|
61. rész
Csibebaba 2009.07.15. 17:15
-
-Hélene, nem láttad a harisnyámat?
-Ott van a kanapén. És te nem találkoztál véletlenül azzal a kis rózsacsokorral, amit Pierre gomblyukába fogunk tűzni? Teljesen eltűnt.
-Szerintem Damien már levitte neki.
Cécilia és Hélene teljesen megzavarodva és izgatottan rohangáltak fel-alá a lakásban. Eljött ugyanis Julie és Patrick esküvőjének a napja… A menyasszony még nem kelt fel, a vőlegény pedig az izgalomtól vibráló gyomorral hajolt a mosdó fölé.
Ekkor kivágódott a hálószoba ajtaja, és Julie viharzott ki rajta.
-Áááá!!! Ma van az esküvőm!!! – kiáltotta boldogan, majd ahogy rohant, egy hatalmasat esett. –Au… - tápászkodott fel. –Azt hiszem, eltört egy bordám… De kit érdekel? Ma van az esküvőm!
-Julie, szedd össze magad, egy óra múlva indulnod kell a fodrászhoz meg a sminkeshez – mondta Cécilia, miközben egy rózsát próbált a ruhájára operálni.
-Jó, de előtte megnézem, Patou nem szökött-e még meg…
-Biztosan nem. De nem találkozhattok különben sem az esküvő előtt, úgyhogy nyugi, kiscsaj, menj zuhanyozni, aztán irány a szépségszalon!
Ahogy Julie-t sikerült likvidálniuk otthonról, egyből felgyorsult a tempó. A szertartás délután ötkor kezdődött, de addig még rengeteg tennivaló akadt. Ezért örültek, hogy a menyasszony nem hátráltatja őket.
-Lányok, nincs valami dilibogyótok? – rontott be Pierre. –Patrick rosszul van. Pánikroham tört rá.
-Meggondolta magát? – kérdezte Hélene aggódva.
-Nem tudom, de teljesen kikészült. Ideges, izzad, nehezen vesz levegőt, és folyton azt ismételgeti, hogy „nem akarom, nem akarom…”. Félek, hogy megszökik.
-Biztosan nem… Vagyis… Mindegy, inkább ültesd le, és locsold le egy kis hideg vízzel. Vagy ha nagyon súlyos a helyzet, akkor dugd be a zuhany alá. Vagy kötözd le. Egy a lényeg: ne engedd ki a lakásból!
-Oké! – azzal Pierre eltűnt, a két lány pedig felsóhajtott.
-Damien-ról tudsz valamit? – kérdezte Hélene Céciliától.
-Azt hiszem, már elment a tortát intézni az étterembe. Nemsoká jön vissza.
Ezalatt a lenti lakásban Pierre a csukott ajtónak dőlve nézte Patrickot, amint a kanapén vergődik.
-Nem… Nem! – nyöszörögte. –Én ezt nem bírom megtenni. Soha többet… soha többet nem feküdhetek le más nővel… Soha!
-Eddig se nagyon kellett volna, mióta együtt vagytok… - dörmögte Pierre.
-Igen, de… Ezután nem fogom szabadnak érezni magam! Gonosz dolog ez a házasság!
-Te vállaltad be…
-De én ezt nem bírom – Patrick felállt a kanapéról, és az ajtó felé rohant. De Pierre útját állta.
-Innen aztán nem mész ki!
-De igenis kimegyek! Menj az útból.
Pierre erre fogta magát, és arrébb lökte Patrickot. A srác megdöbbent, majd az ablak felé vette az irányt.
-Állj meg! Itt maradsz!
-Hagyj békén! – Patrick most már könyörgőre fogta a dolgot.
Pierre villámgyorsan betuszkolta Patrickot a szobájába, és rázárta az ajtót. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, fölment a lányokhoz. Ők már majdnem teljesen kész voltak.
Ekkor megcsörrent a telefon.
-Sziasztok! Dam vagyok!
