|
50. rész
Csibebaba 2008.05.29. 17:24
 -
-Megbántad?
-Nem. És te?
-Én se.
Cécilia és Damien örültek, hogy rajtuk kívül senki nincs otthon. Így végre ismét egy pár lettek, és úgy gondolták, hogy ők nem lesznek olyanok, mint Julie és Patrick, akik hetekig titkolták újra feléledő szerelmüket. Nem, ők egyből közölni fogják mindenkivel, mert rettentő boldogok.
-Én annyira sajnálom, amit tettem… - mondta halkan Damien.
-Spongyát rá. Viszont, ha megint megteszed…
-Nem fogom!
-De ha mégis…
-Nem vagyok olyan, mint Patrick! – háborodott fel a srác.
-Most már ő is megváltozott… - nyugtatta meg Cécilia. –De tény, hogy nem volt egy szent. Viszont te sose leszel olyan, ezt elhiheted.
-Ez megnyugtat.
-A többieknek ugye elmondjuk? – kérdezte a lány.
-Ha szeretnéd…
-Szeretném – mosolygott Cécilia. Aztán arckifejezése megváltozott, valami különös szomorúság suhant át rajta. –Tudod… Mostanában olyan magányosnak éreztem magam… Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy Julie és Patrick eljegyezték egymást… Olyan boldogok együtt…
-Jaj, Cec!
-Juju mindig a gyűrűjét mutogatta…
-Még most is néha…
-Meg csak arról tud beszélni, hogy milyen virágokat szeretne az esküvőre… És, ó, te jó ég! Már a tükör előtt gyakorolja a köszöntőbeszédet!
-Íme, a húgom… - sóhajtott fel Damien.
-Szóval… Én meg csak arra tudtam gondolni, hogy… hogy én biztosan selejt vagyok, aki senkinek sem kell… engem soha senki nem fog elvenni… és még pasim sincs… Teljesen magam alá zuhantam!
-De nem kell! Most már itt vagyok neked – ölelte át a lányt Damien.
-Viszont… azt még meg kell gyónnom, hogy… hogy én nagyon irigy is voltam Julie-re… Nem értettem, hogy ő miért ért révbe, én meg miért nem… Nem tudtam napirendre térni afelett, hogy míg nekem volt egy jól működő párkapcsolatom veled, addig ők Patrickkal… állandóan marták egymást, és kétnaponta szakítottak!
Damien válaszként megsimogatta Cécila haját, de a lány nem nyugodott meg. Folytatta a monológját.
-Aztán… mi is szakítottunk… Ők meg… eljegyezték egymást. Fura, nem? Ők voltak az utolsók, akikre gondoltam volna, hogy összeházasodnak…
-Na, még semmit ne kiabáljunk el! Egyelőre még csak van egy gyűrűjük, de addig még annyi minden történhet…
-Á! – Cécilia kibújt a takaró alól, és elkezdett felöltözni. –Ezt meg fogják csinálni. Tudom és kész.
-Hát, úgy legyen. De szerintem nem kéne búslakodnod emiatt. Nem vagy selejt, és talán te jársz jobban azzal, hogy nem sietsz el semmit.
-Merthogy?
-Mert… mert… Nézd csak meg őket! Hogy is történt ez a lánykérés? Milyen előzményekkel?
Damien is felült, és elkezdett számolni.
-Először is… Egy szórakozóhelyen jöttek össze. Hetekig semmi mást nem csináltak, csak szexeltek. Aztán egy hülye vita miatt szakítottak. Majd egy együtt töltött nap elég volt ahhoz, hogy megint az ágyban kössenek ki. Szilárd elhatározás, mit mondjak… Aztán Patrick félrelépett, Julie kidobta. Nemsoká ismét együtt voltak. Julie teherbe esett – direkt, természetesen…
-Nem volt terhes.
