|
33. rész
Csibebaba 2008.02.17. 19:35
 -
Julie mindig elérte azt, amit akart. Már egészen kislánykorában céltudatos volt, és ez az évek során csak fokozódott benne. Gimis korában is mindig megszerezte azt, amire vágyott. Lehetett az egy új bicikli, egy vörös rúzs, egy új miniszoknya, egy jó jegy, az iskola legjobb pasija… Mindent megkapott, és ő ehhez elég könnyen hozzá is szokott.
Ezen a kényelmes életformán most se kívánt változtatni. Elhatározta, hogy gyereket akar, és ezt mindenáron véghez is fogja vinni. Tudatosan készült rá: már két hete abbahagyta a fogamzásgátló szedését; kiszámolta, mikor van peteérése; egyre kevesebbet dohányzott; sőt, még a fogyókúrával is leállt, mert valahol azt hallotta, hogy a nem diétázó nők könnyebben esnek teherbe.
Így, felkészülve várta, hogy végre teljesüljön az álma. A peteérés első napján úgy gondolta, itt az ideje a „bevetésnek”. Mindent előkészített: a többieket elküldte moziba, előszedte a selyem ágyneműjét, felvette a legszexibb fehérneműjét, gyertyákat gyújtott, pezsgőt hűtött be… Egyszóval ideális környezetet teremtett a „nagy eseményre”.
Mikor Patrick munka után hazaért, nem hitt a szemének.
-Hahó… - szólalt meg vérszegény hangon. –Van itthon valaki?
Semmi válasz nem érkezett.
-Elnézést, ha csak úgy betörtem ide. Azt hiszem… Azt hiszem, eltévesztettem a lakást. Én… nem is itt lakok…
-De, Patou. Jó helyen jársz – lépett ki Julie a hálószobából. Lazán nekidőlt az ajtófélfának, mellét kicsit kinyomta, kezét csípőjére tette, haját pedig lazán a válla mögé dobta.
-Ejha… - Patrick csak ennyit tudott kinyögni. Alaposan végigmustrálta a lányt, egyetlen porcikáját se hagyta ki. Közben, észre se vette, de egyre szaporábban vette a levegőt.
-Téged vártalak – mosolygott Julie. –Szeretném, ha megmasszíroznál.
-Mi…? – a srác azt hitte, rosszul hall. Erre nem volt felkészülve.
-Gyere… - a lány finoman levette Patrickról a kabátját, és behúzta a szobába. Majd a masszázsolajat a kezébe nyomva így szólt: –De ne légy telhetetlen, csak masszírozásról lehet szó.
Természetesen tudta, hogy sokkal több lesz annál, és ha erre Patrick nem jött volna rá, ő egyértelműen rávezette volna. Teherbe akart esni – bármi áron.
Az elkövetkező percek roppant kellemesen teltek. Patrick masszírozás közben „egészen véletlenül” lecsúsztatta a lányról a rövid, csipkés hálóinget, és olyan helyeken is elkezdte masszírozni Julie-t, ahol nem lett volna feltétlenül szükséges…
Ezután már nem tudtak tovább parancsolni a kitörő szenvedélynek és érzelmeiknek, amelyek teljesen hatalmukba kerítették őket. Julie úgy érezte, ilyen jó még soha nem volt, és azt kívánta, bár sose érne véget. Csak csókolta Patrickot, szorosan magához ölelte, érezte a srác szívdobogását, ami egyre erősebb lett. Már az ő szíve is vadul kalapált, ajka már szinte fájt a heves csókoktól, és légzése is egyre gyorsult. És akkor volt egy pillanat, amikor…
Néhány órával később Julie izgatottan kereste barátnőjét.
-CEC!!! – kiabálta a lány, fel-alá rohangálva a lakásban. –Cec! Hol vagy már?
-Jelentem, itt vagyok – Cécilia éppen akkor lépett be az ajtón, néhány zacskóval felpakolva. –Segítenél?
-Persze – Julie gyorsan elvett tőle egy szatyrot, és ledobta a konyhapult mellé. –Nem fogod elhinni! Olyat mesélek, hogy leesik az állad!
-Nocsak… - Cécilia ránézett barátnőjére, aki szikrázó mosollyal állt előtte. –Mi történt?
-Azt hiszem, Patou-val csináltunk egy gyereket! – mondta Julie, még mindig ragyogva. –Jaj, istenem, én annyira boldog vagyok!
