|
58. rész
Csibebaba 2008.12.03. 20:17
 -
Damien aznap korán hazaért. Nem volt semmi különösebb programja estére, úgyhogy végigdőlt a kanapén, és elővett egy könyvet. Végre volt ideje erre is. Nem tudta, hová tűnt mindenki a lakótársai közül, de különösebben nem is izgatta. Gondolta, biztos elmentek moziba, vagy még nem értek haza a munkahelyükről.
Hirtelen kopogtatást hallott. Nagy sóhajtással felkelt, és kinyitotta az ajtót. Aztán köszönés nélkül visszament a szobába.
-Sajnálom, ha zavarlak… - mondta halkan Cécilia, miközben ő is bement.
-Te? Ugyan! Soha! – gúnyolódott Damien.
-Jó, oké… - a lány inkább már nem is válaszolt erre a gúnyos fogadtatásra.
-És… mit akarsz? – dőlt el a kanapén a srác.
-Csak… Julie-ről akartam neked mondani… valamit…
-Nosza.
-Ma délután elkísértem a ruhapróbára, és… és furcsán viselkedett…
-Megszokott dolog.
-De… látta… látta Caroline-t… és…
-Na, jó, nekem ebből elegem van! Idefigyelj, Cécilia… - ugrott föl a kanapéról a srác. –Akárhányszor, akármikor, akármilyen mondvacsinált indokkal akarsz beszélgetést kezdeményezni velem, nem fog menni, ezt most megmondom! Nem akarok veled beszélni se most, se máskor. Nekünk nincs több közös ügyünk. Az se fog érdekelni, ha azt jelented be, mikor költözöl el! Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, elég nagylány vagy már hozzá. Ahogyan azt olyan szépen be is bizonyítottad, amikor lefeküdtél Pierre-rel…
-De én nem…
-Jaj, ezt már nem bírom! Menj el, légy szíves – mutatott az ajtó felé Damien.
-Julie egyébként most egy spiritisztánál van. Talán így fény derül arra, mi történik vele…
-Kicsit begolyózott az esküvő miatt, ennyi az egész. Nem kell úgy felfújni a dolgot.
Cécilia az ajtó felé ment, majd hirtelen megfordult.
-Tudod, Dam… Még egy ideig nem akartam elmondani, de… Nem bírom tovább.
Damien felsóhajtott.
-Ááá, mikor adod föl végre?
-Most meg kell hallgatnod! Kérlek…
-Így előbb szabadulok?
-Igen.
Mikor a srác végre elhallgatott, Cécilia belekezdhetett a mondókájába.
-Mi igazán nem akartuk, hogy idáig fajuljon a dolog… Mi csak… Mi csak… Azt akartuk, hogy ti is érezzétek úgy magatokat, ahogy mi éreztük magunkat anno… Mármint Pierre meg én…
-Egyre érdekesebb… - mondta Damien gúnyosan.
-Ne szakíts félbe, kérlek… Szóval… Mi csak, úgymond, meg akartunk leckéztetni titeket. Ott, a táborban… vagyis, amikor sátoroztunk, jó alkalomnak tűnt. Rámásztam Pierre-re…
-Ó, tudom.
-De a lényeg… a lényeg az, hogy… hogy ez az egész csak játék volt. Semmi… semmi nem történt.
Damien-nak egy időbe telt, mire leesett, mit mondott neki Cécilia.
-Mi van?
-Hát… Csak annyi, hogy… hogy… semmi nem történt. Nem feküdtem le vele. Egyszer se. Színjáték volt az egész…
-De hát… miért?
-Mindkettőnknek fájt, amit Hélene-nel műveltetek… Úgy gondoltuk, nektek is kijár a büntetés. Nem gondoltuk, hogy ilyen hatással lesz az életünkre, mindenkire…
-És miért kellett ezt ennyi ideig… ennyi ideig csinálni? – Damien kezdett dühös lenni. Az elmúlt hetek feszültsége most jött ki belőle. –Fel tudod fogni, milyen fájdalmat okoztatok Hélene-nek meg nekem?!
