|
49. rész
Csibebaba 2008.05.18. 18:13
 -
Egyelőre nem tudjuk meg, Patrick mit beszélt Caroline férjével, mert ennek majd később lesz jelentősége. Annyit viszont tudunk, hogy mikor hazajött, viselkedésében apró változás történt. Ugyanolyan szétszórt maradt, csak mostanában talán még inkább. Emellett egy kicsit hallgatag lett, de ez inkább csak abban mutatkozott meg, hogy senkinek nem számolt be a látogatásról.
Egyik nap mindenesetre meglátogatta Damient és Pierre-t, mikor a lányok nem voltak otthon.
-Szerintetek mit vegyek Julie-nek Valentin napra? – nyitott be köszönés nélkül. Levetette magát egy fotelba, felrakta a lábát, és várakozón nézett barátaira.
-Neked is szia… - mondta Damien, fel se pillantva az előtte fekvő újságból.
-Jaj, most muszáj volt belém kötnöd? – csattant fel Patrick. –Így is elég frusztrált vagyok…
-Ó, te szegény…
-Mivel Valentin nap három hete volt, naptárt semmiképp ne vegyél neki – szólt közbe Pierre.
-Ezt tartsd szem előtt… - vihogott Damien.
-Tudom, mikor volt Valentin nap – vont vállat sértődötten Patrick. –Csak akkoriban annyira elfoglaltak voltunk Julie-vel, meg itt volt ez a zsaroló is…
-Meg hát nektek minden nap Valentin nap… - sóhajtott fel Pierre színpadiasan.
-Milyen szépen laktok, mióta elköltöztem… - nézett körbe Patrick, elterelve a szót.
-Tudjuk – bólintott Pierre. –A lányok segítettek szépen berendezni. És most tisztaság van, nem úgy, mint ezelőtt…
-És ez nektek jó? – Patrick felállt a fotelból, és lassan körbejárkált a lakásban. –Ez egy pasilakás…
-Volt…
-És rendeltetése szerint most is az. De nézzetek csak körbe!
Pierre és Damien körbeforogtak, de még mindig nem értették Patrick mondanivalóját.
-M van?
-Mi ez a tál ciklámen izé az asztalon? – szagolt bele a tálba Patrick.
-Potpurri – válaszolt Damien.
-Atyaisten! Fogadjunk, ezt nem ti tettétek ide! Na meg ezt! – emelt föl egy rózsaszín, szív alakú párnát a kanapéról. –Talán a tiétek?
-Nem…
-És ez? – fogott meg egy plüssmacit. –Te jó ég! Ez meg mi a frász? – nézett rá egy napraforgókkal díszített képkeretre, amiben egy kisbaba képe volt.
-Ez Hélene keresztfia egyévesen.
-De ez a keret…! Szentisten!
-Nem tetszik?
-Ne mondjátok, hogy nektek igen! – Patrick sóhajtva arrébb tolt egy epilátort. –Mit tettek ezzel a lakással?! Nőiesítették!
Damien és Pierre nem válaszoltak. Eddig észre se vették, milyen lett a lakásuk. Megszokták.
-Ti nem vagytok ilyenek! Ti férfiak vagytok! – jelentette ki Patrick, szemben állva barátaival. –Álljatok a sarkatokra!
-Oké!
-Mondjátok meg nekik! Ez a ti lakásotok is! Ne hagyjátok, hogy a nők uralkodjanak! Mi férfiak vagyunk! – szónokolt tovább a srác.
-Úgy van!
-Legyetek határozottak! Mutassátok meg, ki a férfi! Nem hagyjuk, hogy legyőzzenek bennünket! Ha a nők veszik át az uralmat, minden cuki rózsaszín lesz, ilyen kis… kis… - Patrick felkapta a napraforgós képet. –Kis virágos babák lesznek mindenhol!
-Ha hazajönnek, megmondjuk nekik!
-Ez az! Legyetek férfiak! Határozottak! Nem engedjük, hogy a nők befolyásoljanak bennünket! – mondta határozottan Patrick.
Ekkor nyílt az ajtó, és Julie lépett be.
-Gyere, Patou! Be kell szegnünk a portörlőt!
-Máris megyek, kiscicám! – mosolygott Patrick ellágyulva.
Ahogy Julie kiment, a másik két srác kérdőn nézett Patrickra.
