-Köszönöm, Bíró úr – emelkedett fel a férfi. –Amit Madame Dubois ügyvédje mondott, egyenesen felháborító. Ügyfelem semmiképpen nem fog ebbe beleegyezni. Monsieur Dubois nem tart igényt mind a négy gyermekre, de kettőt mindenképpen szeretne ő nevelni. A gyerektartás kérdésében ő is 800 euróra gondolt.

-Te szemét! – pattant fel Laura. –Mégis miből fizessek neked?! Nem tudom, leesett-e, hogy jelenleg nem dolgozom! Különben is, én négy gyerekre kértem a 800 eurót, te meg kettőre! Sóher disznó!

-Madame Dubois, kérem! – szólt rá a bíró.

-Elnézést…

Most Fabrizio vigyorgott önelégülten, nagyot sóhajtva dőlt hátra a székén.

-Biztos vagyok benne, hogy ezt a tárgyalást nyugodtan, egymás bántása nélkül is végig tudjuk csinálni – mondta a bíró, miután Fabrizio ügyvédje visszaült a helyére. Fabrizio rávigyorgott Laurára, aki már emelte a kezét, hogy beintsen férjének, de végül meggondolt magát. Mégis csak egy tárgyalóteremben vannak. –A döntés meghozatala előtt szeretném megkérdezni, biztosak-e benne, hogy el akarnak válni?

-A biztosnál is biztosabb – bólintott Laura.

-Igen – válaszolt Fabrizio is.

-Azt ugye tudják, hogy a döntés meghozatala után már nincs visszaút.

-Igen, tudjuk – sietett a válasszal Laura. Már nagyon mehetnékje volt.

-Madame Dubois, elmondaná, kérem, miért döntött úgy, hogy beadja a válópert? – fordult a bíró Laura felé.

-Hogyne – Laura megigazította a szoknyáját, majd hátrarázta a haját. –Tudja, Bíró úr, ezalatt az öt év alatt nagyon sok mindent elszenvedtem.

Fabrizio csak megrázta a fejét.

-Az utóbbi időben pedig főleg vitatkoztunk. A gyerekeken, a pénzen, a közös életünkön… Még azon is, hogy ki hagyta égve a villanyt a fürdőszobában. Nekem ebből elegem van.

-Hát, nekem is… - tette hozzá Fabrizio.

-Te csak ne szóljál! – fordult felé Laura. –Miattad van az egész!

-Egy házasság megromlásához ketten kellenek!

-Igen, te meg a bankszámlád! Nagyon kinyílt a csipád, mióta nagymenő lettél!

-Ez nem is igaz! Ugyanúgy törődtem veletek, mint előtte!

-Dehogyis! Mikor elmentem New Yorkba, te még nem voltál ilyen gazdag. Épp ellenkezőleg! De azóta beigazolódni látom azt, amit az emberek többsége állít: a sok pénz teljesen kifordítja az embert önmagából!

-Most miért kell így nekem esned?!

-És azt mivel tudod magyarázni, hogy minden nap este hét után estél haza a munkahelyedről? Épphogy a fürdetésre hazaértél…

-Én is beszámolhatok a Bíró úrnak arról, kivel csevegtél egy pár hete telefonon? Kivel is? Csak nem a volt pasiddal?! Azzal, akivel már hét éve nem is találkoztál!

-Nicolast ne keverd bele!

-Miért? Hadd tudja csak a tisztelt bíróság, milyen hűséges az én kis feleségem!

-Mintha te a hűség mintaképe lennél…

-Én nem csaltalak meg!

-Na, persze, Lovy Lovers…

-Kérem, fejezzék be! – csapott az asztalra a bíró. –Ezt majd otthon megbeszélik.

-Elnézést kérek – mondta Laura, majd villámló szemekkel ismét ránézett Fabrizióra.

-Folytathatjuk? – a bíró feljebb tolta a szemüvegét.

-Igen.

-Asszonyom, mint azt írta keresetében, Monsieur Dubois mentálisan meglehetősen instabil…

-Ez így igaz – bólintott Laura.

-Hogy micsoda??? – Fabrizio majdnem leesett a székéről megdöbbenésében. Laura csak ránézett, majd folytatta.

-Persze, ő tagadja, de higgyen nekem, Bíró úr: Monsieur Dubois ennek nincs tudatában.

-Itt azt írja – olvasta tovább a válókeresetet a bíró. –Hogy Monsieur Dubois rendszeresen alkoholt iszik.

