|
27. rész
Csibebaba 2008.01.25. 10:56
 -
Ahogy a fények ismét kigyúltak, Julie szabályosan rosszul lett. Egy egyre nagyobbodó vértócsa közepén állt – Roland és Patrick között. Fájdalmat nem érzett, így legalább arra rájött, hogy nem őt lőtték meg. Szíve erősen dobogott, és alig kapott levegőt. Lassan körbenézett, de mindenhol ugyanazt látta: rémült arcokat, akik mind rábámulnak. Illetve…
-Te jó isten! Roland! – sikoltott fel, amikor meglátta a srácot a földön térdelni. Eddig észre se vette, mi történt. Gyorsan leguggolt hozzá. –Roland! Mi van veled? Rád lőtt?
-Azt hiszem… azt hiszem… igen… - Roland elvette a kezét a hasáról, és odapillantott. Folyt belőle a vér, ami a kezét is vörösre festette. –A francba…
-Várj! Ne mozdulj! Hívom a mentőket! – Julie gyorsan előkotorta a telefonját, és tárcsázta a számot. Míg várta, hogy felvegyék, odafordult Patrickhoz. –Te meg mit állsz ott, mint valami díszlet?! Hozz sebtapaszt, kötszert, és fertőtlenítőt!
-Feleségül ne vegyem…? – morogta Patrick, míg bement a fürdőszobába.
-Figyelj, Juju, szerintem ezek a cuccok most nem segítenek – szaladt oda hozzájuk Hélene is. –Nézd! Egyre jobban vérzik… - Hélene előkapott egy konyharuhát, és odanyomta a sebre.
-Halló? – úgy tűnt, felvették a mentősök. Julie megpróbált nyugodt hangon beszélni, de csak nehezen tudta titkolni, hogy majd’ meghal, olyan ideges. Megint csak egy hajszálon múlt az élete…
Közben Patrick is visszaért a kért holmikkal. Letérdelt ő is Roland mellé, de nem tudta eltitkolni ellenszenvét. Épphogy nem fintorgott. Világosan látta, hogy a srác egyre sápadtabb. Arca eltorzult a fájdalomtól, és a sebhez nyomott konyharuha is kezdett átázni.
-Mindjárt… Mindjárt jön a mentő… - guggolt le mellé Julie. Szeme könnyes volt, alig tudott beszélni is. –Tarts ki… Roland…
-Megpróbálok… - de ahogy ezt kimondta, Roland összeesett, és elvesztette az eszméletét.
-NE! – Julie egyből átölelte Roland-t, és érezte, hogy könnyei is kicsordulnak. –Nehogy meghalj! Ne halj meg!
A többi vendég (akiket nem is ismertek) továbbra se mozdult, csak álltak ott, és nézték az előttük zajló jelenetet. Cécilia tért észhez a leghamarabb.
-Jól van, emberek! Vége a műsornak! Most már mindenki hazamehet!
Mikor senki nem mozdult, Damien is közbelépett.
-Nem hallják?! Nincs itt semmi látnivaló! Köszönjük, hogy eljöttek, de most már leléphetnek! Viszontlátásra! – Damien, Pierre segítségével az ajtó felé tolta a látogatókat.
-Patou, segítenél? – nézett rá Hélene Patrickra, aki még mindig ellenszenvvel méregette a vérző Roland-t.
-Persze…
Segített úgy ahogy bekötözni a sebet, míg megérkeztek a mentők. Miután Roland-t elvitték a kórházba, Julie bezárkózott a szobájába, a többiek pedig takarítani kezdtek. Patrickot eléggé bántotta, hogy ennyire nem tudta játszani a segítőkész barátot, ezért (mikor senki nem látta) bement Julie-hez a szobájába.
A lány az ágyon feküdt, de nem sírt. Patrick lefeküdt mellé, és szótlanul nézték együtt a plafont. Julie végül Patrick felé fordult, és megpuszilta az arcát.
-Nem haragszol rám? – kérdezte Patrick
-Miért haragudnék rád?
-Hát, mert annyira nem érdekelt, mi történt Roland-nal.
-Ugyan. Nem várhatom tőled, hogy jóban legyél azzal a fickóval, akinek majdnem sikerült elhódítania engem. De azért nagyon féltem őt, ugye megérted?
-Aha, igen… De ugye nem kell majd veled mennem meglátogatni őt a kórházban?
-Nem. Én viszont néha bemegyek hozzá. És szeretném, ha nem vágnál képeket minden egyes alkalommal, amikor meglátogatom.
-Jó, de csak akkor, ha továbbra is én leszek számodra az első…
Közben odakint a többiek takarítás közben megbeszélték a történteket. Egyet értettek abban, hogy ez nagyon veszélyes kaland volt, és még egyszer nem mennek bele ilyesmibe. Persze, arra is rájöttek, hogy a golyó megint csak épphogy elkerülte Julie-t… Csak nem rá vadászik ez az elmebeteg?