-Na, ez egy teljesen más helyzet! – rázta meg a fejét a srác.
Végül tényleg elment beszegni a portörlőt. Utálta, amiért Julie úgy leégette a másik két srác előtt, ráadásul pont akkor, amikor a férfiasságról szónokolt.
-Patou…
-Igen?
-Mondd, miért nem tájékoztattál arról, hogy két nap múlva jótékonysági bált adnak a munkahelyeden? – kérdezte Julie számonkérően.
-Nem mondtam? – adta az értetlent Patrick.
-Valahogy kimaradt a beszélgetéseinkből.
-Elfelejtettem… - a srác gyorsan lesütötte a szemét.
-Jaj, Patou! – csapta le a portörlőt Julie. –Ismerlek már! Tudom, mikor hazudsz, és most ez pont egy ilyen eset!
-A bolhából is elefántot csinálsz.
-Szóval, miért nem szóltál? – a lány karba fonta a kezeit, és kérdőn nézett Patrickra.
-Eddig egy estélyre se jöttetek el…
-Miért, eddig is rendeztek??? – Julie szinte felsikoltott.
-Neeem…
-Miért nem mondtad el, hogy estélyeket rendeznek a munkahelyeden?!
-Na jó… Ha tényleg tudni akarod… Azért, mert… mert… mert akkor mindannyian jönni akartok!
-És ez baj?!
-Igen! Mert összevissza sikoltoztok, meg… meg ájuldoztok, hogy milyen szuper minden… meg a sztárvendégeket piszkáljátok minden baromsággal…
-Sztárvendégek is vannak???
-Jaj, basszus… Basszus! – Patrick legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Aztán inkább taktikát változtatott. –Egyébként te honnan tudtad meg, hogy jótékonysági estély lesz nálunk?
-Amíg nem voltál itthon, telefonált a főnököd.
-Mit akart?
-Közölni akarta, hogy úgy készülj, az estélyen ott lesz valami építési vállalkozó is, aki nemrég kapaszkodott vissza a nagykutyák közé.
-Aha, tudom, ki az.
-Egyébként normálisan viselkednénk – vont vállat Julie, elfordítva fejét.
-Persze… Te is tudod, milyenek. Cec és Hélene egyből elkezdene ájuldozni, hogy milyen szuper minden, meg a vendégeket zaklatnák mindenféle hülyeséggel. Dam és Pierre meg megrohamoznák a svédasztalt vagy az italos pultot, aztán… Á, inkább nem is gondolok bele.
-Akkor miért nem viszel csak engem? – kérdezte halkan Julie, közelebb hajolva Patrickhoz. A srác ránézett, és rögtön látta, hogy a lány nagyon el akarja érni a célját. A szempilláit rebegtette, szemét nagyra nyitotta, és olyan szépen nézett rá, hogy Patrick egy kicsit megzavarodott.
-Mert… mert… mert az előbb hazudtam – sóhajtott fel. –Jaj, Julie! Te vagy a legrosszabb!
-Tessék?!
-Nagyon szép vagy, nagyon csinos, nagyon szexi, de… És persze nagyon okos is, de… Szerintem nem kéne eljönnöd! Igazából… te csinálnád azt, amit Cecre és Hélene-re mondtam…
Julie szeme megtelt könnyel. Hátradőlt a széken, karba fonta kezeit, és a sírás küszöbén állva bámult maga elé.
-De mivel most már a menyasszonyom vagy… - Patrick szavaival teljesen más irányba terelte a beszélgetést. –Oké, elviszlek! – adta meg magát. Nem részletezzük a jelenetet…
Eljött az estély napja. Julie a lehető legcsinosabb ruháját akarta felvenni, de mindegyikkel volt valami problémája. Az egyik legszebb estélyiben odaállt Patrick elé, és felháborodva ennyit mondott:
-Idenézz, hogy leszorítja a mellemet!
Patrick épp csak egy pillantást vetett rá – aztán ott is felejtette a tekintetét! Nyelt egyet, majd elhaló hangon válaszolt:
-Akkor milyen az a ruha, ami kinyomja? – tekintetét mereven a lány dekoltázsára szegezte. –Szerintem ez a ruha tökéletes…
-De ha egész este mindenki azon fog csámcsogni, hogy milyen kis melle van a menyasszonyodnak…
-Szerintem inkább az ellenkezőjét fogják gondolni… - jegyezte meg halkan Patrick.
