|
44. rész
Csibebaba 2008.04.20. 17:57
 -
-Most azonnal beszéljünk vele! – ugrott föl Damien a kanapéról.
-Megőrültél?! Éjjel fél egykor? – rántotta vissza Cécilia. –Ilyenkor nem törhetsz rá csak úgy az emberre!
-De ez most vészhelyzet, és ilyenkor igenis szabad!
-De hiszen már alszanak! Vagy mást csinálnak…
-Azt hallanánk – legyintett Damien. –Nem, én most azonnal felmegyek, kirángatom Julie-t az ágyból, és kényszerítem, hogy vallja be az igazat! Nekünk is és Patricknak is!
-Ó, Dam, az ég áldjon meg! Nyugodjál már le! Ezzel nem mész semmire! Csak magadra haragítod őket is!
-De én nem bírom ki reggelig! Szegény Patrick se tud semmit…
-Őt csak ne sajnáld! Megéri a pénzét.
-Mit csinált?! – kapott a szón Damien.
-Semmit, csak úgy mondtam. De hát te is ismered őt, nem?
-Jó, akkor mit csináljunk?
-Várunk reggelig. Akkor majd megkérdezzük tőle, mi ez az egész.
-De én már tuti nem tudok aludni!
-Figyelj, addig megbeszéljük a részleteket – mondta csendesen Cécilia. –Például… Szerinted ez biztos, hogy a fickó Caroline naplójából… szóval ő volt Julie-nek a főnöke?
-Nem biztos, de lehetséges – Damien közelebb hajolt a lányhoz. –Fogalmam sincs, ki lehetett ez a Caroline, meg hogy miért hasonlított Julie-re, de mindenesetre furcsa, hogy az udvarlója, a gróf…
-Későbbi férje – pontosított a lány.
-Mindegy. Szóval ez a pasi pont egy ugyanolyan cégnél dolgozik, vagy dolgozott, mint Julie. És ugyanolyan beosztásban, mint a húgom volt főnöke. Ez azért furcsa egybeesés, nem?
-De, az – vont vállat Cécilia. –Mindenesetre szeretném tudni, hogy mi történt Caroline-nal, él-e még egyáltalán.
-Ezt majd később. Előbb azt derítsük ki, Julie volt főnöke és Caroline férje egy és ugyanazon személy-e.
A reggel csigalassan jött el. Cécilia és Damien a kanapén aludtak el, elméletüket boncolgatva. De nem aludhattak sokáig, mert közben felébredt Hélene és Pierre is.
-Nocsak! Ti így kettecskén? – nézett rájuk Pierre.
-Nyugi, csak dumáltunk – morogta Damien félálomban.
-Jah, persze… - vigyorgott a srác.
-Állj már le! És inkább főzz nekem egy kávét.
-Már főzöm is, ha nem vetted volna észre. De nem mernék megesküdni rá, hogy neked is marad.
-Akkor intézd úgy, hogy maradjon.
-Egyébként miről sutyorogtatok itt Ceccel?
-Rejtélyes dolgokról – Damien lopva körülnézett a lakásban, aztán visszafordult Pierre felé. –Azt hiszem, Julie-nek viszonya volt a főnökével.
-Akit kirúgatott?
-Igen.
-Ezt nem értem. Azt mondta, hogy tök oké volt a hapsi, de azért rúgatta ki, hogy ő a helyére léphessen. Nem?
-Igen is, meg nem is. Valószínű, hogy a húgom elcsábította, annak reményében, hogy előlépteti, aztán mikor rájött, hogy a fickó csak szórakozik vele, bedühödött, és alávágott.
-Kedves történet. Azt hiszem, jobb lesz vigyázni a kis Jujuval… - mondta Pierre, miközben elindította a kávéfőzőt.
-Velünk szerintem ezt nem csinálná meg. De azért kikérdezem erről az egészről. Viszont van még egy furcsa egybeesés.
-Mesélj!
-Cec mondta, hogy olvasta annak a Caroline-nak a naplójában, hogy a lány férje, az a gróf, civilben egy munkaközvetítő cégnél dolgozott, magas beosztásban, egyfajta főnökként.
-És?
-Ó, te jó ég, senkinek nem esik le? – kapott a fejéhez Damien.
