|
37. rész
Csibebaba 2008.03.10. 20:22
 -
Mint tudjuk, Céciliát Julie küldte le a gyógyszertárba, hogy hozzon neki fájdalomcsillapítót. A lány le is ment, de támadás érte, és a megmentője egész egyszerűen elrabolta. Vagy, szebben mondva, „magával vitte Loire-menti birtokára”. Az előző részben már leírtam, ezután mi történt Céciliával, és miként próbált megmenekülni.
De ezúttal a párhuzamosan zajló eseményekről fogok írni, amelyek Cécilia kalandos utazása közben történtek a párizsi lakásban. Julie, továbbra is görcsök közt, várta vissza barátnőjét, és egyre rosszabbul érezte magát. Úgy érezte, meghal, ha nem kap fájdalomcsillapítót öt percen belül. Cécilia azonban csak nem jött, és Julie el se tudta képzelni, mi történt vele.
Telt-múlt az idő, és hamarosan Patrick is hazaért.
-Hahó, Juju! – kiabált a lánynak. –Merre vagy?
-Mindjárt kimegyek… - válaszolta Julie elhaló hangon.
-Hoztam neked valamit, aminek örülni fogsz!
-Mit? – Julie lassan kiment, és megállt a hálószoba ajtajában.
-Beugrottam a sarki cukrászdába, és… Voilá! – Patrick letett az asztalra egy kis becsomagolt papírtálcát, majd óvatosan lehúzta róla a papírt.
-Ó, de kedves – mosolyodott el halványan a lány, mikor meglátta a sokféle sütit, amit Patrick hozott neki.
-Mi baj van? Sápadt vagy – lépett hozzá közelebb a srác. –Jól vagy?
-Nem igazán. Nagyon fáj a hasam, és rosszul érzem magam.
-Akkor nem is örülsz a sütiknek…
-De igen, csak… most rá se tudok nézni semmilyen kajára. Azért igazán szép tőled, hogy gondoltál rám – Julie finoman megcsókolta Patrickot, majd felsóhajtott. –Nem találkoztál Ceccel, mikor jöttél hazafelé?
-Nem. Miért, kellett volna?
-Hát… Már több mint fél órája leküldtem a patikába, hogy hozzon nekem fájdalomcsillapítót, és még nem ért vissza.
-Biztos sokan vannak.
-Ilyenkor? Meg a gyógyszertár sincs messze, kétsaroknyira van! Valami történhetett vele.
-Jaj, Juju! Ne idegeskedj! Nem történt vele semmi, higgy nekem.
-Hát, legyen igazad – a lány a hasára szorította a kezét, és lassan leült egy székre.
-Nagyon rosszul vagy?
-Eléggé… - suttogta Julie, mert már szinte beszélni se volt ereje.
Patrick odahajolt a lányhoz, és gyengéden megcsókolta a nyakát. Julie megborzongott, de hagyta, hogy a srác tovább csókolgassa. Patrick felhúzta a lányt a székről, és szorosan magához ölelte, ajkát Julie vállára csúsztatva, ezzel egyre lejjebb húzva a puha köntöst. A lány minden porcikájában reszketett, és finoman megcsókolta a srácot.
-Jobban vagy már?
-Szédülök… - mondta a lány halkan.
Patrick erre kezét lejjebb csúsztatta Julie derekán, majd még lejjebb, és mikor a lány lehunyt szemmel, mélyeket sóhajtva bújt hozzá, hirtelen kivágódott az ajtó, és Pierre viharzott be.
-Ejha! – rikkantotta el magát, meglátva a párt eme meghitt hangulatban. Patrick és Julie egyből szétrebbentek. –Bocs, ha megzavartam valamit!
-Hát… öhm…
-Nem gondoljátok, hogy nem kéne itt, a kirakatban élnetek a magánéleteteket?
-Tudod, bíztunk egy nagyon okos találmányban, amit úgy hívnak, ajtó – válaszolt epésen Patrick.
-De ha nem zárjátok be…
-Mert vannak, akik nem törnek rá csak úgy az emberre… Vagy legalábbis kopognak.
-Hűűű, süti! – Pierre elengedte a füle mellett a megjegyzést és leült az asztalhoz. Maga elé húzta a sütis tálcát, és nekilátott.
