|
41. rész
Csibebaba 2008.04.05. 19:40
 -
-Na, milyen?
-Pazar.
-Lenyűgöző!
-Én is akarok egy ilyet!
-Ha nemet mond, lehet az enyém? – forgatta a gyémántberakásos, arany karikagyűrűt Cécilia.
-Nem fog nemet mondani – nézett rá döbbenten Patrick.
-„Ha…” – Cécilia továbbra sem adta fel…
Patrick csak megcsóválta a fejét, és leült barátai mellé. Pierre büszkén megveregette a vállát.
-Látod, haver, így kell ezt csinálni.
-Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy jól döntöttem.
-Én se hiszem el, hogy tényleg megteszed – mosolygott Hélene is.
Gondolom, az imént elhangzott mondatokból már mindenki rájött, mire készül Patrick. Igen, meg akarta kérni Julie kezét. Ezért volt mostanában olyan furcsa, ezért titkolózott. És természetesen a gyűrű volt a zsebében a múltkor, amit Julie-nek nem sikerült kiderítenie. Pedig nagyon igyekezett: körülsündörögte Patrickot, apró csókokkal halmozta el, felvette a legszexibb hálóingét, még az ágyba is sikerült becsalogatnia… De a srác nem árult el semmit. Viszont magában azon izgult, nehogy Julie megtalálja a gyűrűt, mert akkor borul minden.
-És mikor akarod megkérni? – kérdezte Pierre.
-Holnap este. Elviszem vacsorázni…
-… ha már ő úgyse tud főzni… - vihogott Damien.
-Hülye… Szóval, elviszem vacsizni. A legdrágább pezsgőt fogom kérni, ezzel is jelezve, milyen sokat jelent számomra; és egy igazi, könnyfakasztó szerelmi vallomás után megkérem a kezét.
-Jaj, Patou, ez olyan szééép! – sóhajtott fel Hélene. Pierre felröhögött:
-És miből fogod finanszírozni azt a méregdrága pezsgőt?
-Van saját keresetem – válaszolta sértődötten Patrick.
-Elég az?
-Képzeld, bőven! Jól keresek. De ebből is látszik, mennyire ismersz…
-Jól van már, Pat, ne kapd fel a vizet.
-Cec, kérem a gyűrűt! – fordult a lány felé Patrick.
-Nem!
-Cec!
-Nincs nálam.
-Az előbb ültél rá.
-Jól van már, Sherlock… - Cécilia kelletlenül előhúzta a feneke alól a gyűrűt, és a srác felé nyújtotta.
-Köszönöm. Hidd el, egyszer neked is lesz egy ilyened – vigasztalta a lányt Patrick.
-De nem tőled, szivi… - biggyesztette le a száját Cécilia. A többiek döbbenten ránéztek. –Most mi van? Patou-val mindig is volt köztünk valami kis „vibrálás”… Ugye? – Cécilia ránézett a srácra, aki a tökéletes értetlenség arckifejezésével az arcán ült a kanapén.
-Mi van…? – kérdezett vissza Patrick.
-Jaj, Patou, ne játszd már meg magad… - Cécilia kihívóan mosolygott, és közelebb húzódott a sráchoz. –Te is tudod, hogy köztünk nem csak szimpla barátság volt…
-Dehogynem! – ugrott föl Patrick. A gyűrűt a zsebébe dugta, és az ajtó felé araszolt. Cécilia ment utána.
-Ne tagadd! Igenis éreztünk egymás iránt valamit! És ez még most se múlt el igazán… - a lány hirtelen megfogta Patrick fenekét. A srác olyan gyorsan arrébb ugrott, hogy nekiesett az ajtónak.
Aztán Céciliából kitört a nevetés. Hasát fogva a kanapéra vetődött, és hosszú percekig szinte levegőt se kapott a röhögőgörcstől. A többiek nem értettek semmit, legkevésbé Patrick.
-Úristen… - vihogott a lány. –Mennyire bevetted! Látnod kellett volna a fejedet! Azt a magasságos… - alig bírt beszélni, úgy fuldokolt a nevetéstől.
-Ez nagyon rossz vicc volt…
-Dehogy volt az! – nevetett továbbra is Cécilia.
-Na jó, ha magadhoz tértél…
De ekkor már a többiek is nevettek. Patrick egy darabig még próbált a lelkükre beszélni, de mikor látta, hogy mennyire máshol járnak, inkább felhagyott a kísérlettel, és hazament. Barátai még percekig fogták a hasukat, de ő már nem várta meg a kijózanodást.