-Micsoda?
-Julie is egy munkaközvetítő cégnél dolgozik! És mi van, ha ez a gróf Julie volt főnöke?
-Miért lenne az?
-Mert miért ne? Semmit nem tudunk Julie volt főnökéről, se Caroline-ról, se annak a férjéről! Miért ne lehetne ugyanaz a személy?
-Hát, nem tudom. Elég kockázatos.
Ekkor Hélene és Cécilia is kimentek a fiúkhoz a konyhába, és leültek melléjük az asztalhoz.
-Miről folyik a csevej? – kérdezte Hélene.
-Julie-ről és a volt főnökéről.
-Mi történt?
Damien felsóhajtott, és újból elmesélte az elméletét, amit az éjszaka kreált, és aminek kielemzésében Cécilia is segített neki.
-Ez fura – nézett maga elé Hélene. –De azért megér egy kis nyomozást.
Tovább azonban nem elmélkedhettek, mert kivágódott az ajtó, és Julie viharzott be. A többiek csak nézték a lányt, aki kipirulva, csillogó szemmel állt előttük. Aztán szomorúan végignézett rajtuk, és felsóhajtott.
-Mi baj van, Julie? – kérdezte aggódva Hélene.
-Jaj, tudjátok… Annyira nehéz… Hogy cipelnem kell ezt a hatalmas jegygyűrűt!!! – tört ki boldogan. A lányok felvisítottak, és a fiúkkal egyszerre ugrottak fel az asztaltól.
-Ááá!!! Muti!!! – kapták el Julie kezét, aki büszkén mutatta nekik a csillogó gyémántköves gyűrűt. –Tehát mégis megkért! – jelentette ki Cécilia.
-Te tudtál róla? – kérdezett vissza Julie.
-Aha… De Hélene is.
-Meg én is – mondta Pierre.
-Én is – vont vállat Damien.
-Óóó, ti galádok! És nem szóltatok nekem?! – Julie csípőre tette a kezét.
-Miért szóltunk volna? Nem volt így jobb, hogy meglepi volt?
-Hát… Végül is… De – mondta halkan a lány.
-Na látod!
-És mikor kért meg? – kérdezte Hélene.
-Az éjszaka kellős közepén! – Julie-be újra visszatért az élet. –Egyikünk se tudott aludni, ezért elkezdtünk beszélgetni. Aztán ő egyszer csak…
-Megkérte a kezedet! – fejezte be a mondatot Cécilia.
-Nem – intette le Julie. –Azt akartam mondani, hogy ő egyszer csak… nem is tudom, miért, de elkezdett beszélni nekem az állatok, pontosabban a disznók nemi életéről…
-Hát ez hülye! – röhögött fel Pierre. –Ekkora barmot!
-Én is ezt gondoltam – mosolygott Julie. –Én persze ezt sértésnek vettem, megsértődtem, és bezárkóztam a fürdőszobába. Ő jött utánam bocsánatot kérni, de én nem nyitottam ajtót. Erre ő elkezdte ismételgetni, hogy „Hülye vagyok. Hülye vagyok.”, pontosan százszor. Én számoltam, és mikor tényleg százszor mondta el, akkor kijöttem. És addigra a lakás tele volt gyertyával, rózsaszirommal, ő meg ott térdelt a szoba közepén, és valami gyönyörű idézetet mondott… - Julie felsóhajtott. –És akkor megkérte a kezem. Én meg igent mondtam! – a lány egyszerűen ragyogott. Megcsókolta a gyűrűt, majd még sokáig nézegette.
-Ez olyan szép – szipogott Cécilia. –Jófej srác ez a Patrick.
-Aztán, gondolom, jó éjszakátok volt… - vigyorgott Pierre, aki pontosan Julie mellett állt.
-Ezt meg honnan… honnan veszed? – dadogta Julie.
-Hát, csak a nyakad kissé ki van szívva… - szemlélte meg a lányt Pierre közelebbről, de közben majdnem elnevette magát.
-Ó, a fenébe! – Julie egyből odarohant a tükörhöz, és ő is megnézte. –De hát mikor csinálta?!
-Nem vetted észre, hogy kiszívta a nyakadat? – nevetett Hélene is.