-Csakúgy, mint ti nekünk!
-Jaj, Cécilia, ez annyira gyerekes! Azt hiszed, ettől felnőttebb lettél? Hát nem! Sőt!
-Én csak… Én azt hittem, örülni fogsz, hogy…
-Örülni??? Te meg vagy húzatva! Azt hittem, nem süllyedsz ilyen mélyre! Nem fogok vihogva a nyakadba borulni, amiért voltál szíves bevallani, hogy Pierre-rel egyetemben hülyére vettetek minket Hélene-nel!
-De legalább elmondtam… Még tarthatott volna néhány hétig…
-Nahát, köszönöm! – mondta Damien felháborodva. –Ki vagyok segítve!
-Bocsáss meg… - hajtotta le a fejét a lány.
-Menj el, kérlek. Látni se bírlak.
-Dam!
-Nem hallod? Nem akarok veled beszélni.
Cécilia megdöbbent, de úgy tett, ahogy Damien kérte. Halkan kiment az ajtón, vissza se nézett. De szemében könnyek csillogtak. A srác feldúltan elővette az imént félbehagyott könyvet, de egyszerűen nem tudott az olvasásra koncentrálni. Túlságosan felbosszantotta Cécilia. Viszont valamelyest megnyugodott, hogy ez az egész Pierre-ügy csak kitaláció volt.
Eközben Julie, Hélene és Patrick Maureen-től tartottak hazafelé. Julie egész úton hallgatott, és kifelé bámult az ablakon. Nem tudott egy szót se mondani. Egyszerűen nem volt képes rá.
-Julie, jól vagy? – kérdezte Hélene előrehajolva, megsimogatva a lány vállát. Julie összerezzent.
-Persze. Teljesen jól vagyok.
-Nem úgy nézel ki.
-Pedig… de. Jól vagyok.
-Figyelj, ha bármiben segíteni tudunk… Ez elég nagy megrázkódtatás lehet neked…
-Nem, nem! – rázta a fejét Julie. –Ez… nem gáz. Egyáltalán. Sőt… - megpróbált mosolyogni, de elég kényszeredettre sikerült. –Elvégre… Miért lenne baj, hogy… hogy kiderült… hogy én voltam Caroline előző életemben? Ez… elég komoly…
-De… nem zavar?
-Nem! Miért zavarna? – mosolygott a lány továbbra is.
-Hát, nem tudom…
-Szerintem… ha már így alakult, fogadjuk el. Tök izgi, nem? – Julie újra kinézett az ablakon, de elég sápadt volt. Patrick a visszapillantóban ránézett Hélene-re, és a tekintetváltásukból kiderült, hogy ők nem értenek egyet Julie-vel.
Az éjszaka rosszul telt Julie (és így Patrick) számára. A lány nem tudott elaludni, a srác pedig folyton felébredt, amikor Julie kiment a fürdőszobába, vagy amikor tejet melegített, vagy egyszerűen csak forgolódott. Patrick végül feladta, hogy aznap éjjel aludjon, és kiment a nappaliba, ahol a lány éppen a tévét kapcsolgatta. Halkan, nehogy Hélene és Damien felébredjen.
-Mit csinálsz? – ült le mellé.
-Tévézek. Nem tudok elaludni.
-Tudtam, hogy bánt ez a dolog.
-Nem az, hogy bánt, csak… nem érzem jobban magam tőle. Ennyi. És fogalmam sincs, hogy segíthetnék rajta.
-Ne gondolj rá. Nem tudsz rajta változtatni.
-Ez a legrosszabb. És… Annyira hihetetlen, hogy… hogy azok a papírok… levelek, vagy napló, vagy nem is tudom… én írtam! És azokon a képeken is én vagyok! Raymond… Én szerettem őt! Én voltam az, aki ölelte, csókolta őt, aki hozzábújt a gondolában… aki… aki látta őt meghalni…
Patrick lehajtotta a fejét. Julie érezte, hogy közel van a síráshoz, de végül összeszedte magát.