-De azt hitte, és Patrickot is beparáztatta. Utána kikövetelte a lánykérést. És íme, itt vannak. Ennyi volt. Amint te is láthattad, felelősség, határozottság nulla. Ne irigykedj rájuk! Te sokkal többre fogod vinni. Ezt elhiheted, én mondom neked.
Cécilia felsóhajtott, majd megcsókolta Damient.
-Talán igazad van. És nem is akarok ezzel foglalkozni többet.
Ezután reggelig ki se mozdultak Cécilia szobájából. Örültek, hogy végre kettesben lehetnek, és senki nem zavarja őket.
Néhány hét múlva azonban nem csak ők, de a másik négy barátjukat is megzavarta valami. Pontosabban valaki…
-Nem, Anya! Kérlek… - Hélene felsóhajtott. Édesanyja nehéz esetnek bizonyult. –Csak még egy kicsit. Nem, nem tudják… Ne! Majd én elme… Micsoda? A francba, Anya! Miért pont most kell elmenned Korfura? … Nem vagyok hálátlan! Tudhatnád, hogy mindig elküldöm a fizetésem felét! … Pedig teljesen úgy hangzott, mintha erről lenne szó! Nem, akkor se tudom elhozni! Nézd… Sokat dolgozom… Amikor van egy kis szabadidőm, azt Pierre-rel töltöm… A barátom… Nem, még nem tudja… De nem is akartam elmondani neki! Anya! Ne tedd le! Anya!
Hélene dühösen kinyomta a telefonját. Anyukája megelégelte lánya nemtörődömségét, és úgy döntött, ezúttal megmutatja Hélene-nek, milyen is a való élet.
Másnap Hélene-t egy ötéves kisfiú várta a vonatállomáson egy rövid levél kíséretében:
„Csak két hét, kislányom. Addig te is kibírod. Legalább meglátod, milyen egy gyereket nevelni. Édesanyád”
-Hogy vagy, kicsim? – guggolt le a kisfiúhoz Hélene.
-Jól – válaszolta a kisfiú plüssmaciját ölelve.
-Gyere, megyünk haza. A maminak van egy lakása, ahol három kedves emberrel lakik együtt. Bemutatlak nekik is, meg a másik két barátomnak is, jó?
-Jó.
Hát igen… Hélene-nek is volt egy kis titka, amit eddig még nem osztott meg barátaival. Volt egy ötéves kisfia, Éric. Fiatalon szülte, huszonegy évesen. Mivel még nem érzett magában elég felelősséget, és mivel nagyon szegény volt, ezért nem vállalta a nevelését. Utálta magát érte, de egyszerűen nem lett volna rá képes. Édesanyja belement, hogy ő neveli a kisfiút lánya helyett, de Hélene sokat segített nekik, a fizetése felét mindig hazaadta. Időnként természetesen meg is látogatta őket, de elég kevés ideje volt erre.
Most hazavihette kisfiát, csak még azt kellett kitalálnia, hogy tálalja ezt a többieknek… Hiszen eddig még egy szóval sem említette, hogy van egy gyereke. A kisbaba is, akinek a képe a napraforgós keretben van, nem a keresztfia, hanem a saját fia! Ó, te jó ég, mi lesz ebből…
-Szia Pierre! – üdvözölte barátját, amikor az hazaért.
-Hello! – Pierre odalépett Hélene-hez, és megcsókolta. –Mi a programod ma estére?
-Hmmm… Lássuk csak… - gondolkodott el a lány. –Azt hiszem… először is… beszélnem kell veled.
-Hú, de komolyan hangzik!
-Ülj le, ez ütős lesz… - mondta Hélene, majd vett egy nagy levegőt.
-Nem tudom, miért tartok ennyire a dologtól…
-Itt az ideje, hogy elmondjak neked egy nagyon fontos dolgot… - sóhajtott fel a lány. –Tudod, van az a kép abban a napraforgós keretben… - mutatott Hélene az említett tárgyra.
