|
38. rész
Csibebaba 2008.03.16. 18:41
 -
Cécilia minden ízében reszketett. Pedig már a folyosón voltak Damien-nal, de a lány még mindig nem tudott megnyugodni. Az elmúlt órák félelmeit nem tudta elfelejteni, beleborzongott, ha csak rágondolt. Még szerencse, hogy Damien kimentette. De nem sokon múlt, hogy ép bőrrel megúszták a kalandot.
Amikor Damien megérkezett, Cécilia az udvaron volt. A srác bemászott a kerítésen, és Céciliával egyenesen a kijárat felé rohantak. A Paul nevű nagydarab őr meglátta őket, és azonnal értesítette főnökét. A birtok gazdája, az őrrel egyetemben, a két fiatal után rohant, sőt, még egy vadászpuska is előkerült. Cécilia és Damien lélekszakadva rohantak a kapu felé, de a „kedves” vendéglátó résen volt: automata vezérlésű kapu volt, amit kedvére nyithatott-csukhatott. Nem engedte ki hőseinket, sőt, minden utat elzárt előlük. A puskát pedig kibiztosította, és egymás után lőtte a golyókat.
Damien berántotta Céciliát a sövény mögé, és egészen apróra összehúzták magukat. Tudták, hogy nem életbiztosítás a sövény mögé bújni, de a semminél jobb. Végül, maguk se értették, hogyan, de sikerült kicselezniük a két férfit. Ahogy csak a lábuk bírta, lélekszakadva rohantak Damien autójához. Még a kerítést is villámgyorsan megmászták, aztán pedig uzsgyi, be a kocsiba. Meg se álltak hazáig.
A többiek már a folyosón eléjük mentek. Látták, hogy Cécilia még mindig reszket, és hogy Damien-nak kell támogatnia a lépcsőn. Amikor a lány meglátta barátait, egyből sírva fakadt.
-Jaj, Cec! – Hélene magához húzta a lányt, és bevezette a lakásukba. Cécilia leült a kanapéra, arcát a tenyerébe temette, és csak sírt.
Pierre leült mellé, és átkarolta a vállát. Hélene a másik oldalára ült, aztán Patrick is közelebb lépett. Damien csak tanácstalanul állt az ajtóban, egyik lábáról a másikra dőlt, aztán bizonytalanul ő is odalépett Céciliához, és az ujjai hegyével megsimogatta a hátát.
-Szörnyű volt… - suttogta Cécilia. –Fogoly voltam…
-Bezárt téged? – kérdezte elszörnyedve Hélene.
-Nem, de… Nem tudtam semerre se kimenni. Nem volt se telefon, se autó, se semmi… Legalábbis nekem azt mondta.
-Nyilvánvaló, hogy hazudott – mondta Pierre.
-A mobilomra is azt mondta, hogy tönkrement. Mégis azon hívtam fel Dam-et…
-Megtudtad a nevét? – vágott közbe Patrick.
-Nem. Csak… Csak annyit tudtam meg, hogy abban a házban élt egy Caroline nevű lány, aki… - Cécilia elővett egy zsebkendőt, hogy kifújja az orrát.
-Aki??? Aki mi? – kérdezték türelmetlenül a többiek.
-Aki… teljesen úgy nézett ki, mint Julie. Csak a haja volt barna. Láttam róla egy festményt…
Patrick kicsit közelebb húzódott a lányhoz, hátha hallhat még egy-két érdekes részletet a Caroline nevű lányról, szerelme hasonmásáról. Mindenesetre megpróbált értelmesen pislogni, de nem igazán értette, hogy lehet még egy ilyen lány a világon. Hátha Cécilia részletesebben mesél felfedezéséről.
-Megtaláltam a naplóját is – vette elő a kis könyvecskét. –Valakihez hozzáadták, akit nem szeretett. Ráadásul a bátyja rendszeresen verte őt.
-Mutasd csak! – Patrick kikapta a lány kezéből a naplót, és belelapozott. –Egy kicsit hasonlít az írása a Julie-ére. De lehet, hogy csak belemagyarázom.
-Arra a macskakaparásra? – hitetlenkedett Damien. –Azt hittem, olyan rondán senki nem tud írni rajta kívül.
-Tulajdonképpen hol van Juju? – nézett körbe Patrick. Csak most vette észre, hogy a lány nincs ott.