-Már csak azt nem tudom, hogy… mi történt velem. Tudod, hogy… hogy… - Julie nem tudta kimondani.
-Szerintem Caroline a bánatba halt bele. Vagy önmaga vetett véget az életének. Nem tudom.
-Jobbnál jobb lehetőségek… - morogta Julie.
-Figyelj! Fel a fejjel! Ne gondolkozz most ezen! – ölelte át Patrick. –Inkább gondolj a leánybúcsúdra! Mindjárt itt lesz!
-Tényleg…! – mosolyodott el a lány is. -Egy hét!
-Bizony!
-Nemsoká megkezdődik életünk legnagyobb kalandja… Hű! De izgi!
-Na, és ti mit fogtok csinálni a legénybúcsún? Isztok? Bámuljátok és fogdossátok a sztriptíztáncosnőt?
-Nem tudom, lesz-e legénybúcsúm – dőlt hátra a kanapén Patrick. –Pierre és Damien fasírtban vannak, úgyhogy nem hiszem, hogy ezért szóba állnának.
-Biztosan kibékülnek. Érzem.
-Legyen igazad. Ha nem, akkor elmegyek egyedül egy sztriptízbárba, és leiszom magam!
Julie felnevetett. Most nevetett először, mióta hazajöttek Maureen-tól.
Aztán a legtöbbet a leánybúcsúján, amit egy hét múlva rendeztek. Cécilia és Hélene addigra kibékültek, és csodálatos bulit szerveztek Julie-nek. Egy éjszakai bárban tartották, ahová meghívták minden barátnőjét, kolleganőjét, és ráadásnak egy chippendale-fiút is… Hajnalig buliztak, de Julie nem ihatott semmilyen alkoholt, hiszen vigyáznia kellett a kisbabájára. Így csak üdítőt ivott, de a tánchoz nem is volt szüksége alkoholra. Az este fénypontja kétségkívül Julie hajadonéletének búcsúztatása volt, amikor a barátnők felkapták a lányt, és fejük fölé emelték, hatalmas üdvrivalgással. Julie számára ez volt a legvadabb esemény a leánybúcsúján.
Bezzeg Patricknak… Egész este mást se csinált, csak ivott és a csajokat nézegette. Igazi kanbuli volt, sok pasival, akik nyálcsorgatva bámulták a sztirptíztáncosnőket. Mert hogy azok is voltak a nightclubban, ahová mentek…
A srác nagyon jól érezte magát, ahogy Pierre és Damien is, bár ők józanabbak maradtak.
-Hé, Patou… Nem kéne annyit innod… - mondta neki Pierre, félrevonva az események sűrűjéből.
-Ez a legénybúcsúm, ember! – válaszolt Patrick nagyon érdekes hangsúllyal. –Ez a dolgom…
-Nem, nem ez a dolgod! Gondolj bele, hogy fogsz hazamenni?! – rázta meg a srácot Pierre.
-Majd… majd hazavisztek… vagy a taxi… vagy… mit tudom én, szarok rá! – azzal Patrick visszament a táncparkettre, és féktelen tombolásba kezdett.
-Pierre! Pierre! – kereste őt Damien. –Á, itt vagy!
-Mi az?
-Hélene keres telefonon. Azt kérdezte, minden jól megy-e. Az enyémen hívott, mert téged nem ért el.
-Ja, igen – Pierre elővette a telefonját. –Már látom, hogy keresett. Na mindegy. Náluk mi a helyzet?
-Azt mondja, jól érzik magukat. A hugi sokat nevet, nem iszik alkoholt, és áttáncolja az éjszakát.
-Ugye nem mondtad el Patrickot?
-Mit? Hogy tökrészeg? Dehogy mondtam!
Közben Patrick eltűnt, de ők nem vették észre. Csak félóra múlva, amikor meg akarták kérdezni tőle, hová tüntette azt az üveg vodkát, amit ott felejtettek a pulton. A srác éppen a mosdóból mászott elő, tántorogva, és érdekes, zöld színe volt.