-Aha. A keresztfiad egyévesen. Sima ügy.
-Hát nem. Ő nem a… szóval, ő nem… nem a keresztfiam. Hanem a… a… ő a fiam – mondta ki végül nagy nehezen a lány.
Pierre először csak nagyot nézett, majd felnevetett.
-Egy pillanatra tényleg elhittem, de azért ennyire nem vagyok átverhető! – nevetett. –Aranyos kissrác, meg minden, de tudom, hogy csak poén volt.
-Nem, Pierre… Ő tényleg a fiam.
Ekkor, mintegy végszóra, a kisfiú kirohant a fürdőszobából.
-Mami, mami! Kész vagyok! Most már elmegyünk a McDonald’s-ba?
Pierre nagyot nézett, aztán már nyitotta a száját, hogy valamit mondjon, de egy hang se jött ki a torkán.
-Most már hiszel nekem? – kérdezte Hélene, átölelve a kisfiút.
-Ahhha… - Pierre nyelt egyet, majd leguggolt a kisfiú mellé. –Szia, kishaver! Én Pierre vagyok. És téged hogy hívnak?
-Éric.
-Szép neved van. És hány éves vagy, Éric?
-Öt – mutatta az ujjain Éric.
-Mondd csak, szereted a videojátékokat?
Ezután a nap hátralévő részét együtt töltötték. Pierre nagyszerűen megértette magát a kisfiúval, és úgy tűnt, Éric is megszerette őt. A többiek is megismerkedtek vele, és ők is megkedvelték. Erre szükség is volt, hiszen Hélene és Pierre egyik este elmentek vacsorázni, és kellett valaki, aki vigyáz a kisfiúra.
Cécilia és Damien kijelentette, hogy ők még csak néhány napja melegedtek össze ismét, és szeretnék kihasználni minden szabadidejüket arra, hogy együtt lehessenek, ketten. Így viszont csak két ember maradt: Julie és Patrick…
-Julie! – Patrick a nyitott bejárati ajtóban állt, és várt. –Julie! – ismételte meg a kiáltást. Majd mikor a lány még mindig nem válaszolt, akkor egy kicsit jobban megnyomta a hangerőt. –JULIE!!!
-Mi van már?! – hallotta a lány hangját valahonnan a lakás másik végéből. –Ne koptasd a nevem, ha nem muszáj!
-Te tudsz róla, hogy egy… hogy egy göndör hajú, nagy szemű kissrác áll az ajtóban, és egy plüssmacit szorongat?
-Mi van?!
-Szerintem egy elkésett Halloween-es kisgyerek… De akkor kábé öt hónapot késett.
-Jaj, Patou… - Julie előrohant a fürdőszobából, kezében egy törölközőt tartva. –Nem igaz, hogy… Nahát, Éric! Sziaaa!!!
Julie egyből megfogta a kisfiú kezét, és behúzta a lakásba.
-Gyere, kérsz egy kis csokis sütit? – ültette le az asztalhoz Éricet, majd elé tett egy tányért, rajta néhány szem sütivel.
-Köszönöm – a kisfiú mohón nekilátott az édességnek, míg Julie ellágyulva nézte.
Patrick belökte az ajtót, és ő is közelebb lépett az asztalnál zajló idillikus életképhez.
-Öhm… Julie…
-Igen?
-Ki ez a kissrác? – Patricknak ugyanis még nem mutatták be a kisfiút, így őt váratlanul érte a gyerek felbukkanása.
-Ja, te nem tudod? Hélene kisfia.
-Miii???
-Ötéves. A nagyi neveli, de most elhozta Hélene-nek két hétre, mert elutazik.
-És… bocs, ha bunkó leszek, de… miért van itt?
-Mert Hélene és Pierre elhúztak vacsorázni, és ránk bízták.
-Csak két kérdés: hol van Cec és Dam? És mi a fenéért kellett elvállalni?!