-Nem tudom – vont vállat Pierre. –Ma reggel már láttam, de mióta lement a postáért, nem találkoztam vele.
Patrick egyetlen szó nélkül felpattant, és elrohant. Szinte berontott a lakásukba, és mikor meglátta Julie-t a földön fekve, azonnal letérdelt mellé.
-Julie! Mi történt veled?
A lány lassan kinyitotta a szemét, de már első pillantásra látszott, hogy tekintete félelemmel van tele.
-Kaptam egy levelet…
-És kitől?
-Szerinted? – kérdezett vissza Julie türelmetlenül. Még így, félkába állapotban is eléggé szúrós volt.
-Csak nem tőle?
-Zseniális felfedezés… - morogta a lány, majd hirtelen eszébe jutott, mit írt neki a férfi. Ijedten ránézett Patrickra, majd szorosan átölelte. –Nagyon vigyázz magadra! – suttogta.
-Mi van?
-Meg akar ölni téged! – bukott ki a lányból a szörnyű mondat.
-Tessék?!
-Azt írta, hogy ki fog nyírni téged. Először téged, aztán engem… De én már nem foglalkozom azzal, hogy mentsem magam. Csak te érdekelsz! Menekülj el, amíg még tudsz! Velem ne foglalkozz, mert… mert… Engem úgyis megöl. Én kellek neki…
-Márpedig én nem hagylak magadra, érted?! Ezt együtt csináljuk végig! Nem hagyom, hogy elvegyen téged tőlem! – Patrick megfogta a lány vállát. Julie összerezzent, majd újra sírni kezdett.
-Patou, kérlek, ne! – zokogta. –Ne ölesd meg magad! Nem fog neked megkegyelmezni! Semmitől nem riad vissza… Először eltesz téged láb alól, aztán jövök én…
-Ezt írta?
-Igen – bólintott a lány.
-Hülyeség – legyintett a srác. –Nem tud érdekelni. És azt ajánlom, te se foglalkozz vele.
-Mintha az olyan könnyű lenne! – szipogott a lány. –Annyira bírom, amikor ilyen könnyelmű vagy! Amikor ez a fickó ránk szállt, akkor se vetted komolyan, és tessék. Most látod, hová fajult a dolog.
-Julie – sóhajtott fel fáradtan Patrick. –Nagyon szépen kérlek… Ne legyél ennyire naiv! Ez a pasi élvezi, hogy félelmet kelt. Nem gondolja komolyan, amit ír.
Julie csak nézte a srácot, majd lassan felállt a földről. Patrick még ülve maradt, de érezte, hogy a lány most valami nagyon csúnyát készül neki mondani.
-Hagyj békén… - mondta halkan Julie.
-Mi…?
-Hagyj békén! Csinálj azt, amit akarsz, engem többet nem érdekelsz! Felőlem megkeresheted a fickót, és ezüsttálcán kínálhatod fel magad! Teszek rá, mit csinál veled! – kiabálta Julie, és berohant a szobájába.
-Julie, ne már… - Patrick a lány után szaladt, de az pont az orra előtt vágta be az ajtót. Épphogy nem találta el a srácot.
Eközben a lenti lakásban a többieknek sikerült úgy ahogy megnyugtatniuk Céciliát, aki ezután már inkább Julie után kérdezősködött.
-Patou már jó régen felment érte – jegyezte meg a lány. –Hogyhogy nem értek még le?
-Biztos jobb dolguk akadt… - mondta halkan Pierre.
-Nem hiszem – rázta meg a fejét Hélene. –Julie mostanában eléggé rosszul van.
-Tényleg! – kapott a szón Cécilia is. –Csinált már tesztet?
-Nem, még nem.
-Milyen tesztet? – kérdezte Pierre. –Lemaradtam valamiről?
-És mikor akar? – kérdezősködött tovább Cécilia. –Elvégre ilyenkor már kimutatja.
-Mit mutat ki és mi? – szólt közbe Damien is.
-Szerintem még ő se hiszi el. Annyira szerette volna, és most, hogy már itt van… - folytatta Hélene.
-Ti mi a jó francról beszéltek?! – tört ki Pierre.
-Beavatnátok minket is? – kérdezte Damien.
-Julie terhes – jelentette ki Cécilia. A két srác ledöbbent és tágra nyílt szemekkel néztek maguk elé.
-Micsoda? – nyögte ki végül Damien. –A húgom gyereket vár?