-De… hogyan? Illetve… Ne meséld el, hogyan, hanem azt, hogy mikor?
-Ma délután, miután hazaért. Bevetettem magam – mondta Julie, még mindig fülig érő szájjal.
-Vagyis…? Bővebben?
-Hát… Egy kicsit átrendeztem a lakást, hogy kellően romantikus legyen, felvettem a legszexibb fehérneműmet, behűtöttem egy üveg pezsgőt… Aztán megkértem, hogy masszírozzon meg. Innentől, gondolom, sejted, mi volt… - mosolygott sejtelmesen Julie.
-Jajjj, kímélj meg a piszkos részletektől, légy szíves…! – intett Cécilia, majd elkezdett kipakolni a zacskókból. –És akkor… most vársz „a jelekre”?
-Igen. de nem baj, édes várakozás lesz - sóhajtott fel Julie, és leült egy székre. –Cec, te el se tudod képzelni, most milyen izgatott vagyok! Egyébként kábé mennyi idő, míg jelentkeznek az első tünetek?
-Nem tudom… Két-három hét… Fogalmam sincs.
-Minden esetre holnap és holnapután is elkapom Patou-t. Biztos, ami biztos.
-Csak ügyesen…
-De az a baj, hogy én úgy érzem, képtelen vagyok ennyi ideig várni az eredményre! Két-három hét… Az baromi sok! Istenem… Legszívesebben már most megcsinálnám a tesztet.
-Nyugi, Julie! Hidd el, érdemes várni. És tudod, hogy addig még Patou-val is közölni kéne, hogy…
-Tessék?
-Hát… Szerintem nem ártana tudnia róla, hogy mégis meggondoltad magad a gyerekvállalással kapcsolatban.
-Oké, majd… majd mondom neki. De addig hadd ábrándozzak még egy kicsit erről a varázslatos délutánról! – sóhajtott fel Julie.
-Jaj, de fel vagy dobódva… - csóválta a fejét Cécilia mosolyogva.
-Még most is reszket a térdem, ha rágondolok…
-Ügyes kislány. És gratulálok Patou-nak is, amiért ilyen szépen teljesített…
-Majd meglátjuk, mennyire szépen. Két-három hét, és kiderül.
Ekkor nyílt az ajtó, és Hélene is hazaérkezett.
-Sziasztok, csajok. Na, mi a téma? – pakolta le a táskáját az asztalra, majd levette a kabátját.
-Lehet, hogy Julie máris babát vár – mondta Cécilia.
-Wow! És honnan tudod? Megcsináltad a tesztet? Muti meg! – Hélene teljesen belelkesült.
-Nem, nem… - tiltakozott Julie. –Még csak ma estem teherbe. Délután egy kicsit… - Cécilia közben megköszörülte a torkát. Julie vette a lapot. –Vagyis… nagyon… szóval, összegabalyodtunk Patou-val, na! És… lehet, hogy sikerült…
-Hát, nagyon szorítok érted, csajszi! – ölelte át Hélene Julie-t. –Szeretném, ha boldog lennél.
-Köszi – mosolygott Julie, majd elővett egy joghurtot, és leült a kanapéra. Aztán valami eszébe jutott, és hátrafordult barátnőihez. –Apropó, Cec! Mostanában hogy álltok a bátyámmal? Kibékültetek már?
-Nem igazán – vont vállat Cécilia.
-És meddig akarjátok ezt csinálni?
-Amíg fel nem fogja, hogy mit tett.
-Azért te se vagy egy maszületett bárányka… Gondoljunk csak Christophe-ra… Vagy Rogerre, a Restoból…
-A Restoban neki is volt csaja. Ennyit a hűségről…
-Már nem jártok – figyelmeztette Hélene. –Szóval, elvileg nem számít megcsalásnak az, ha a szakítás után mással mutatkozik az ember…
-Pontosan! – csapott le a mondatra Cécilia. –Így igaz!
-Jaj, de ellenem vagytok… - húzta el a száját Julie.
-Te egyelőre foglalkozz a leendő kisbabáddal – torkollta le Cécilia. –Majd mi, Dam-mel megoldjuk a problémáinkat.
Eközben a fiúk lakásában is nagygyűlés volt: Patrick beszámolót tartott. Damien nem szívesen hallgatta, hogy Patrick mit művelt a húgával, de végül beletörődött, hogy a srác csak az ő kedvéért nem fogja félbeszakítani monológját.
