|
26. rész
Csibebaba 2008.01.21. 16:04
 -
-Na, nem! Én nem leszek itt, az tuti! – jelentette ki Julie azonnal. –Nem kockáztatom az életemet!
-Egyáltalán hogy lehet képes feladni egy hirdetést egy ilyen szöveggel? – döbbent meg Pierre. –Ez annyira abszurd! És a tény, hogy valakit meg akar ölni… Uramisten!
-De nem gondolja, hogyha felad egy ilyen hirdetést, akkor mi is értesülünk róla, és lelépünk itthonról? – kérdezte Damien, teljes mértékben jogosan.
-Próbára akar minket tenni. Vagy csak meg akar ijeszteni… Nem tudom. De szerintem húzunk el itthonról minél gyorsabban – javasolta Cécilia. –Valahogy semmi kedvem megvárni, míg kinyírja valamelyikünket.
-Igazad van. Szerintem se szabad itthon lennünk – mondta Hélene is. -29-éig még két nap van… Addig elhúzunk valahova.
-Szerintem meg várjuk meg, mi lesz – szólt közbe Patrick. –Hátha csak kacsa az egész. Maradjunk itthon, és nézzük meg, mi történik.
-Hát te hülye vagy! – mondták egyszerre a többiek. –Tudod mit? Maradj itt te, mi meg elmegyünk valahová. Aztán majd beszámolsz nekünk az élményeidről, feltéve, ha még életben leszel…
-Jaj, srácok! Ne parázzatok már ennyire! Nincs bennetek semmi kalandvágy?
-Bocs, de nekem a kalandvágy a bungee jumpingot, a raftingot, és a tandemugrást jelenti – mondta Julie. –Semmi esetre sem az életem kockáztatását, mint egy orosz rulettben…
Patrick erre nagy szemekkel ránézett a lányra, de Julie nyugodtan állta a tekintetét. Tudta, hogy az éjszaka majd megbékíti. Addig pedig nem szándékozott ezzel a kis ellentéttel foglalkozni.
-Rendben van – vont vállat Patrick, mikor látta, hogy senkit nem tud meggyőzni. –Így is jó. A csapatszellem, úgy látom, már senkinek nem jelent semmit. Én akkor sem fogok gyáván megfutamodni. Megnézem, mit akar ez a fickó.
Az elkövetkező két napban szinte alig álltak szóba Patrickkal. Még Julie se aludt nála, de őt azért egy kicsit bántotta a dolog. Többször is elindult a sráchoz, hogy megbeszéljék ezt a 29-i dolgot, de végül mindig inába szállt a bátorsága. Utálta, hogy ő annyira gyáva, és semmit nem mer. Talán ha Patrick is ott lenne vele… Akkor lehet, hogy mégis elmenne erre a különös estére. Aztán vagy túléli, vagy… nem… De erre még gondolni se mert.
A többiek még aznap este kupaktanácsot tartottak – természetesen Patrick és Julie nélkül.
-Patou egyszerűen hülye, és kész – jelentette ki Pierre. –Nem fogja fel, hogy mennyire veszélyes ez a dolog. A végén még pont őt nyírják ki.
-Egyébként kíváncsi vagyok, kire vadászik ez a fickó – tűnődött Hélene. –Vajon kit akar megölni 29-én? Vagy teljesen mindegy neki, csak valamelyikünket eltegye láb alól?
-Nem jó ez így. Rettegésben élünk már hetek óta – csóválta a fejét Cécilia. –Patou pedig egyszerűen nem normális. Képes kockára tenni az életét.
-A normális ember, ha azt hallja – vagy esetünkben olvassa -, hogy meg akarják ölni, akkor nem áll oda a támadója elé, hogy nyírja ki, hanem megpróbálja menteni, ami menthető – mondta Damien. –De, mint azt már jó párszor láttuk, Patrick nem normális.
-Szegény Jujuval is hogy elbánt! – tette hozzá Hélene.
Cécilia majdnem elmondta, hogy mire kérte meg a srác Julie-t, de végül tartotta a száját. A végén még ő inná meg a levét a fecsegésnek.
