|
32. rész
Csibebaba 2008.02.15. 16:53
 -
Julie és Patrick először csak dermedten álltak és nézték barátjukat, aki kezét sebére szorítva próbált magához térni a sokk után. Mikor meglátta, mennyire vérzik, nem bírta tovább és elájult. Julie felsikoltott, és odarohant Hélene-hez.
-Hélene! Mi történt veled? – rázta meg a lányt Julie, de az nem válaszolt. –Hélene! – zokogta Julie. –Mondj már valamit!
-Julie… - Patrick óvatosan megfogta a lány karját. –Megyek, szólok a többieknek. Addig maradj itt vele.
-Jaj, istenem… - Julie szinte meg se hallotta, mit mondott neki Patrick. –Hélene… Ne halj meg!
Patrick berohant a diszkóba, és megkereste barátait. Ez nem volt egyszerű, hiszen rengetegen voltak. Bejárta az egész helyet, mire sikerült összeszednie a többieket. Először nem is értették, mi történt, mert Patrick annyira sokkos állapotban volt, hogy csak akadozva tudta elmondani a történteket. Pierre viszont a lényeget értette: Hélene, vér, ájulás…
Gyorsan kirohant mindenki a diszkó melletti kis sikátorba. Julie addigra már teljesen kikészült idegileg, arca csupa könny volt. Pierre azonnal arrébb tolta a lányt, és a karjába vette az ájult Hélene-t. Damien gyorsan hívta a mentőket, Julie pedig sápadtan és a könnyeivel küszködve bújt hozzá Patrickhoz. Egyedül Cécilia maradt nyugodt, és úgy tett, mintha egyáltalán nem érdekelnék a történtek. És bizonyos fokig nem is érdekelte.
-Cécilia, mi van veled? – kérdezte Damien döbbenten. –Úgy értem… Még ez se hat meg téged?
-Nem igazán – vont vállat a lány. –Egyébként miért érdekelne? Nem szeretem Hélene-t. lehet, hogy ő provokálta ki a támadást. Biztosan valaki másnak is rámászott a pasijára, és a csaj bosszúból ki akarta nyírni. Sajnos nem sikerült…
-Na, idefigyelj… - Pierre hajszálhíján ráugrott a lányra, de Damien visszahúzta.
-Hé, hé, hé! Hagyd! Hadd mondja.
-Nem lehet igaz, Cécilia, hogy még most is csak ezzel vagy elfoglalva! – kiabálta Pierre. –Az egyik barátunk félholtan fekszik, te meg a sebeidet nyalogatod!
-Igen, mert ugyebár mindig mindenben én vagyok a hibás… - jegyezte meg halkan Cécilia.
-Szerintem hagyd abba, Cec… - kérte Damien.
-Tudom, hogy tök szomorúnak meg sokkosnak kéne lennem Hélene miatt, de ha arra gondolok, hogy mit csinált veled, Dam… Ne haragudj, de valahogy nem tudom sajnálni.
-A rohadt életbe! – Pierre-t ismét csak Damien fogta vissza.
-Nyugi! Cec! Ne legyél ilyen gonosz! Inkább engem utálj, hiszen én csókoltam meg őt! – mondta Damien. –Ne őt büntesd!
-De ő meg visszacsókolt!
-Ez nem igaz! Nem volt rendes csókolózás, mert nem akarta! Aztán persze én is észhez tértem…
-Na, mindegy, ez engem már nem érdekel. Ami történt, megtörtént. Hagyjuk lógva ezt az egészet, nem akarom ezen idegesíteni magam.
-Látod…
-De azért nem leszek vele soha többet jóban. Elviselem, de ennyi. Téged, Dam, szintúgy.
-Köszönöm.
-Most már visszamehetek bulizni? – kérdezte szemtelenül Cécilia.
Erre mindenki úgy nézett rá, mintha legalábbis azt mondta volna, hogy ő támadta meg Hélene-t. És sajnos, ez sokakban fel is merült… Teljesen véletlenül…
-Te voltál az… - mondta Pierre hitetlenkedve.