-Igazából azt Julie-nek…
-Hagyd! – fogta meg Julie Patrick karját. A srác csak csúnyán ránézett, de végül lenyelte, amit mondani akart.
-Szóval, mibe gyalogoltam bele az imént? – kérdezte Pierre tele szájjal.
-Semmibe – jelentette ki Patrick. –Csak… Csak átöleltem Jujut. Ennyi.
-Hát, láttam, hol járt a kezed…
-Mi van, már nem csinálhatok azt a barátnőmmel, amit akarok?! – csattant fel Patrick. –Rosszabb vagy, mint anyám! Nem számítottunk rá, hogy betrappolsz majd ide! Nem számoltunk veled!
-Az baj – vont vállat Pierre. –De nem éri meg, hogy ezért összekapjunk, nem?
Patrick felsóhajtott, csak hogy lehiggadjon, majd ránézett Julie-re, aki egyre sápadtabb volt.
-Asszem… Asszem, én átöltözök… - mondta halkan Julie. –Hélene otthon van? – nézett rá Pierre-re.
-Igen, most ért haza. Menj csak le hozzá, szerintem örülni fog neked.
Julie adott még egy puszit Patricknak, majd bezárkózott a hálószobába, átöltözni. Úgy tűnt, Pierre rájött, hogy nem kéne eltüntetnie az összes sütit, mert visszacsomagolta a maradékot, és arrébb tolta, nehogy kísértésbe essen.
-Bocs, Patou, hogy így elpusztítottam a sütik felét, de…
Patrick azonban nem figyelt rá. A hálószoba előtt körözött, és minduntalan megpróbált a kulcslyukon belesni.
-Te mit csinálsz? – kérdezte Pierre.
-Semmit.
-Leskelődsz?
-Neeem… - Patrick gyorsan visszament Pierre-hez, és leült az egyik szék szélére. De szemét továbbra is a hálószoba ajtajára szegezte.
-Jaj, Patou, próbálj már parancsolni a libidódnak! Akkor láthatod Julie-t lenge öltözetben, amikor csak akarod!
-Jó, tudom – morogta Patrick, majd ismét elindult a szoba felé.
-Hallasz engem?! – pirított rá barátja.
-Ha nem jöttél volna, ki tudja, meddig jutunk el! Egy kicsit rosszul érezte magát, és…
-Te meg doktor bácsit játszottál? – kérdezte gúnyosan Pierre. –Bár, ti inkább a papás-mamásra voksoltok…
-Elég.
-Miért, nincs igazam? – vont vállat Pierre. –Hé, Patrick!
-Nyugi már! – Patrick ismét a szoba ajtaja körül sündörgött, azt nézve, hogy juthatna be. Nem értette, Julie miért zárkózott be. –Miért nem látok be? – mérgelődött.
-Mert ott van az imént emlegetett „okos találmány”… - vigyorgott barátja.
-A fenébe… - húzta el a száját Patrick. –Tudod, milyen szexi ilyenkor, mikor öltözik?
-El tudom képzelni…
-Ne, inkább ne képzeld el! – intette le a srác. –Be akarok látni! – Patrick rácsapott az ajtófélfára.
-Azért ne verd szét a berendezést.
-A francba! – nyafogott tovább Patrick. –Ilyen kis távolságra vagyok tőle, és ez az izé itt van köztünk! Mekkora baromság volt idetenni ezt a szart!
-Az ajtó feltalálója azóta is békésen nyugszik sírjában… - motyogta Pierre mosolyogva.
Ekkor hirtelen kitárult a szobaajtó, és Julie kilibegett rajta. Látszott rajta, hogy még mindig rosszul érzi magát. Megpróbált mosolyogni, hogy legalább látszatban meggyőzze az ellenkezőjéről a két srácot.
-Ne kísérjelek le? – kérdezte Patrick, átkarolva a lány derekát.
-Nem, nem kell, kösz. Jól vagyok.
-Figyelj, nekem elmondhatod, ha…
-De tényleg nincs már semmi bajom – nyugtatta Julie a srácot. –Egy kicsit lemegyek Hélene-hez, aztán majd még beszélünk. Sziasztok!