-Mi van, haver, kiraktad a rókacsaládot? – veregette meg a vállát Damien.
-Kuss.
-Ideje lenne hazamenni… - vetette föl Pierre.
-Dehogyis! Még csak most kezdem magam jól érezni! – azzal Patrick otthagyta két barátját, és kicsit dülöngélve elindult a tömegben.
Útja egyenesen a bárpulthoz vezetett, ahol egy csinos, lenge öltözetű lány csapolta az italokat.
-Egy tequilát kérek, szivi – könyökölt a pultra Patrick. –Ja, és… jó volt a műsor…
-Tetszett? Örülök… - mosolygott kihívóan a lány, miközben letette a kért italt a srác elé.
-Mikor pattansz föl megint a pultra? Van még nálam néhány euró…
-Az jó… A következő szám az enyém.
A pultoslány ugyanis egyben az este egyik legnépszerűbb sztriptíztáncosa volt, Patrick kedvence… Első sorból nézte Eva produkcióját, aki nyíltan flörtölni kezdett vele, az ölébe ült, és finoman csókolgatni kezdte. A srác persze majd’ megőrült, és a szám végére alaposan kikészült.
-Isteni voltál… - súgta a lány fülébe Patrick a bár hátsó kijáratánál, ahol együtt cigiztek a produkció után. –Alaposan kikészítettél…
-Ez volt a célom – fújta ki a füstöt a lány. –Tudod, ez a munkám.
-És a munkád nem tartalmaz esetleg… egy… egy kis szórakozást is a vendégekkel? – hajolt közelebb Patrick. –Úgy értem… Nagyon felhúztál, és most… nagyon… nagyon akarom…
-Nem te vagy a ma este vezérhímje?
-De igen… Személyesen…
-Akkor biztosan otthon vár a szép menyasszonyod.
-Amiről nem tud, az nem fáj…
Pierre és Damien egy óra múlva találták meg Patrickot, aki még részegebb volt, mint azelőtt. Kezében egy sörösüveggel a falnak támaszkodott, és valami nagyon elégedett vigyorral vedelte a sört.
-Hol a frászban voltál?! – rázta meg Pierre.
-Már mindenhol kerestünk! – kontrázott Damien is.
-Evával voltam… Jó csaj…
-Ki az az Eva?!
-Az egyik táncosnő… Klassz volt vele…
Pierre azonnal kapcsolt…
-Te megdugtad a táncosnőt???!
-Csak egy kicsit…
-Te nem vagy normális! A legénybúcsúdon is megcsalod a menyasszonyodat!
-Nincs is menyasszonyom…
-Totál részeg vagy! Indíts hazafele! – rántotta föl a földről Damien. –Szemét disznó!
Julie arra ébredt hajnali fél ötkor, hogy kopogtatnak az ajtón. Álmosan, szemét dörzsölve mászott ki az ágyból, majd a sötétben szinte csukott szemmel tapogatózott el az ajtóig. Közben nekiment a kanapénak, feldöntött egy üres üveget, és bevágta a kislábujját az asztal lábába.
Ahogy kinyitotta az ajtót, nagyot sóhajtott. Pierre és Damien volt az. Patrickot hozták haza – pontosabban hazatámogatták…
-Hát ti meg? – ásította Julie, majd mikor meglátta vőlegényét, felnyögött. –Atyaég, mit csináltatok vele?
-Ezt ő tette magával… Hova tehetjük? – kérdezte Pierre.
-Csak dobjátok le a kanapéra – vont vállat Julie, majd egy nagyot ásított. –Most úgyis mindegy neki.
A két srác elvonszolta az ájult Patrickot a kanapéhoz, majd lefektették. Nem érdekelte őket túlzottan, hogy fekszik, haragudtak rá nagyon a kalandja miatt.
-Egyébként mit csinált, hogy ilyen lett? Ájultra itta magát vagy mi? – kérdezte Julie, miközben lehajolt, hogy közelebbről szemügyre vegye Patrickot.
-Mondhatjuk úgy is. Bár az a százkilós kidobóember is rásegített az állapotára…
-Kidobóember? Mit csinált vele?