Ahogy megérkeztek, az estély már javában elkezdődött. Alig tudtak betolakodni a terembe. Patrick szorosan fogta Julie kezét, miközben a terem másik felébe húzta a lányt. Ott leültette egy párnázott székre a svédasztal mellé, majd körülnézett.
-Oké… Maradj itt, és ne szólj senkihez! – mondta neki.
-De miért?
-Majd… majd jövök – válaszolta Patrick, azzal eltűnt a tömegben. Julie csak nézett utána, aztán inkább elvett egy pohár pezsgőt az asztalról. Majd még egyet. Majd még egyet…
Hirtelen meglátta Patrickot, amint egy csapat öltönyös, jólfésült úriemberrel beszélget, hangos nevetések közepette. Felvette a legszebb mosolyát, és a kezében lévő pezsgővel ő is odasétált hozzájuk.
-És akkor, ahogy odajött hozzám – beszélt az egyik öltönyös. –Rájöttem, hogy én nem is ismerem ezt az embert! Ráadásul nem is szeretek golfozni! – nevetett fel. –És vele ültem együtt a szaunában! – ekkor mindenkiből kitört a nevetés. Julie is kacagni kezdett, és úgy tett, mintha értené a történetet.
Patrick ekkor meglátta a lányt, és lefagyott az arcáról a mosoly. Aztán összeszedte magát:
-Emberek… Bemutatom a menyasszonyomat. Ő itt Julie – mosolyodott el kényszeredetten.
-Hű, de csinos! – néztek végig rajta. Julie kedvesen nevetett. Az egyik férfi közelebb hajolt Patrickhoz: -Jó választás volt…
-És nem csak csinos, de rettentő okos is! – tette hozzá Patrick. –Bármiről el lehet vele beszélgetni! Egyáltalán nem olyan, mint a mai csajok többsége.
-Ritka az ilyen, az biztos! – erősítette meg a Patrick mellett álló férfi. –Ön mit gondol, kisasszony, mi lesz a végkimenetele a napjainkban tapasztalt gazdasági hanyatlásnak? Félő, hogy más országok termékei teljesen kiszorítják a hazai cikkeket. Ön szerint meddig tartható ez az állapot?
-Öhm… - Julie gyorsan belekortyolt a pezsgőjébe, aztán meggondolta magát, és addig ivott, amíg ki nem ürült a pohara. –Hát… tudják… - gondolkodott el. –Én… azt gondolom, hogy… hogy… - tekintetét lassan körbejáratta beszélgetőpartnerein. –Hogy… meg kéne látogatnom a mellékhelyiséget… Elnézést.
Azzal poharát a mellette álló férfi kezébe nyomta, és villámgyorsan eltűnt. Patrick felsóhajtott.
-Bocsássatok meg… Nem szokott ilyen lenni… - mentegetőzött.
Eközben Julie tényleg a mellékhelyiségben volt, és az egyik mosdó fölé hajolt. Szaporán vette a levegőt, és megpróbált nem tudomást venni arról, mit tett az előbb. A francba, hogy Patricknak lesz igaza! Tényleg nem való egy ilyen társaságba… Minek is erőltette, hogy eljöhessen? Teljesen beégeti a srácot.
De ha már kint volt, úgy döntött, felhívja Céciliát. Elővette a telefonját, és megcsörgette barátnőjét.
-Szia Juju!
-Szia! Kint vagyok a mosdóban, úgyhogy gondoltam, felhívlak.
-Milyen a buli?
-Á! Csupa unalmas, sznob ember. Ráadásul sikerült beégetnem magamat és Patou-t is… De mindegy, inkább hagyjuk. Mi jót csinálsz?
-Csak fekszek az ágyamon, és bámulom a plafont. Semmihez nincs kedvem.
-Többiek?
-Hélene és Pierr elhúztak valahova. Dam meg a tévét nézi.
-Kettesben vagytok? Húha…
-Lazíts már, nem lesz semmi.
-Hát… Patou-val mi is így jöttünk össze megint, hogy „nem lesz semmi”…
-Csak ezért hívtál fel? Akkor tegyük is le!
-Jól van, nyugi! Nem akartam semmi rosszat mondani.
-Nem mondtál.
-Asszem, vissza kéne mennem. Úgyhogy tényleg le kéne tenni.
-Látod, mondtam. Majd dumcsizunk még. Szió!