-Igen – Laura szenvedő arcot vágott. –El tudja képzelni, milyen nehéz életem van mellette? Egy mentálisan gyenge alkoholista, aki ráadásul drogozik is!

-Micsoda? – nézett föl a bíró.

-MICSODA?! – ugrott föl Fabrizio.

-Ne tagadd, drágám – fordult felé Laura. –Tudok mindenről.

Fabrizio nem jutott szóhoz, szinte még levegőt is alig kapott.

-Nézze, bíró úr, én…

-És milyen drogokat használ? – kérdezte a bíró.

-Mindenfélét. Marihuánát, kokaint… Meg intravénás drogokat is, heroint és crack-et – válaszolta Laura.

-A crack-et nem is intravénásan kell beadni! – szólt közbe Fabrizio.

-Te már csak tudod… - vonta meg a vállát Laura.

-Ez aljas rágalom! – tört ki Fabrizio. –Mindent csak azért csinál, hogy ő kapja meg a gyerekeket!

-Kérem, uram, nyugodjon meg…

-Ez az, Fabrizio, ülj vissza a helyedre! – szólt rá Laura is.

-Asszonyom, van még valami, amit szeretne megosztani a bírósággal, mielőtt kimondanánk az ítéletet?

-Egy dologról még nem esett szó. Monsieur Dubois ritkán, vagy egyáltalán nem teljesítette házastársi kötelességét.

Ez volt a végső döfés.

-Hát, nem csodálom, ha alkoholista és heroinfüggő… - tette hozzá a bíró.

-Mi az, hogy nem teljesítettem házastársi kötelességemet?! – csattant fel Fabrizio. –Bíró úr! Ha akarja, én itt és most bebizonyítom, hogy semmi baj nincs velem!

-Köszönjük, arra semmi szükség…

-Meg egyáltalán, Laura! – fordult felesége felé. –Ha baj lenne velem, akkor nem lenne négy gyerekünk!

-Ritka alkalmak voltak…

-Basta! Laura, az istenért! Húzd már be a féket! Nem veszed észre, hogy túllősz a célon?! Ezt még a gyerekek miatt se teheted! Ha hallanád magad kívülről, hogy mit mondasz, rosszul lennél magadtól!

-Látja, Bíró úr? Ezzel az emberrel akar összekényszeríteni?! – mutatott rá Laura Fabrizióra.

-Bíró úr! – Fabrizio nem törődött azzal, mit mondott Laura. Odarohant a bíróhoz. –Ne higgye el egy szavát se! Én igenis száz százalékosan a férje voltam, minden értelemben! – ekkor Laurához fordult. –Most miért nem vallod be, hogy házasságunk öt éve alatt és előtte is úgy háltunk, mint a nyulak?!

Laura elpirult, és levegő után kapkodott. Érezte, hogy most rögtön képes lenne elsüllyedni. Ezt a szégyent!

-Ez az igazság! – vágta ki ismét Fabrizio. –Persze, az más tészta, hogy egy alkalommal, mikor veszekedtünk, azt mondta, varrassam fel a…

-Fogd be! – kiáltott rá Laura, majd az írnokhoz rohant. –Elnézést, megtenné, hogy a „háltunk, mint a nyulak” kifejezést törli? Köszönöm!

-Mondják, maguk hogy tudtak együtt élni öt évig? – nézett rájuk döbbenten a bíró. A két ügyvéd már meg se tudott szólalni. De úgy tűnt, erre nincs is szükség. A két „válótárs” nélkülük is egész jól elboldogult.

-Laura az utóbbi időben mindig csak a rosszat látta bennem, semmi nem volt jó neki! Pedig én megtettem mindent, ami tőlem telik!

-Ami tőled telik? Hát, az édeskevés… - húzta el a száját Laura. -Vegyük csak példának a közös üneppeket, vagy az évfordulóinkat. Azokat is olyan "Fabriziósan" csináltad meg, félig elcseszve...

-Nem igaz, Laura, olyan bonyolult vagy, mint a horgolás! Én már komolyan nem értelek! Egyszer olyan édes vagy, hogy kenyérre lehet kenni és tapadsz rám, mint autópálya matrica az üvegre; máskor meg fúriává változol, és teljesen ki akarsz csinálni! – rázta meg a fejét Fabrizio.

-Csodálkozol, drágám?! Ugyanúgy állok a dolgokhoz, mint te!