-Mi van? – Cécilia semmit nem értett. –Te miről beszélsz?
-Te támadtad meg Hélene-t!
-Nem vagy észnél…
-Hiszen minden egybevág! – kapott a fejéhez Pierre. –Utálod Hélene-t, és most se rázott meg túlságosan, ami történt vele!
-Attól még nem kéne vádaskodni! – fakadt ki Cécilia. –Azért annyira nem vagyok elvetemült, hogy megtámadjak valakit! Sokkal kifinomultabb módszereim is vannak az utálatom kifejezésére!
-Nem hiszek neked – jelentette ki Pierre hidegen.
-Na, jó, most már álljatok le! – szólt közbe Patrick is, aki eddig Julie-t ölelgette. –Ebben a pillanatban nem egymást kéne szapulni és gyanúsítgatni, hanem azon kéne gondolkodnunk, miért támadták meg Hélene-t. És egyáltalán ki, mert erre, ha jól emlékszem, egyelőre még nem sikerült rájönnünk!
-De vajon miért nem engem kapott el? – suttogta Julie. –Hiszen rám vadászik.
Közben megérkezett a mentő is, és bevitte Hélene-t a kórházba. Pierre vele ment, de a többiek továbbra is ottmaradtak a diszkó mellett, és próbáltak magukhoz térni a sokk után.
-Ugye nem te voltál? – kérdezte Damien Céciliától.
-Már te is kezded?! – a lány érezte, hogy szeme megtelik könnyel. Elege volt abból, hogy mindenki rá gyanakszik, holott egész este szinte nem is találkozott Hélene-nel.
-Bocs…
-Hagyjatok engem békén! – Cécilia elsírta magát, és elrohant.
-A fenébe is… - Damien leült a diszkó lépcsőjére, és fejét tenyerébe hajtotta. –Nem akartam, hogy ez legyen…
-Tudjuk – Julie leguggolt mellé és megsimogatta a karját.
-Na, jó… - Damien felállt a lépcsőről, és elindult vissza a diszkóba. –Bemegyek a cuccainkért. Aztán szerintem, lassan hazaindulhatnánk.
-Ja, igen – bólintott Julie is.
-Patrick, velem jönnél egy pillanatra? – fordult Damien a srác felé.
-Ne hagyjatok itt egyedül! – kiáltott fel Julie szokatlanul vékony hangon.
-Jó, akkor gyere be velünk. Szeretnék négyszemközt beszélni Patrickkal. Addig te gyűjtsd be a cuccainkat és Céciliát.
-Oké.
Ahogy beértek, Julie elvonult, hogy teljesítse a feladatát, addig Damien félrevonta Patrickot a férfi WC folyosójára.
-Na, mi a téma? – kérdezte Patrick kíváncsian.
-Te és Julie.
-Ó…
-Figyelj, haver… Juju nagyon kibukott, amikor megcsaltad. Ráadásul nem először szakítottatok, és ez a második tényleg nagyon fájdalmas volt számára – kezdett bele Damien.
-Tudom…
-Szóval… miért is smároltad le ma este megint? – szegezte neki a kérdést Patricknak Damien.
-Hát… - most mit mondjon? Most vajon Damien rájött, vagy ennyi jel még nem volt neki elég? Esetleg az egyik illetékes szájából akarja hallani?
-A francba, Patrick… Még te se tudod, igaz? Most majd megint azt fogja hinni, hogy újra kezditek… Mondd, mi a fenének kell belegyalogolnod mások lelkébe állandóan?!
-Hé, hé! Állj már le egy percre! – vágott közbe Patrick. –Mi Julie-vel megint… Szóval mi megint járunk… Már majdnem egy hónapja…
-Micsoda?