-Szia Dam! – Hélene vette föl. –Elhoztad a tortát?
-Nem, majd a cukrászdából odaszállítják az étterembe. Viszont még gyorsan hazaugrok az esküvő előtt, megnézlek titeket. Meg Pierre-rel váltásban vagyunk.
-Szerintem Pierre… Ő nem tud menni helyetted. Mással van elfoglalva…
-Mit csinál?
Pierre hirtelen tátogni kezdett, és integetett, hogy ne mondja el Hélene, mi van Patrickkal.
-Ne! Ne! – tátogta. De Hélene nem értette, mit akar.
-Hát, Patrick egy kicsit bepánikolt… De jól van egyébként! – sietett megnyugtatni Hélene Damien-t.
-Ha le meri fújni a nászt, én kinyírom!
-Jaj, Dam, kicsit rosszul hallak…! – színészkedett Hélene. –Jaj, halló! Halló! Hall… - azzal gyorsan kinyomta a telefont.
-Mit mondott? – kérdezte Cécilia. –Miért tetted le?
-Elkezdte mondani, hogy kinyírja Patou-t, ha lelép.
-Valahogy érthető… - mondta Pierre.
-Te csak ne szóljál! Inkább azt mondd meg, hova tetted Patou-t? Miért nem vagy vele?
-Ó, nincs vele baj. Bezártam a szobájába, onnan nem jut ki.
-De a szobájában van ablak!
-A francba!!! – Pierre feltépte az ajtót, és elrohant.
-Valahova el kéne vinnünk Patou-t – morfondírozott Cécilia. –Szerintem ő mehetne előre is Pierre-rel a szállodába, ahol lesz a lagzi. Onnan könnyebb is átmenni a templomba.
-Oké, felszaladok, és szólok nekik. Feltéve, ha Patrick még megvan.
Fél óra múlva Pierre és Patrick autóval hajtottak a szálloda felé, miután Patrick telefüstölte a szobáját – mikor ideges, mindig rágyújt. Egy egész dobozzal szívott el röpke tíz perc alatt.
De legalább ezután már nem volt vele probléma, nem hátráltatott senkit.
-Hol van?! – nyitott be Damien a lányokhoz.
-Ki hol van? – kérdezte Cécilia.
-Patrick! – Damien végigrohant a lakáson, benyitva mindenhova. –Ha megszökött, megkeresem, és kicsinálom!!!
-Nincs itt! Pierre elvitte a lagzi helyszínére, abba a szállodába! – szólt rá Hélene.
-És vele van? – kérdezte gyanakodva Damien.
-Igen, vigyáz rá. A szertartásig ki se engedi sehova.
-Ha átveri a húgomat, nagyon megjárja.
-Tudjuk, éppen ezért próbálunk rá hatni. De ha itt hátráltatsz minket, akkor mehetsz is!
-Jól van már, akkor mit csináljak?
-Menj el Julie-ért a szépségszalonba. Már biztos kész van.
-És hozzam haza?
-Igen. Aztán nézd meg a srácokat a szállodában. Utána meg foglalkozz Julie szüleivel, szórakoztasd el őket.
-Julie szülei az én szüleim is… - motyogta Damien.
-Annál jobb – vágta rá Cécilia. –Akkor… Még mindig itt vagy? – intett az ajtó felé.
Ekkor azonban az ajtó kivágódott, és Julie szülei léptek be rajta.
-Meglepetééés!!! – kiáltották, kezükben egy hatalmas ajándékdobozzal. A lakásban levő fiatalok döbbenten nézték az örömszülőket: az örömanya fején hatalmas rózsaszín masnit viselt, ruhája viszont világoskék volt. –Mi van, nem is örültök?
-Anya… Apa… - Damien csak dadogott. –Nem ide kellett volna jönnötök…
-Úgy gondoltuk, meglepünk benneteket. Hol van a boldog ara? – kérdezte Robert.