-Hát én mindjárt felkötöm magam a csokornyakkendőmre! – Fabrizio teljesen kiakadt. Szerette Laurát, de most nagyon megharagudott rá. –Ez ebben a formában nem igaz! Mióta megszületett Marco, állandóan az orrom alá dörgölöd, hogy úgyse fogod hagyni, hogy a gyerekek velem maradjanak, meg hogy úgyis ki fogsz túrni engem a közös házunkból! Itt most nem te vagy az, akinek vérig kéne sértődnie, hanem én!

-Jaj, Fabrizio, nem kell itt a Shakespeare-összes! Tudom, mire megy ki a játék. De abból nem eszel! A Bíró úr bizonyára nem akar neked igazat adni, miután megtudta rólad, hogy alkoholista vagy, drogozol, ráadásul nem vagy képes a feleségedet…

-Hölgyem! – szólt rá Fabrizio ügyvédje. –Kérem, ne állítson fel hamis vádakat ügyfelem ellen!

-Maga ne szóljon bele! Én éltem vele, én tudom, milyen!

-Laura, kérlek, ne tedd ezt! – szólt közbe Fabrizio. –Ha akarod, megadok neked mindent, amit kértél, de a gyerekek közül kettő hadd maradjon velem!

-Mondd, te tréfarépát ettél reggelire, vagy mi? Megmondtam, hogy nem!

-Elnézést, hogy közbeszólok – dörögte a bíró. –De azt hiszem, ebben az ügyben én fogok dönteni! Most pedig: ügyvédek, Madame és Monsieur Dubois, ide hozzám! Mindenki!

A felszólítottak odasereglettek a bírói pulpitushoz. A bíró szúrósan rájuk nézett.

-Remélem, azt tudják, hogy a viselkedésük minősíthetetlen volt.

-Sejtjük… - motyogta Fabrizio.

-Nem szeretném, ha ez a következő tárgyaláson is előfordulna! Világos?

-Igen.

-Amit pedig maga mondott, Madame Dubois… Nem tudom, igaz-e…

Laura csak lesütötte a szemét, és nem válaszolt.

-Gyönyörű… - csóválta meg a fejét a bíró. –Hazudni a válókeresetben!

-Sajnálom…

-A következő tárgyalásra szedjék össze magukat, és felnőtt emberek módjára beszéljék meg a dolgokat! Értve vagyok?!

-Igen.

-Helyes. Ezennel a tárgyalást berekesztem!

Otthon Laura és Fabrizio csak szúrósan méregették egymást, de egy szót se szóltak. Csak akkor törték meg hallgatásukat, ha a gyerekekkel beszéltek, vagy ha arról volt szó, ki mit mondhat magáénak a közös vagyonból. Házasságuk menthetetlen volt. Laura, hogy még jobban odaszúrjon férjének, elhitette vele, hogy máris van egy másik férfi az életében.

-Nagyon kedves fickó, teljesen odavan értem – mondta mosolyogva, miközben óvatosan leszedegette a vázákat a polcról.

-Csak nem az ügyvéded? – kérdezte gonoszul Fabrizio.

-Nem, de ő is jó pasi…

-És… ez a fickó… mennyire komoly? – Fabrizio azért egy kicsit megrémült.

-Ó, nagyon! Már több hete együtt vagyunk. Elvitt vacsorázni… Tudod, akkor, amikor az a szörnyen fontos tárgyalásod volt… - Laura elkezdte kirámolni a szekrényből Fabrizio cuccait.

-Mi… mi? – Fabrizio nem hitte el, de azért a gyanú elkezdett benne motoszkálni. Hiszen akkor… Már akkor is feltűnt neki, hogy Laura olyan boldog és… és elégedett volt, amikor ő hazaért. Nem, az nem lehet!

-Jól hallottad –mosolygott Laura. –És holnap is randizni fogunk.

-Mikor?!

-Nem mondom meg. Ugyanis nem rád tartozik.

-De igen! Egyelőre még a férjed vagyok!

-Már nem sokáig…

-Te ezt nem teheted! Ez megcsalásnak számít!

-Nem baj.

-Négy gyereked van!

-És akkor?

-De hát… De hát… - Fabrizio nem jutott szóhoz. –Te… Te csókolóztál is vele?

-Aha.

-És… és le is fogsz vele feküdni?

-Na, ezt kapd ki!