-Tulajdonképpen azt nem értem, eddig miért nem húztunk el innen valahová – mondta Cécilia, kezében egy véres ronggyal. –Talán máshol biztonságban lehetnénk.
-És ha oda is követne minket ez az őrült? – kérdezte Pierre, teljesen jogosan. –Ki tudja, mire képes. Látjátok, többször is megpróbál minket megölni.
-Vagy csak Julie-t… - gondolkodott el Hélene. –Nektek nem furcsa, hogy mindig szegény kiscsajt éri valami baj? Emlékeztek, mikor először rálőtt? Aztán megpróbálta elütni a kocsijával… Meg az az üzenet se volt semmi! És azt is pont az ő szobájának a mennyezetére festette.
-Talán az ő ellenségei között kéne keresgélnünk – tűnődött Damien. –Bár, akkor elleszünk egy jó darabig. A hugi nagyon sok embert magára haragított, főleg a gimiben.
-Miért? Mit csinált?
-Hát… Elég hosszú volt a bűnlajstroma. Néhány csaj, akiktől elvette a pasijukat; aztán néhány, akik előle elhalászta a kiszemeltjeiket… Arról nem is beszélve, hogy hányan irigykedtek rá, amiért a pompom-csapat kapitánya volt!
-Én nem hiszem, hogy ilyen kis apró ügyek miatt valaki megpróbálná eltenni láb alól – csóválta a fejét Pierre. –Szerintem valami komolyabb ügy lehet a háttérben.
-És ha ez csak elterelő hadművelet? – vetette fel Cécilia. –Lehet, hogy így akarja elterelni a figyelmet az igazi célpontról. Mi van, ha nem is Julie-t akarja megölni, hanem… - gondolkodott el a lány. –Hanem mondjuk Patou-t! Vagy téged, Dam! Vagy Hélene-t, vagy Pierre-t! Vagy engem…
-Oké, Cec, nyugi – lépett hozzá közelebb Pierre. –Azt hiszem, több lehetséges célpont már nincs, ennyien vagyunk.
-És ha nem is akar senkit megölni, csak ránk akar ijeszteni? – vont vállat Hélene. –Ez is könnyen elképzelhető.
-Hát, akkor meg egy hülye, szadista, aki ebben éli ki magát! – jelentette ki Damien.
-Idővel majd csak kiderül ki ez, és mit akar – zárta le a vitát Hélene.
Ahogy végeztek a takarítással, mindenki ment a maga dolgára. Patrick és Julie még bent maradtak a lány szobájában, és megvárták, míg kiürül a lakás, hogy Patrick észrevétlenül távozhasson. Ez be is jött volna, ha Pierre nem kezdi el keresni barátját…
Julie és Patrick éppen vadul csókolóztak, amikor Pierre benyitott.
-Jesszusom! – kiáltott fel. –Ti meg…
Patrick egy pillanat alatt felugrott, berántotta Pierre-t a szobába, és bevágta az ajtót. Julie gyorsan visszahúzta a topját, és megpróbált nem elvörösödni, mint egy paradicsom.
-Te… - nézett rá döbbenten Pierre Patrickra, majd Julie felé fordult. –És te… Ti ketten megint???
-Csss! – Patrick gyorsan befogta barátja száját. –Ne ordíts! Még senki nem tudja!
-Igen, és egyelőre ne is tudják meg, kérlek! – mondta Julie is.
-De hát… miért titok? – kérdezte Pierre, most már halkabban. –Hiszen már eddig is jártatok, kétszer is…
-Pontosan ezért! Nem akarjuk, hogy… hogy állandóan ezt hozzák föl nekünk. És talán komolytalannak is fognak minket gondolni… - mondta Julie halkan.
-Hát, ez igaz… - helyeselt Pierre. –Tudjátok, ezek az állandó szakítások, aztán békülések… Egy kicsit tényleg komolytalannak tűntök.
-Látod, ezért nem akartuk elmondani – ült le Patrick az ágyra. Julie odamászott mellé, és megcsókolta. A srác is visszacsókolt, de mire nagyon egymásba gabalyodhattak volna, Pierre közbeszólt:
-Hé, hé, hé! Azért, mert most már én tudok rólatok, még nem kell előttem élni a szerelmi életeteket! Legyetek rám tekintettel. Nem akarok szemtanúja lenni minden kis mocskos részletnek.
-Akkor megígéred, hogy hallgatsz a többiek előtt? – kérdezte Patrick.
-És mégis meddig akarjátok ezt eltitkolni?
-Amíg szükséges. Talán még néhány hét, egy hónap… két hónap…
-Két hónap???
-Lehet, hogy nem lesz annyi, nem kell félni. Csak még egy kicsit bírd ki!
Pierre végül belement. Nem szívesen, de engedett. Egyelőre még csak nem is sejtette, mit vesz ezzel a nyakába. De legalább a pár megnyugodott egy kicsit, mert valakit már beavathattak a nagy titokba. Így lesz valaki, aki falaz nekik vészhelyzet esetén.
Telt múlt az idő, és egész jól működött ez a helyzet. Mondjuk, egyelőre még nem nagyon volt szükség a falazásra, de ami késik, nem múlik.