-Igen… Tényleg újra kezdtük…
-Hú, hát ez… Váratlanul jött…
-Igen, tudom, de… Eddig nem akartuk elmondani, mert féltünk, hogy mit szólsz hozzá…
-Hát, tekintve az eddigi dolgaitokat, nem is ugrálok örömömben. Nézd, Patrick… Azt még elnéztem neked, hogy már a legelső nap rámozdultál a húgomra. De miért ne tetted volna, hiszen nagyon csinos, te meg pasiból vagy… Utána még azt is elnéztem nektek, hogy nyíltan, előttem beszélgettek a szexuális életetekről. Még az első szakításotok se volt annyira vészes, mert hát, istenem, nem egyezett a véleményetek. De amikor másodjára azért szakítottatok, mert megcsaltad, na akkor nagyon dühös lettem rád! Fogalmam sincs, hogy sikerült visszaszerezned Jujut, de marhára szerencsés ember vagy!
-Tudom… - mondta Patrick halkan.
-Egy szó mint száz: nagyon vigyázz rá! Ha csak egyszer, egyetlen egyszer megbántod, megcsalod, vagy bármilyen más módon fájdalmat okozol neki, én esküszöm, egyenként kiverem a fogaidat, úgy, hogy le is nyeled őket! Megértetted?
-Igen… De mielőtt túlságosan beleélnéd magad a fogászati beavatkozásba, hadd szögezzem le, hogy mi Julie-vel nem csak kamatyolunk. A kapcsolatunk kezd beérni, és lassan egyre komolyabbá válik.
-Hát, úgy legyen. De mint az előbb is mondtam: ha csak egyetlen szavaddal fájdalmat okozol neki…
-Jó, oké, megértettem.
Miután Julie visszaért, a két srác gyorsan témát váltott, és úgy tett, mintha semmi különös nem történt volna. A lánynak sikerült Céciliát is begyűjtenie, így négyesben mentek hazafelé. Másnap délelőtt hazaengedték Hélene-t a kórházból, úgyhogy barátai ápolták.
Cécilia nem igazán érzett késztetést rá, hogy kifejezze sajnálatát, amiért megtámadták Hélene-t, de egyik nap csak ő volt otthon, és nem tehette, hogy egész napra bezárkózik a szobájába. Megpróbált úgy járkálni a lakásban, hogy ne kelljen találkoznia Hélene-nel, de ez elkerülhetetlen volt.
-Meddig nem akarsz hozzám szólni? – kérdezte Hélene, amikor Cécilia már harmadjára vonult el mellette egyetlen szó nélkül.
-Ameddig szükséges.
-Vagyis?
-Jaj, Hélene! Ne akard már, hogy jópofizzak veled azok után, amit tettél!
-Cécilia, teljesen olyan vagy, mint egy kisgyerek! Nem kéne megsértődnöd, azon, hogy a volt barátod csókolózott mással is. Jó, tudom, hogy ez most nem mentség, mert hogy velem tette ezt, de… Ami történt, az egyáltalán nem volt komoly.
-Na persze… - Cécilia keresztbe font karral állt Hélene előtt, aki a kanapén feküdt.
-Először is, Damien volt az, aki rám cuppant…
-Te meg visszacuppantál rá.
-Na, ez nem igaz! Azonnal ellöktem őt magamtól, mert nem tartottam helyesnek! Még csak nem is tetszik! Csak egy barát, semmi több! – Hélene felült a kanapén. –Én Pierre-t szeretem, és soha nem csalnám meg! Olyan sráccal meg pláne nem, akiről tudom, hogy másé. Soha nem vettem el senkitől a pasiját, és ezt a jövőben sem kívánom megtenni.
-Damien miért csókolt meg téged? – kérdezte Cécilia teljesen más hangsúllyal, mint az előbb. Már nem tűnt dühösnek.
-Nem tudom. Talán… Talán ki volt bukva amiatt, ahogyan viselkedtél a volt barátoddal.
-Christophe-fal? – Cécilia leült a fotelba. –Hogyhogy? Ezt nem értem.
-Amikor az erkélyen beszélgettünk, ő azt mondta, hogy te nagyon… öhm, hogy is mondjam… közvetlen voltál vele.