Fontosabb gondolatok foglalkoztatták. Vajon Julie egyből igent mond majd neki? Vagy először kikosarazza, mert azt hiszi, nem gondolja komolyan? Ez is benne volt a pakliban. Pedig nagyon is komolyan gondolta. Az elmúlt napokban azért járt haza olyan későn, mert munka után egyből az ékszerboltba ment. Egyszerűen nem találta a megfelelő gyűrűt. Végül elhatározta, hogy egy ékszerészbarátjával készíttet egy egyedi gyűrűt, ami egyetlen ékszerboltban sem található meg. Ezután már azért ért haza későn, mert minden nap be kellett néznie a barátjához, hogy halad a gyűrűvel. Gyémántberakásos, arany karikagyűrűt csináltatott, amibe belevésette Julie és a saját nevét, valamint a dátumot, amikor megkéri a kezét. Előző nap lett kész, a barátja az utcán rohant utána, és a kezébe nyomta. Még éppen utolérte a srácot, mielőtt az beszállt volna a kocsijába. Patrick ezért éppen csak a zsebébe dugta az apró bársonydobozkát, majd gyorsan elhajtott.
Másnap már nagyon izgatott volt. Julie látványosan duzzogott, és nem igazán akart hozzászólni a sráchoz. Patrick azzal vigasztalta magát, hogy ha majd meglátja a gyűrűt, minden meg lesz oldva.
-Kész vagy, kicsim? – kérdezte a lánytól másnap este. Ő már teljes harci díszben állt az ajtóban, indulásra készen.
-Még nem.
-És mikor leszel kész?
-Majd.
-Siess, mert fél nyolcra foglaltattam az asztalt, és ha nem érünk oda időben…
-Nyugi, odaérünk! – válaszolta Julie kissé türelmetlenül.
De Patrick már teljesen be volt sózva. Zsebében idegesen markolászta a bársonydobozkát, az órát nézte, és már arra gondolt, hogy néhány óra múlva már mint jegyespár fognak itt állni.
-Na, mehetünk? – lépett ki Julie végre a szobából.
-Tessék? Mi…? Ja, igen!
Julie-nek semmi kedve nem volt elmenni vacsorázni Patrickkal, de ha a srác már annyira ragaszkodott hozzá, hát akkor üsse kavics. A lány egész úton, amíg az étterembe tartottak, nem szólt hozzá a sráchoz, hiszen még mindig nem tudta elfogadni, hogy az semmit nem árult el neki: miért ér haza minden este olyan későn? Van-e valakije? Unja már őt? Zavarja, hogy nem tud főzni? Stb. stb. stb.
Az étteremben se kezdett még gyanakodni. De nem is enyhült meg abszolút. Patrick össze-vissza fészkelődött a székén, másodpercenként megtapogatta a zsebét, megvan-e még a gyűrű. Úgy tett, ahogy eltervezte: a legdrágább pezsgőt rendelte, de a lány továbbra se engedett.
-Mi baj van, Juju?
-Semmi.
-Látom rajtad, hogy valami van. Olyan savanyú képet vágsz, mint aki citromba harapott.
-Miért titkolózol?! – fakadt ki a lány. –Talán van valakid?!
-Tessék?
-Azt hiszed, talán nem vettem észre, hogy mostanában minden este későn értél haza?
-Túlóráztam…
-Persze! Én se most jöttem le a falvédőről! – Julie-nek remegett a szája széle, ahogy ezt kimondta. –Tudom, hogy megcsalsz. Vagy talán már meguntál?
-Dehogyis! Erről szó sincs! Figyelj, Julie… Ma este egy romantikus vacsorát terveztem, és most akarom elmondani, mit titkoltam eddig.
-Na ne röhögtess…
-Pedig így igaz. Először is kaját rendelünk, aztán készülj életed legnagyobb meglepetésére!
Julie csak megvonta a vállát, és unottan elkezdte lapozgatni az étlapot. Néhány perc múlva megjelent a pincér is.
-Sikerült dönteni?
-Ó, igen! Én egy rákos raviolit kérek és ásványvizet – úgy tűnt, mintha Patrick már előre eldöntötte volna, mit fog kérni, csak hogy gyorsabban haladjanak.
-És Ön, hölgyem? – fordult Julie felé a pincér.
-Még nem tudom.
-Akkor majd később visszajövök – biccentett a pincér, és már indult volna, mikor Julie megszólalt.
-Várjon csak! A nizzai salátába tesznek olajbogyót?
-Igen.
-És… öhm… dijoni mustárt használnak hozzá?
-Természetesen.
-Mennyi uborkát tesznek bele?
-Nem túl sokat. Kellő mennyiségben használjuk.
-Baguette-et adnak hozzá?
-Igen.
-Hmmm… - Julie ismét belebújt az étlapba.
-Esetleg felírhatom a nizzai salátát? – próbálkozott a pincér.
-Nem! Utálom az olajbogyót és az uborkát. A dijoni mustár pedig túl csípős. Inkább… mást… kérek… Mondjuk… ratatouille-t. De fokhagymát ne tegyenek bele, mert a gyomrom nem bírja. A padlizsánt nem szeretem, úgyhogy azt is kihagyhatják belőle… - Julie fel se nézett az étlapból.
