk elkerülni a jövőben az ilyen és hasonló helyzeteket!
Ezután Julie-nek, érthetően, nem volt túl sok kedve felmenni Céciliához. Pedig ez elkerülhetetlen volt. Cécilia már megsütött néhány palacsintát, mire Julie felért, és végig azon tűnődött, vajon miért nem hiszi el, amit barátnője mondott. Gyanús volt neki ez a „takarítós-sztori”, és a tény, hogy Julie Patrick boxerjében mászkál… Na nem, itt valami nem stimmel!
-Figyelj, Juju… - kezdte Cécilia. –Bocs, hogy úgy betörtem…
-Á, nem baj. Csak… egy kicsit megijedtem.
-Juju… Ugye tudod, hogy rám számíthatsz, akármilyen bajban is vagy?
-Persze. De miért…
-Nekem bármit elmondhatsz. Én mindig, mindenben melletted fogok állni.
-Oké… - Julie nem értett semmit. Mi ez a fene nagy bizonygatása a barátságuknak? –Majd ha lesz valami problémám, egyből hozzád fogok fordulni.
-És… esetleg… most nincs valami, amit szeretnél velem megosztani? Valami titok, valami érdekes esemény, ami… ami mostanában történt veled?
-Nem, nincs… - Julie még mindig nem fogott gyanút.
-Esetleg a pasik terén? – faggatózott tovább Cécilia. Hirtelen beugrott neki, hogy mi van, ha a lány és Patrick ismét kavarnak. De aztán el is vetette az ötletet, hiszen Julie csak nem olyan bolond, hogy még egyszer bedől Patricknak.
-Hát… nem igazán… - Julie lázasan gondolkodott. –Vagy de…
-Na! – Cécilia egyből fellelkesült. –Mesélj! Beszélgessünk a pasikról!
-Nem is tudom…
-Képzeld, ma megismerkedtem egy tök ari sráccal az egyetemen! Nem is tudtam, hogy ilyen jó pasik is járnak oda… Azt hittem, a jó srácok mind kihaltak.
-Cec, a bátyámmal jársz… - jegyezte meg Julie.
-Ó… hát… mindegy. Most te jössz!
-Mi?
-A pasikról beszélgetünk. Mesélj valamit. Jársz valakivel? Mondjuk Roland-nal, vagy mással…
-Hát… Igen, Roland-nal! – kapott a szón Julie. –Tök jófej. Meg én is láttam ma egy baromi jó pasit a salátabárban. És egyszer rám nézett.
-Igazán? – Cécilia azt hitte, ennél azért szaftosabb részleteket is hall majd.
-Aha… Kész van már a palacsinta?
Ezután egész este nem került szóba ez a téma. Sőt, az elkövetkező pár napban sem. Senki nem sejtett semmit. Viszont három nap múlva érdekes dologra bukkantak az egyik újságban.
-Hé lányok! – nyitott be hozzájuk egyik reggel Damien. –Meghoztam a postát! Juju, neked jött egy Prada-katalógus, nekünk, többieknek viszont csak a napi sajtó.
-Add csak ide, ma én akarom elsőként átlapozni! – kérte el az újságot Pierre. –Mindig lenyúlják előlem, és sokszor csak egy-egy lapját látom viszont.
-Tessék, olvasd – nyújtotta fel a napilapot Damien.
-Ha van benne valami a Sweety édesség-kiárusításról, akkor azt a lapot passzold ide nekem! – szólt Patrick Pierre-nek. –Köszi!
-Nesze, itt a kért oldal!
-Hú, tényleg? Pedig én csak vicceltem! – csodálkozott Patrick, de azért elvette a lapot.
-Hé, srácok! Ezt hallgassátok! – mindenki odasereglett Pierre köré. –Ez tök érdekes.
-Mi az? Olvasd!
-„November 29-én, este hét óra negyvenöt perckor, a rue de Saint Étienne 64. , negyedik emelet 23-ban található lakásban gyilkosság lesz elkövetve. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!” – olvasta Pierre. Aztán hirtelen elsápadt. De a többiek is…
-De hisz ez a mi lakásunk! – sikoltotta Julie.
-A rohadt életbe…
-Most aztán benne vagyunk a katyvaszban…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