-De hát… hogyan? – kérdezte Pierre is. –Hiszen… Patrick annyira vigyázott, hogy ne legyen baj…
-Minden neki se sikerülhet – vont vállat Cécilia.
-Ajj, ez ciki… - csóválta a fejét Damien. –Patrick ki fog akadni…
Ebben a percben kivágódott az ajtó, és Patrick viharzott be rajta. Ledobta magát a kanapé még szabad sarkára, és látványosan duzzogni kezdett. Damien megbökte Pierre-t, aki egyet értett a sráccal: Patrick valószínűleg most tudta meg, hogy apa lesz.
-Figyelj, haver… - próbálkozott óvatosan Pierre. –Tudnod kell, hogy teljes mértékben melletted állunk…
-Még szép! – vette oda Patrick, de közben agyilag teljesen máshol járt.
-Ez egy természetes dolog… Előbb-utóbb minden pasival megtörténik… - vette át a szót Damien. –Legalábbis szinte mindegyikkel.
-Azt kétlem! Csak én lehetek ilyen szerencsétlen!
Pierre és Damien összenéztek: nehéz eset, de nem reménytelen.
-Figyelj… - ültek mellé. –Ez nem rossz dolog. Örülni kell neki. Mindenkinek az a vágya, hogy megtörténjen vele ez a csoda.
-Csoda??? – nézett rájuk döbbenten Patrick. –Ti miről gagyogtok?
-Nem kell játszanod a macsót, Patrick. Tudjuk, hogy Julie babát vár, és…
-TESSÉK???!!! – Patrick azon nyomban felpattant a kanapéról, és rémülten nézett végig barátain. Hélene lemondón temette arcát a tenyerébe, míg Cécilia ide-oda járatta tekintetét a három srác között. Damien és Pierre nem értették, mi ez a kitörés.
-Hát… izé… tudod, az úgy volt…
-Állj állj állj! – intette le őket Patrick. –Ezt meg hogy értitek, hogy… hogy… Julie… hogy ő… terhes…?
-Hát… így…
-Hogy az a magasságos… - Patrick érezte, hogy végigfut rajta a hideg. De hát ez lehetetlen! Hiszen védekeztek! Úgy érezte, ha nem ül le rögtön, összeesik. Végül is, ha jobban belegondol… Rá kellett volna jönnie! A múltkori rosszullét… Fájt a hasa, hányingere volt… szédült… most meg ez az ájulás…
-Egyébként… te… te nem tudtad? – kérdezte óvatosan Damien.
-NEM! A rohadt életbe, honnan tudtam volna?! – Patrick idegesen rácsapott a fotel karfájára.
-Amilyen idegesen lejöttél… duzzogtál… Azt hittük, Julie most mondta meg neked…
-Hát nem! Nem mondta el! Mert rohadtul nem érdekli, mi van velem!
-Ezt ő mondta? – szólt közbe Hélene is.
-Igen! Ő mondta! De engem baromira bosszant, hogy egy ekkora hírt eltitkol előlem! Ráadásul úgy esett teherbe, hogy… - Patrick egy pillanatra elhallgatott. –A francba… Hogy esett teherbe? Hiszen… Fogamzásgátlót szedett…
Barátai csak nagy szemekkel néztek rá, de nem szóltak egy szót se. Minek mondjanak bármit is? Minek tetézzék még a bajt azzal, hogy elmondják, miként csapta be Julie Patrickot, miként trükközött a gyógyszerrel.
Patrick hirtelen felkapott egy üres sütis dobozt, és a falhoz vágta. Úgy tűnt, már megérett benne, mit fog mondani Julie-nek.
-Beszélek vele! – rohant az ajtó felé.
-NE! – kiáltott rá Hélene. –Veszekedni fogsz vele!
-NEM fogok vele veszekedni! – kiabált vissza Patrick. Pedig minden egyes szaván hallani lehetett, mennyire ideges.
-De igen! Lehet, hogy nem készülsz rá, de akaratlanul is ordibálni fogsz Julie-vel!
-NEM fogok vele ordibálni! – válaszolt türelmetlenül a srác.
-De igen, mert ideges vagy!
-NEM VAGYOK IDEGES!!!
-Akkor miért üvöltözöl? – kérdezte nyugodt hangon Hélene.