-Remélem, a húgom még egyszer nem fog leállni vele – mondta halkan Damien. –De csak nem olyan hülye.
-Térjünk vissza inkább az eredeti témánkhoz – szólt közbe Pierre. –Mi legyen 29-én?
-Mi lenne? Elhúzunk itthonról, amilyen gyorsan csak lehet – jelentette ki Cécilia.
-És akkor Patrickot itt hagyjuk? – kérdezte Hélene.
-Hát, ha annyira maradni akar, én nem akarom őt akadályozni – vont vállat Pierre. –Majd rájön, hogy hülye volt.
Eközben Julie mégis meglátogatta Patrickot a lenti lakásban. A srác egyedül üldögélt a tévé előtt, és valami idétlen videojátékkal játszott. Julie leült mellé, és néhány percig szótlanul nézte ő is a képernyőt. Patrick nem szólt hozzá, de észrevehetően nem ment neki annyira a játék, mint előtte.
-Hogy vagy? – kérdezte végül a lány halkan.
-Sehogy – érkezett a rövid válasz.
-Nézd, én… én… nem akartalak megbántani…
-Semmi baj.
-Én csak… azért jöttem hogy… hogy…
-Hogy megint jól leszúrj, amiért én másként vélekedem, mint ti?
-Jaj, Patou, ne csináld már! – sóhajtott fel Julie.
-Nem, Julie, te ne csináld ezt! Miért jöttél ide? Ha a többiek küldtek, akkor megmondhatod nekik, hogy csókoltatom őket, és nem fogok véleményt változtatni! – Patrick lecsapta a joystickot, és a szobája felé indult.
-Gyere vissza! – Julie felpattant, és elkapta Patrick karját. –Miért nem várod meg, mit akarok mondani?
-Mert már tudom kívülről: „Patou, ez őrültség! Kockáztatod az életedet, és mi ezt nem akarjuk. De ha te ennyire hülye vagy, akkor csak menj, mi nem tartunk vissza! Majd számolj be róla, mi történt – feltéve, ha még életben leszel!” – mondta Patrick, barátai hangját utánozva.
-Mi csak aggódunk érted! Mert te is hozzánk tartozol.
-Na, persze…
-Figyelj, Patou! Nem teheted ezt velünk. Mi egy csapat vagyunk.
-Nem! A csapat arról szól, hogy a tagok azonos véleményen vannak. Mivel mi nem értünk egyet, nem vagyunk egy csapat!
-De én egy csapat akarok veled lenni! – húzta magához Julie a srácot.
-Oké. És akkor?
-És akkor… Én hajlandó vagyok neked igazat adni.
-Nocsak… Ez meglepett. Pont te, aki nem a bátorságodról vagy híres…
-Változtatni szeretnék ezen. Én veled tartok, elmegyek erre a „gyilkosság fog történni”- estére.
Patrick leült a fotelbe, és onnan nézett a lányra.
-Oké, hol a kandi kamera?
-Teljesen őszintén mondtam. Kész vagyok kockára tenni az életemet, hogy… hogy veled lehessek. És akár a többieket is meggyőzöm, ha szeretnéd.
-Nekem csak a te véleményed számít – Patrick megfogta Julie kezét, és az ölébe ültette a lányt. –A többiek le vannak ejtve. Akkor… te most tényleg komolyan mondtad, hogy eljössz velem?
-Igen – bólintott Julie. –Majd… vigyázunk egymásra.
Ezután egész napra eltűntek Patrick szobájában, és csak este jöttek elő ismét. Érdekes módon senki nem kereste őket – olyan volt, mintha ki lettek volna közösítve. És, bizonyos fokig, ki is voltak.
Este azonban Julie összehívta barátait, és leültette őket a nappaliban. Patrick nem volt ott, de őt direkt nem hívta, mert nem akarta, hogy folyton beledumáljon a monológjába. Határozott célja volt: meggyőzni a többieket, hogy Patrickra hallgassanak, és ne szökjenek meg a veszélyes este elől.