-Tehát egy ratatouille fokhagyma és padlizsán nélkül… - jegyzetelt a pincér.
-Nem, inkább mégse! – szólt közbe Julie. –Legyen inkább narancsos kacsa. Ahhoz milyen köret van?
-Sült hasábburgonya.
-Az hizlal. Legyen inkább sopszka saláta köretnek. De uborkát ne tegyenek bele.
-Ez a végleges verzió?
-Azt hiszem… De várjon csak! Milyen az az ananászos csirke?
Patrick kezdte magát kínosan érezni. Julie össze-vissza variált, és egyszerűen nem tudott dönteni. Vajon a lánykérés is így fog zajlani? „Hozzám jössz feleségül? Igen! Vagyis… nem… Nem is tudom… Aha, igen! Nem, inkább mégse…”. Csodálatos lesz…
-A krokett is hizlal, úgyhogy maradok a sopszka salátánál, köretként.
-Akkor ananászos csirke sopszka salátával. Ennyi lesz?
-Igen… Nem! Inkább…
-Julie, az ég szerelmére! Meddig válogatsz még? – fakadt ki Patrick.
-Ez a végleges. Zöldséges spagettit kérek – a lány végre átnyújtotta az étlapot a pincérnek, majd angyali mosollyal visszafordult Patrickhoz. A srác megpróbált lenyugodni, de amikor a zsebében ismét kitapintotta a gyűrűt, görcs állt a gyomrába.
-Julie, szeretnék neked valamit mondani.
-Igazán? – a lány már nem volt olyan ellenséges, hiszen érezte, hogy most végre megtudja, mi az a nagy titok, amiről eddig nem tudhatott.
-Az a helyzet, hogy… Először is tudnod kell, hogy amit irántad érzek, azt még soha senki iránt nem éreztem… Különleges vagy számomra… Nagyon különleges…
Julie elmosolyodott. Kezét Patrick tenyerében nyugtatta, és mélyen egymás szemébe néztek. A lány kezdett kicsit megnyugodni.
-Szóval… Én… Arra gondoltam, hogy esetleg… Esetleg, ki kéne próbálnunk valamit…
-Na nem! Azt nem próbáljuk ki! Tudod, hogy eléggé bevállalós vagyok, de azt az egyet nem! – tört ki Julie.
-Jaj, nem, nem! Nem erről van szó! – sietett őt megnyugtatni Patrick. –Egészen mást szeretnék mondani. Szerintem örülni fogsz neki…
-Ó…
-Tudod, én… Nagyon készültem erre az estére… Szeretném, ha minden nagyon jól menne, és… és hogy te is… nagyon boldog legyél. Ez számomra nagyon fontos, mert… mert… te vagy… az életem szerves része vagy… Nélküled csak félember vagyok… Szeretlek, Julie – Patrick végre kimondta. A lány szeme csillogott, de még nem sejtette, mi következik.
-Én is szeretlek – válaszolta fátyolos hangon.
-Rájöttem, hogy… hogy képtelen lennék nélküled élni. Én… nem is tudom, hogy mondhatnám el ezt neked… hogy is kezdjek bele…
Patrick annyira belefeledkezett a mondókájába, hogy észre se vette Julie-t, amint éppen az új SMS-ét olvasta. A lány tudta, hogy ez most nem ildomos, de valahogy rossz előérzete volt. Muszáj volt elolvasnia az üzenetet.
-Ó, istenem! – kiáltott fel.
-Igen, Juju, tudom, mire gondolsz. De kérlek, hadd mondjam végig, mert már annyit készültem rá…
-Megdöglött a kutyám! – nézett fel riadtan a lány.
-Micsoda? – Patrick semmit nem értett. –Ez most honnan…
-Most kaptam az SMS-t a szüleimtől… Uramisten, Csicsi! – zokogott fel Julie.
-Jaj, nyugodj meg… - Patrick megsimogatta a lány kezét. Ezután már nem sok kedve volt előállni a lánykéréssel.
-Ő volt az egyik legjobb barátom! – sírt továbbra is a lány.
-Tudom, milyen sokat jelentett számodra… Idős volt már, neki is jobb így, hidd el…
-De ha eszembe jut a sok emlék, ami hozzá köt… Istenem, mennyire imádott engem!
-Őrizd meg őt az emlékezetedben. Ő se akarná, hogy sokáig búslakodj miatta.
-De hát annyira szerettem! – törölgette a könnyeit Julie. Aztán hirtelen ránézett Patrickra. –Jaj, bocsáss meg! Mit is szerettél volna mondani?
-Semmit… Csak… csak azt, hogy szeretlek – hajtotta le a fejét a srác. –Ennyi.
-Édes vagy… - Julie finoman megcsókolta Patrickot, majd elővett egy csomag papír zsebkendőt a táskájából.
Ezután az este hátralévő részében csak csendben vacsoráztak. A lánykérésnek lőttek, de a romantikának is…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