-Nem…
-Másra figyeltél… - szólalt meg Damien is. A többiek felnevettek, de Julie csak elhúzta a száját.
-Most akkor örültök az eljegyzésünknek, vagy inkább a szexuális életünk érdekel? – kérdezte durcásan.
-Persze, hogy örülünk nektek! – ölelte át Hélene Julie-t. –De a nyakad…
-Szálljatok már le a témáról! – csattant fel Julie.
-Hol van Patrick? – kérdezte Damien.
-Még fönt van. Nemsoká lejön, de még nem tudott felkelni.
-Kipiheni az éjszaka fáradalmait…
-Hülye! – Julie felkapott egy párnát a kanapéról, és bátyja felé hajította. Damien nevetve tért ki a párna elől.
-Ügyes dobás, hugi, de nem talált! Hiába, sose voltál valami jó dobó…
-Dugulj el – Julie elfordult Damien-tól, de csak azért, mert közben nyílt az ajtó, és Patrick lépett be egy hatalmas vigyorral az arcán. –Szia, drága!!! – a lánynak hihetetlenül magasra változott a hangja, és szorosan hozzábújt Patrickhoz.
-Hát, gratulálunk, haver! – veregette meg a vállát Pierre.
-Köszi! Azt hiszem, jól döntöttem.
-Nem is bántad meg? – kérdezte Cécilia.
-Nem!
-Majd meg fogod… - vihogott Damien. Julie figyelmeztetően oldalba bökte testvérét, aki erre csak még jobban röhögött.
-Szerintem nem.
-Olyan furcsa, hogy összekötitek az életeteket! – mondta Pierre. –Pont ti ketten, a két bulizós.
-Nem is vagyunk annyira bulizósak – vont vállat Julie.
Damien még jobban nevetett.
-Aha, persze… Nem is tudom, hányszor lógtál el otthonról bulizni, aztán meg olyan jókedvűen jöttél haza, hogy akár csukott szemmel is meg tudtam volna mondani, mennyit ittál.
-Összeillenek Patrickkal – folytatta Pierre. A másik két lány csak nevetett, Patrick pedig szótlanul várta, vajon mi következik. Közben leült a kanapéra, Julie-t az ölébe ültette, és „feszült figyelemmel” hallgatta barátait.
-Csak a bulizás miatt? – kérdezte végül.
-Hát, az se utolsó szempont!
-Én az elején nem is gondoltam volna Julie-ről, hogy ilyen kis diszkómaca – mondta Patrick mosolyogva, és megcsókolta a lányt.
-Pedig hajjaj! – legyintett Damien. –Egyszer, mikor együtt buliztunk, már akkor is halál kómás volt. Álltunk a pultnál a haverokkal, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Julie az egyik pillanatban még ott áll mellettem, a másik percben meg már a földön hempereg. Döbbenten néztem, és megkérdeztem, mit csinál. Erre ő: „Fellöktek! Damien, nekem jöttek! És… és fellöktek!” Persze, tudod, mikor lökték fel…
Mindenki visongva nevetett, csak Julie maradt komoly.
-Tényleg nekem jöttek…
-Igen, és kaptál egy jó kis oldalba nyomást a wiskey-től, mi? – röhögött Damien.
-Hülye vagy.
-Á, ne érezd magad egyedül! – vigasztalta a lányt Pierre. –Patrick is ilyen. Tizenegy körül már az asztal alatt kerestük.
-Volt, hogy tovább bírtam! – ellenkezett Patrick.
-Jah, bocs… Tizenegy óra tíz percig…
Újabb nevetés, de a sztorik kifogyhatatlannak bizonyultak.
-Na és Patrick, emlékszel még arra a nagy bulira? Tudod, amikor voltunk vagy harmincan – mondta Pierre.
-Amikor összehánytuk a kanapét?
-Igen. Mennyi tequila volt!
-Ja, és Lara hozott egy kis csicska citromot, és azt nyalogattuk.
-Jah, Lara… - Pierre sejtelmesen nézett Patrickra, de a srác kitért a pillantása elől.
-Ki az a Lara? – kérdezte Julie gyanakvón. A két fiú pillantása sok mindent elárult.
-Patrick volt nője.