-És mi a garancia, hogy mind a hatan túléljük? – kérdezte Hélene. –Ha valamelyikünk kinyiffan, arról az fog tenni, aki ezt az egészet erőltette.
-De gondoljatok bele! – erősködött Julie. –Talán 29-én végre rájövünk, ki ez a zsaroló! És akkor nem leszünk olyan elveszettek!
-De ha meghalunk? – nyafogott Cécilia.
-Ne ezen sápítozzatok már állandóan! Én is levetkőztem ezt a buta gyávaságot! – biztatta őket Julie.
-Hát, ha Patou segített levetkőzni… - jegyezte meg halkan Pierre.
Julie erre összerezzent, és döbbenten ránézett Pierre-re. Nem, nem tudhatja, hogy ő és Patou megint… A francba!
-Mi van? – kérdezte. Hangja a szokásosnál kicsit magasabb volt, és alig észrevehetően elcsuklott. –Hogy mondhatsz ilyet? Tudhatnád, hogy… hogy… mennyire haragszom rá még mindig… Soha… soha nem lennék képes… még egyszer… összeállni vele… - Julie nyelt egyet.
-Jó, persze, bocs… Csak a régi dolgaitokra utaltam… - szabadkozott Pierre.
-Szóval… Visszatérve 29-ére… - mondta halkan Julie. –Én ott leszek, és Patou is. Az pedig, hogy ti hogy döntötök, az csak rajtatok múlik.
-Egyébként… Ja, bocs, megengedsz egy kérdést? – szólt közbe Damien. –Hugi, mondd csak! Te mióta vagy megint ilyen jóban Patrickkal?
-Nem vagyok vele jóban… - vont vállat a lány.
-Akkor meg mit kampányolsz ennyire mellette?
-Oké, figyeljetek – sóhajtott fel Julie. –A múltkor… néhány napja… Patrick és én… beszélgettünk. Megállapodtunk, hogy… hogy… barátok maradunk.
-Maradtok??? – nézett nagyot Cécilia. –Drága kis Juju, ti sose voltatok barátok! Ti vagy dugtatok, vagy utáltátok egymást! A kettő között átmenet nem volt.
-Jó, hát akkor… akkor barátok leszünk. De ejthetnénk végre ezt a témát?
-Mondj valami indokot arra, hogy mi is itt maradjunk veletek 29-én – kérte Pierre.
-Oké… például… öhm… - gondolkodott el a lány. –Öhm… ha szerencsénk van, megismerhetjük a zsarolónkat. És talán el is tudjuk intézni. Vagy… ha túléljük, akkor megnő az ázsiónk. És büszkék lehetünk magunkra.
-De hogy hajtjuk el azokat, akik szintén eljönnek, kíváncsiságból? – kérdezte Damien. –Gondolom, páran azért még felfigyeltek erre a hirdetésre.
-Nem hajtjuk el őket. Itt marasztaljuk a látogatókat – úgy tűnt, Julie már kész tervvel rendelkezik.
-Aprósütit és teát ne adjunk nekik esetleg? – kérdezte gúnyolódva Hélene.
-De, jó ötlet, Hélene.
Hélene csak legyintett, és elhúzta a száját. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy elfogadja: ezúttal Julie fog fölénybe kerülni. A többiek sem voltak már annyira elutasítóak az ötlettel kapcsolatban, miszerint otthon maradjanak.
Végül mindannyian belementek. Nehéz menet volt, de megérte a fáradozást. 29-én este mind a hatan otthon maradtak. És ahogy várható volt: nem ők voltak az egyetlenek, akik érdeklődtek az érdekes este után. Rengetegen jöttek el, hőseink pedig nem győztek magyarázkodni, hogy nem ők adták fel a hirdetést, és hogy fogalmuk sincs, ki akarja őket megölni.
-Roland! – lepődött meg Julie, amikor kinyitotta az ajtót a következő vendégnek. –Hát te… te meg?
-Olvastam a hirdetést, és egyből rájöttem, hogy ez a ti lakásotok. Aggódtam érted.