-Jó, tudod mit? Nem érdekel. Nekem is vannak ismerőseim, akik szívesen megvigasztalnak engem. Nézd csak! – Fabrizio elővett egy kis noteszt. –Csak nők telefonszámai vannak benne. Modellek, divattervezők, varrónők, díszlettervezők, koreográfusok… Sok-sok csini csaj…

Laura nyelt egyet. Ezt nem vette számításba.

-Blöffölsz – jelentette ki.

-Valóban?

-Nem mered felhívni őket.

-Csak figyelj.

-Na, jó, mutasd csak! – Laura kikapta Fabrizio kezéből a noteszt. Belelapozott, majd döbbenten konstatálta, hogy férje igazat mondott. –Ki az a… Ki az a Miriam? És ez a másik, ez az Eva? És ki a fene ez a Dorothée? Uramisten! „Bájos Szőke Lányka”?! Ki a franc ez a ribanc?!

-Mindegyik lány egy nagyon kedves ismerősöm.

-Elmész te, a tudod hova! – Laura hozzávágta a noteszt Fabrizióhoz. –Szégyelld magad! Négygyerekes családapa létedre!

-Te meg négygyerekes anya vagy, és mégis tombolnak a hormonjaid? Úgy viselkedsz ezzel az „új pasi” –témával, mint egy tizenéves kamasz!

-Semmi gond. Te úgyis elhúzol innen még ma, úgyhogy holnap nyugodtan randizhatok. Addig a gyerekek nálad lesznek.

-Ó, nem! Holnap én is randizok, mégpedig itt!

-Holnap én randizok! És én is itt!

-Akkor az izgi lesz… Négyesben…

-Soha! Neked már nincs jogod itt lenni, a ház az enyém!

-Ezt a baromságot meg ki mondta? Egyelőre még nem váltunk el, és a bíró sem mondta, hogy neked ítélné a házat. Szóval…

Laura erre már nem tudott semmit mondani. Érezte, hogy erős féltékenység vesz rajta erőt. Tudta, hogy ezt nem kéne éreznie, de… Magának se tudott tovább hazudni. Még mindig szerette Fabriziót, de ezt semmi pénzért nem vallotta volna be.

Arra ocsúdott fel, hogy Fabrizio éppen az ő kedvenc, kovácsoltvas gyertyatartóját dobozolja be.

-Te meg mit csinálsz? – ugrott oda. –Ez az enyém!

-Nem, ezt én vettem! Az enyém!

-Ja, persze, elfelejtettem – mosolyodott el Laura, majd halkan hozzátette: –Hogy hazudós vagy… - azzal mikor Fabrizio elfordult, gyorsan visszalopta a gyertyatartót.

Kezdett besötétedni. Marco még nem ébredt föl a délutáni alvásból, a többi gyerek pedig Laura szüleinél volt. A párnak lett volna ideje megbeszélni a közös dolgaikat. De helyette mást csináltak.

-Laura – Fabrizio megfogta felesége karját, és közelebb húzta magához.

-Mi van?

-Szerintem neked még nincs senkid.

-Ezt meg hogy…

-Ne tagadd, tudom, hogy így van. És nem is szándékozol egyelőre másik fickó után nézni.

-Mert?

-Mert még mindig szeretsz.

-Téged? Hah, álmodozz csak! – Laura el akarta húzni a karját, de Fabrizio visszarántotta.

-Ismerlek már, Laura. Ismerem minden apró kis rezzenésedet… Igen, azt is, amit most produkáltál, hogy megérintettelek…

-Képzelődsz… - mondta Laura bizonytalanul.

-Nem. És most bevallom neked, hogy nekem sincs senkim. És nem is lesz soha. Én téged akarlak életem végéig.

-És azok a lányok a noteszodban?

-Tényleg csak ismerősök. Semmi nincs köztünk.

-És a „Bájos Szőke Lányka”?

-Az az egyik modellünk, tízéves. A gyerekkollekciót fogja bemutatni. Ha gondolod, mutatok róla képet, ha nem hiszel nekem. Egyébként Marie-nak hívják.

-Elhiszem…

-Amit a bíróságon mondtál rólam…

-Tudom, szemétség volt. Sajnálom.

Fabrizio nem válaszolt, csak szótlanul megcsókolta Laurát. Felesége is hozzásimult, jólesett neki ez a csók. Végül, észre se vették, és egyre kevesebb ruha volt rajtuk. Már nagyon régen szeretkeztek, úgy érezték, ideje bepótolni. Mindketten tudták, hogy ennyire szenvedélyes szeretkezésük még soha nem volt.