Julie örült, hogy egy kicsit kiszabadul otthonról, még ha csak egy emelettel lejjebb ment is. Nem akarta a rosszullétével terhelni Patrickot, sőt, egyelőre még a lehetséges terhesség gondolatáról se akart neki beszélni. Ki tudja, hogy reagálna. De hátha ő is örülne neki…
-Szia, Julie! – mosolygott Hélene, ahogy ajtót nyitott. –De jó, hogy jöttél! Sütöttem kakaós kekszet!
-Nem hiszem el, hogy ma mindenki sütivel akar tömni… - sóhajtott fel Julie.
-Miért, ki akart még adni neked?
-Patou. Hozott nekem egy csomó sütit, aminek a felét az imént Pierre elpusztította.
-Ó, a szívtelen!
-Á, mindegy. Úgyse ettem volna belőle. Rosszul vagyok.
-Mi baj van? – Hélene leült Julie mellé a kanapéra.
-Rettenetesen fáj a hasam, szédülök… Cec szerint lehet, hogy sikerült teherbe esnem.
-Hát, látod, az lehet – Hélene elmosolyodott, és átölelte barátnőjét. –Patou-nak mondtad már?
-Nem, és egyelőre nem is akarom elmondani. Nem tudom, hogy reagálna.
-Egyébként Cec hol van? Azt mondta, moziba megy veled, de mivel te itt vagy, gondoltam, ő se megy el.
-Leküldtem a gyógyszertárba, hogy vegyen nekem fájdalomcsillapítót, de… Ennek már egy órája. Azóta semmit nem tudok róla – Julie lehajtotta a fejét. –Én tehetek róla, hogy eltűnt!
-Dehogyis! Biztosan elő fog kerülni! Ne aggódj érte, stramm csaj. Nem lesz semmi baja.
-Remélem, neked lesz igazad. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam történne vele valami. Tudod, az az őrült is… Titeket is megtámadott már. Nem akarom, hogy…
-Csss! Ne gondolj ilyen dolgokra.
-Patou-t is féltem – folytatta Julie. –Mióta együtt élünk, azóta még jobban. Ki tudja, mit tesz vele ez a rohadék! Csak azért, mert velem van… és meg akar védeni… - Julie érezte, hogy szemébe könny szökik.
-Jaj, kicsi Juju! – ölelte magához Hélene a lányt. –Ne gondolj erre! Semmi bajunk nem fog történni! Ha pedig tényleg babát vársz, akkor meg pláne nem szabad felizgatnod magadat.
Julie még egy órán keresztül ott maradt Hélene-nel, de Cécilia továbbra sem érkezett meg. Damien viszont igen, de ő nem sok vizet zavart: elvonult zuhanyozni, utána pedig egy tál kakaós keksszel bevette magát a szobájába, és leült a tévé elé.
Fél óra múlva Pierre is visszament a lakásba, aztán kicsit később Patrick is. Már mindannyian ott voltak, Cécilia kivételével. Ahogy telt-múlt az idő, úgy lettek egyre idegesebbek, és Julie-nek is úgy lett egyre magasabb a hangja a félelemtől. Egy óra múlva összeültek, és tanácskozni kezdtek. Egy idő után elfáradtak, és úgy döntöttek, lefekszenek. Persze, alvásra egyikük se mert gondolni, hátha Cécilia valamikor telefonál.
Előtte ők is hívták a lányt, de a telefonja – mint tudjuk – ki volt kapcsolva. Julie rögeszméjévé vált, hogy ő a hibás, és mindenképpen el akart indulni megkeresni barátnőjét. Ettől a szándékától csak az térítette el, hogy odakint hideg van, és netalántán ha összefut a zsarolóval… Nem lesz jó vége.
Így hát megnyugodtak abban, hogy megvárják a másnapot, és ha akkor se jelentkezik a lány, akkor elindulnak megkeresni. Vagy esetleg még a rendőrségen is bejelentik az eltűnését. De erre, mint az már kiderült, végül nem volt szükség. Két nap múlva felhívta Damient, és innentől fogva csak azt találgatták, vajon hol lehetett ennyi ideig.
Természetesen, Damien azonnal elindult érte, a többiek pedig tűkön ülve várták, hogy hazaérjenek. Addig azonban, még volt egy nagy próbatétel Julie számára: újabb levelet kapott, amelyet olvasva könnyekben tört ki, és ájultan esett össze.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