-Igazán? – Julie tudta, hogy Roland nagyon aranyos srác, és talán több is lehetett volna közöttük, ha nem jön ismét a képbe Patrick. –Hát, ez… nagyon kedves tőled. Gyere be.
-Tudod, már olyan régen beszélgettünk. A munkahelyünkön is kerülsz engem – mondta Roland. –Miért?
-Öhm… Nem tudom… Kérsz sütit? – tartott egy tálcát Julie a srác elé.
-Te sütötted?
-Nem, úgyhogy nyugodtan vehetsz.
-Én akkor is vennék, ha te sütötted volna.
-Hát, ha annyira odavagy a gyomormosásért…
-Visszatérve az eredeti témánkhoz: miért kerülsz engem? Azt hittem… azt hittem, valami alakul közöttünk.
-Igen… Hát… Én is azt hittem… De aztán te nem közeledtél felém.
-Hogy én?
-Igen – jelentette ki Julie határozottan. –Miután itt voltunk, és Patou… szóval az a barom kukkolt minket, és olyan csúnyán összevesztetek, te észrevehetően eltávolodtál tőlem.
-Hát, az expasid tényleg megijesztett egy kicsit, de aztán megint próbáltam kezdeményezni nálad valamit, de te olyan elutasítóan viselkedtél, hogy aztán feladtam.
Julie erre nem tudott mit mondani. Ha eddig kibírta, hogy senkinek nem árulta el azt, hogy ő és Patrick újra egy pár, akkor most sem kéne elgyengülnie. Nem, Roland-nak pláne nem szabad elmondania. Viszont az se jó, ha hitegeti… A fenébe is!
-Nézd, Roland, én… nem akartam elutasító lenni. Csak… rájöttem, hogy még nem állok készen egy újabb kapcsolatra – sóhajtotta a lány. Hát, igen. Kegyes kis hazugság, de így jobb mindenkinek. –Tudom, hogy ezt már a legelején elmondhattam volna neked, de…
-Oké, semmi baj – fogta meg a lány karját Roland. –Megértelek. És nem ítéllek el, ez tényleg nehéz ügy. Főleg azután a csúnya szakítás után.
-Ó, hát… igen… - Julie megpróbált szenvedő arcot vágni. Ki tudja, talán egy kicsit sírni is kéne…
De mire egyetlen könnycseppet is sikerült volna kipréselnie magából, hirtelen megjelent mellettük Patrick.
-Sziasztok. Hali, Roland! – vigyorgott. –De rég láttalak! Hogy vagy?
-Kösz, a sárkány jól van. De, amint látom, a hős lovagnak is jól megy sora. Már csak ebből a fogpasztareklám-vigyorodból látni.
-Hát, igen. A jobbak így csinálják. Kérsz teát? Én csináltam.
-Bocs, de nem merek kockáztatni. Ki tudja, hányféle mérget kutyultál bele.
-Á, csak amit a pincében találtam. Különösen a patkányméreg passzol hozzád.
-Na, jó, srácok, most már elég! – állt közéjük Julie. –Ma este viselkedjetek felnőttként, kérlek.
-Nézzétek csak! – mutatott Patrick az órára. –Hét óra negyven. Még öt perc. Meglátjuk, mi történik.
Julie és Roland a konyhából átmentek a nappaliba, ahol már az összes többi vendég gyülekezett. Az erkélyajtóhoz közel álltak, kezükben pezsgőspohárral. Julie látta, hogy a többiek mind izgatottak: a kezüket tördelik, sűrűn pislognak az óra felé, nagyokat sóhajtoznak, és megpróbálnak látszólag nyugodtan beszélgetni a vendégekkel.
Közben Patrick ismét Julie közelébe lopakodott, és észrevétlenül maga felé húzta a lányt. Nem zavarta, hogy Roland is ott van. Julie már úgyis az övé, és nem adja oda soha senkinek.
Ekkor az óra hét óra negyvenötöt ütött. Abban a percben elsötétült minden, és dermedt csönd lett. Egy lövés dördült, majd üvegcsörömpölés hallatszott. Majd egy velőtrázó sikoly után egy tompa puffanás, és ismét csönd lett.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