Julie megnézte magát a tükörben, és úgy gondolta, elkelne egy kis sminkigazítás. Miután ezzel végzett, visszament a nagyterembe. Megpróbált észrevétlenül átsuhanni a terem másik sarkába, a svédasztalhoz, de ahogy leült, Patrick is előkerült – hogy hogyan, az számára rejtély maradt.
-Julie… - szólalt meg a srác halkan.
-Ne mondj semmit! Hülye voltam! – mentegetőzött a lány. –Ekkora baromságot beszólni! Utálom, hogy ilyen buta vagyok! Bocsáss meg!
-Hát… tény, hogy nem értékelték túlságosan… - Patrick is leült a lány mellé. Aztán hirtelen megpillantott valakit, és egyből elhűlt ereiben a vér.
-Sajnálom! De tényleg… Annyira! Figyelj, ha bárhogy jóvá tu… - már nem tudta folytatni, mert Patrick felpattant, és beállt elé.
-Jaj, annyira jó, hogy itt vagy! – lelkendezett. –El se tudom képzelni, mit csinálnék nélküled!
-Patou… Neked mi bajod van?
-Gyere! – megfogta Julie kezét, és felhúzta a székről. –Menjünk el valahova!
-Miért?
-Vagy akkor gyere táncolni! – húzta a táncparkett felé a lányt. –Isteni lesz, majd meglátod!
Mire Julie válaszolhatott volna, már a táncparketten találta magát. A zenekar éppen egy tüzes tangót játszott, és Patrick úgy elkezdte forgatni, hogy a lánynak esélye sem volt elmenekülni.
-Patou, miért csinálod ezt? – kérdezte két forgás közt.
-Szeretném, ha jól éreznéd magadat! – válaszolta a srác tettetett vidámsággal. Tekintetét közben végigfutatta a teremben lévő embereken, vajon itt van-e még az az ember.
-Én enélkül is… - visszakozott volna a lány, de ekkor Patrick hirtelen ismét megpillantotta a keresett személyt. Julie nem láthatja meg! Fogta magát, hátradöntötte a lányt, és megcsókolta. Szemét közben nyitva tartotta, hogy figyelje, mikor múlik el a „veszély”.
-Ez mi volt…? – kérdezte Julie levegő után kapkodva.
-Kitörő szeretethullám! – szorította magához a lányt Patrick, miközben a terem másik felébe tekintgetett. A szemmel tartott férfi minduntalan Julie látókörébe került, de a srác gondoskodott róla, hogy ne legyen baj. –Hoppá! – ismét hátradöntötte Julie-t, és most még hosszabb ideig kellett csókolózniuk, mert a férfi megállt beszélgetni valakivel.
-Patou… - suttogta a lány. –Túl sokan vannak!
-Tudom – Patrick gyorsan helyet cserélt Julie-vel, így a lány háttal állt a férfinak. –És ez olyan nagy baj?
Ekkor Julie kibontakozott Patrick karjaiból, és elindult a másik irányba. A srác elkapta a karját.
-Hová mész?
-A mosdóba… Talán nem szabad?
-Elkísérjelek?
-Nem kell, kösz… - mosolygott a lány.
A mosdóban körülbelül tíz percet töltött el. Nem érezte jól magát, de ezt a pezsgőnek tudta be. Talán sok volt neki az a négy pohár… Bár, végül is mindegy. Túlélt már ennél durvább italokat is. Ahogy sikerült összeszednie magát, kinyitotta az ajtót, és kilépett a folyosóra.
-Szép jó estét! – hallott maga mögött egy ismerős hangot. Villámgyorsan megfordult, és a volt főnökével találta magát szembe. Hátrálni kezdett, de a férfi követte. –Hogy vagyunk?
-Hagyjon békén… Nem akarok magával beszélni…
-Pedig lenne miről. És most végre ketten vagyunk – a férfi egyre közelebb lépett Julie-hez. A lány rémülten hátra tekintett, de senki nem volt a közelben. A folyosó szinte teljesen sötét volt.
-Nézze… Ami köztünk volt…
-Téged is el fognak venni tőlem… Ezt nem hagyom! – a férfi megragadta Julie-t, és a falnak lökte.
-Engedjen el! – sikoltott a lány. –Hagyjon békén!
-Most azonnal… elviszlek magammal!
-Egyáltalán mit keres maga itt?