-Csak aztán nehogy apuka legyél – szólt közbe Pierre kajánul.
-Ugyan! – legyintett Patrick. –Julie szed valami bogyót. Teljességgel lehetetlen, hogy teherbe essen.
-Legalábbis reméljük – tette hozzá Damien.
-Miért? Nem lenne rossz Patricknak egy folyton nyivákoló kisbaba – vigyorgott Pierre. –Egy kis felelősségérzetet mindenképpen ébresztene benne…
-Nekem nem kell gyerek. Még nem – zárta le a vitát Patrick. –Majd idővel.
-De a húgomtól, ugye? – kérdezte Damien jelentőségteljesen.
-Hát… persze… - Patrick nyelt egyet. Valami különös szorítást érzett a tüdejében, mintha egy erős pánt szorítaná a mellkasát. Nagyot sóhajtott, hátha így megszűnik a szorítás.
-Egyébként, mostanában hallatott magáról ez a különös fickó? – kérdezte Pierre, témát váltva. –Mármint a zsarolónk.
-Hélene támadása előtt?
-Aha. Levél, telefon, egyéb…
-Hm… - Patrick nem tudta, beszéljen-e nekik Julie leveléről. Ha elmondja, aggódni fognak a lányért. De végül is, tök mindegy. Már így is aggódik mindenki mindenkiért. –Hát… - szólalt meg végül. –Julie kapott egy levelet. Még szilveszter előtt.
-És ezt csak most mondod? – csattant fel Damien.
-Igen, mert nem akartuk nagydobra verni Julie-vel. Nem akartuk, hogy aggódjatok.
-De a fenébe is! – tört ki Damien. –Hogy titkolhatjátok el, hogy a húgom kapott egy levelet attól az őrülttől?!
-És mi volt benne? – kérdezte Pierre.
-A fickó megfenyegette Julie-t, hogy az életére tör. Mindenhová követni fogja, és azt állítja, hogy meg akarja ölni… - Patrick nem bírta folytatni.
-Uramisten… - Damien csak üveges szemmel nézett maga elé, egyszerűen nem tudta felfogni, miért titkolták ezt el előle.
-Most mi a francot csináljunk? – kérdezte halkan Pierre. –Mindenki őrizze Julie-t? Azért azt kicsit nehéz lenne megoldani.
-Nem tudom, mit tegyünk… - suttogta Patrick. –Én arra is gondoltam, hogy mi van, ha a pasi csak azt akarja, hogy beparázzunk, de igazából nem akar semmit se csinálni?
-Figyelj, Patrick! Ha ez az ember olyan vicces kedvében lenne, akkor nem támadta volna meg Hélene-t… Hoppá! Meg persze Julie-t. Sőt, őt többször is, nem emlékeztek?
-Ez akkor se túl vigasztaló – dőlt hátra a fotelban Patrick.
-Hát nem! – Damien is visszanyerte hangját. –Ráadásul van még egy tényező, ami nyugtalanít.
-Micsoda?
-Amikor Ceccel egy kicsit kutakodtunk a pasasnál, találtunk egy régi cikket valami néhány évvel ezelőtti gyerekgyilkosságról. Illetve, arról, hogy nem találják a kislányt.
-Ez érdekes. De nem tudom, mennyiben kötődik a mi esetünkhöz – vont vállat Pierre.
-Majd kiderül. Mindenesetre érdekes volt.
-Na és arra emlékeztek, amikor mindannyian elmentünk oda, és találtunk fotókat, meg mindenféle feljegyzéseket? – vetette közbe Patrick.
-Na igen, az meg a másik. És volt ott még valami… - gondolkodott el Pierre. –Valami papírok… Nem, dehogyis! Kártyalapok!
-Aha, tényleg! – erősítette meg Damien is. –Ráadásul a Julie és a te mappádhoz volt csatolva egy-egy lap. Vajon miért?
-Fogalmam sincs – nézett maga elé Patrick.
-Remélem, előbb-utóbb rájövünk, ki ez az elmebeteg, és sikerül végleg elintéznünk őt – tett pontot a beszélgetésük végére Pierre.
-Egyébként, Patrick – szólalt meg ismét Damien. –Mi a programod ma estére? Vagy inkább… Ma éjszakára?
-Nem tudom. Miért?
-Csak azért, hogy számítsak-e a húgom felbukkanására reggel a fürdőben.