-A szépségszalonban. Smink, fodrász… - kezdte mondani Hélene, de az örömanya félbe szakította.
-Hogy tetszem, fiam? – kérdezte Karine Damien-tól. –Szerinted jól áll ez a ruha?
-Nagyszerűen… Csak ez a masni…
-Ó, az a hab a tortán! – nevetett a nő. Férje furcsa képeket vágott, és inkább elfordult nejétől, hogy az ne lássa nemtetszését. –A héten vettem, direkt az esküvőre. Tetszik?
-Hogyne… A hároméves kislányoknak jól áll… - dörmögte Damien, majd felkapta a slusszkulcsot, és elviharzott.
-Hova ment? – kérdezte Robert.
-Julie-ért a szépségszalonba. Nemsokára jönnek vissza.
-Na és hogy van a vőlegény? – kérdezte Karine mosolyogva. –Megitta már a dugi konyakját? Elszívott már egy doboz cigit? Kimászott már az ablakon? – nevetett fel.
A két lány is nevetett, de ők inkább erőltetetten.
-Ó, na igen…! Tutira… - azzal Hélene eltűnt a fürdőszobában.
-Karine, szerintem mi is menjünk át a szállodába. Tudod, útközben még be kell ugarnunk egy helyre… - mondta Robert a feleségének.
-Nem, Robert, nem megyünk be a céghez! Legalább a lányod esküvőjén ne foglalkozz a munkával!
-De Sébastien otthagyott nekem egy rakás szerződést, amit alá kéne írnom. A buli úgyis csak ötkor kezdődik…
-Buli??? – nézett rá döbbenten Karine. –Az egyetlen lányod esküvőjéről beszélsz!
-Jó, akkor… akkor a szertartás, na! Addig van egy csomó időnk!
-Nem mész sehova, és kész! Elmegyünk inkább a szállodába, és ott leszünk Julie-vel! Punktum!
Robert csak lemondóan ingatta a fejét, majd hagyta, hogy felesége kirángassa őt a lakásból. Ők is csatlakoztak a szállodában gyülekező tömeghez, akik már nagyban cseverésztek, nevetgéltek. Ott volt Julie és Damien összes unokatestvére, távoli rokona is, mellettük Patrick rokonsága, élükön a srác szüleivel, akik azt se tudták, hogy fiuk kit vesz egyáltalán feleségül…
De közben gyorsan telt az idő, Julie és Damien is megérkeztek. A lány olyan szép volt, mint az álom. A ruhája hatalmas, hófehér abroncsát megemelve tudott csak rendesen menni, haja lágyan omlott vállára, a fátyol feltétele viszont még váratott magára, mert hosszú, uszályos fátylat választott, amit a szertartásig nem akart maga után húzni a földön. A sminkje gyönyörűen sikerült, haja is selymesen csillogott, ő maga pedig ragyogott a boldogságtól. Eddig minden simán ment – gondolta ő, ugyanis nem tudott Patrick hangulatáról, és a szobában való foglyul ejtéséről… Nem lett volna szabad kijönnie a vendégek közé, de egyszerűen nem tudta megállni, hogy ne kíváncsiskodjon ki.
Ahogy mosolyogva szemlélte a sok vendéget, megakadt a szeme bátyján, aki egy csinos, magas nővel beszélgetett. Csak remélte, hogy ez a nő nem az, akire gondol…
-Hello, Julie! – köszönt neki a nő mély, búgó hangon.
-Nahát… Jasmine… Micsoda… „kellemes” meglepetés… - viszonozta Julie.
Jasmine Julie unokatestvére volt, de legszívesebben letagadta volna, hogy ismeri. Nem szerette őt, gyerekkorukban mindig froclizták egymást, és Jasmine kifejezetten szeretett Julie-nek keresztbetenni. Julie semmiképpen nem akarta meghívni a lányt az esküvőjére, de az valahogy mégis odakerült…
-Szintúgy. Nem gondoltam, hogy valaha férjhez mész.
-Hát láthatod.