Időközben beesteledett, de a gyerekek még mindig nem értek haza. Laurának eszébe sem volt, hogy felhívja a szüleit ebben az ügyben. Mással volt elfoglalva… Marco, ha fel is ébredt, nem sírt, nem jelzett – hagyta, hogy szülei ismét egymásra találjanak. Laura és Fabrizio ezután alig akarták elengedni egymást, szorosan összebújtak, és nagyon boldogok voltak. Tudták, hogy ezzel vége a civakodásnak, vége az egész válási procedúrának. Ezek után nem válnak el, az fix!

 -Laura – szólalt meg Fabrizio, Laura derekát simogatva. –Remélem, most rendesen elláttam házastársi kötelességemet…

-Abszolúte – mosolygott kacéran Laura.

-Egy tízes skálán hányast adnál nekem?

-Tizenötöst…! – nevetett fel a lány.

-Jó, de meg se kérdezted, hogy a tízes az a legjobb, vagy a legrosszabb…

-Csss! – Laura finoman ráhelyezte ujját Fabrizio szájára, majd hozzásimult és megcsókolta. Ezután ismét összegabalyodtak – volna. Ugyanis megszólalt a telefon, amire aztán felébredt Marco is, aztán kiderült, hogy mennyi az idő, és hogy a többi gyerkőcnek is itthon kéne lennie… Szóval, rájöttek, hogy ennyi volt a móka. De nem baj, folytatás következik éjszaka…

-Fifi!

-Igen, szerelmem?

-Már egyszer említetted, hogy anno majdnem kibuktál az egyetemről.

-Jesszusom, hogy jön ez most ide?

-Csak úgy, hogy… Ugye nem bioszból buktál?

-Szerinted? – Fabrizio átölelte Laura derekát, és finoman megcsókolta a nyakát.

-Szerintem nem…

-Nem bizony… - Fabrizio tovább haladt Laura dekoltázsa felé.

-De egyáltalán hogy sikerült így elintézned magad?

-Az egyetemen hétszer lehetett bukni…

-És?

-Én a nyolcadik egyesem előtt álltam.

-Atyaisten! Végül hogy úsztad meg?

-Fiatal volt a tanárnő… És nagyon csinos…

-Fúj, te disznó!

-Nem kettyintettem meg, nyugi! – nevetett fel Fabrizio. –Csak rábeszéltem, hogy engedjen át. Halálosan belém volt zúgva… És én ezt kihasználtam.

-Zseni… - Laura szorosan átölelte férjét, és megcsókolta.

Ezután együtt maradtak. Sőt, pár hét múlva elutaztak egy hétvégére Porticcio-ba, Korzikára, ahol sikerült ismét összemelegedniük. Gabriela, Fabrizio húga elvállalta, hogy vigyáz a gyerekekre, amíg bátyja és sógornője megpróbálja rendbe tenni a házasságát.

(Volt egy bájos kis beszélgetésük is: -Óóó, Fabrizio! Elutaztok? Mi lesz ez, kéjutazás? – kérdezte nevetve Gabriela. –Á, nem! – legyintett Fabrizio, de Laura közbevágott: -Ezt ne állítsd ilyen biztosan…)

Persze, Marcót nem hagyhatták otthon, mivel ő még nagyon kicsi volt. Őt vitték magukkal, de a kisfiú olyan jó volt, hogy szinte hangját se hallották.

Laura egy év múlva visszament dolgozni. Rosa napközis lett, Patrick szintén, Audrey-t pedig bölcsibe íratták. Marco, mivel már egyéves volt, elvolt a nagyszüleivel vagy Gabrielával addig a pár óráig, amíg anyukája dolgozott. Ugyanis Laura egyelőre még csak részmunkaidőben dolgozott – de szerencsére továbbra is a Promodnál! Ahogy a gyerekek nőttek, úgy dolgozott egyre többet, míg végül ismét annyit dolgozhatott, mint évekkel ezelőtt, mikor még nem volt férjnél, és nem voltak gyerekei.

Egy kicsit hiányzott neki az az idő. Amikor még Nicolas-val járt, és Fabrizio csak a titkos szeretője volt… A bujkálás, a lopott pásztorórák, a sok-sok hazugság… De lám, úgy tűnik, megérte! Most van egy szerető férje (pont Fabrizio!) és négy gyönyörű gyermeke. Akiket semmi pénzért nem dobna el magától. Így teljes az élete. J