-Ó, akkor ezért rohant el úgy… - gondolkodott el Cécilia. –A francba… Akkor én vagyok a hibás!
-Dehogyis! Hiszen te nem tudhattad, hogy így fog reagálni. Persze, azért legközelebb ne viselkedj ennyire közvetlenül a volt pasijaiddal, ha Dam is ott van. Ez csak egy aprócska tanács – mosolyodott el Hélene.
-Jaj, Hélene, én annyira sajnálom! – Cécilia odament Hélene-hez, és átölelte. –Nem akartam ennyire bunkón viselkedni veled! Csak annyira dühös voltam a csók miatt, és…
-Oké, semmi baj. Felejtsük el.
-Egyébként… Mi történt veled? Úgy értem, nem láttad, ki támadott meg?
-Nem, sötét volt. Csak annyit vettem ki, hogy pasi volt, és magasabb volt nálam.
-Egy nagy gorilla?
-Nem, nem… Inkább olyan magas, vékony fajta. Szikár.
-Hm… És… A torkodat akarta elvágni? – kérdezte halkan Cécilia.
-Biztosan. Hátulról támadott… A kést a torkomhoz nyomta, és… Nagyon erősen szorított. Aztán egy pillanatra, mintha elbizonytalanodott volna, és azt motyogta, hogy „barna”… Nem tudom, miért. Én meg kihasználtam ezt a néhány pillanatot, és kirántottam magamat a szorításából. Ekkor vágott meg a kés. Elszaladtam, és elbújtam. A pasi, gondolom, meg akart keresni, de végül nem talált rám. Ezután talált rám Juju és Patou. Aztán elájultam.
-Értem. Azért nem semmi, hogy csak úgy megtámadják az embert! Ráadásul szilveszterkor! Megáll az ész!
-Mindegy, most már el kell ezt fogadni. De azért az elég gáz, hogy így kezdődik az újév.
-Hát igen, de ha arra gondolsz, hogy kibékültünk… Azért mégse olyan rossz ez az évkezdet… - mosolyodott el Cécilia.
-Na, jó, nem. Ráadásul Juju és Patou megint… Hoppá! Ezt nem kéne elkotyognom… Nem mondtam semmit, felejtsd el! – Hélene gyorsan a szájára tette a kezét.
-Nyugi, semmi baj. Már én is tudom. Rájuk nyitottam, amikor csókolóztak. Julie még azt is elmondta nekem, hogy babát szeretne.
-Igen, nekem is elmondta. De aztán Patou-val megbeszélték, hogy még várnak vele.
-Na ja… - mosolyodott el Cécilia. –Csak éppen a drága kis csajszikánk úgy döntött, hogy nem vár Patou-ra, és egész egyszerűen abbahagyta a fogamzásgátló szedését.
-Micsoda???
-Ezt ő maga mondta nekem, amikor a Resto előtt dumcsiztunk. Hát, mit mondjak… Szegény Patou rendesen meg fog lepődni!
-Az biztos. Nem semmi csaj ez a Julie! Csak az a baj, hogy Patou lehet, hogy megijed majd és otthagyja.
-Hú, hát nem tudom – csóválta a fejét Cécilia. –De az biztos, hogy lesz egy „apróbb” botrány…
Miközben a két lány ilyen jól elbeszélgetett a békülésük után, a szemben lévő ház padlásterében nagyon véres bosszúra készült az ott lakó férfi. Lakása el volt sötétítve, csak néhány gyertya égett. A férfi benyúlt a szekrényébe, és elővett onnan egy selyembe bugyolált valamit. Óvatosan elkezdte kibugyolálni, majd az egyik gyertya fényében alaposan megszemlélte a tárgyat.
Egy régi, vöröslő kövekkel kirakott markolatú tőr volt az, éle megcsillant a gyér fényben. A férfi lassan forgatta kezében, majd ajkához emelte, és megcsókolta a tőr élét. Tudta, hogy ezzel vet majd véget a fiatal lány életének. És már azt is tudta, hogy mikor és hol.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