-Emlékszem, amikor kiskorunkban esküvőset játszottunk. Mindig te akartál lenni a menyasszony. Egyszer meg én voltam a vőlegény – mosolyodott el Jasmine. –Ha akkor Damien nem állít le, ma nem lenne esküvő… - nevetett fel.
Julie csak elhúzta a száját, és inkább nem válaszolt.
-Hé, Jasmine! És arra emlékszel, amikor leszakadt alattunk a hinta? Kicsit ducik voltunk… - mondta Damien.
-Ja, tényleg! Akkor nagyon megütöttem a fenekemet! – nevetett a lány. –De most már meggyógyult. Nézd csak! – mutatta Damiennak Jasmine a formás hátsóját. A srác pislogott néhányat, majd halkan mondott egy „aha”-t, és elnézett az ajtó felé.
-Az ég szerelmére, Jasmine! – fakadt ki Julie. –Damien az unokatestvéred! Nem kell minden pasival flörtölnöd, aki él és mozog!
-Van még rólad történetem, Julie – mondta Jasmine gonoszul. -Dam, emlékszel, amikor Julie-t becsukta a buszajtó?
-Jaj, tényleg! – röhögött Damien.
-Te húztad fentről, én meg lentről. Aztán elindult a busz!
Julie ezen valahogy nem tudott nevetni.
-Nagyon vicces volt… - jegyezte meg epésen.
-Végül mi lett a kimenetele? – kérdezte Damien, meg se hallva húga megjegyzését.
-Sikerült lerántanom, de elterültem a járdán. Ő meg rám esett.
-Igen, azóta ilyen kicsi a melled – vágta ki magát Julie, majd se szó, se beszéd, otthagyta családtagjait.
Már most elege volt a tömegből. Minden vágya volt, hogy végre legyen egy kis nyugta és túl legyenek ezen az egész cirkuszon. Inkább visszament az öltözőjébe, és remélte, hogy az anyja nincs ott. Ebben szerencséje volt. Egyedül ült le az öltözőasztalkája elé, és belenézett a tükörbe. Úgy érezte, ez nem is a saját tükörképe, aki visszatekint rá. Nem ismert magára. Őszintén, így, az esküvő előtt már semmi másra nem akart gondolni, mégis akaratlanul is elkalandoztak a gondolatai. Caroline-ra gondolt, és így, esküvői díszben kifejezetten nem érezte magát Julie-nek – sokkal inkább Caroline-nak. Furcsa érzés volt, de szinte kívülről látta magát, ahogy ott ül a tükör előtt és…
Jaj, nem, ezt most azonnal abba kell hagyni! – rázta meg magát. Felállt a székről, és körbesétált a szobában. Különösnek érezte, hogy nincs lámpaláza. De mégis olyan rossz érzése volt…
Eközben odakint egyre jobban felfokozódott a hangulat. Patrick már szinte ájulás közeli állapotban volt, amikor kitántorgott a vendégek közé, és találkozott a cigarettázó Jasmine-nal.
-Hé… - szólt neki. –Itt tilos a dohányzás – mondta halkan Patrick.
-Ja, bocs, nem tudtam – vont vállat a nő. –Amúgy miért pattogsz ennyire? Kije vagy az ifjú párnak? – kérdezte két szippantás között.
-Hogy… én? Hát… - sóhajtott fel a srác. –Én az ifjú pár egyik tagja vagyok…
-Ó, te szent… -csodálkozott el Jasmine. –Akkor hát te vagy Julie vőlegénye?
-Aha… - Patrick zsebre dugott kézzel állt a nő mellett, de közben másfelé nézett. –Miért? Te ki vagy?
-Jasmine – nyújtotta a kezét. –Julie és Dam unokatestvére.
-Ejha… Nem is mondta, hogy van egy ilyen szép unokatesója.
-Jaj, köszi – mosolygott Jasmine. –De tudod, nem igazán bírjuk egymást. Ide se hívott meg, de legalább Damien észnél volt…
-Ja, ja, legalább… - Patrick még mindig nem volt észnél.