-Kiütötte.
-De hát miért?
-Mert… Mert Patrick beszólt neki. Azt hitte, hogy… hogy ő valami régi ismerőse… Valami Henri, vagy ki. Elkezdett neki pattogni, az meg lecsapta, mint a vekkerórát. Azóta így vonszoljuk.
-De mégis mennyit ivott, hogy így összezavarodott?
-Mondd, kicsi Juju, te meglepődsz azon, hogy a vőlegényed, ha piát lát, mindet magába önti? – kérdezte gúnyosan Damien.
-Nem, de… Ki fizette ezt az egészet?
-Egy részét mi, de a többit Patrick. Néhány pohárral ajándékba is kapott, lévén legénybúcsúja volt…
-Természetesen kifizetem…
-Ugyan! Szó se lehet róla! Ne hülyéskedj! – a két srác egymás szavába vágva utasította vissza a lány ajánlatát.
-Egyébként nagyon csúnyán néz ki… - nézett rá ismét Julie. –Az a monokli… Meg a felrepedt szája… Sebek az arcán… Úgy néz ki, az a kidobóember nem csak egyszer csapta le…
-Nem. Patrick is… nekiesett…
-Ez de hülye! – kapott a fejéhez Julie. –Istenem…
-És te? Milyen volt a lánybúcsú?
-Nagyszerű! Nagyon jól éreztem magam! Sokat táncoltam, nevettem…
-Ittál…?
-Egy kortyot se! Tudjátok, babát várok… - simogatta meg a hasát a lány. –Ja, egyébként… Patou ugye semmi hülyeséget nem csinált? Úgy értem, a verekedésen kívül…
Damien és Pierre egymásra néztek, aztán egyszerre válaszoltak:
-Dehogyis! Az iváson és a verekedésen kívül semmit!
Julie leguggolt a kanapé mellé, és megsimogatta a srác arcát. Az meg se érezte, aludt tovább.
-Eltart egy ideig, mire magához tér. Nem tudom, miért ilyen felelőtlen. Nemsokára apa lesz, és még mindig úgy viselkedik, mintha tizenéves lenne… Nem mintha nem lett volna alkalma arra, hogy kiélje magát…
-Szerintem hagyd itt, és feküdj vissza. Majd ha magához tér, beszélgettek. Addig úgy se tudsz mit kezdeni vele – javasolta Damien.
-Igazad lehet. Mindegy, legalább méltó módon elbúcsúztatta a legénykorát.
Julie felállt a földről, majd kezét a hasára tette. Már egészen ösztönös mozdulattá vált számára.
-Na jó, akkor… jó éjszakát, fiúk.
-Várj egy kicsit… - szólalt meg Pierre. –Hallottuk, mi… mi történt a jósnőnél.
-Ja… igen. Hát… ez van.
-Figyelj, ha bármire…
-… szükségem van, akkor szólok. Köszi – fejezte be helyette a mondatot a lány. –De nincs semmi gondom ezzel. Az a lényeg, hogy… hogy ne legyenek látomásaim és egyéb szörnyű tapasztalataim…
-Abszolút megértelek.
-És persze, hogy senki ne törjön az életemre. Ennyi.
-Ebben egyetértünk. De most már tényleg megyünk… - szakította félbe Damien.
-Persze, menjetek csak! És… köszi, hogy hazahoztátok… Nem is tudom, mi lenne vele nélkületek…
-Ezért még jön eggyel nekünk.
-Megmondom neki! Feltétlenül!
Ahogy Damien és Pierre visszamentek a lakásukba, Damien ingerülten fordult Pierre felé.
-Miért nem mondtuk el Julie-nek, mit tett Patrick?!
-Mert minek idegesítsük ilyennel hajnalban?! Különben is, miért mi legyünk a rossz hír hozói? Majd Patrick elmondja. Elég nagyfiú már ahhoz, hogy vállalja a tettei következményeit.
-Igazad van. Túl sok mindent kellett már eddig is eltussolnia...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