-De nem sokáig jártunk – jelentette ki Patrick, és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést. –És pont nálunk rendeztük a bulit, emlékszel, Pierre? És mi takarítottunk.
-Buli után mindig a takarítás a leggázosabb. Ezért szerettem inkább máshova eljárni.
-Ja, én is. De a lagzinkon is hatalmas buli lesz, úgy készüljetek!
-Jó, de a piádat nem fizetem! – mondta nevetve Pierre.
Ezután mindenki dolgozni ment, de Julie-nek nagyon rossz előérzete támadt. Ahogy a folyosón elbúcsúzott Patricktól, hirtelen valami fájdalmas érzés nyilallt bele. Elöntötte a félelem, hogy ez az utolsó közös reggelük.
-Mi a baj? – kérdezte Patrick, megérezve Julie félelmét.
-Semmi… - a lány megpróbálta elhessegetni a rossz gondolatokat, és inkább megcsókolta a srácot. „Ostobaság, ostobaság” – mondogatta magának.
Borús nap volt, odakint a szél rázta az ágakat, szemerkélt az eső. Julie utálta az ilyen időjárást, legszívesebben otthon maradt volna.
-Nyomaszt ez az időjárás – mondta Patricknak végül, hogy mondjon valamit.
-Hogyhogy? Hiszen minden rendben van.
-Tulajdonképpen igen – hajtotta le a fejét Julie.
-Hogy érted azt, hogy tulajdonképpen? – kérdezte Patrick, és kedvesen belecsípett a lány oldalába. –Talán már nem szeretsz? Nehogy ezt mondd most, hogy már megkértelek!
-Szeretlek! Mindennél jobban!
Patrick megijedt, amikor meglátta, hogy Julie szemében könnyek ülnek.
-Mi baj van? Van valami, amiről nem tudok? – kérdezte aggódva.
Julie gyorsan megtörölte a szemét, és megpróbált mosolyogni.
-Semmiség, csak a szokásos téli rosszkedv.
Ezen a reggelen Julie-t nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy valami történni fog, valami, ami komolyan próbára teszi őket.
-Jó, hát akkor azt hiszem, én megyek – mondta Patrick, csókot nyomva Julie homlokára. –Légy jó. Este találkozunk.
-Kocsival mész?
-Nem, bringával. Ma valahogy nincs kedvem vezetni.
Patrick még intett Julie-nek, majd elindult lefele a lépcsőn.
-Ne menj el! – sikoltotta a lány, amikor Patrick eltűnt a kanyarban. Még soha nem féltette ennyire a srácot, de most olyan hevesen vert a szíve, hogy az már fájt. Enyhe, édeskés fájdalom járta át.
-Julie, mondd el, mi a baj! – jött vissza Patrick. –Nem merlek így itt hagyni!
-Féltelek! Valami fog történni veled, érzem… - Julie szeméből kibuggyantak a könnyek. –Ne menj el!
-Muszáj elmennem dolgozni. De este találkozunk, ígérem.
Patrick csókot dobott Julie-nek, majd ismét elment. Julie-t átjárta a félelem, hogy talán ez az utolsó csók, amit Patrick küldött neki.
És Julie rossz érzése egy előjel volt. Este, mikor Patrick hazafelé tartott biciklin, a távolban egy autó fényszórója tűnt fel. A srác nem vette észre, gondolatban már otthon járt. Az autó egyre közelebb ért, és Patrick nem sejtette, hogy rá is ugyanaz vár, mint régebben Julie-re. Hirtelen hátranézett, és mikor meglátta közvetlenül maga mögött az autót, gyorsabban kezdett tekerni. De a kocsi is begyorsult, orra szinte súrolta a bicikli kerekét. Patrick lélekszakadva tekert, hátra - hátrapillantva. Nem vette észre az út közepén tátongó hatalmas kátyút, ami az aszfaltozók aznapi munkájának a gyümölcse volt. Amikor ismét hátranézett, egyenesen beletekert a kátyúba.
A bicikli kereke nyolcas alakba hajolt, Patrick pedig szó szerint lerepült a bicikliről. Arccal a betonra esett, inge elszakadt, arcát pedig alaposan lehorzsolta. Még egyszer felnézett, aztán elvesztette az eszméletét.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