-A francba… - Patrick elviharzott, és mire a többiek észbe kaptak, már a fenti lakás ajtaját csapta be. Nagyot sóhajtott, megpróbált lenyugodni. Julie valószínűleg még mindig a szobájában volt, és mit sem sejtett arról, hogy kiderült a kis titka.
-Julie! – kiabált Patrick, amint becsapta az ajtót. –Julie!
-Mit akarsz?! – hallotta a hálószobából.
-Tudok róla.
-Kiről?
-Tudod te nagyon jól! Mégis meddig akartad titkolni?!
-Mondd, te miről vartyogsz itt nekem? – állt ki Julie a szoba ajtajába.
-A… a… a gyerekről… - Patricknak remegett a hangja, alig tudta kimondani ezt a szót.
-Ó… - Julie szemében valami ijedtség - féle csillant, de aztán megrázta magát, és bátran szembenézett Patrickkal. –És? Miről akarsz dumálni?
-Te hogy… hogy… - a srác nem találta a megfelelő szavakat. –Hogy a jó életbe…
-Hogy estem teherbe? – segítette ki a lány.
-Igen!
-Azt hittem, tudod… - vont vállat. –Elvégre te intézted el.
-Hát de… de… Gyógyszert szedtél!
-Ja… Igen.
-Akkor meg?!
-Előfordul ilyesmi – Julie továbbra is nyugodt maradt.
-De ne velem forduljon elő! Megmondtam, hogy még nem akarok gyereket, nem?! Azt hittem, világosan beszéltem! Erre te… erre te… Ááá! Kár tépnem a számat, úgyis teszel rá magasról!
Patrick dühösen elindult az ajtó felé, de Julie is rákiáltott.
-Hogy mekkora egy hólyag vagy te! Ahelyett, hogy örülnél a babának, annak, hogy lesz valaki, aki tovább viszi a vonaladat…
-Jaj, hagyjuk már a szentimentális szövegeket! Fogalmam sincs, hogy fogant ez a gyerek, de az biztos, hogy valami nagyon nem stimmel! Ez a bogyó majdnem száz százalékos biztonságú, nem?
-Hát… Akadhatnak apróbb hibák…
Ekkor Patricknak hirtelen bevillant valami.
-Ugye nem vertél át? – kérdezte halkan a lánytól, aki erre elsápadt.
-Természetesen… neeem…
-Tényleg szedted a gyógyszert?
-Ahhha…
-Julie!
-IGEN! Szedtem a gyógyszert, és kész! Örülnék neki, ha nem vallatnál! Mintha te lennél a nagy szent, aki csupa ártatlanság!
-Ezt nem állítottam! Csak utálom, ha átvernek!
-Akkor te miért teszed ezt mégis mindenkivel?! – kérdezte Julie dühösen. Mikor Patrick nem válaszolt, keserűen felnevetett. –Igen, ez vagy te! Hányok tőled, Patrick. Takarodj innen!
Patricknak nem kellett kétszer mondani. De mielőtt elment volna, még egyszer visszafordult.
-Lehet, hogy nem vagyok szent, de egy gyerekkel azért nem szórakoznék. Ha ennyire magadhoz akarsz láncolni engem, miért nem vettünk közösen mondjuk egy kutyát? Azt is nevelni kell, de fele annyi baj sincs vele, mint egy gyerekkel!
-Nem is akarlak magamhoz láncolni! – fakadt sírva a lány. –Én csak… én csak… Én bízok benned, és ezért szerettem volna egy kisbabát! Meg azért, mert szeretlek! Azt hittem, te is örülni fogsz neki…
-De hát világosan megmondtam, hogy hallani se akarok gyerekről! Még nem! Erre te fogod magad, és egyszerűen… csapdába csalsz, és felcsináltatod magad! Fel tudod fogni, ez az egész mennyire undorító?!
A lány csak sírt, és nem válaszolt.
-A legjobb lesz, ha ma éjszaka külön alszunk. Aztán… Aztán majd holnap eldöntjük, mi legyen a továbbiakban.
Ahogy Patrick kilépett az ajtón, Julie reszketni kezdett. Féltette a srácot, még így is, hogy csúnyán összekaptak. És ki tudja, mit tesz vele is ez az elmebeteg, amíg egyedül van… Most mit csináljon? Rohanjon Patrick után? Akkor legalább egyszerre végez velük a fickó. Talán az lenne a legjobb.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