-Amúgy jól vagy? – kérdezte Jasmine. –Elég sápadt vagy.
-Mi? Ja… Aha, jól vagyok. Csak… Kicsit bepánikoltam.
-Előfordul ilyen, ha az ember a saját esküvőjén találja magát. Velem is megtörtént már.
-Voltál férjnél? – kérdezte Patrick döbbenten. Hiszen olyan fiatalnak tűnik…
-Ja, négyszer… - válaszolt könnyedén Jasmine.
-Négyszeeer??? Hogy bírtad ki annyiszor?
-Könnyen. Rém gazdagok voltak. Az első még csak rózsacsokrokat hozott minden nap. A második vett nekem hat kocsit. A harmadik a csillagokat is lehozta volna az égről… - ábrándozott el a nő. –A negyedik meg a műholdakat… De ő le is hozta… - azzal felnevetett. –Szép emlékek.
-Aha, értem… - motyogta Patrick. Aztán visszatért a legelső témához, ami eszébe jutott: -Itt nem szabad dohányozni. Már mondtam.
-Jaj, tényleg, bocs – kapott észbe Jasmine. Azzal egy utolsót szívott a cigiből, és el akarta nyomni a csikket, amikor Patrick hirtelen kikapta a kezéből, és ő is beleszívot.
-Aaahhh… Istenem… Friss levegő, erre van szükségem… - dőlt a falnak felsóhajtva.
Ekkor odavágtatott Damien.
-Patrick! Mit csinálsz?
-Beszélgettünk.
-És miért vagy ilyen cigiszagú?
-Jasmine a számba fújta a füstöt… - Patrick megpróbálta közben elnyomni észrevétlenül a csikket.
Damien összehúzta a szemét.
-Neked már régen a templom felé kéne menned! Mi tartott ennyi ideig?!
-Jaj, Dam, most mi olyan sürgős? Julie úgyse szökik meg…
-Nyomás! – Damine elrángatta Patrickot a mosolygó Jasmine-tól, és kituszkolta az ajtón, miközben a vőlegény sűrűn fohászkodott, hogy ép bőrrel megússza ezt az egészet. A pánik eluralkodott rajta.
-Damien! Patrick! – hallották egy lány hangját maguk mögött.
Megfordultak, és Céciliát pillantották meg, amint a ruhája szegélyét felhúzva, lobogó hajjal szalad feléjük.
-Mi történt?
-Julie… - lihegte a lány. –Nem láttátok Julie-t?
-Nem. Miért?
-Nincs… Nincs meg… Sehol nem találjuk… - mondta Cécilia.
-De hát… De hát… - Damien semmit nem értett. –De hát bent kell lennie az öltözőben!
-De nincs ott!!!
-Megszökött?- kérdezte Patrick.
-Jaj, ne magadból indulj már ki! – torkolta le Damien. –Figyelj… - fordult Céciliához. –Hélene-t és Pierre-t megkérdezted már? Vagy a szüleinket? Vagy valakit, aki láthatta?
-Érzem, hogy valami baj történt… Hélene és Pierre nem látták, anyukád pedig el van foglalva azzal, hogy a masniját igazgatja… apád telefonál…
-Oké, értem…
-Valami baj lehet? – kérdezte Patrick Céiliától.
-Nem tudom… Mindenesetre nagyon furcsa, hogy pont Julie tűnik el…
-Nem lehet, hogy bújócsázik valakivel? - jutott eszébe Patricknak a „nagy” ötlet.
-Ennyire infantilis te se lehetsz! – fakadt ki Damien, Cécilia pedig elsírta magát.
-Akkor most mi lesz? – nyelt egyet az egyelőre „majdnem férj”.
-Nagy gáz… az van, és az is lesz…
Azzal Damien sarkon fordult, és otthagyta Patrickot a zokogó Céciliával.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