-Cec és Dam épp most élesztgeti újra bimbózó románcát, úgyhogy ők nem akarták elvállalni.
-Erre itt van két hülye, akik természetesen első szóra ugranak, és bébiszitykót játszanak! – mondta Patrick felháborodva. –Az nem számít, hogy nekünk is van magánéletünk?!
-Egy este nem a világ…
-Ezt meg hol tanultad?! A „Hogyan vágjuk taccsra a kapcsolatunkat néhány perc leforgása alatt?” – tanfolyamon?!
-Ne legyél már ilyen cinikus!
Patrick vállat vont, majd leült a kisfiú mellé. Aztán a szeme sarkából méregette, mire Éric rávetette nagy, barna szemét, és kiöltötte a nyelvét. Patrick nagyot nézett, mire Julie villámgyorsan elfordult, hogy ne lássák kitörő nevetését.
-Ezt mivel érdemeltem ki? – kérdezte Patrick.
-Csak úgy – válaszolt tele szájjal a kisfiú. –Mert szimpi vagy.
-Köszi…
-Merre van a WC? – ugrott le a székről Éric.
-Ott, hátul – mutatta meg neki az utat Julie.
Mikor a kisfiú eltűnt a keresett helyiségben, Patrick jelentőségteljesen ránézett Julie-re.
-Most meg mi van? – kérdezte Julie barátságtalanul. –Kímélj meg az elmés megjegyzéseidtől, légy oly kedves…
-Hélene miért nem beszélt nekünk soha róla?
-Nem tudom… Talán ő is szégyellte, hogy ilyen könnyen lemondott róla. Nagyon fiatal volt, amikor szülte, és még karriert akart építeni. A kissrác apukája meg egyszerűen lelépett, és azóta se érdeklődött utána – Julie leült a Patrick melletti székre, és elgondolkodva nézte a sütis tányért. –Egyébként ne parázz, Pierre is tök jól elvolt vele.
-Jó, de az Pierre! Őt még egy almába szúrt villa is lelkesíti.
-Figyelj. Ha mi is gyereket szeretnénk, hozzá kell szoknod, milyen nevelni egyet. Igaz, hogy Éric csak erre az estére lesz nálunk, de a hátralévő napokban, amíg Hélene-nél lesz, kipróbálhatjuk magunkat szülőkként!
Patrick felsóhajtott, és megfogta Julie kezét.
-Oké, megcsináljuk!
-Hidd el, nem lesz rossz! Én majd foglalkozok vele. Megfürdetem, mesélek neki esti mesét…
-Mi…? Éjszakára is itt marad???
-Igen. De ne izgulj már, szuper lesz!
Az este gyorsan eltelt, és Éric nagyon álmos lett. Julie segített neki megfürdeni, majd megágyazott neki a vendégszobában.
-A macimnak is lesz hely? – kérdezte a kisfiú.
-Hát persze! Gyere, megmutatom, hol fogtok aludni! – Julie kézen fogta Éricet, és bevezette a szobába.
Éric gyorsan bebújt az ágyba, és nyakig betakarózott. A maciját szorosan magához ölelte, és várakozón nézett Julie-re, aki az ágya szélén ült.
-Mesélsz valamit?
-Igen – mosolygott a lány, majd elkezdett egy régi, kislánykora egyik kedvenc meséjét, a Hófehérkét.
Egy órával később már a fürdőszobából jött ki, frissen megfürödve. Éric viszonylag hamar elaludt, így Julie otthagyhatta. Szerencsére nem volt semmi probléma a kisfiúval, nem rettegett a „szörnyektől, akik az ágya alól másznak elő”, és nem félt a sötéttől sem.
-Alszik? – kérdezte Patrick Julie-től. Ő is még kint ült a konyhában, egy bögre langyos tejjel. Mostanában nehezen aludt el, ezért folyamodott a „tejkúrához”.