-Ja, nem. Ma éjszaka külön alszunk. Délután egy kicsit… kikészültünk… - vigyorgott a srác. –De holnap, az már más tészta…
Pedig jobban tette volna, ha az aznap éjszakát Julie-vel tölti. A lány ugyanis borzasztó nagy veszélynek volt kitéve. Este tíz óra körül készülődött a lefekvéshez. Még megfésülködött, bekente a kezét valami krémmel, aztán az arcát is. Megigazította az ágyát, majd lefeküdt, és a kislámpa fényénél olvasni kezdett. Körülbelül fél órát olvasott, de aztán lassan elkezdett leragadni a szeme. Letette a könyvet az ágya mellé, lekapcsolta a lámpát, és magára húzta a takarót.
Hallotta az óra ketyegését, és még akkor is fent volt, amikor az óra elütötte a tizenegyet. De ezután már lassan, nagyon lassan álomba szenderült. Ha valaki nézte volna, talán észre se vette volna, mikor jött el ez a pillanat, olyan csendben és észrevétlenül aludt el.
Valaki azonban valóban figyelte őt a behúzott függöny mögül. A férfi az ablakon mászott be, hosszú, fekete kabátja szinte teljesen eltakarta őt. Kezét óvatosan becsúsztatta a kabát alá, és mikor kitapintotta a hideg fémet, a vörös köves markolatot, megnyugodott. Nála van a fegyver.
Megvárta, míg az óra elüti az éjfélt, és akkor halkan kibújt a függöny mögül. Odaosont a lány ágyához, és óvatosan lehajolt, hogy hallja Julie lélegzését. Pontosan akart célozni, ezúttal nem volna ildomos elvéteni. Felegyenesedett, majd kesztyűs kezével előhúzta a tőrt, amelyet otthon gondosan kifent, hogy biztosan sikerüljön vele a művelet.
Vett egy nagy levegőt, felemelte a tőrt, és lecsapott vele. Azonban a lány, mintha megérezte volna, mi készül ellene, arrébb ugrott, így a csapás a párnáját érte. Felhasította a huzatot, és tollak szálltak ki a puha ágyneműből.
-Mi a… - a férfi nem értette, mi történt.
Julie, félálomban, feltérdelt az ágyon. A tőr újra lesújtott, de ezúttal se ért célt: a lány elkapta az éles pengét. Kezébe mélyen belefúródott a tőr, átvágva ereit. A lány érezte, ahogy a meleg vér végig csorog a kezén, és az iszonyatos fájdalomtól szédelegve egyre erősebben markolta a fegyvert.
-Gyilkos… - suttogta. –Gyilkos…
A férfi megpróbálta megragadni a lány haját, de Julie elkapta a másik kezét is, és megszorította. A támadó elkezdte rángatni a tőrt, újabb sebeket ejtve Julie kezén. A lány ajkába harapva próbálta visszatartani könnyeit, de a fájdalomtól már szinte csillagokat látott. Az éles penge szinte szétmetélte a tenyerét, ömlött belőle a vér. Ő azonban továbbra is elszántan szorította támadója kezét és a tőrt.
-Mit akar…? – nyögte a fájdalomtól reszketve Julie.
A támadója azonban nem válaszolt, hanem egy óvatlan pillanatban kirántotta a kezét Julie szorításából – ami nem volt nehéz, ugyanis a lány egyre gyengébb volt. Julie ekkor mintha szemüveget látott volna villanni, de már nem volt ideje ezt továbbra is kifürkészni, ugyanis a férfi támadásba lendült ismét.
-Te szemét lotyó! – ordította, és akkora pofont lekevert a lánynak, hogy az szabályosan lerepült az ágyról. Nekiesett az ággyal szemben lévő komódnak, és beverte a fejét a szekrény sarkába. Halántékából vékony csíkban szivárogni kezdett a vér, arca pedig szintén nagyon megfájdult.
-Gyilkos… - továbbra is csak ennyit tudott mondani.
A férfi odalépett hozzá, de mielőtt ismét rátámadhatott volna, lépéseket hallott odakintről.
-Julie! Julie, jól vagy?
Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, és villámgyorsan az ablakhoz rohant. Kimászott, és eltűnt a sötétben. Otthagyta Julie-t, aki ájultan, vérző fejjel és tenyérrel a kis szekrény tövében feküdt, arcán rászáradt könnyeivel.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