-Kapcsolatban állok a céggel. De ez nem meglepő, ugye?
-Teszek rá. Azonnal eresszen el! Sikítok! És idehívom Patrickot!
-Ő nem fog közénk állni! Nem engedem! – a férfi szeme villámlott. Julie-t egyre erősebben szorította a falhoz, miközben kezét a lány derekára csúsztatta. Julie már nyitotta a száját, hogy felsikoltson, de a férfi befogta a száját. –Már egy nőt elvettek tőlem… Nem akarom, hogy téged is elvegyenek!
Julie egyre lassabban vette a levegőt. A férfi mélyen a szemébe nézett, és ekkor a lány meglátta azt a mérhetetlen fájdalmat egykori főnöke tekintetében, amit eddig nem ismert.
-Egy embert már eltávolítottam az útból az imádott nőért… Ha kell, újból megteszem!
-Maga őrült… - suttogta Julie.
-Nem.
-Esküszöm, nem szólok senkinek! Csak eresszen el!
-Soha!
Ekkor valakinek a közeledő lépteit hallották. Egy férfi közeledett. Julie érezte, hogy volt főnöke elengedi, és nyájas mosollyal megy a másik férfi elé. Beszédbe elegyedtek, majd elindultak vissza a terembe. Mintha mi sem történt volna.
Julie visszarohant a mosdóba, és egyből felhívta Céciliát. Érezte, hogy a könnyeivel küszködik.
-Igen?
-Szia Cec! Megint én vagyok. Julie.
-Mi történt? Olyan rémült a hangod!
-A volt főnököm… Ő is itt van!
-Jesszusom! És meglátott?
-Mi az hogy! Megtámadott a folyosón! Meg akart erőszakolni!
-Atyavilág! És mit csináltál?!
-Már nem is tudom… Sikoltani nem tudtam, mert befogta a számat… Rémisztő volt! – Julie a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa zokogását.
-És… mondott valamit?
-Igen… Arról beszélt, hogy… hogy egy nőt már elvettek tőle… És hogy nem fogja hagyni, hogy engem is elvegyenek… Aztán arra is utalt, hogy valakit már kinyírt azért a nőért… És hogy akár megint megteszi, ha kell… Érted?! Patrickra gondolt! – zokogott fel Julie.
-Jaj, drágám, nyugodj meg…
-Nem! Nem tudok megnyugodni!
-Figyelj… szerintem keresd meg Patou-t, és mondd neki, hogy gyertek haza. Minél hamarabb!
-Jó, de… mi van, ha…
-Ezt ugye te se gondolod komolyan, hogy a nagyterem kellős közepén megtámadja?!
-Nem, dehogy… - Julie hangja bizonytalan volt.
-Azonnal szólj neki, és induljatok haza!
Julie megfogadta Cécilia tanácsát, és szólt Patricknak. Eközben Cécilia kiment a nappaliba Damien-hoz, és leült mellé.
-Forródróton voltatok Julie-vel? – kérdezte a srác.
-Aha. Találkozott a volt főnökével. A fickó állítólag rávetette magát, és megpróbálta megerőszakolni…
-Úristen! És Julie mit csinált?
-Sikerült elmenekülnie, de nagyon megrémült. Szegényke. Azt mondta, hogy a pasi közölte vele, hogy már egy embert megölt egy nőért annak idején. És ha kell, újra megteszi. Most Julie nagyon félti Patrickot.
-Nem csoda… Az a fickó egy őrült! De Julie-nek se kellett volna anno leállni vele! Most aztán ő issza meg a levét.
-Azért megértem szegény csajt, hogy félti Patou-t… Én is félteném a szerelmemet.
-De… most nincs senkid, ugye? – kérdezte Damien.
-Mi..? Ja, nem, nincs…
-Roger?
-Nem járunk…
-Az jó.
Cécilia ránézett Damien-ra, és rájött, milyen hülye is volt. Hiszen a srác még mindig szereti őt, ez világos! És… ő se közömbös iránta. Talán még nincs veszve minden…
-Dam…
-Hm?
-Arra gondoltam… ne nézz hülyének, de… mi ketten…
-Igen, szerintem is kezdjük újra! – jelentette ki Damien, és megcsókolta a lányt. Cécilia kicsit meglepődött, hogy ilyen hamar ment, de ha már itt volt a lehetőség… Nem fog visszakozni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