-Aha, úgy tűnik. Elmeséltem neki a Hófehérkét.
-Akkor nem csoda, hogy elaludt…
-De gonosz vagy! – Julie egy picit oldalba bökte a srácot, aki csak mosolygott. –Ez volt a kedvenc mesém, és Éricnek is nagyon tetszett.
-Oké, elhiszem… Kérsz tejet? – nyújtotta a lány felé a bögréjét Patrick.
-Nem, köszi. Inkább megyek lefeküdni. Jössz te is?
-Egy perc.
Patrick gyorsan megitta a maradék tejet, majd ő is követte Julie-t a hálószobába. A lány épp egy könyvet nyitott ki, hogy olvasson még egy kicsit alvás előtt. Mikor meglátta Patrickot, felsóhajtott.
-Mi van, csajszi? – kérdezte a srác, ahogy bebújt mellé az ágyba.
-Úgy szeretnék én is egy kisbabát… - mondta halkan a lány.
-Tudod, hogy a téma napirenden van. Hidd el, én is szeretném, ha sikerülne…
-Tudom. De mindegy, úgyis várnunk kell még egy kicsit. Meg különben se vagyunk még házasok, szóval…
-Próbáljuk meg most! – ült fel az ágyban Patrick.
-Mi?
-Most azonnal! Csináljunk egy kisbabát! – lelkesedett.
-De hát… Éric itt van a szomszédban…
-Alszik, mint a bunda! Nem lesz semmi baj!
Végül Julie engedett, úgyhogy eszméletlen „szórakozás” vette kezdetét… Mindketten úgy érezték, ezúttal tényleg sikerülni fog. Még soha nem vágytak egymásra ennyire, és el is felejtették a szomszéd szobában táborozó kisfiút.
Aki egy fél óra múlva megjelent az ajtóban… Csak nézte vendéglátóit, és nem értett semmit. Julie és Patrick először nem vették észre, hogy Éric őket nézi, de aztán hirtelen megpillantották a halvány fénysugarat, ami a takaróra vetődött a nyitott ajtón keresztül.
-Ó, te jó ég… - Julie csak ennyit tudott mondani, ahogy meglátta Éricet. Patrick hirtelen fel se tudta fogni, hogy mi történt. Aztán villámgyorsan összeszedte magát, és lemászott Julie-ről.
-Figyelj… Ez egyáltalán nem rossz dolog… - magyarázkodott. –Ez egy… ez egy jó dolog… öhm… hidd el…
-Patou… - suttogta Julie. –Ne magyarázd el neki, oké?
A kisfiú csak némán állt az ajtóban, szája széle reszketett. Elkeseredetten szorította magához a plüssmaciját, és nagy szemekkel nézte a párt, akik pipacsvörösen ültek az ágyon, nyakig magukra húzva a takarót.
-Ne gondolj… rosszra… - folytatta Patrick. –Semmi különös nem történt…
-Mi csak… mi csak… nagyon szeretjük egymást… - mondta Julie halkan.
-Becsszóra, csak smároltunk! –vágta ki Patrick kétségbeesetten.
Éric beljebb lépett a szobába, és üveges szemmel bámulta Patrickot és Julie-t, akik egyre vörösebbek lettek – bár ez a félhomályban nem látszott.
-Félek a sötétben… - mondta halkan a kisfiú. –Szeretnék itt maradni…
A szerelmesek egymásra néztek, aztán rájöttek, hogy nekik már úgyis mindegy. Ezek után nem igazán tudnának összebújni…
-Jó, gyere! – mosolygott Julie.
Gyorsan felkapta magára a topot és a kockás nadrágot, amit éjszaka viselt, majd behúzta maga mellé Éricet. A kisfiú közéjük feküdt, így a párnak esélye sem volt még csak egy szót sem váltani, nemhogy mást csinálni… Másnap mindenképpen beszélni fognak Hélene-nel, mert ez nem ismétlődhet meg!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