Néhány nap múlva azonban újabb probléma állt elő Julie és Patrick kapcsolatában: Julie nagyon beteg lett (valószínűleg a kórházban szedett össze valamit, legalábbis ő így gondolta – de Roland már jobban volt, és túl volt az életveszélyen. Két nap múlva talán haza is engedik.).
Az egész egy kis émelygéssel kezdődött, majd hasfájással és hányással folytatódott. A lány egész nap ágyban volt, de most egyedül. Aztán egy nap múlva belázasodott, és a torka is begyulladt. Aztán jött a többi: tüsszögés, orrfújás, könnyező szem…
-Hogy vagy? – Patrick egy nagy bögre forró teával lépett be Julie szobájába.
-Dem dúl jól… - motyogta Julie orrhangon. –Rosszul érzem bagam.
-Elég meleg a homlokod – puszilta meg a lányt Patrick. –Idd meg a teát.
-Kösz.
Julie belekortyolt a teába, de aztán visszaadta a bögrét a srácnak.
-Dúl beleg… dem dudom bég beginni…
-Tetszik a hangod… - vigyorgott Patrick. –Baromi szexi.
-Ó, igen. Dudom… - a lány halványan elmosolyodott. –Örülök, hogy dedszik…
-Gyorsan gyógyulj meg. Szeretnélek ugyanolyan szépnek és vidámnak látni, mint ezelőtt.
-Én csak azért szeretnék beggyógyulni, hogy újra begcsókolhassalak. És újra szeretkezhessünk… - Julie hirtelen ledobta magáról a takarót, és Patrick legnagyobb döbbenetére egy fekete, csipkés, halványan átsejlő, rövid hálóinget viselt. –De ezt szerindem bost is begpróbálhatjuk…
-Ne ne ne! – Patrick gyorsan betakarta a lányt. –Juju, beteg vagy! Most nem csinálhatjuk! Először meg kell gyógyulnod!
-Dem is vagyok annyira bedeg! Patou! Kérlek… Gyere ide! – Julie megragadta Patrick karját és maga felé húzta.
-Nem! – a srác nem hagyta magát. –Hagyj békén!
-Dem vagyog bedeg! – Julie kimászott a takaró alól, és szorosan átölelte Patrickot. –Dézd, direkt biattad vettem fel ezt a hálóinget! Szexi!
-Nem, nem! Tudod, mi a szexi? – Patrick gyorsan kibontakozott a lány öleléséből, és arrébb ugrott. –A takaró! – gyorsan betakarta a lányt, nyakig ráhúzta a vastag gyapjútakarót. –És a meleg tea! Jaj, de szexi! – Patrick megigazgatta a párnát is Julie feje alatt. –De a legszexibb: a forró vizes palack!
-Dem, Patou… Hagyjál bár… Deljesen jól vagyog… - Julie köhögött, majd elkezdett megint kitakarózni. Aztán hirtelen rávetette magát Patrickra, és berántotta az ágyba.
-Julie! Engedj el!
-De én gívánlag téged! Bost! – a lány elkezdte csókolgatni a srácot, aki alig tudott kitérni a bacilusos puszik elől.
-Ne már! Megfertőzöl engem is!
-Dehogyis! – Julie egyre jobban belejött.
-Uramisten! Meg akarsz erőszakolni?!
-Dem, bert de is akarod!
-Nem, nem akarom! – Patrick megpróbált arrébb mászni, de a lány nem engedte. –Julie, kérlek! – gyorsan leválasztotta magáról Julie-t, és kimászott az ágyból. A lány csalódottan térdelt fel az ágyban.
-Gyere vissza!
-Nem megyek! Nem szexelek beteg nővel!
-Dem izs vagyog bedeg… Hapci! – tüsszentett Julie, majd megint köhögő rohamot kapott. –A francba, hol a zsepim? – kezdett el kutatni az ágyban a lány.
-Nézd. Én most, asszem, elmegyek. Kicsit később visszajövök. Addig pihengessél.
-Jól van, Patou. Ezt begjegyeztem bagamnak… - Julie durcásan visszabújt az ágyba.
Patrick ahogy kilépett a szobából, egyből futásnak eredt. És a lakásáig meg se állt. Pierre-t otthon találta.
-Pierre! – vágta be az ajtót. –Ha Julie keresne, én nem vagyok itt!
-Mi történt?
-Szegénykém hót beteg, és rám akart mászni! Én nem hagytam, mert nem akartam vele úgy szexelni, hogy közben tüsszög, köhög, fújja az orrát…
-Ő meg megsértődött, mi?
-Igen, kajakra. Szóval, ha keres, akkor tagadj le, oké?!
Eközben a szemben lévő ház padásterének egyetlen lakásában komoly bosszút forralt annak lakója. Már harmadik alkalommal úszta meg ez a lány a halál árnyékát. Negyedik alkalommal jobban elő kell készíteni a terepet – gondolta a férfi. Negyedik alkalommal már nem tévedhet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
